Most olvastam 1. - Főleg fantasy
A blog új sorozatában csak röviden (már amennyire ez megy nekem) igyekszem írni olyan kötetekről amelyeket nemrég fejeztem be, s szeretnék ajánlani másoknak is. Nem lehet meglepő, hogy januárban, ami valamiképpen a fantasy hónapja lett számomra, szinte csakis fantasy-köteteket sikerült idegyűjtenem. Remélem, találsz köztük olvasnivalót.

Tanith Lee: A kehely titka
Griff sorozat, Unikornis, Bp., 1991
Amikor az irodalom új tájékaira tévedek, általában óvatosan, zsombékról zsombékra szoktam haladni, nehogy mocsárba süppedjek. Először jött a sötét ősfantasy és rémtörténet, aztán innen találtam el Raoul Renier műveiig, majd egy általa adott interjúban olvastam ezt: "Ami nagyon-nagyon kedves és a szívemhez közelálló munka, az Tanith Lee: Útitársak című műve, hiszen ez volt az első igazán professzionálisan megjelent fordításom. Hozzá kell tennem, hogy ezt nem ajánlatra vagy szerződésre fordítottam le, hanem egyszerűen a magam örömére. Trethon Judit pedig egyszer előállt az első magyar fantasy sorozat ötletével, amiből aztán a szép emlékezetű Griff könyvek lettek, én pedig felajánlottam neki, hogy ez megvan nekem, amit ő köszönettel el is fogadott." (1) Elég hamar rájöttem, hogy ez a regény valójában A kehely titka címen jelent meg (ezek szerint valószínűleg nem fordítója adta neki az új címet, ha egyszer az eredeti Companions on the Road magyarítására emlékezett), s elég hamar sikerült is beszereznem. És kincsre leltem!
A regény rendkívül rövid, még 120 oldal sincs, de egy egész világot rejt. Olyan erős a hangulata, hogy még álmodnom is sikerült vele. A története csontegyszerű (és nem sok köze van a hosszadalmas fülszöveghez): az új hódítók serege feldúlja és elpusztítja a varázslók és mágusok egyik utolsó fellegvárát, az öléstől megundorodott főhős, Havor pedig két társával zsákmányol egy csodálatos kelyhet a romok csarnokából, amely páratlan kincs, ám átkot küld hordozóira. Innentől a regény valóban mindössze egy vándorlás története, de milyen vándorlásé! Az útitársak démonaikkal birkóznak, önmaguk elől menekülnek, csodák tanúi lesznek - és bármikor meghalhatnak. Mindez persze csak egyszerű kalandregény volna, ha nem lenne az egész könyvnek szomorkás, sötét, rejtélyes és elégikus atmoszférája, nem lennének az álom-, lázálom- és vízióleírások egészen költőiek és nagyon szuggesztívek, s nem lenne gyönyörű és riasztó az egész eseménysor tele halállal és végzetes tévedéssel. Nemcsak kalandos, de nagyon szép is a kisregény, a befejezés pedig minden reményemnek megfelelt, mégis teljesen meglepett. Utánaolvasgatva a neten, kiderült, sokan nem tartják jónak ezt a könyvet. Lehet, hogy nem lenne szabad mesterműnek nevezni, én mégis szeretném: hiszen igazán meg tudott érinteni, ráadásul majdnem negyven évvel a megírása, 1975 után. Így azt gondolom, igen jó könyv. Kornya Zsolt fordításában pedig kiváló magyar szövegével is kiérdemli a figyelmet. Tripla ötös.

Leigh Brackett: A rőt csillag
Galaktika Baráti Kör, Móra, Bp., 1992
Az írónő nevével nemrég találkoztam először: kicsit szégyelltem is magam, hogy először még azt sem sejtettem, hogy e szerző nőnemű... Rövid böngészés után kiderült, hogy magyarul mindössze egy regénye jelent meg könyvformában, A rőt csillag, így azután ezt választottam ki olvasásra. (2) A könyv a Galaktika Baráti Kör működésének időszakában került kiadásra, ami szomorú, mert tartok tőle, e könyvek, legalább is újonnan, sokkal kevesebb olvasóhoz jutottak el, mint a korábbi Kozmosz és Galaktika Fantasztikus Könyvek. (3) Nekem már kellemes élményem volt közülük az Utazások az időgéppel című gyűjteményes kötet, Kipling misztikus elbeszéléseinek korai tára, A fantomriksa, és G. C. Johnson és W. F. Nolan Logan futása című regénye, amelyet nem a szerzők jól csengő neve, hanem az vetetett meg velünk annak idején, hogy a TNT-n (ahogy akkor a TCM-et hívták) legalább negyvenszer láttuk angolul a könyv alapján forgatott mozifilmet Michael Yorkkal. A rőt csillagban azonban sosem bíztam volna meg első blikkre, hiszen fedelén egy ál-Conan szerepelt, az első bekezdésben viszont űrkikötő... Persze elolvasva regényt, amit nagyon élveztem, most már értem ezt a látszólag kibékíthetetlen ellentétet.
Eric John Stark kalandjai kicsit Burroughs Mars-ciklusára, vagyis a planetáris románcra hasonlítanak, viszont az, ahogyan rögtön a könyv elején kalandozni indul, s bátor fellépésével még a gyilkos tenger gyermekeit is megfutamítja, rokonítja egy kicsit Asimov David Starrjával és más, komolyan vehető, mégis könnyed űroperett-hősökkel is. Végül a Fővédnökök uralta rejtélyes és fejletlen civilizáció, amellyel meg kell küzdenie, hogy megtalálja eltűnt nevelőapját, már filozofikus és disztópikus, komoly sci-fibe illő. Talán leginkább ez a sokféleség tetszett a kötetben és persze a főszereplő személye, aki ugyan szinte túl tökéletes is embernek, mégis könnyen meg lehet szeretni árvaságáért, kitaszítottságáért, nagylelkűségéért. A regény egyetlen hátránya, hogy úgy szakad félbe a végén, mintha jönne mindjárt egy új kaland. Persze jönne is, csak nem magyarul: bár ez az első Stark-regény, Brackett 1949-64 közt már négy elbeszélést és két kisregényt írt a hősről, A rőt csillag pedig egy három év alatt megírt trilógia első részeként született meg 1974-ben. Ám természetesen nálunk nem jelent meg egyetlen folytatás sem: ezért van, hogy A rőt csillagnak a maga csonkaságában kell helyt állnia. És ezt szerintem egészen jól csinálja. Ötös.

Jack Vance: A Klau rabszolgái
Scinece Fiction & Fantasy 12., Phoenix Könyvek, Debrecen, 1991
Nem tudtam sokáig megállni új Jack Vance nélkül, s mindjárt egy igen korai könyvét, az 1958-as Slaves of the Klaut sikerült kiválasztanom. Nagyon különös regény ez: a szó legszorosabb értelmében sci-fi, mégis a fajok és népek sokasága miatt erősen fantasys beütésűnek éreztem. Ráadásul mindezt áthatotta egy különös életérzés, hiszen a nem túl távoli jövő, ahonnan a kalandok elindulnak, mára félszázad messzeségbe került. (Ahogy a főhős szórakozni viszi a hősnőt és rúzst vásárol neki, például utánozhatatlan részlet...)
A történet főszereplője, Roy Barch, a fiatal tudós nem igazán tud megbarátkozni a gondolattal, hogy a Földet megtalálták a rendkívül fejlett, aranyos bőrű humanoid lekthwaiak, akik átadott tudásukkal egycsapásra feleslegessé tették az emberi kutatások és kísérletezések négyötödét, a többire pedig fölényes lenézéssel tekintenek a kreativitásról már-már lemondó szupercivilizációjuk magaslatából. Csak arról felejtenek el szólni nekünk, hogy ősi ellenségeik, a klauk még náluk is fejlettebbek, s nemsokára le fogják rohanni a Földet... Roynak és lekthwai szerelmének először egy büntetőbolygón, majd a vadonban kell helytállnia, s a klauk zsákmánynépeinek szökevény egyedeiből menekülőcsapatot szervezni. A könyvben talán az volt a legjobb, hogy Roy nem járt mindig sikerrel, a lány sem az a típus lett, akit kézen fogva hurcolnak maguk után a hősök, a világ határozottan kiismerhetetlen, idegenszerű és különleges volt, s végül, hogy a történet két jó kis csavarral ért véget. Biztosan nem ez a világ legjobb planetáris-sci-fi-románca (az öszvérműfajt szándékosan írtam ide: ez nem fantasy, de nem is szabályos sci-fi), de be kell valljam, nagyon élveztem. Ötös.

Jack Vance: Folyóvilág
Scinece Fiction & Fantasy 33., Phoenix Könyvek, Hajja & Fiai, Debrecen, 1993
És persze, hogy alig vártam, hogy újabb Jack Vance-ba fogjak. Ezúttal azonban egy kicsit csalódnom kellett. A Showboat World ugyanúgy a hetvenes évek (1975) terméke, mint a két fentebb általam úgy dicsért fantasy, ráadásul számos kritikusa a Vance-féle Ravasz Cugel-regényekhez hasonlította. Számomra azonban ez volt az első Vance-mű, ami átlagosnak bizonyult.
Nem állítom, hogy nem szórakoztam jót a Nagy Bolygó szokásainak, lakosainak és színtársulatainak leírásán, s hogy nem kötött le olvasás közben a két műsoros hajó két fő vezetőjének oda-vissza cselvetés játszmája, de a könyvet befejezve azért megmaradt bennem a kérdés, hogy ezt most mégis, minek kellett megírni? Úgy éreztem, hogy Vance itt olyan jót játszik, hogy közben egy kissé elfelejtkezik rólam, az olvasóról. Persze lehet, hogy csak abban állt a titok, hogy nem az eredeti címen, mint The Magnificent Showboats of the Lower Vissel River, Lune XXIII, Big Planet és nem az eredeti nyelven, teljes változatban találkoztam a kötettel. Épp ezért nem adom fel. Következő célom a Sárkányurak lesz. Hármas.

Robert W. Chambers: A Sárga Király
Cthulhu hírnökei, Tuan, Bp., 2008
A Solomon Kane történetei hátuljában olvastam Robert W. Chambers A Sárga Király című novelláskötetének ajánlóját, s M. R. James, A. C. Doyle, E. F. Benson, no meg H. P. Lovecraft izgalmas írásain edződve képtelen voltam nemet mondani a kötet elolvasására. Ahogy az a kiadónál már lenni szokott, a könyv egészen másnak bizonyult, mint amilyennek látványos borítója sejtette, de engem nem tudott becsapni: épp arra számítottam, amit kaptam.
Hogy mit? Néma borzongást. Higgadtan és takarosan elmesélt meghökkentő kalandokat. Egy kis látszólagos krimit, társadalmi elbeszélést, barátságtörténetet, amelyek mindegyike hirtelen finoman természetfelettibe fordul. Aztán pedig vissza a valóságba. Leginkább Benson némelyik általam olvasott elbeszéléshez tudnám hasonlítani a kötet javát, csak azokhoz még egy kis poézist kellene adagolni, hogy ilyenek legyenek. Szemellenzős Lovecraft-imádóknak valószínűleg csak az első (A Holdvarázsló) és az utolsó (A Sárga Jel) tetszene a novellák (kisregények) közül, én azonban mindet élveztem: a fenti kettőn kívül legjobban az Összeillő pár és a Demoiselle d'Ys címűeket. Ötös.

Sárkányvér
Fantasy antológia, Cherubion Fantasy Exkluzív, Cherubion, Debrecen, 2006
Most valljam be, hogy alapvetően a Sárkányszív, Sárkányszárny, Sárkánykönny miatt vettem meg? Jó, bevallom. Hiszen úgyis sokkal többet kaptam a gyűjteménytől. Íme a benyomásaim:
Eva Rigel: Sárkányvér - mintegy százoldalas kisregény sok sorsszerűséggel, ékes, kellemes szöveggel, sok fordulattal. Ötös. Norbert Winney: Sárkánymeló - általam kifejezetten nem kedvelt szerző telitalálata, rövid, magvas, mókás elbeszélés. Ötös. Adrian Draco: Féld a sárkányt! - egy igazán rafinált és költői történet, öröm volt olvasni, amint kibontakozott, nagyon élveztem. Dupla ötös. Raoul Renier: Sárkányszív - talán a legjobb és legironikusabb novella a gyűjteményben, nagyon szerettem olvasni. Tripla ötös. Raoul Renier: Sárkányszárny - súlyos és végzetszerű históriarészlet, izgalmas szerkesztéssel, és egy lassan összeálló mozaikkép kockáival. Dupla ötös. Raoul Renier: Sárkánykönny - valódi Renier, sötét is, sárkányos is, franciás is, és kiváló a befejezése. Dupla ötös. Allen Newman: Elefánttemető - bravúros parafrázis, valódi ajándék azoknak, akik szeretik a történelmet, Sherlock Holmest, a sárkányokat vagy Challenger professzor elveszett világát. Tripla ötös. Norbert Winney: Árvavágyak - hát, elég szókimondó és hosszú. Más nem. Négyes. Benjamin Rascal: Sárkánylátás - szaggatott szerkesztésű, meseparódiás történet, elég hosszú, legalább is önterhéhez képest. Négyes. Douglas Rowland: Sorsgúnyoló - hatalmas, bonyolultan felépített világú kisregény. Ötös.
Biztos, hogy ezt a válogatást sokszor előveszem majd. Bátran ajánlom mindenkinek.

(1) 2011-es interjú Kornya Zsolttal a Fictionkulton.
(2) Elérhető viszont a Galaktikában, folytatásosként (90-92 szám) egy másik regénye, a Rhiannon kardja (The Sword of Rhiannon), ahogy erre felhívták a figyelmem.
(3) Ezzel kapcsolatban eszembe jutott egy ide nem illő megjegyzés: amikor megjelent a Metropolis Média új GFK/KFK (amúgy meg tudja magyarázni, hogy lett ez a kettő egy?) sorozatában az ünnepi Kétszázadik kötet, tartalmazta az összes KFK és GFK címet, ám a Galaktika Baráti Kör Könyvklub számára kiadott kötetekét nem. Azóta is azon gondolkozom, vajon miért kellett ezt a szintén Kuczka Péter által szerkesztett utolsó, rendszerváltós sorozatot mostohagyerekként kitagadni a családból? Én mindig úgy gondoltam rájuk, mint a GFK utódaira.
2 Responses
  1. Zeph Says:

    Egy kis kiegészítés: Leigh Brackettnek nem A rőt csillag az egyetlen magyarul publikált regénye. A Rhiannon kardja nem könyv alakban jelent meg, hanem folytatásokban a Galaktikában, Gáspár András fordításában. Itt olvashatsz róla egy magyar nyelvű ismertetőt:
    http://carcosa.blog.hu/2011/01/29/rhiannon_kardja

    A Showboat World fordítása pedig katasztrofális, mindjárt a címmel kezdve. Komplett bekezdések maradtak ki a szövegből, a szókincs az eredetihez képest szánalmasan szegény, a hangulat gyakorlatilag agyon van ütve. Meglehet, hogy nem ez a legjobb Jack Vance-regény, de az kétségtelen, hogy a fordító borzalmasan lerontotta az élvezeti értékét.


  2. Kedves Zeph!
    Köszönöm szépen a hozzászólásodat, át is javítottam a szövegemet két helyen.
    Nagyon köszönöm, hogy olvasol nálam.
    Katherine