Mario Vargas Llosa friss díja, egyáltalán a Nobel-díjról való nemzetközi eszmecsere kiváló helyet biztosít a magyar könyvkiadásban egy sorozatnak, amelyik Nobel-díjas szerzők műveinek megjelentetését ígéri. Október 20-án adta ki a Metropolis Media Irodalmi Nobel-díjasok Könyvtára névre keresztelt vállalkozásának első kötetét, 27-én pedig már a második is megjelent. Ezzel egy 27 darabosra tervezett könyvszéria indult el olvasóhódító útjára, amely a tervek szerint 2011. október 12-ig tart majd.

Szép a kezdeményezés. Szépek a könyvek a sötétkék műbőrkötéssel és a cirádás aranyozással. Szép a szerzői névsor. Könnyen hozzáférhetőek a könyvek az újságárusoknál.

De érdekes is ez az egész. Megszoktam, hogy a metróban járva a fejemre esik a Kelly Kiadó aznapi ajánlata és az Ulpius-ház legújabb reklámján taposok. Hogy kedvenc netes könyváruházaim hírlevelei szinte már csak öt-hat divatos (és lerázhatatlan) kiadó akcióiról szólnak. És hogy hiába vettem meg a bolt hátsó sarkából ugyan-kit-érdeklő szakkönyvem, akkor is a kezembe nyomják a legújabb politikai thriller első fejezetét külön fűzve, az író megható kísérőszövegével, olvassam csak el... Az újságárusok segítségével terjesztett könyvsorozatokat azonban még mindig nehezen emésztem meg.

Eddig - úgy tűnt számomra - a Népszabadság Könyvek, a Magyar királyok és A második világháború teljes története mellett csak a Metropol Könyvtár sajátossága volt, hogy úton, útfélen rám beszéltek-rám beszélnek egy-egy könyvet, azzal, hogy csak itt, csak most, csak két hétig kapható. (1) Elég kínos volt ez az ígéret például a még mindig folyó Világhíres Festők sorozat esetében, amelynek valamennyi engem érdeklő kötete (persze nem az összes) ott sorakozott a polcomon (a Ventus Libro alias Kossuth kiadó kiadásában), amikor - új borítóval, de színazonos formátumban - tele lettek vele az újságárusok, mint olyan albumszériával, amely "igényes válogatásban most először csodálható meg" Magyarországon. De a rábeszélésben az is érdekes, hogy a jelenleg is folyó Nagy civilizációk és a 2007-ben indult, sok könyvtár által is beszerzett Világtörténelmi Enciklopédia is olyan kínos fordítási hibákat és érthetetlen, légből kapott információkat tartalmaz a gyönyörű külső mögött, hogy "tudományos alaposságú" "történelmi alapkönyvtárnak" semmiképpen nem merném nevezni.

Minden sorozat jellegzetessége, hogy az első (esetleg első két) kötetet rendkívül olcsón adják, azután azonban beszippant a sorozatgyűjtés ördögi köre, s buzgón rendelsz, fizetsz elő és jegyeztetsz elő egy olyan könyvcsaládra, amiről valójában semmit sem tudsz, csak azt, hogy nem akarsz lecsúszni róla. Mert tényleg nem tudsz semmit: a képanyaga miatt általam szeretett Festők sorozatnak például nincs szerzője. Egyetlen név sem vállal felelősséget a szövegekért... S ha belegondolsz, hogy 2000 Ft-ért már a könyvesboltok és a netes könyváruházak kínálatában is találni szép számmal jóval megbízhatóbb szövegű festőmonográfiákat (a Vince Kiadó Taschen kismonográfiái például jelenleg számos boltban is épp 1200 Ft körül járnak egy hosszútávú akció keretében), az 1590 Ft-os albumár már nem is tűnik olyan kedvezményesnek. És tényleg egyformán szereted Botticellit és Kandinszkijt? Mindkettőtől vennél albumot akkor is, ha nem egy előfizethető sorozatot gyűjtenél megszállottan?

Miben más, miben jobb a Metropolis Media Nobel-díjas sorozata? Először is (magyar méretekben) nagy reklámkampány kapcsolható hozzá. Míg a Metropol könyvei inkább a Metropol hasábjain és szórólapokon kerestek olvasóközönséget, az új regénysorozatnak külföldihez hasonlítható profizmussal volt szép sajtótájékoztatója, megemlékezett róla az m1 Híradó, a Duna Televízió és számos mérvadó irodalmi és hírportál, természetesen a Metropolis Media blogja és számos amatőr blog is. Ami végül is így van rendjén: szeressük az irodalmat. És vegyük rá szeretetére a potenciális olvasót. Így hát - régen láttam ilyen széleskörű kampányt egy szépirodalmi sorozatnak...

Az első kötet, Sir Winston Churchill Savrola című ifjúkori regénye valóban csupa meglepetés. A huszonéves katonatiszt három évet dolgozott regényén, amelyet alapvetően főhőse, a népvezér Savrola élet- és politikai filozófiájának szentelt. Kulcsregényről van tehát szó, amely talán képes megmutatni, honnan indult Churchill, aki ekkor még nem volt politikus, csak egy főrendi származású ifjú értelmiségi. 1900-ban, regénye kötetmegjelenése évében azonban képviselő lett, s attól kezdve abba sem hagyta a politizálást. Így irodalmi Nobel-díját sem regényére, hanem "mesteri történelmi és életrajzi műveire" és "briliáns szónoklataira" kapta...

A folytatással és a marketinggel kapcsolatban azonban megütköztem valamin. Ahogy a bejelentések és a tévéhírek ígérték (lásd a fenti linkeket):
1. "irodalmi Nobel-díjas írók Magyarországon még meg nem jelentetett vagy nehezen hozzáférhető műveiből indul sorozat". 2. "Változatos tematikájú könyvsorozatok jelentek meg a hazai piacon az utóbbi években, de eddig egyik sem válogatott kizárólag Nobel-díjas írók műveiből – hívta fel a figyelmet az első kötet szerdai budapesti sajtóbemutatóján a kiadó Metropolis Media Kft. ügyvezetője." 3. "A merítés természetesen szubjektív, de a célunk az volt, hogy elsősorban Magyarországon még meg nem jelent vagy nehezen hozzáférhető művek kapjanak helyet a sorozatban" – fűzte hozzá (Burger István, a sorozat szerkesztője).
Ezt olvasva kezdtem úgy érezni magam, mint az állítólag először megcsodálható Világhíres Festők kötetek esetében.

Polcomon ugyanis ott van Rudyard Kipling A Száz Bánat Kapuja című könyve, amely 2009-ben jelent meg az Új Palatinus Könyvesháznál. A sorozat, amelyben kiadták, a Nobel-díjasok Könyvtára, amely eddig tíz kötettel jelentkezett a magyar könyvpiacon. A második állítás tehát, amely a Metropolis Media ügyvezetőjétől származott, teljesen megalapozatlan - létezik egy teljesen friss Nobel-díjas sorozat, melyben az új sorozat szerzői közül Selma Lagerlöf és Kipling már helyet is kapott. Nem tudott róla? Vagy nem akart tudni, hisz különben hogy lenne úttörő az új széria? Ez a téves állítás persze nem rontja el az új sorozatot, sem a régit, hisz miért lenne gond, ha az első Nobel-díjas írónő Jeruzsáleme mellé jövő májusban odatehetem kék műbőrkötésben a Gösta Berlinget is?

Csakhogy mivel szeretem Kiplinget, nemcsak örömmel nyugtáztam, hogy a Metropolis Media sorozatában is van tőle könyv, hanem gyorsan meg is vettem: a Fekete és fehér címet viseli (ez a sorozat második kötete). Elkezdtem olvasni. Majd elővettem A Száz Bánat Kapuját, számoltam, és arra a végeredményre jutottam, hogy a Fekete és fehér huszonhárom novellájából tizennégy abban is benne van... (A maradék a szatirikus társalgási darabra hasonlító Gadsbyék története.) Mégpedig mind a tizennégy kiváló, jegyzetelt, friss és szakszerű fordításban szerepel amott. Ellentétben a Metropolis Media új kötetével, amely egyszerű reprintelése Balassa József 1930-as régi fordításának. Hogy mennyi köze van e régi-új magyarításnak Kipling régi, századfordulós Indiájához, amelyet a könyv modern reklámja és reklámfilmje annyira figyelmünkbe ajánl, ahhoz elég idézni a nyolcvan éves fordítás magyar előszavát: "a három angol katonáról szóló bájos történetek ... (szereplőit Kipling) a maga tájszólásán beszélteti ... A fordításban Mulvaney dunántúli, Learoyd alföldi, Ortheris pedig a pesti jassz nyelven beszél." És így fogjuk mi megismerni a régi Indiát!!! Ugyane novellafüzérről írja Sári László, az Új Palatinus Kipling-könyvének szerkesztője: "Kipling ezekben vonultatta föl legváltozatosabban a nyelvi leleményeit ... ezért is nem fordították le eddig rendesen magyarra ... Van belőle olyan angol szövegközlés az interneten, amelyik csaknem minden sorához ad jegyzetet." A Sári-szerkesztette fordítás ennek tudatában készült, s méltó egy Nobel-díjas szerző művéhez. A most megjelent Fekete és fehér szövege azonban nem (hisz épp erről ír Sári, ez a "nem rendes" fordítás). Mindaddig, míg nincsen új változat, az ember örül a réginek is. De hogy miért kell kiadni a régi ponyvafordítást, amikor tavaly már megjelent az irodalmi rangú, új változat? Ezt nekem irodalmi indokkal senki meg nem magyarázza...

S hogy is állunk akkor azzal, hogy az első és a harmadik állítás szerint e szerzők művei magyarul kiadatlanok vagy nehezen beszerezhetők? Igaz, a jól fordított Kiplingért 3500 Ft-ot kell fizetnem, míg a rossz fordítású kék kötésesért csak 1590-et. De a 2009-es kiadásban van még tizenhárom másik novella, tudós utószó, öt oldal szómagyarázat, s főleg, a szövege irodalmi élmény, csonkítatlan, teljes Kipling (minden mottó megvan például, s a fordító megértette és meghagyta az indiai szövegbetéteket, amik Balassánál vagy nem szerepelnek, vagy furcsa átírású halandzsává változnak). Nem hinném, hogy ára ellenére ez a tavalyi kiadás nehezen beszerezhető lenne.

S e Kipling-kaland után van egy rossz érzésem. Vajon a Gösta Berlinget vagy John Galsworthy A sötét virágját is a Franklin Társulat 1920-as évekbeli magyarításának reprintjeként fogom kézbe kapni (még ha az egyik Benedek Marcell munkája is, de azért csak össze kellene olvasni egy új szöveggel)? S mi van az állítólag nehezen beszerezhető könyvekkel? Tudom, van, akinek örömet okoz, hogy kirakhatja majd az 1600 Ft-os kötetetek gerincén lévő betűkből a sorozat címét. De ha irodalomszerető olvasó vagyok, valószínűleg a művet és nem a műbőrkötést szeretném megszerezni, így nem vetem meg az antikváriumokat sem (pl. az Antikvárium.hu-t), hisz spórolni akarok, hogy még több könyvet vehessek... S ez esetben ott 300-800 forintért máris hozzájuthatok a maradék huszonöt könyvből tizenkilenchez. Nem is beszélve például Anatole France A pingvinek szigete című regényéről (ez lesz a harmadik kötet), amely bárki számára ingyen is hozzáférhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban.

Irigylendő tehát, micsoda fantasztikus, a könyvkiadásnak mintát mutató marketingmunka fekszik a Metropolis Media új Nobel-díjas sorozatának beharangozásában. Sok kiadó tanulhatna tőlük. (Bár nem tudom, hogy a Kipling-könyv kampányfilmjében hogyan lehet a Gandhi című filmből meríteni...) Ezt az energiát azonban új művek fordítására, régi fordítások felfrissítésére, tényleg az irodalom támogatására is felhasználhatnák (ahogy a Savrolánál történt és még remélhetőleg két-három mű esetében talán megteszik). Ehelyett a meggyőzést, a taktikázást látni: aki sorozatrabbá válik és lohol az újságárusához, hogy igen műveltnek érezve magát beszerezze az állítólag soha magyarul még meg nem jelent vagy végtelenül nehezen beszerezhető köteteket és kirakosgassa a gerincen olvasható feliratot, valami olyat vesz meg drága pénzen, ami eddig (és többnyire olcsón) egyáltalán nem is érdekelte, pedig ott volt az orra előtt, a boltokban és az antikváriumokban. Ezek a könyvek viszont majd csak jóval később kerülnek könyvárusi forgalomba: hiszen a játék lényege, hogy csak-itt-csak-most kötetek legyenek az újságos standon, ahol más a vásárlóközönség és a vetélytárs könyvek sincsenek ott összehasonlítási alapként a polcok betűrendjében...

S mielőtt - jogosan - nekem szegezed az állítást: de hát így lehetünk az irodalom rabjai, az általam kárhoztatott, üzleti alapú "újságos-sorozatrabság" olvasóvá nevelhet, állj meg egy percre. Addig jelentkezzenek mindazok, akik úgy szerették meg az olvasást, hogy egyben, kedvezményesen előfizettek egy álságos marketinggel terjesztett, rájuk beszélt könyvsorozatra.

Megjegyzés: további adatokról és fejleményekről ebben a bejegyzésben.
(1) A Harlequin és Bastei kiadók szerelmeskönyv-üzletét nem sorolnám ebbe a kategóriába, hisz ők mindig is így terjesztették akár füzetes, akár kötött regényeiket.
Mivel tudom, hogy a magánvéleményem sértő (lehet), igyekeztem az új sorozatot érintő valamennyi különböző szövegű, pozitív hangú hirdetményt és cikket belinkelni, hogy a kép kétoldalú legyen.