Ritkán szoktam visszaolvasgatni a blogomat. Most mégis ezt tettem. Ez a bejegyzés mindarról szól, ami nézegetés, szerkesztgetés közben eszembe jutott.

A blog és én

Legelsősorban: nagyon hálás vagyok minden olvasómnak, aki el-ellátogat a Könyvesházba és itt tölt egy kis időt! A blogom február másodikán lett kilenc hónapos. Óriási öröm számomra, hogy csak 2010. augusztus negyedike, a számláló kihelyezése óta már több mint 10200 lekérés történt az oldalon. A napi új látogatók száma (akik még soha nem voltak itt, vagy hetek óta hanyagolták a lapot) szinte minden nap elérte a tizenöt-húszat, történt pedig ez annak ellenére, hogy havonta csak átlagosan négy (igaz, hosszú) bejegyzés szokott készülni. Szeretnék köszönetet mondani az olvasásért, s remélem, mindenki talál majd olvasnivalót a jövőben is errefelé!

Nagyon büszke vagyok rá, hogy a Google mára már szívesen megtalálja a blogot, a Barsi Ödönről írott életrajzom például második találatként olvasható a keresőoldalon, a James Oliver Curwood regényeiről szóló összefoglaló pedig ötödikként. Megtiszteltetés, hogy a Kelet Kiadó a Facebook-oldalára is belinkelte a Kiplingről szóló bejegyzésem kiplingcsokor címszó alatt, dr. Kertész István ókortörténész pedig saját honlapján is szerepelteti a műveiről szóló írásom linkjét (s a Kedvenc linkek oldalsó menüpontnál is elhelyezte a blogom elérhetőségét). Mindez nem fordulhatott volna elő a sok látogató nélkül, akik az oldal rangját emelték. Még egyszer köszönöm szépen!

Amióta a Könyvesház kinyitott, csak néhány jelentős változás történt. A bejegyzéseket a Molyon és a Könyves blogok oldalon is el lehet olvasni. Az utóbbi hetekben szaporítottam az oldalra vonatkozó kereszthivatkozásokat, hogy könnyebben eljuthass egyik témáról a másikra. Végül január óta az egyes bejegyzések alatt vannak ajánló linkek is, amelyek más tematikusan kapcsolódó bejegyzésekhez visznek. A kereső működik, a legújabb olvasói hozzászólásokat tartalmazó modul viszont egyelőre várat magára. A Moly widgetje nagyon tetszik, de egyelőre ezt sem szeretném kitenni: mivel rossz szokásom, hogy egyszerre sok könyvet olvasok párhuzamosan, egy lefelé mérföldekre lehúzódó cím- vagy borítólista szerintem elég ostobán nézne ki az oldal szélén.

Amikor elindítottam az oldalt, alapvetően filmes és könyves blognak képzeltem el. A fejléc is erre utal. Épp ezért kissé furcsa, hogy épp a fejlécen látható kedvenc színészeimről (Errol Flynn-ről, Humphrey Bogartról és Richard Gere-ről) nem esett szó eddig benne, s viszonylag kevés filmes bejegyzés készült eddig. Megtehetném, hogy új fejlécet készítek, de ehelyett inkább ígérem, a mulasztást pótolom. Továbbra is nagyon fontosak ugyanis számomra a filmek is, még ha a könyvek helyébe nem is léphetnek.

A másik számomra is meglepő dolog a bloggal kapcsolatban, hogy nagyobb kedvem van és volt összefoglaló, hosszabb lélegzetű bejegyzéseket készíteni, mint egy-egy könyvről szóló recenziókat. Örülök, hogy az olvasók győzik türelemmel a terjedelmességet. Valahogyan ritka az a könyv (ilyen kivétel volt például John Updike Gertrud és Claudiusa), amit olyan fontosnak érzek, hogy önálló bejegyzést szenteljek neki.

Végül az utolsó különössége a blognak, hogy - bárki megfigyelheti - a populáris, népszerű, szórakoztatónak nevezett irodalomról, illetve a szép- és a szórakoztató irodalom határán álló művekről talán több szó esik benne, mint a "magas(abb)" irodalomról. Életem jókora részében az utóbbival foglalkozom és ezért minden szeretetem ellenére munkának érzem az írást róla (persze vannak kivételek). Az interneten is sokkal kevesebb magyar nyelvű információt lehet találni mondjuk a Tarzan-könyvekről, mint Jókai Mór életművéről, így talán nagyobb kihívás az első témáról írni. Másrészt meggyőződésem, hogy hiba valamiféle sznob (és marketing meg a divatok tükrében változó) kánon mentén éles és átléphetetlen határvonalat húzni klasszikus és lektűr, szépirodalom és ponyva, kötelező olvasmány és szórakoztató regény között. Lehet különbség Agatha Christie és William Shakespeare vagy Mikszáth Kálmán és Márai Sándor művei között, de ezeket puszta műfajisággal egyoldalú magyarázni: a jó könyv sokféle lehet.

A jövőre nézve természetesen nagy terveim vannak: több, rövidebb bejegyzés készítése, még több kép használata, új bibliográfiák a Raktárba, és az Egyiptomi gyűjtemény frissítése. Ízelítő a következő hónapok témáiból : Miss Marple, Erős nőalakok filmen, Ódon detektívregények - híres nyomozók, Sylvia Ber.

A blog és a világ

Mióta egyes cikkeket és bejegyzéseket megírtam, történt néhány dolog, amikről ma már biztosan szó esne bennük. Több szöveghez írtam utóiratokat, itt pedig röviden összegyűjteném az újdonságokat.

Szomorú aktualitást adott az egyiptomi témájú bejegyzéseimnek (különösen a Tutanhamonról szólónak), hogy a zűrzavaros napokban, amikor Egyiptom forrongott, Mubaraknak pedig távoznia kellett, rablók törtek be a kairói Egyiptomi Múzeumba és értékes tárgyakat raboltak el a Tutanhamon-kincsből is. Minderről is másról is szó esik ebben a nemrég indult, remek blogban, amit mindenkinek szeretettel ajánlok!

Pável blogjában több olyan bejegyzés született, amelyek témája közös az én bejegyzéseimmel. Akinek felkeltette az érdeklődését Barsi Ödön, az feltétlenül olvassa el ezt az izgalmas összefoglalót az Egy lélek visszatérről. Akinek tetszett a Drakula, vagy a róla írtak, itt talál egy nagyon jó ismertetést. Ez pedig a kedvencem Páveltől, csak úgy (ez egy igazán magas-szépirodalmi blog, úgy ám!).

Egy másik üdítően okos blog Entropicé. Korábban írtam néhány írónő könyvéről (Négy kemény könyv érzelmes nőknek), ezek közül kettőről itt és itt olvasható remek recenzió.

Novemberben írtam egy bejegyzést Könyvet az újságostól címmel arról a - nekem viszonylag újnak tűnő - jelenségről, hogy egyre több és több könyv, regénysorozat, képes album tűnik fel csak újságárusi terjesztésben a standokon, kiszolgálva, illetve megteremtve egy másik vásárlóközönséget, erősen alapozva a sorozatgyűjtési kedvre. Összegyűjtöttem néhány újabb fejleményt összevetés céljából.
Ha ma belépünk egy újságoshoz, biztosan ott találjuk a Rejtő Jenő-regénysorozat és a puhakötéses Agatha Christie-sorozat köteteit, a Metropol sorozatából a Világhíres zeneszerzőket CD-melléklettel (a legújabb Csajkovszkij), a Népek meséit (most épp az oroszokat), egy kötet Mikszáthot (legújabban A gavallérokat), a Magyar királyokat, a Metropolis Media Irodalmi Nobel-díjasok sorozatát, s legújabban a Corvina kiadó is csatlakozott Magánélet sorozatával (a kezdőkötet Mátyás király koráról szól).
A Christie-regények esete érdekes: kemény kötésben az Európa jelenteti meg (s több esetben fordítja újra) a krimiket, a Népszabadság és az Alexandra által terjesztett sorozatban pedig ugyanezek a művek/fordítások jelennek meg: a 2010-es kezdőkötet például a Tíz kicsi néger volt, amely ugyanebben az évben, néhány hónappal előbb jelent meg Európás kiadásban, keménykötésben, igaz kétszer annyiba került. Ez a furcsa tendencia a későbbiekben is nagyrészt folytatódott (A kristálytükör meghasadt, Mrs. McGinty meghalt stb.). A (nekem értelmesebbnek tetsző) Rejtő-sorozat ötletes borítói teljes ellentétben állnak a Christie-regények fantáziátlan puha címlapjaival. Mindkét sorozatnál sajnálom azonban, hogy az ígért "zsebbe süllyeszthető méret" valójában egy a kemény kötéses műveknél jóval magasabb és szélesebb formátumot rejt...
A Metropolis Media blogomban kritizált sorozata csodás Yeats-fordításokkal folytatódott mostanság, de ami számomra ennél érdekesebb, hogy az eredetileg csak újságárusoknál terjesztettnek szánt sorozat kötetei újabban feltűntek a Bookline oldalán, vagyis elkezdtek "rendes", könyvesbolti könyvekként viselkedni...
Végül a Corvina albumokkal való jelentkezését azért tartom érdekesnek, mert tudtommal ez a kiadó első könyvet-az-újságostól próbálkozása, amely nyilván a nagy sikerű, könyvesbolti Hétköznapi élet... / Mindennapi élet sorozatra támaszkodik.
Közben még egy jelenség feltűnt: az utóbbi két hónapban városunkban két régi újságosstand zárt be. Úgy tűnik a jövő a (könyveket is áruló) boltok és bevásárlóközpontok újságárusításáé, a Relayé és az Intermedioé...

Tavaly ősszel mogorváskodtam egy sort az Európa Kiadó szélsőségesen új borítóterveivel, régi sorozatainak tüntetően új külsejével kapcsolatban is. Bár véleményem fenntartom, nagyon örülök, hogy kedvenc krimisorozataim, a Ross Macdonald-, Raymond Chandler- és az Agatha Christie-életműsorozatok buzgón folytatódnak, mégpedig magyarul eddig még alig kiadott vagy meg sem jelent művek magyarításával (A barbár part, Az aranyhalak, A pollensai probléma, Mr. Quin stb.). Háromszoros hurrá! Külön piros pont még Updike verseinek megjelentetéséért: a Végpont című kötet áprilisra várható.

A Kelet Kiadó is kitart választott célja mellett: a 2010-es év végén újabb Kipling-novelláskötetük jelent meg. A gondolkodó bika majdnem olyan érdekes volt számomra, mint az Indiai történetek, az első novellaválogatás, amit Kiplingtől (és a kiadótól) kézbe vettem, s ami máig abszolút kedvencem. Az új könyv érdekessége, hogy kifejezetten a sokarcú Kiplinget, az írói életmű sokféleségét akarja felmutatni: kevés benne az indiai, gyarmati témájú elbeszélés, helyette megjelenik helyszínként Franciaország (A gondolkodó bika), a vidéki, politizáló Anglia (A falu, amely megszavazta, hogy lapos a Föld) és az ókori Római Birodalom (Az antiókhiai templom), témaként a londoni szabadkőművesség és a háború (Lövészárkok Madonnája), vagy épp egy hűséges kutya barátsága (Élete asszonya). Utóbbi novella (a hozzátartozó Dinah a mennyben című verssel együtt) az egyik kedvencem. Borzasztóan humoros még a rövid, anekdotikus, mégis megható A tévedés című történet. A kötet legjobbja azonban szerintem a zárónovella. A Without Benefit of Clergy címet ugyan kissé furcsán sikerült lefordítani (a tartalomban Isten áldása nélkül, a könyvben Az istenek áldása nélkül, szó szerint meg "az egyház áldása nélkül", de minden fordítás elvesz valamit az eredeti jelentésből), de ez a történet fordítás és tartalom szempontjából is kiemelkedik a kötetben. Lehet-e egy angol férfinak indiai, bennszülött nő élete szerelme a gyarmati Indiában? Mi lesz a sorsa közös gyereküknek? Lehet-e az istenek - az egyház - a társadalom áldása nélkül tökéletes boldogságban élni? Vajon mindent el kell fogadni, amit a sors ránk mér? A korábban megjelent Kipling-kötetek után ezt a könyvet is mindenkinek ajánlom.

Ennyi fért a mai bejegyzésbe, amit az eddigiek valamiféle függelékének érzek. E bejegyzéssel a bolondosan rövid februárt elmúltnak nyilvánítom...