Az egész sorozatból ez a kötet volt az, amely először megszólított. Mindig is nagyon szerettem volna többet tudni II. Károlyról (1660-1685), az angol forradalom utáni Stuart-királyról, aki hosszú évekig várt türelmesen a trónra, s végül a protektorátus évei után visszaállította a királyság régi fényét. II. Károly idején épült újjá London a nagy tűzvész után, ez volt az angol színház második fénykora, lenyűgöző részletességű naplók maradtak fenn a korszakból, s virágzott a barokk zene. Amikor azonban még iskolába jártam, ez a csodálatos időszak mindössze fél sornyi átvezetés volt az angol "polgári" forradalomból a dicsőséges forradalomba, ráadásul némi elítélő éllel, hiszen a pompakedvelő és számtalan szeretőt tartó, "erkölcstelen" Károly nem érdemelt mást. (Nem vagyok egyébként ennyire öreg, csak mifelénk lassan változott a tananyag...) Azután jöttek egyéb tanulmányaim, s lassanként Károlynak, az uralkodónak a sikere mégiscsak kibontakozott a homályból. Kevés dolgot tudtam azonban meg száműzetése éveiről, amikor a skótok segítségével többször is megpróbált visszakerülni a trónjára, fiatalkoráról, arról, miként viselte, hogy leendő népe tizenöt éves korában kivégezte az édesapját, titkos katolicizmusáról, amely, úgy tűnik, annak ellenére megőrizhető volt számára, hogy egész életében egy protestáns monarchia trónjára akart visszatérni, sőt, végül sikerrel el is foglalta azt.

Épp ezért volt óriási öröm felfedezni ezt a rövid, de magvas könyvet, amely a lehető legtöbb aspektusból igyekszik foglalkozni II. Károly életével és uralkodásával. Szerzője, Clare Jackson, a cambridge-i egyetem professzora, Skócia történetének specialistája, aki a vaskos történelmi szakmunkák mellett BBC-dokumentumfilmeket is készített már a témáról. Életrajza alcímének megfelelően - The Star King - egy briliáns uralkodót mutat be, korának sztárját, aki a kortársak barokk képzeletében nem Napkirályként (mint a francia XIV. Lajos), inkább Csillagkirályként, korának ragyogó üstököseként kívánt fennmaradni, ám aki - túl a pompán, könnyedségen és elegancián - kész volt hatalmas árat fizetni azért, hogy megfontoltan és okosan uralkodjon. Egész életében sugároznia kellett magából az erőt, magabiztosságot és a protestantizmusban való szilárdságot: annak ellenére, hogy életének hullámvölgyeiben (például az 1651-es worcesteri csata után életét alig megmentve, elfogatására várva, magányosan üldögélve egy fa alatt, vagy épp az 1670-es években, egyszerre csatázva a parlamenttel, s az egyre terhesebbé váló, elfogadhatatlanul katolikus francia szövetségeseivel) talán szívesebben lett volna, gyenge, bizonytalan, s  - mélyen hívő katolikus. A csapodár király, akinek fontosabb szeretőjéből s törvénytelen gyermekéből is minimum tizenöt volt, meglepően tisztességesen és erkölcsösen viselkedett magánélete egyéb területein. Nem volt például hajlandó elválni Braganza Katalintól, portugál származású, s nyilvánvalóan meddő királynéjától, még a parlament sürgetésére sem, s nem volt hajlandó örökösének jelölni közkedvelt, de illegitim fiát, Jamest, Monmouth hercegét, ehelyett ragaszkodott öccse, a későbbi II. Jakab törvényes utódlásához.

A könyv lebilincselően mutatja be azt is, mennyiféleképpen látta a királyt az utókor. Kortársai bölcs atyának, a dicsőséges forradalom történetírói zsarnoknak, a puritánok és a viktoriánusok erkölcstelennek, a 19. század whigjei titokban pápista despotának, a toryk viszont meglepően tehetséges monarchának. Leírták róla, hogy merőben rossz király volt és rossz ember, a viharos húszas évek esszéistái azonban rokonnak érezték a korát a sajátjukkal. A huszadik század első felének szerzői magánemberként nagyon magas, elegáns, különc férfinak látták, sok nőtől és sok kutyától kísérve, s általában önzőnek, kéjencnek ábrázolták, akiben krízishelyzetekben mégis akad némi megmagyarázhatatlan bölcsesség. A mozifilmekben, amelyek megelevenítik őt, mintha ez a kissé leegyszerűsített kép szerepelne ma is: Károly általában mellékszereplő, olykor parodisztikusan ábrázolják, mégis tekintély jellemzi. Ilyen Cedrick Hardwick a Nell Gwynben (1935), Sam Neill a Változások korában (Restoration, 1995), John Malkovich a Rochester grófjában (The Libertine, 2004), sőt, Rupert Everett is a Nőies a játékokban (Stage Beauty, 2004) - bár utóbbit egy más hangvételű filmben nagyon is el tudnám képzelni II. Károlynak, a Csillagkirálynak... Talán legjobban Rufus Sewell kelti életre Károlyt a 2003-as minisorozatban (Charles II), összetett személyiségnek ábrázolva őt (csak kár, hogy a forgatókönyv írói alig tolerálhatónak tekintették a király sok-sok kapcsolatát). Mindenesetre Clare Jackson Károlya az álarcok királya, akinek sikere alkalmazkodókészségében és személyisége erejében rejlik. Egész pályáján mindig a helyzetnek megfelelő maszkokat visel, ám ezek alatt mindig ott van igazi valója: egy összetett jellemű, olykor jó stratégának bizonyuló, türelmes és becsületes férfi, aki ugyan nem váltja meg a világot, de nem is veszti el a fejét vagy a trónját. Csak uralkodik, negyed évszázadon át.