Az alternatív történelem megalkotása az egyik legérdekesebb játék, amit csak gondolkodó ember játszhat, hiszen a valóságot és a fikciót, a költői fantáziálást és a kérlelhetetlen logika segítségével végiggondolt tények egymásra építését kapcsolja össze. Sem az írók, sem a történészek nem szokták tudni megállni, hogy el ne játsszanak a gondolattal: mi lett volna, ha? Magyarul is olvasható olyan ál-történelmi tanulmánykötet Mi lett volna, ha…? Fejezetek a meg nem történt világtörténelemből címmel, amelyben a mai brit történetírás legnagyobbjai (Andrew Roberts, Simon Sebag Montefiore, Antonia Fraser) írtak meg alternatív történelmi eseményeket Napóleon oroszországi győzelmétől addig az ál-eseménysorig, hogy 1941-ben Sztálin elmenekül Moszkvából, majd elveszíti hatalmát és életét. Nálunk leginkább az Agave kiadó jelentetett meg alternatív történelmi műveket: legutóbb a kissé összevissza történetű, de nagy ötletre épülő A szivarhajó utolsó útját Pintér Bencétől és Pintér Mátétól, korábban pedig Trenka Csaba Gábor maróan ironikus Egyenlítői Magyar Afrikáját, amely egyszerre mond ítéletet fasizmusról és kommunizmusról. G. L. Thompson (vagyis Gráczer László) alternatív történelmi regénye, a Germánia – Az új világ fővárosa megjelentetésével most a Kossuth kiadó is csatlakozik az áramlathoz.

Elképzelni, hogy Adolf Hitler nemzetiszocialista Harmadik Birodalma győzedelmeskedik a második világháború idején és fennmarad, nem új az irodalomban. Az események talán legklasszikusabb kibontását Philip K. Dick nálunk is jól ismert negatív utópiája, az Ember a fellegvárban tartalmazza, de lehet Robert Harris Führer-napjára is gondolni. A magyar alternatívtörténelem-írásban nagy hagyománya van a korszak kiválasztásának: nemrég jelent meg új kiadásban (ki tudja miért, szerzőjét halála után negyvenhét évvel L. G. Gaspars álnévre átkeresztelve) Gáspár László Mi, I. Adolf című sci-fi szatírája, mely eredetileg 1945-ben, közvetlenül a háború után látott napvilágot, s amely megengedi győztes Hitlerének, hogy uralkodjon, sőt, szinte kinyilatkoztasson: ám ezután lesújt rá.

A Germánia alapötletét a fantasztikus, utópiaként megálmodott „világfőváros”, Germánia adja, amelyet Albert Speer, Hitler kedvenc építésze, nem mellesleg fegyverkezési minisztere álmodott makettbe, s amely annyira elbűvölte a Führert, hogy élete utolsó hónapjaiban egy soha meg nem valósuló, tökéletes város tervezése jobban lekötötte, mint a szembenézés azzal, hogy tömeggyilkos rendszere lassan, de biztosan végképp elveszíti a háborút. A csodából a regény borítóján is láthatunk egy részletet: a borítótervező Kiss Áron stílszerűen Hitler kivájt koponyájába helyezte a központi kupola képét. A regényben 1953-54-et írunk, mindenki a náci birodalom fennállásának huszadik, és a háború végének gyakorlatilag tizedik évfordulójára készül. Az új Német Birodalom kiegyezett Amerikával, Nagy-Britanniával és a maradék Oroszországgal, s jelenleg két dologgal van elfoglalva: a zsidóság megsemmisítésének utolsó nyomait is szeretné eltörölni, mivel egyre kényelmetlenebb számára a sok vén náci, s tele van olyan hatalomvágyó politikusokkal, akik most, hogy a Führer egyre erőtlenebb, hatalomra és a többi főnáci életére törnek. Ki nyeri a versenyfutást és hogyan? S mi lesz a szerepe mindebben Siegfriednek, a jövő emberének?

A kötetből minden kiderül, s biztosak lehetünk benne, hogy nagyon érdekes olvasmányt veszünk a kezünkbe, ha belelapozunk. Engem is csak néhány dolog zavart. Egyrészt mind a Mi, I. Adolf, amely szatíra, mind az Ember a fellegvárban, amely disztópia, valamilyen módon elhelyezte a képzelt náci birodalmat egy erkölcsi koordinátarendszerben. A Führer-nap zárása is megtette ezt, holott abban is egy politikai krimi játszódik alternatív történelemben, mint a jelen kötet esetében. A Germániából azonban – bár a mű végét nem árulhatom el – minden ilyesmi teljesen hiányzik: sem pozitív, sem negatív értelemben nincs értékelő lezárás - a történelem folytatódik. Másrészt számomra a könyv logikai játéka sem volt egészen meggyőző. A szerző nem a szokásos módon, a(z esetleg tényleg megnyerhető) francia-brit háború során juttatta Hitlert győzelemhez, hanem a sztálingrádi, keleti áttörés, az olajmezők megszerzése idején. Ez azonban lehetetlen: igen sok történész egyet ért abban, hogy Hitler és tanácsadói a kaukázusi olajmezők megszerzésének jelentőségét túl-, a Szovjetunió távolabbi, hátországba költöztetett iparának kapacitását és tartalékainak mennyiségét pedig alábecsülték. Ráadásul az is homályban marad, hogyan fogadhatta el az az Amerika, amely a japánokat e történelemben is legyőzte, Hitler rendszerét, vagy hogy miképpen lehetséges, hogy a beteg Hitler változatlan egészségben ért meg tíz évet, s az események kezdetéig Göring kivételével egyetlen politikai társa sem halt meg vagy veszítette el a hatalmát…

Ettől függetlenül a Germánia érdekes színfolt az alternatív (nem pedig fiktív, mint a hátsó borító írja) történelmi regények palettáján: érdemes elolvasni.

A képeken: 1. Hitler Speerrel és makettjével
2. Egyik utolsó fényképén, immár az új (és szintén soha el nem készülő) Hitler-város, Linz makettjének szemlélése közben
3. Utolsó nyilvános megjelenésekor (ez az ember élt volna még több mint tíz évet)?
4. Berlin 1945-ben.

A cikk az Ekultúrán: G. L. Thompson: Germánia - Az új világ fővárosa
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én