James Ross azzal fejezi be VI. Henrik (1422-1461) életrajzát: "Nehéz nem együttérezni VI. Henrikkel. Királynak lenni a 15. századi Angliában, amikor az uralkodás oly nehéz teher volt, azt jelentette, hogy a királyok képességeik határait feszegetik. Henriknek viszont, akárhogy is nézzük, nem volt semmiféle királyi képessége. Nyilvánvalóan tökéletesen képtelen volt eljátszani azt a szerepet, amelybe beleszületett: a kegyesség férfija volt, amikor a politika mesterének kellett volna lennie. Egyáltalán nem érdeklődött a király feladatai iránt, abban a korban, amikor a királyság feladatokkal járt. A béke embere volt, pedig leszármazásánál fogva külországi háborút kellett viselnie, s örökösödése polgárháborúba sodorta az országot. (...) Uralkodása eseményei kimerítik a katasztrófák teljes listáját." (99.) És mégis, ahogyan a kötet alcíme is mutatja, Henrik mégis jó, egyszerű és ártatlan ember volt (A Good, Simple and Innocent Man), aki mély vallásosságával, békés lényével olyannyira elvarázsolta az utókort, hogy ha nem jön közbe az anglikán reformáció, bízvást katolikus szentté avatták volna.

A könyv öt pompás című fejezetre tagolódik. Az első (Introduction: The Enigma of Henry VI) a király személyiségének rejtélye nyomába ered. A következő három nagy rész - Behind the Facade: Henry's Character and Capability (A színfalak mögött: Henrik karaktere és képességei), Policy and Profligacy, 1436-1453 (Kormányzat és kicsapongás, 1436-1453), Collapse and Catastrophe, 1453-1461 (Őrültség és összeomlás, 1453-1461) a király aktív éveit, a tulajdonképpeni uralkodását mutatja be. Anglia legfiatalabban trónra került monarchájaként még csak nem is gyermekként, hanem egyenesen csecsemőként kellett megkezdenie uralkodását, s bár sokat hibázott, erős királynéjával, Anjou Margittal az oldalán, s 1453-ban, 32 évesen végre örököst (Edward herceget) adva a hazának, talán válhatott volna belőle elviselhető teljesítményt nyújtó király. Ez az év azonban teljes testi és mentális összeomlással járó betegséget hozott rá, amelytől 18 hónapra kataton állapotba került (talán katatonikus skizofréniája lett), s amelyből valójában sosem épült fel teljesen. Mindez pedig végképpen megpecsételte a sorsát: különös mód még csak nem is a betegsége, hanem a részleges magához térése. Ahogyan a szerző, aki egyébként a winchesteri egyetem későközépkor-professzora, idézi egy másik életrajzból: "Ha Henrik őrülete tragédia volt, akkor felépülése nemzeti katasztrófa." Eddigre ugyanis már körülbelül kialakult a status quo: a királyné és köre remélte, hogy az egyéves trónörökös előbb-utóbb felnő és elfoglalja majd a trónt apja régenseként, addig pedig az udvar másik gyújtópontjában Henrik egyszerre harmad- és negyedfokú unokaöccse, Richard, York hercege hozta a döntéseket. Miután azonban a király - látszólag - ismét uralkodásra képessé vált, Yorkot gyorsan megfosztották főhatalmától, amit azonban nem tűrt el: s valahol itt kezdődik igazán a Rózsák Háborúja, amelynek első szakasza végén, 1461-ben York fia, IV. Eduárd foglalja el a trónt, legyőzve, bebörtönözve, majd öt év múlva kivégeztetve Henriket, s csatában megölve fiát, az addigra már 17 éves trónörököst. Erről szól az életrajz utolsó fejezete: Henrik haláláról és utóéletéről, arról a paradoxonról, hogy Anglia talán legrosszabb királya miként került szent hírébe... A könyv tehát igazán élvezetes kalandozás a történelemben: s egy nagyon-nagyon különös személyiség életútja.