Nem új hír, hogy létezik már magyarul Agatha Christie műveiből készült képregény is. Az elsőket még a legendás Fülesbe és a Füles évkönyvbe alkotta meg a méltán híres Cs. Horváth Tibor - Zórád Ernő páros. Már a hatvanas évek elején rajzoltak Christie-t, de a nagy klasszikus az 1968-as A vád tanúja lett és maradt. A mostani azonban újabb kezdeményezés: a Partvonal kiadó 2008-ban jelentette meg négy kötetét, amelyek francia eredetiből készültek, s a krimikirálynő négy talán legnépszerűbb regényét rajzosították: a Gyilkosság Mezopotámiábant, a Halál a Nílusont, a Gyilkosság az Orient-expresszent és (hogy ne csak Poirot-történetek szerepeljenek) a Tíz kicsi négert.

Nagyon örültem a kezdeményezésnek. Miért ne kapjuk meg ezt is: Christie-t képregényben? Persze kérdés, kell-e ez nekünk?

Be kell valljam, nem tudom, milyen jövő vár a képregényre. Bár ma Magyarországon a műfaj épp fellendülőben van, sorsa szerintem mégis kétséges egy kicsit. Ha lehet is ünnepelni, hogy a kulturális sznobéria múlóban, s egyre kevesebben gondolják azt, hogy a képregény csak gyerekeknek való, oktató célú vagy nagyon vicces lehet, a magyar képregénykiadás alig támogatott, ötletszerű és még mindig kevéske a marketingje. A mangákon (már amelyiken) kívül a legtöbb képregénykönyvet inkább ötletszerűen terjesztik, s mifelénk leginkább csak a netről lehet újfajta képregény-megjelenésről értesülni, akkor is általában csak véletlenül. (Arra nem gondolnék, hogy a mezei, még nem rajongó érdeklődő rendszeresen figyeli a Kepregeny.netet, a Cartaphilus honlapját vagy más helyeket.) Egyes sorozatok elkezdődnek, de nem folytatódnak, így aki rajongóvá válna, de csak egy bizonyos irányzat vagy rajzstílus rajongójává, hoppon marad. Ráadásul mi, magyarok, elég rosszul sáfárkodunk az itthoni képregényrajzolók tehetségével, illetve a régi, remek képregényekkel. Igaz, vannak gyönyörű, új megjelenések (sok köszönhető a Képes Kiadónak). Rengeteg mű vár azonban még (újra)kiadásra, még "színezik", szépítik, huszonegyedik századibbá teszik stb. Közben a képregényrajongók többsége régen a netre beszkennelt eredeti, fekete-fehér legendákat olvasgatja, töltögeti és fütyül a modernségre meg a képjogokra. Szóval semmi sem tökéletes.

A mindenféle képregény jövőjével kapcsolatban pedig az foglalkoztat, hogy ha a net mindenen eluralkodik (ami sok szempontból csodás dolog, de most a másik oldal érdekel), vajon a képregénynek lesz-e jövője: hiszen nem mozog (lehetne persze flash-alkalmazással kombinálni, csak akkor már nem lenne képregény), statikus állapotban meg nehéz olvasni (ha netes diafilmmé alakítjuk, már megint elveszti önmagát)... Bár elérhetőek az interneten is képregények, úgy gondolom, a műfaj egyik lényege, hogy könyvben, füzetben, lapokon legyen. Szerepe lehet az olvasás sorrendjének (a keleti képregények rajongóinak legalább a fele esküszik arra, hogy tilos átrajzolni és tükrözni az oldalakat, ezeket igenis hátulról előre, jobbról balra kell olvasni), szerepe lehet az egymásba kapcsolódó oldalpároknak, a laphatárokon átnyúló képrészeknek vagy buborékoknak, a képregényfüzet vastagságának, a lap szélességének stb. Mindez képernyőn nézve nehézkesen követhető, s ami érdekes, elsikkad. Talán a képregénycsík, amelyet eredetileg épp újságoldalak aljára találták ki, élhet meg könnyedén a neten (meg is teszi). Összefoglalva: nem tudom, lesz-e ötven év múlva képregény.

Miközben mi itt, Magyarországon épp csak most kezdenénk megszeretni. Bár van egy olyan rossz érzésem, hogy leginkább csak azokat, amik épp a megjelenésük idején filmen is láthatók (voltak): a Watchmen, Neil Gaiman művei, a Persepolis, a Simpson-család, a 300 a legnépszerűbbek (voltak és vannak)... Illetve amíg tartani fog filmen, regényben, rajzfilmen a Kelet-mánia, addig jól futnak a mangák és a majdnem-mangák, amilyen pl. az Agave Shakespeare-sorozata. Ám mindez sokat elárul: a sok pozitív kísérlet ellenére még mindig nincs igazi, önálló, saját magától érdeklődést fakasztó képregényválasztékunk.

Ilyen szempontból a Christie-képregények nem jelenthetnek meglepetést. Biztosra mennek: hiszen ma Magyarországon egyértelműen Agatha Christie a legkedveltebb krimiíró. Ilyen módon széles olvasóközönségre számíthatnak. Ráadásul sokan nézik évek óta havi-heti rendszerességgel a tévében az új Poirot-történeteket, a borítón pedig két mű nyomozója is egyértelműen David Suchet-re hasonlít. A 48 oldalas könyvek színesek, mégpedig a hagyományos, kontúrkitöltő módon, nem kell tehát különösebb művészi(es)ségre számítani odabent, fő a történetmesélés. A rajzok is a hagyományos, tiszta, érthető és látható stílust képviselik.

Nagyon örülök, hogy a könyvtáramba kerülhetett a négy képregénykönyv. Mindenképpen izgalmas kalandozás lesz időről időre újra elővenni őket, nézegetni a színes, mozgalmas ábrasorokat és emlékezni a valódi regényre.
Úgy gondolom, hogy a legaprólékosabb, legélvezetesebb rajza a Halál a Nílusonnak van. Ezt és az Orientet Solidor rajzolta. A Nílus tele van hangulatkeltő egyiptomi képekkel, mintha egy-egy korabeli képeslap vagy mozgókép elevenedne meg színesben. Ám ezeknek a kockáknak feszültségkeltő, átvezető vagy hangulatkeltő szerepe is van, nincsenek beleerőltetve a cselekménybe, hanem magától értetődőek. Az Orient a harmincas évek hangulatának remek tükrözője lett, bár kissé sűrűek az oldalai. A Gyilkosság Mezopotámiában egy teljesen önálló, szerethető Poirot-alakkal áll elő, amelyik egyik filmes nyomozóra sem hasonlít, abszolút egyedi.
Fantasztikusan jók az egyes képrészletek. A csontváz, amit kiásnak a Mezopotámiában. Race ezredes vagy Simon Doyle figurája a Nílusban. A Mária-ikon az Orientben a hercegnő kupéjában. Az apró részletek, feliratok, egyedi nézőpontok a Solidor-rajzokon...
A legjobban pedig a Tíz kicsi néger tetszik. Frank Leclercq rajzai jóval egyszerűbbek és rendezettebbek a másik három mű képeinél. Ez azonban nem jelent kidolgozatlanságot! Az eredeti regény játéka az ismétlődés és a szimmetria: egy gyilkosság itt, egy gyilkosság ott, egy kis nyugalom, egy kis horror stb. Ezeket a párhuzamosságokat és hangulatváltásokat remekül érzékeltetik a képregényben a váratlanul tiszta rajzok, az alapvető színekre hangolt oldalak (minden szereplőhöz saját szín is társul, s a színváltások hangulat- vagy jelenetváltásokat is szimbolizálnak), a szimmetrikus, visszatérő mezőelhelyezések az oldalakon. Remekül megalkotottak a szereplők, kitűnőek a négerfigurák, mértéktartó a szöveg: ezt a képregényt mindenkinek bizalommal ajánlom!

Mégis: rajongásom e könyvek iránt ellentmondásos. Nem tudom, az alábbi okok miatt maradt-e abba három éve a sorozat magyar kiadása (pedig franciául, angolul a 17. kötetnél jár), vagy más miatt, de talán ezek is hozzájárulhattak: úgy gondolom, van néhány probléma.

1. Francois Riviére, mind a négy képregény adaptálója semmiről sem szeretett volna lemondani az eredeti könyvekből, ezért sok dolgot elvesztett menet közben. A Tíz kicsi néger ilyen szempontból talán mentes a hibáktól, de az Orient és a Nílus szinte követhetetlen. Talán ez a 44-45 képoldalas terjedelem túl kicsi ezekhez a rendkívül bonyolult, csavaros történetekhez.
A katasztrófa pedig a Mezopotámiában következik be. Először is egyetlen szereplő sem marad ki a gyanúsítottak sorából, pedig jellemzésükre, szerepeltetésükre nincsen idő (az nem jellemzés, hogy ő a kövér, ő meg a sovány). Másrészt - talán ezért - egyszerűen nincs megoldás. Először azt hittem, kihagytam egy oldalt. Azt megtudjuk ki, gyilkolt, de azt nem, miért. (1) Mintha Riviére nem értette volna a cselekményt, amit adaptált. Ezt pedig kétlem. Ráadásul az utolsó oldal egyetlen egész oldalas zárópoén, ennek a helyére nyugodtan elfért volna még egy-két képsávban a megoldás maradéka. Érthetetlen! Sokféleképp lehet egy krimit meghúzni, de a megoldás fontosabbik fele biztosan elhagyhatatlan (lenne)!
2. Mind a három Poirot-sztorira jellemző, hogy a mellékalakok nagyon hasonlóak. Ha ismerem a sztorit, akkor világos, ki Jacqueline és Rosalie, illetve ki Mrs. Otterbourne és Miss Van Schuyler, de akinek ismeretlen a történet, valószínűleg csak két karcsú vörösesbarna lányt és két kövér, fekete hajú idősebb nőt lát itt és ott (Nílus). Ugyanígy nehéz megkülönböztetni Colemant, Emmottot, s néha még Carey-t is egymástól, főleg a távlati képeken (Mezopotámia). Poirot ezzel szemben - bár a rajzoló azonos - teljesen másképp néz ki az Orientben és a Nílusban. Előbbinél Solidorra olyan erősen hatott Albert Finney filmes megjelenése, hogy számos helyen egyszerűen a film kockáit másolta le teljesen vagy részlegesen.
3. A Gyilkosság Mezopotámiában rajzolójának, Chandre-nak komoly gondjai vannak az anatómiával. Stílusa nemcsak egyéni és karikaturisztikus (ez nem volna baj), de alakjait nézve az az érzésem támadt, hogy egyszerűen képtelen kétszer ugyanúgy lerajzolni egy embert. Szereplőit nem követhető mimika és érthető gesztusnyelv jellemzi, hanem kifacsart grimaszolás és borzasztó hadonászás, ami közben arcuk darabjai és testrészeik összevissza csúszkálnak, megnőnek vagy összemennek. (Azt például tanítani lehetne, hány helyen nőhet nála egy nőnek melle: a hóna alatt, a hasán, az oldalán vagy a bal mellényzsebében...) Eközben rajzai kopárak és gyerekesen egyszerűek.

Ami pedig a magyar kiadásokat illeti:
1. Ezek a könyvek nagyon drágák. 44-45 oldal kerül kétezer forintba, miközben más, szintén színes képregények esetében ennyiért hatvan-száz oldalas műveket lehet kapni.
2. A magyar szöveg többségében igényes, de teljesen jellegtelen. Egyáltalán nem (alig) követi a megszokott, ismerős fordítások megoldásait, pedig - csodák csodája - valamennyi feldolgozott könyvnek csak egy modern fordítása van, mindenki ugyanazt ismeri tehát. Így - az angol kiadással ellentétben - a képregény Christie szövegébe nem vezet be, csak a sztorijába.
3. A buborékok helykitöltése borzasztó. Sokszor már az elválasztás, középre igazítás is segítene abban, hogy ne legyenek nagy fehér, üres helyek a képek központjában. Sok (legalább könyvenként 10) a melléütés, sajtóhiba, időnként nagyobb, máskor kisebb a betűtípus. Ráadásul, tartok tőle, helyhiány miatt a Tíz kicsi néger verset szánalmasan lerövidítették, így értelmetlenné és rímtelenné vált! Ezzel sikerül szövegével megölni a legjobb képpel rendelkező képregényt! (2)

Én azért mégis bízom a folytatásban. Nem rosszak ezek a könyvek, első fecskének mindenképpen remekek. Egy kicsit túlságosan ragaszkodnak filmes fantáziánkhoz. (3) Egy kicsit túl színesek, túl sokat akarnak egyszerre. De Christie-ből érdemes jó képregényt rajzolni. nagyon remélem, hogy nem ez a négy lesz az utolsó a Partvonal kínálatában, hiszen olyan sok jó művet kiadnak. Nekik köszönhető például Christie önéletrajzának, az Életemnek a magyar kiadása is.
A jó képregény azoknak igazi élmény, akik vizuálisak, vagyis szeretnek mindent képekben elképzelni, de a látott képek mögé képesek még újabb képeket is megteremteni. Egy füzetet percek, tízpercek alatt ki lehet olvasni, még a lassan olvasónak is. De megérteni, összerakni a sztoriját, megszeretni vagy továbbképzelni képeit és szövegét - az már kihívás. Úgy gondolom, a jó képregény ma is olyan olvasót feltételez, aki szeret olvasni és gondolkodni. Akár a jó könyv. Akár egy Christie-krimi.

Linkek:
Egy angol író - Agatha Christie
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
Hercule Poirot - Agatha Christie kis belgája
Az örök öregkisasszony - Miss Marple
Agatha Christie és a fordítás határai
Agatha Christie összes művei
Agatha Christie kötetei magyarul főhősök és témák szerint

(1) SPOILER! Vagyis kiderül, hogy a professzor a gyilkos, de az nem, hogy azonos Frederickkel. Pedig - jó sok helyen - az egész Frederick-sztorit elmondják! Abban maradunk, hogy Frederick halott, a leveleket tényleg Mrs. Leidner írta magának (ami ostobaság, mert arra viszont így nincs magyarázat, miért borul ki Miss Johnson, amikor Leidnernél talál egy levélfogalmazványt, pedig ez az epizód is benne van a képregényben!), Leidner meg azért gyilkolt, mert - csak. ??? Spoiler vége.
(2) A szöveg szedése egyetlen oldalon okozott volna problémát, a nyolcadikon. De nagyon kicsi betűtípussal elfért volna. Később minden halálnál tengernyi hely lett volna a pontos, normál betűs soroknak, amik rímelnek és tényleg a gyilkosságokról szólnak. Vagyis jobb lett volna most azon morognom, hogy szinte olvashatatlanul kisbetűs az az egyetlen kocka... Ehelyett sikerült elrontani az egész szöveget. A ritmusnak, rímnek, versnek, mondókának oda. Sokszor pont a lényeg marad ki a rövidítésben... (Pl. A piros lazac eleve fura választás volt a red herring=becsapás helyett, de utalt a vörös talárra. A rövidítésben nincs benne a szín. stb.) Az pedig, aki szerint a tetején és a hét szó rímel, ne fordítson verseket!
Rajongók kedvéért ilyen volt, ilyen lett.
"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc. 
Tíz kicsi néger vacsorázni ment, az egyik megfulladt, s nem maradt, csak kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, egy rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, s nem maradt, csak nyolc.
 Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Nyolc kicsi néger sétál egy sziget tetején, egy ottmaradt örökre, s nem maradt, csak hét.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt. 
Hét kicsi néger gyújtóst hasogat, egyik magát vágta ketté, s nem maradt, csak hat.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Hat kicsi néger játszik a kaptárok között, egyet megcsíp egy méh, s nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy. 
Öt kicsi néger tanulja a törvényt, az egyik bíró lesz a végén, s nem marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Négy kicsi néger tengerre szállott, egyet egy lazac bekapott, s nem marad, csak három.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, megölel egyet, s nem marad, csak kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.
Két kicsi néger a napra megy, az egyik pecsenyévé sül, s nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.
Egy kicsi néger árván ténfereg, felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."
(3) Arra mindettől függetlenül kíváncsi lennék, hogy az Orientben megjelenő ötletet, Mrs. Hubbard parókájának levételét miért, milyen indíttatásból tették bele a későbbi Suchet-filmbe is? A képregény hatására? Vagy van egy közös ős, amit nem ismerek?