I. Eduárd (1272-1307) életrajza sok meglepetéssel szolgált számomra. Sosem gondoltam rá ugyanis korábban úgy, mint lehetséges nagy királyra. Az uralkodó, aki legyőzte Simon de Montfort-t, leigázta a walesieket és a skótokat, és kiűzte Angliából a zsidókat, nem tűnt másnak, mint egy tipikus középkori uralkodónak, aki erős, hatalmas és rettegett, de életpályája sem nem érdekes, sem nem inspiráló. Andy King azonban az A Second Arthur? (Egy második Artúr király?) alcímet választotta kismonográfiájához, s bár mindvégig azon töpreng könyvében, vajon a brutális intézkedések és kegyetlen döntések sorát meghozó király nem volt e zsarnok is egyben, semmi kétséget nem hagy afelől, hogy I. Eduárd személyében a középkori angol királyság megújítójával (sőt, talán megmentőjével) találkozhat az ember, akinek nem véletlenül veszi körül oly sok vita az életrajzát, ám aki nemcsak 188 cm-es termete miatt emelkedett ki kortársai közül.

Andy King, az életrajz szerzője a southamptoni egyetem történészprofesszora. Szövegével már az első percben megragadott, amikor összevetette A rettenthetetlen (Braveheart, 1995) mesés és elítélő I. Eduárd-képét a viktoriánus gondolattal, miszerint "ha létezett valaha brit nemzeti hős", hát ő az volt. Annyira érdekesen érvelt az "európai királyról" (hangsúlyozva, mennyire figyelt Anglia a kontinensre Eduárd idején, legyen szó keresztes hadjáratokról, kasztíliai politikáról, vagy arról, hogy az angol király nem mellesleg még mindig a francia király hűbérese), hogy észre sem vettem, mikor kezdtem el forrásokkal lelkesen megtömött, egyebekben azonban tulajdonképpen igen száraz kereskedelmi, jogi és kormányzati intézkedésekről szóló szöveget olvasni: és ezt is élveztem, sőt, képtelen voltam abbahagyni. S miután egyszer életemben magam is ott álltam a winchesteri kastély Nagy Csarnokában, az előtt a Kerekasztal előtt, amelyet vélhetőleg az Artúr-legenda iránt élénken érdeklődő Eduárd készíttetett (bár a festése VIII. Henrik idejéből való), egészen különleges élmény volt ennyi izgalmas, új tényt megtudnom I. Eduárdról.

A könyvnek köszönhetően végeredményben arra jutottam, hogy ha nagy uralkodói teljesítményt nyújtó, de kifejezetten öntörvényű és zsarnoki angol uralkodót kell választani, én egészen biztosan inkább I. Eduárdnak szavaznék bizalmat mondjuk VIII. Henrikkel szemben, aki pedig két lefejezett felesége, vallásüldözése és bizalmi embereinek sorozatos, s olykor teljességgel indokolatlan kivégeztetése ellenére is egyfajta sztárkirály, ha az angol múltról van szó, hiszen brutalitásában is ellenállhatatlan és logikátlanságában is lenyűgöző. Bár Eduárd huszonegyedik századi és az emberi jogokat tekintetbe vevő nézőpontból elfogadhatatlan vaskézzel uralkodott országa felett, VIII. Henrikkel ellentétben kegyetlenségében sosem volt öncél. Egy középkori birodalmat épített, mégpedig olyan sikeresen, hogy a kormányzattal, az adórendszerrel, a jogrendszerrel és a kereskedelemmel kapcsolatos reformjai egészen a Tudor-korig elműködtették a közben háborúk és polgárháborúk sorát átélő országot. Ez pedig igazán imponáló teljesítmény.