Királyok, királynők és én - Linkgyűjtemény a Penguin Monarchs sorozat köteteiről
Alig várom, hogy ezt is olvashassam
Azt hiszem, idén szeptemberig még sosem volt az életemben olyan hónap, amikor ennyire azt éreztem volna, annyi mindent kell egyszerre (jól) csinálnom, hogy már nem is létezem, csak vagyok. Ami ugyanakkor meglep, hogy közben olykor mégis mennyire remekül érzem magamat. Például, amikor az itt, a blogon már egy korábbi raktár-bejegyzésben is megemlített Penguin Monarchs sorozat apró köteteit olvasom, amelyek tökéletes vigasztalónak bizonyulnak a heveny önsajnálat óráiban.

Amit korábban írtam, mindeddig igaznak bizonyult valamennyi életrajzra: szinte izgalmasabbak, mintha egy krimisorozatot követnék kötetről kötetre. Politikai machinációk és diplomáciai cselszövések, merényletek és pártütések, háborúk és házasságkötések, építmények, krónikák, levelek, festmények - az egy-egy angol uralkodót bemutató életrajzok frissek, szakszerűek, okosak, mégis szerethetőek és olvasmányosak. Csak tisztelegni tudok az előtt a szerkesztői munka előtt, amely ennyi élvonalba tartozó történészt és életrajzszerzőt vonzott egy írócsoportba, szeretetteljesen rákényszerítve őket, hogy miniatűr méretben (legfeljebb 100 kis oldalon) és első osztályú minőségben, a legfrissebb kutatások és szakirodalom alapján foglalják össze a monarchák életét.

Mivel az elmúlt és következő két és fél hónapomra később biztosan úgy fogok emlékezni, mint amit a Penguin Monarchsszal töltöttem, elhatároztam, hogy olykor hosszú, olykor rövid bejegyzéseket szentelek a köteteknek, hogy megmaradjon valami számomra azokból az élményekből, amelyeket első olvasásukkal szereztem. Az alábbi lista linkgyűjteményként fog szolgálni ezekhez a bejegyzésekhez. A könyvek teljes címleírása a már említett raktárbejegyzésben található. (A sorozatot puha kötésben gyűjtöm, így azokról az életrajzokról, amelyek így még nem jelentek meg, később fogok beszámolni.)

A wessexi és a dán királyi ház
Athelstan (924-939)
Tanácstalan Aethelred (978-1016)
Knut (1016-1035)
Hitvalló Edward (1042-1066) - még csak kemény kötésben jelent meg

A normann királyok, a Blois- és az Anjou-dinasztia
I. Vilmos (1066-1087)
II. Vilmos (1087-1100)
I. Henrik (1100-1135)
István (1135-1154)
II. Henrik (1154-1189)
I. Richárd (1189-1199)
János (1199-1216)

A Plantagenet-dinasztia
III. Henrik (1216-1272)
I. Eduárd (1272-1307)
II. Eduárd (1307-1327)
III. Eduárd (1327-1377)
II. Richárd (1377-1399)

A Lancester- és a York-ház
IV. Henrik (1399-1413) - a könyv kemény kötésben is még csak 2023-ban jelenik meg
V. Henrik (1413-1422)
VI. Henrik (1422-1461)
IV. Eduárd (1461-1483)
V. Eduárd (1483) - még csak kemény kötésben jelent meg
III. Richárd (1483-1485)

A Tudor-dinasztia
VII. Henrik (1485-1509) - még csak kemény kötésben jelent meg
VIII. Henrik (1509-1547)
VI. Eduárd (1547-1553)
I. Mária (1553-1558)
I. Erzsébet (1558-1603)

A Stuart-dinasztia
I. Jakab (1603-1625)
I. Károly (1625-1649)
[Cromwell (1649-1660)]
II. Károly (1660-1685)
II. Jakab (1685-1688)
III. Vilmos és II. Mária (1688-1702)
Anna (1702-1714) - a könyv kemény kötésben is még csak 2023-ban jelenik meg

A Hanover-ház
I. György (1714-1727)
II. György (1727-1760) - még csak kemény kötésben jelent meg
III. György (1760-1820) - még csak kemény kötésben jelent meg
IV. György (1820-1830) - még csak kemény kötésben jelent meg
IV. Vilmos (1830-1837)
Viktória (1837-1901)

A Szász-Coburg-Gotha-ház és a Windsor-ház
VII. Eduárd (1901-1910)
V. György (1910-1936)
VIII. Eduárd (1936)
VI. György (1936-1952)
II. Erzsébet (1952-)
0 Responses