Mindig megdöbbentő, amikor egy történelmi személyiség erőszakos halált hal. I. Károlyt (1625-1649) ráadásul saját népe végeztette ki, miután egy leplezetlenül koncepciós eljárás során, elméletileg "jogszerűen" halálra ítélték. Valóban ennyire rossz király, rossz ember volt Károly? Valóban ő érdemelt ilyen sorsot az angol királyok közül? 1649-ben, amikor meghalt, 164 éve múlt, hogy angol király (III. Richárd, a csatamezőn) erőszakos halált halt, s nem gyilkoltak meg törvényes, le nem mondott angol uralkodót mintegy 550 éve (II. Vilmos titokzatos halála óta). (A vélhetőleg meggyilkolt II. Edward és II. Richárd és a kivégzett Jane Grey halálukkor már lemondtak, V. Edward, a Tower hercege pontos sorsa pedig nem ismeretes.) Joggal nevezhető tehát Károly élete megrövidítettnek, ahogyan azt az életrajz alcíme is kifejezi (An Abbreviated Life): több járt volna neki emberi és történelmi számítás szerint is. Főleg, mert nem volt igazán rossz uralkodó, más szempontból pedig alapvetően nemes és jóakaratú embernek született.

Ez a modern életrajz kifejezetten becsülendőnek mutatja a törekvéseit: megpróbálja bemutatni mint elhivatott vezetőt, megfontolt politikust, jó családapát, szerény életű uralkodót és bőkezű művészetpártolót. A királyt, akit ugyanakkor elsodort a történelem, a tökéletesen és teljesen átformálódó monarchia vihara. Úgy tűnhet, Károly, aki egészen bátyja 18 éves korban bekövetkezett, váratlan haláláig nem volt trónörökös, s így nem is készült az uralkodásra, mégis igen sikeres uralkodó lehetett volna: ha például vissza lehet forgatni a történelem kerekét húsz évet. Az életrajz szerzője nem osztja azt a történészi vélekedést, hogy Károly gyenge képességű vagy gyenge akaratú, felkészületlen, türelmetlen, vagy erőszakosan abszolutista király lett volna. Igyekezett mindazt jobban megvalósítani, amit apja, I. Jakab elért: bölcsebben próbált bánni a parlamenttel, nem okozott udvari botrányokat kegyencei kitüntetésével, őszintén megélte mély vallásosságát, lojális volt, erkölcsös, arisztokratikus, igazi gavallér. A Cromwellek időszakában élt azonban, amikor mindazok az eszmék, amelyek alapján uralkodni akart, már szertefoszlottak.

Az életrajz szerzője, Mark Kishlansky, a Harvard Frank Baird Jr. történészprofesszora, a Stuart-kori Anglia egyik világszerte ismert kutatója, aki számos könyvet jelentetett meg a korszakról, köztük a Penguin History of England sorozat 17. századról szóló összefoglalóját (A Monarchy Transformed). Megértő hangú, mégis objektív biográfiája bemutatja Károly törekvését, hogy egymás után háromféle módon is válaszoljon kora kihívására, s a trónján maradjon. Bukása után egy dolog marad neki: haláláig megőrzi egyenes gerincét. S ebben az egyben legalább sikerrel jár: emberi példamutatása, a perében tanúsított viselkedése, halálának elfogadása még ellenfeleibe is belefojtja a szót, igaz, csak egyetlen pillanatra. Elmondható tehát, hogy korának legkudarcosabb királya emberileg mégis győztesnek tekinthető: nem véletlen, hogy különös túlkapással próbálnak belőle majd később mártírt csinálni - egy protestáns országban... Mégsem szent ő, hanem korának figurája: egy családapa és király, akitől megható végrendeletet jelentetnek majd meg halála után nem sokkal, egy gavallér, aki egész életében visel egy hosszabb tincset (lovelock) a haja bal oldalán, s akit bánt, hogy pere megkezdése előtt nem engednek hozzá borbélyt - s büszke férfi, aki két inget vesz fel a kivégzésére, nehogy a hűvös reggelen reszketni lássa valaki. Érdemes róla olvasni.