Történelmi tévhiteink
Amikor megjelent, azonnal lecsaptam rá: Hahner Pétertől még nem olvastam unalmas könyvet. Ám a 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod... pompás címmel ellátott könyv igazi élvezet, talán a szerző egyik legjobb könyve (Animus, 2010). Elhatároztam hát, hogy írok róla, hátha másnak is tetszik majd.

Merész a témaválasztás és ötletes a megvalósítás: száz rövid, általában két-hat oldalas fejezet olvasható a könyvben, s mindegyik megpróbálja a címében kiemelt történelmi tévhitet megcáfolni. Az egyes részek szakmai szemmel is igényesen megformáltak, az idézeteknél hivatkozás található, amely nem csak azt bizonyítja, hogy a szerző a legújabb magyar és külföldi szakirodalmat használta könyvéhez, de - sok nagy példányszámban kinyomtatott állítólagos szakkönyvvel ellentétben - ellenőrizhetővé is teszi állításait. Ugyanakkor a könyv nyelvezete könnyed, szórakoztató (néhány anekdota erejéig még a szerző is enged a legendáknak) és a fejezetek hossza is kellemesen olvashatóvá teszi a tévhitgyűjteményt. Történészeknek is érdekesek lehetnek a kötet gondolatébresztő, eredeti felvetései, bár ők - remélhetőleg - a tévhitek tévhit voltán nem lepődnek már meg olvasás közben. A történelem iránt érdeklődő nagyközönséget azonban talán meglepi nem egy legendaoszlatás.

A témák és tévhitek időrendi sorrendben követik egymást az őskortól (Az ember a majomtól származik) a közelmúltig (Az Egyesült Államok az olajért indította meg a második iraki háborút). De lapozgatásra is kiválóan alkalmas a könyv, hiszen Nixon elnöktől Dugovics Titusz hőstettén keresztül az erényövig sok különböző témáról szó esik benne.

A cáfolatok sem azonosak típusúak. Vannak egyszerű, könnyed, de nagyon igényes áttekintések, amelyek a bulvártörténelem divatos tételeivel szállnak szembe. Ilyenek például, hogy II. Katalin cárnőnek elképesztően sok szeretője volt, hogy Néró felgyújtatta Rómát, hogy Hitlernek csak egy heréje volt, vagy hogy Mata Hari minden idők legnagyobb kémnője volt. Bár attól tartok, ezek a tévhitek a könyveknek, filmeknek (néha jó filmeknek, néha pornófilmeknek...) köszönhetően nem fognak eltűnni a köztudatból, jó tudni, hogy az érdeklődők mégis találkozhatnak a mítoszok és sikamlós történetek mögötti tényekkel is. Mégpedig röviden és olvasmányosan, vagyis várhatóan többekhez jut el így a valóság, mintha százkilós, tízezer forintos országtörténelmekben olvashatnánk őket lábjegyzetben.

Más fejezetekben a szerző komoly nyomozást végez a forrásokban és az azokat elemző szakkönyvekben, így megtudhatjuk, miért nem mondhatta szegény Mária Antónia, hogy "ha a népnek nincs kenyere, egyen kalácsot", vagy XIV. Lajos azt, hogy "Az állam én vagyok". De az is kiderül, ki lehetett a Vasálarcos és miért nem igaz, hogy fontos személyiség volt. Itt már belelátni a történész munkájába, még ha a könyv - természetesen - csak kutatások összefoglalását adhatja is.

Izgalmasak azok a fejezetek, amelyek vitára késztetnek. Ezek általában a történelemben közismert személyiségek új szemléletű arcképét adják, felmutatva egy másik, a történetírásban kevésbé megszokott nézőpontot. Kiderül például, nem bizonyos, hogy a felvilágosult uralkodó, II. József tényleg egyértelműen a haladás képviselője volt, hogy a francia III. Napóleont tehetségtelen pojácaként, Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét érzelemdús, modern nőként, az angol Viktória királynőt prűd, "viktoriánus" asszonyként vagy Che Guevarát romantikus szabadsághősként kellene számon tartanunk. Ellentétben például a Nagy Katalin nimfomániás férfifalásáról szóló tévhittel, amelyet egyetlen mérvadó történész sem fogad el, a fenti kérdések nincsenek egyértelműen "eldöntve", így a tévhitoszlatás árnyalhatja a szokásos képünket.

Hahner Péter elég bátor ahhoz is, hogy speciális magyar mítoszokat is cáfoljon. Bár egyik tény sem újdonság, új felfedezés, mégis érdemes újra és újra leírni, hiszen sokan ezektől teszik függővé nemzeti önbecsülésünket. Ilyen tévhitek, hogy a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak (az igazság bonyolultabb és még büszkébbé tehet minket), hogy Magyarország évszázadokon át gyarmat volt (ha makacsul hiszünk benne, ötszáz évnyi európai történelmünket taszítjuk el minden szépségével és fejlődésével együtt), vagy hogy Nagy Lajos korában három tenger mosta Magyarország partjait (ami nem igaz, de a szövegből kiderül, hogy másért nagyon dicsőségesnek tekinthetjük e korszakot, sőt a következőt, Zsigmond királyét is!). (1)

Szintén szórakoztatóak az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos írások. Sosem értettem, hogy ha a valóság csupa botrány, furcsaság és izgalom, miért van szüksége a világnak újabb és újabb összeesküvés-mítoszokra, melyekből egy szó sem igaz. (2) Itt nagyon korrekten és szellemesen olvashatunk olyan tévhitekről, mint hogy a szabadkőművesség rendkívül ősi eredetű, titkos szervezet, hogy Nostradamus megjósolta a történelem nagy fordulatait vagy hogy máig nem lehet tudni, ki ölte meg Kennedyt.

Számomra a legizgalmasabb fejezetek azonban azok, amelyek egy eszmei, történetfilozófiai vagy terminológiai problémát járnak körül. Hogyan épült a magyar történetírásban - még csak nem is rossz szándékkal - fordítási hibára egy egész korszak társadalmának magyarázata (Lajos Fülöp volt a polgárkirály)? Hogyan vált világszerte - ismét jó szándékkal - manipulatív reklámténnyé egy féligazság (Az indiánok harmóniában éltek a természettel)? Miért olyan könnyű leegyszerűsíteni a történelmet, ha az igazság jóval sokoldalúbb (Az ipari forradalom megnövelte a szegénységet, Az európai nagyhatalmak meggazdagodtak gyarmataikból)? Ki írta le először azokat a legendákat, amikre századok kultúraértelmezése épül (A középkorban azt hitték, lapos a Föld, Az ezredik év táján az emberek azt hitték, vége lesz a világnak)? Végül szerepelnek olyan tévhitek is, amelyeket sokáig egyetlen igazságként tanítottak az iskolában, vagy amelyek a közvélekedés részei voltak, mint hogy a francia forradalmi terror a régi rend uralkodó rétegeire sújtott le, hogy a felvilágosodás képviselői ateisták voltak, hogy Lenin humanista volt, a kommunista kísérletet Sztálin tette tönkre vagy hogy Jaltában osztották fel a világot.

Hahner Péter persze le sem tagadhatná, hogy elsősorban az újkorral, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal foglalkozik (ő a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője). (3) A könyvben az ezekkel az országokkal és a modernebb korokkal kapcsolatos tévhitek fölényben vannak az ókori és középkori áltényekkel szemben. Kedvenc tévhitem a könyvből A Bourbonok semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak, amely váratlanul rokonszenves képet fest a túlsúlyos és a történelemben sokszor megvetően említett XVIII. Lajosról, a francia trónra visszatérő Bourbonról. De bármelyik korszak is érdekel, biztosan találsz izgalmas olvasnivalót a könyvben. És ha elolvasod, valószínűleg azonnal vitázni szeretnél a tényeiről valakivel. Márpedig szerintem ez a jó a történelemben: sohasem lezárt és mindig izgalmas.

(1) E mítoszokról általánosságban elmondható, hogy olyan nemzetnek, amelyik képes értelmesen szembenézni a múltjával és így tekint jövőbe, nincs szüksége rájuk. Az igazság esetünkben általában sokkal modernebb, optimistább és bölcsebb nemzet képét rajzolja meg, mint amilyennek a tévhitek fényében láthatjuk magunkat. A könyvből úgy tűnik, érdemes váltani, ettől csak nőhet az önbecsülésünk.
(2) Csak egyetlen példa. Híres-hírhedt történelmi személyiségünk Báthory Erzsébet. Ő a csejtei várúrnő, az összeesküvés-elmélethívőknek a lánykínzó leszbikus szörny, a horrorrajongó külföldieknek pedig egy idegbeteg magyar nővámpír. A valóság, amelyet hosszas habozás után 1993 táján (több, mint 15 éve!) a teljes történészszakma is elfogadott (Szádeczky-Kardoss Irma, Benda Kálmán és Nagy László kutatásainak köszönhetően), maga az igazi összeesküvés. Ugyanis a főúri - egyébként kevéssé vonzó személyiségű, de nagyon gazdag - asszonyt, Nádasdy Ferenc gróf özvegyét szabályos, felülről (a császári udvartól és Thurzó György nádortól) eredő koncepciós perben ítélték el 1610-ben (pontosabban sosem tárgyalták le a perét, egyszerűen csak elzárták őt megfosztva szabadságától és vagyonától). A vérben fürdőzéséről, szadizmusáról szóló részletes beszámolók halála után mintegy száz évvel keletkeztek, "bűntársainak" kínvallatással felépített periratai pedig egyértelműen egy koncepciós per dokumentumaiként értelmezhetőek. Ezért omlott össze bennem egy világ, amikor a könyvesboltokban a téma szakszerű, új feldolgozása (Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor könyve, erről kiváló értékelés itt) mellett megtaláltam Nemere István (az előző kiadásban még Oscar Welden)
Báthory Erzsébet magánélete című könyvét, amely ezúttal nem a ponyváról áruló Anno, hanem már a rangos Könyvmolyképző kiadásában kínálja magát, így remélhetőleg sok lelkes gyerek- és felnőttolvasóban erősíti meg azt az ostoba tévhitet, ami sokkal kevésbé érdekes, mint a valóság. Ami 15 éve tény az általában konzervatívnak és keményfejűnek tartott történészek körében, vajon miért nem kell a mindig az igazságra áhítozó átlagolvasóknak és a rangos kiadóknak? Miért jobb a babona?
(3) Nagyon hasznosan forgatható, de rendkívül szórakoztató könyvet írt például
Az Egyesült Államok elnökeiről, kiváFranciaország története megmutatja, hogyan lehet modern módon gondolkodni egy nép múltjáról és jövőjéről (a franciáknak állítólag néha már sikerül ez), a Megszökött a király! pedig a francia forradalom egy eseményének regényszerűen olvasmányos, és krimisen izgalmas feldolgozása. Kifejezetten olyan történész, aki vallja, hogy a történelem sosem lehet unalmas.

Más tévhitoszlatások:
Vudu esti mesék - összeesküvés-elméletekről röviden
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
A fáraó átka és a múmia titka? - Carter Tutanhamonról
Könyv sötét titkokkal
Ross Macdonald Lew Archer-regényei
1. The Moving Target, 1949, Mozgó cél, Európa, 2010
2. The Drowning Pool, 1950, Fulladásos halál, Pallas-Attraktor, 1999
3. The Way Some People Die, 1951, Ki így hal meg, ki úgy, Európa, 2011
4. The Ivory Grin, 1952, A csontketrec, Európa, 2009, 1975
5. Find a Victim,1954, Áldozat kerestetik, Európa, 2008, Rakéta, 1979
6. The Barbarous Coast, 1956, A barbár part, Európa, 2009, 1990
7. The Doomsters, 1958, A fúriák, Európa, 2010
8. The Galton Case, 1959, A Galton-ügy, Európa 2010, Rakéta 1978
9. The Wycherly Woman, 1961, A Wycherly-család, Európa, 2010, A Wycherly-nő, Magvető, 1981
10. The Zebra-Striped Hearse, 1962, A zebracsíkos halottaskocsi, Rakéta, 1984
11. The Chill, 1964, A másik férfi, Európa, 2012
12. The Far Side of the Dollar, 1965, A dollár túlsó oldalán, Európa, 2009
13. Black Money, 1966, Fekete pénz, Európa, 2009
14. The Instant Enemy, 1968, Veszélyes ellenfél, Pallas-Attraktor, 1997, Mindenki ellenség, Európa, 2012
15. The Goodbye Look, 1969, Búcsúpillantás, Európa, 2008, 1974
16. The Underground Man, 1971, Eltűntnek nyilvánítva, Pallas-Attraktor, 1998, Ember a földben, IPM, 1986
17. Sleeping Beauty, 1973, Csipkerózsika, Európa, 2009, 1976
18. The Blue Hammer, 1976, A kék pöröly, Európa, 2011, 1980

Nem Lew Archer-történet: The Ferguson Affair, 1960, A Ferguson-ügy, Rakéta Regényújság, 1975.

Frissítve: 2012.08.08.
Sötét és gyönyörű - Ross Macdonald regényei
Nagyon szeretem a jó detektívtörténeteket. A kedvenceim közé egyformán tartoznak klasszikus angolszász szerzők, mint Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle vagy G. K. Chesterton, játékosan logikus rejtélyfejtők, mint S. S. Van Dine, Earl Derr Biggers vagy John Dickson Carr, detektívlegendák kitalálói, mint Georges Simenon, Harry Kemelman vagy Ellery Queen, sokféleképp modern krimiírók, mint P. D. James, Erle Stanley Gardner vagy Ed McBain, nagy klasszikusok, mint Edgar Allen Poe, Émile Gaboriau vagy Gaston Leroux és kalandkrimiszerzők is, mint Edgar Wallace vagy Evelyn Anthony. Néha azonban kifejezetten csak hard boiled detektívregényírókat van kedvem olvasni Raymond Chandlertől Lawrence Blockig, Dashiell Hammett-től James Hadley Chase-ig.

Ennek a műfajnak a mestere Ross Macdonald is. Az író, eredeti nevén Kenneth Millar (1915-1983) a michigani egyetemen szerzett doktorátust irodalomból, első műveit második világháborús katonai szolgálata alatt írta meg, s 1944-ben jelent meg az első detektívregénye. Lew Archer, a magányos magánnyomozó figuráját 1946-ben találta ki egy novellához, 1949-ben pedig megjelent az első Archer-regény, a Mozgó cél, s ezt további tizenhét követte. Macdonald nagyon sokat dolgozó, mégis keveset író szerző volt, Archert még kilenc novellában szerepeltette, különböző álneveken és saját neve alatt pedig további hat könyvet adott ki.

Egyértelmű, hogy kedvenc, legtöbbször felléptetett és legtökéletesebben kidolgozott figurája Lew Archer volt. Macdonald utolsónak írt könyve, A kék pöröly egyben az utolsó Archer-regény is. Archer elsőre épp olyan tipikus magányos figura, mint a hard boiled művek főhősei általában.

A kemény krimi magányos nyomozója mindig bátor, okos, intelligens, humorral viszonyul az élethez, megértő másokkal és könyörtelen önmagával szemben. Olyan valaki, aki foglalkozásánál és őszinteségénél fogva látja a körülötte lévő világ minden hibáját, rohadtságát és szennyét, sőt, azt is, hogy nem lehet rajta változtatni, mégis nekiindul, teljes erőből, elszántan és makacsul, hogy életeket tegyen rendbe, igazságokat mondjon ki és piszkos pillanatokat tisztítson meg. Így talán sikerül neki jobbra változtatni a világ egyetlen, látszólag jelentéktelen szeletét. Elég őrjítően tisztán látó ahhoz, hogy állandóan cinikus legyen. Elég romantikus lelkületű mégis, hogy élete árán is megpróbáljon segíteni egy csomó ismeretlen, saját sorsát összegabalyító, önmagát sem ismerő embernek, hogy egy kicsit boldogabbak legyenek, vagy legalább esélyt kapjanak arra, hogy szembenézzenek a dolgaikkal. Olyan modern lovag, aki - sokszor az alkoholba kapaszkodva, lenézve, megverten, vagy becsületét megőrizve, mégis megalkuvásra kényszerülve - önzetlenül jó, s akiből mindenfajta büszkeség vagy túlzott önbecsülés hiányzik.
Az ilyen nyomozó első tökéletes prototípusa Hammett Sam Spade-je (pl. A máltai sólyomban), a második pedig Chandler Philip Marlowe-ja (pl. az Örök álomban). Sokan teremtettek és teremtenek ma is hasonló detektívhőst, ám mindannyian e két szerző köpönyegéből bújtak elő. Nem mindegy azonban, milyenné formálták saját szereplőjüket. Lawrence Block Matthew Scuddere például "sötét lovag": alkoholizmusa már betegség, cinizmusa már realitás, magányossága menthetetlen, becsületessége kérdéses (főleg önmaga számára), a világról pedig azt állítja, nem érdekli (pedig mégis)... Ross Macdonald Lew Archere jobban hasonlít a két nagy elődre, de - talán, egy egész kicsit - több okkal reménykedik abban, hogy van értelme annak, amit tesz. Legalább néha, rövid jelenetek erejéig boldogabb a regények hangulata is. Macdonald egy Marlowe-val és Spade-del egyenlő hőst alkotott, nem pedig egy utánzatot. Ugyanígy saját a világ is, amiben sok a napfény a levegőben, de még több az árnyék a sorsokon.

Minden Archer-regény tele van tökéletesen átélhető jelenetekkel, elfelejthetetlen szereplőkkel, feldühítő, elringató vagy céltalan párbeszédekkel, buta titkokkal, érthetetlen szomorúságokkal és féktelen örömökkel. Vagyis sok szempontból olyan, mint az élet. Igaz, a könyvek Amerikában játszódnak, mégis találkoztam már olyan emberrel, akinek az "arca egy középkorú gyerek arca. Jól szabott, drága öltönye alatt könnyen kilyukasztható páncél gyanánt viselte a hájrétegeket." (Fekete pénz) Vagy aki "Az a fajta lány volt, aki suttogva mond igencsak harsány dolgokat." (A Wycherly-család) Jó, egyikőjük sem volt olyan gazdag, mint a regényszereplő. Mégis, ez is mutatja, hogy Macdonald alakjai félelmetesen valóságosak, semmi sem áll tőlük távolabb, mint hogy krimi-papírfigurák legyenek.

Amikor az első Archer-regényeket olvastam, még nagyon zavart, hogy itt mindig gazdagokról van szó. Pénzük, mint a pelyva, ők meg elrontják az életüket és rossz sorsukon nyafognak... Nem kell dolgozniuk, így az idegeikkel foglalják el magukat... Aztán rájöttem, talán ez Macdonald legnagyobb írói trükkje. Tény, hogy nyomozónk a napos, luxussal teli és látszatra vidám Dél-Kaliforniában él és többnyire itt talál rá ügyfeleire is, akik szinte mind borzasztóan gazdagok. Ám először is sokkal élesebben látszanak a problémák körvonalai, ha a lelki defekteknél nem lehet a nyomorúságos szegénységre hivatkozni. A lélek bonyolult valami: önmagában nem leszel boldogabb sem a pénztől, sem a pénz hiányától. Legalább is mintha ez derülne ki Archer eseteiből.

Másodsorban így könnyű olvasóként először eltávolítani magunktól a könyv szereplőit, hogy aztán, amikor hirtelen magunkra ismerünk bennük, annál jobban belénk vágjon a könyv. Ha odajutok, hogy magamban ítéletet mondok valamelyik szereplőről, Macdonald hirtelen, egy fél mondattal elbizonytalanít, és rögtön látszik, semmi sem egyszerű, senkit sem lehet teljesen megismerni, biztosan megítélni. Például dühítően szemérmes és habozó az ügyfél, aki nem és nem hajlandó elmondani a teljes igazságot, a gyanúját, közben mégis azonnali eredményt akar a nyomozásban. S mulatságos Archer reakciója a buta kérdésre. "- Annyira reménytelennek látja? - Végül is annyira nem. Lehet, hogy összefutok valakivel az utcán és mindjárt bevallja." (Fulladásos halál) Csakhogy a következő mondatokból kiderül, hogy Archer bánja a megjegyzést, szereti és sajnálja a nőt. Én meg kinevettem az előbb... Vajon hasonló helyzetben én elmondanék mindent? Ugyanez az eszköz egy későbbi regényben, keserűbben, a gyilkos leleplezésekor: "- Szégyenbe hoz a szomszédok előtt - tiltakozott elkeseredett hangon. Én voltam az egyetlen, aki végignézte, amint a távozó rendőrautó felverte a járda szélére a vizet." (Veszélyes ellenfél) Csattanós, de annyira elborítva szánalommal, hogy nehéz nevetni.

Ráadásul az sem egészen igaz, hogy a könyvekben csak gazdagok szerepelnének: már a korai regényekben is (pl. A barbár part) megjelennek az amerikai (kis)polgárok, a piti bűnözők és a maffiafőnökök is, erős kontrasztot nyújtva egymásnak, a későbbi regényekben (pl. A dollár túlsó oldalánban vagy az Eltűntnek nyilvánítvában) pedig szerteágazó, problémás nagycsaládok ügyeit teszi rendbe Archer, s gyakorlatilag a társadalom egészével találkozik a nyomozás során. A Búcsúkerinben például senki sem az, akinek látszik: a tisztes polgárok tisztességtelenek, a fiatalkorú bűnözők ártatlan gyerekek, a tolvajok jótevők, s a nyomozás egyszerre folyik előkelő családi villában és lakókocsitelepen, huszadosztályú motelekben és egy szigorúan őrzött szanatóriumban. Minden regényben közös, hogy Archernek iszonyú időtávolságokon, húsz, harminc, negyven éveken kell átnyúlnia nyomozás közben, mert a titok mindig a múltban van: mindenkinek van takargatnivalója, s a sok lényeges és lényegtelen eltitkolás végül olyan katasztrófát eredményezhet néhány generációval később, amire a magukat bölcsnek, a titkolózást jótettnek tartók nem is gondoltak. Akkor áll össze a kép, ha elmondhatjuk, hogy kezd "összeérni múlt és jelen". (Fekete pénz) A cél az igazság, de még inkább a bizalomra és nem hamis illúziókra épülő nyugalom.
Kíméletlen társadalomábrázolás és társadalomkritika, bölcsen jellemzett szereplők és megértő, elfogadó szánalom ugyanúgy jellemzi a regények világképét. Remek aforizmákat lehetne kigyűjteni belőlük, ha valaki elhatározná, hogy ilyen módon tönkreteszi őket. Például: "Nincs olyan fekély Dél-Kaliforniában, amit a vízszintemelkedés meg ne gyógyíthatna. Csak túl sok az Ararát, én meg nem vagyok Noé." (Fulladásos halál) Vagy: "Az amerikaiak nem öregszenek, csak egyszer fogják magukat és meghalnak." (A csontketrec) Vagy: "minden magányosság másféle. (...) Amit magunknak teremtünk, az a legjobb." (Áldozat kerestetik) Ám e mondatok jóval többek bölcs mondásoknál, helyükön, a szövegben mindig legalább kétféleképpen értelmezhetőek, s egyszerre oldják és növelik a cinikus hangulatot.

Min
den mondat összetéveszthetetlenül Macdonald-féle. Sokat merít Raymond Chandler regényeinek költőiségéből, abból a technikából, ahogy a Marlowe-történetek jellemeznek és bölcselkednek. De a két szerző összekeverhetetlen. Az Archer-könyvekben sok fejezet kezdődik vagy végződik tájleírással, ami mindig szép, mégis elkeserítő képet ad. Például: "Csillagokat pillantottam meg odafenn, lent pedig az éjszakai város mezejét; mintha fénykerítések osztották volna fel, s közöttük, az ágyásokban még további csillagok sarjadnának." Vagy: "a sötétség egyre lejjebb szállt, és a tenger egyre közelebb emelkedett hozzá". (Csipkerózsika) Ugyanilyen egyediek a jellemzések, a képnél, szónál sokszor fontosabb a hangulat: "Kiszabadította lábát a székből, és keresztültrappolt a szobán, mint egy pattogó kis kék-fehér pacni." (A Wycherly-család )

Meste
riek a fejezetvégek is, sokszor egy csattanóval, néha pedig egy erős érzelemmel érnek véget (ezért nagyon nehéz abbahagyni egy Ross Macdonald regényt). Ez például a nálunk legújabban megjelent könyv, A Galton-ügy egyik fejezetzárása a gazdag öreg nőről, aki meg akarja kerestetni rég elveszett fiát. "Félig kihajolt a székéből, hogy elérje az elektromos csengőgombot, a mellette álló asztalon. Rajta tartotta az ujját, míg meg nem érkezett az ebéd. Elég feszült öt perc volt." A vége csattanó. Benne van Archer cinizmusa, ahogyan külső szemlélőként figyel egy idegesítő, zsarnoki vénasszonyt, de a megértése is, hiszen az idős hölgy ugyanilyen makacs kitartással kergeti az álmot is, hogy a fia életben lehet. És Archer az utóbbi makacsságot már tiszteletreméltónak tartja, s épp indul majd nyomozni az ügyben. Másik példám egy érzelmes fejezetvég, egyúttal egy közhely ironikus kifordítása is: "Öklével odavágott az ablaküvegnek, ahol a tükörképe volt, de nem annyira erősen, hogy ki is törje." (A fúriák)
Minden Macdonald-regényre igaz tehát, hogy egyformán tökéletes és különleges benne a szuggesztív hangulat, a szereplők jellemzése, a teljes világábrázolás és a burjánzó, lebilincselő stílus. Ráadásul a történetek hihetetlenül bonyolultak, de nagyon világosan kiderül minden az olvasás folyamán. Szerintem a megoldást lehetetlen kitalálni, legfeljebb részigazságokig és tippekig lehet eljutni, de aki rejtvényfejtő krimiolvasó, az sem csalódhat, mert a mozaikkockák összerakosgatása is agytornát igényel. Aki azonban nem detektívregény-mániákus, csak jó könyvre, irodalomra vágyik, az is kedvét lelheti Ross Macdonald műveiben. Raymond Chandler írta Erle Stanley Gardnernek egyszer: "Ha valamilyen könyv, bármilyen könyv, bizonyos művészi erővel hat, irodalommá válik. Ez az erő sugározhat stílusból, helyzetekből, alakokból, megindító hangból, gondolatokból vagy egy fél tucat más dologból. Fakadhat abból is, hogy az író tökéletesen ellenőrzi az események gördülését, mint amikor valaki tökéletesen tud bánni a labdával. És ehhez Te értesz mindennél jobban és mindenkinél jobban." Tökéletesen egyetértek Chandlerrel (nagyon szeretem Gardnert). De azt hiszem, írhatta volna ezt Ross Macdonaldnek is.
Ui: A Raktárban megtalálhatod a magyarul is megjelent Archer-regények címeit. A tizennyolc könyvből eddig tizenötöt adtak ki nálunk könyvformában. A záróidézet ebből a cikkből való. A szövegben szereplő idézeteket a következők fordították: Bartos Tibor, Falvay Mihály, Gáspár Andrea, Gy. Horváth László, Hamp Károly, Ross Károly, Tandori Dezső, Veres Júlia, Macdonald-fordító még Takács Ferenc. Azt hiszem, ezek szinte kivétel nélkül fantasztikusan jó fordítások, szerencsénk van, hogy a változó borítók és kiadók ellenére ilyen igényes magyar változatokban olvashatók Ross Macdonald regényei.
Más krimiszerzők a blogon:
Agatha Christie
Georges Simenon
Lawrence Block
Joe Alex és Tom Wittgen
Jules Verne (Verne Gyula) összes művei
Ez a lista azért született, mert Verne-gyűjteményem elkészítéséhez szívesen vettem volna valami hasonlót annak idején. Hátha másnak hasznára lehet.
A lista Verne összes regényét és novelláját tartalmazza, előbbieket a megjelenés időrendi sorrendjében. Olvashatók még magyarul összes Költemények (a Dráma Mexikóban kötetben), illetve a Mona Lisa című darab (a Chanteleine grófjával egy kötetben), ezt külön nem tüntettem fel. A címváltozatoknál az általam ismerteket soroltam fel, elképzelhető, hogy ezek később még bővülnek. Első helyen, kiemelve annak a kiadásnak a magyar címe áll, ami az én könyvtáramban megvan. A lista teljesen megbízhatónak és pontosnak szánt, de nem tüntettem fel benne a magyar kiadókat és az összes kiadási évszámokat.
Aki össze szeretné gyűjteni a teljes Vernét (és nincs kedve vagy lehetősége egyben megvenni az Unikornis Kiadó 1997-2005 között megjelentetett életműsorozatát), annak – azt hiszem – ez az itteni pontos címek alapján is sikerülhet.

1. Regények
1. Öt hét léghajón (Cinq semaines en ballon, 1863)
2. Utazás a Föld középpontja felé (Utazás a Föld központja felé) (Voyage au centre de la Terre, 1864)
3. Chanteleine grófja (Le Comte de Chanteleine, 1864, kötetben csak 1971-ben adták ki)
4. Utazás a Holdba (Utazás a Holdra) (De la Terre a la Lune, 1865)
5. Hatteras kapitány (Hatteras kapitány kalandjai) (Les Aventures du capitaine Hatteras, 1866)
6. Grant kapitány gyermekei (A Grant kapitány gyermekei) (Les Enfants du capitaine Grant, 1868)
7. Nemo kapitány (Húszezer mérföld a tenger alatt, Huszezer mérföldnyire a tenger alatt, Nemo Kapitány, Tenger alatt a világ körül, Utazás a tenger alatt) (Vingt mille lieues sous les mers, 1870)
8. Utazás a Hold körül (Autour de la Lune, 1870)
9. Az úszó város (Az uszó város, Egy uszó város) (Une ville flottante, 1871)
10. Az ostromzáron át (A zártörők) (Les Forceurs de blocus, 1871)
11. Három orosz és három angol kalandjai (3 orosz és 3 angol kalandja Dél-Afrikában, Három orosz, három angol, Három orosz és három angol kalandjai Dél-Afrikában) (Aventures de trois Russes et de trois Anglais dans l'Afrique australe, 1872)
12. Nyolcvan nap alatt a Föld körül (80 nap alatt a Föld körül, Nyolczvan nap alatt a Föld körül, Utazás a Föld körül, Utazás a Föld körül nyolcvan nap alatt, Utazás a Föld körül nyolczvan nap alatt) (Le Tour du monde en quatre-vingts jours, 1873)
13. A prémvadászok (A bundák hazája, A prémek hazája, Prémvadászok) (Le Pays des fourrures, 1873)
14. Rejtelmes sziget (A rejtelmes sziget) (L'Île mystérieuse, 1875)
15. A Chancellor (Kazallon naplója) (Le Chancellor, 1875)
16. Sztrogof Mihály (Strogoff Mihály utazása, Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig, Sztrogoff Mihály, Sztrogoff Mihály utazása) (Michel Strogoff, 1876)
17. Hector Servadac (Servadac Hector) (Hector Servadac, 1877)
18. A fekete indiák (Fekete Indiák) (Les Indes noires, 1878)
19. A tizenötéves kapitány (A 15 éves kapitány, A tizenöt éves kapitány, Tizenötéves kapitány) (Un capitaine de quinze ans, 1878)
20. A bégum ötszáz milliója (A Begum ötszáz milliója, A begum ötszáz milliója A Bégum 500 milliója, A Bégum ötszáz milliója, A bégum ötszázmilliója, Az Acélváros titka) (Les Cinq Cents Millions de la Bégum,1879)
21. Egy kínai viszontagságai Kínában (Egy khinai viszontagságai Khinában, Kin-fu) (Les Tribulations d'un Chinois en Chine, 1879)
22. A gőzház (Az Acélelefánt, Az acél elefánt, Gőzház) (La Maison a vapeur, 1880)
23. Nyolcszáz mérföld az Amazonason (A Jangada, A jangada) (La Jangada, 1881)
24. A Robinsonok iskolája (A robinsonok iskolája) (L'École des Robinsons, 1882)
25. A zöld sugár (Le Rayon vert, 1882)
26. A makacs Keraban (Keraban, a keményfejű, Keraban, a vasfejű, Kéraban, a keményfejű) (Kéraban-le-Tetu, 1883)
27. Dél csillaga (L'Étoile du sud, 1884)
28. A lángban álló szigettenger (Lángban álló szigettenger) (Archipel en feu, 1884)
29. Sándor Mátyás (Mathias Sandorf, 1885)
30. A Cynthia hajótöröttje (L'Épave du "Cynthia", 1886, Andre Laurie-vel közösen)
31. Hódító Robur (A győzedelmes Robur, A hódító Robur, Győzedelmes Robur) (Robur le conquérant, 1886)
32. Egy sorsjegy története (Camp Ole sorsjegye, Egy sorsjegy) (Un billet de loterie, 1886)
33. Észak Dél ellen (Észak a Dél ellen, Észak a dél ellen, Észak dél ellen) (Nord contre Sud, 1887)
34. Haza, Franciaországba (Haza, Francziaországba) (Le Chemin de France, 1887)
35. Kétévi vakáció (A két évi vakáczió, Két év vakáczió, Két évi vakáczió, Két évi vakáció) (Deux ans de vacances, 1888)
36. A névtelen család (Névtelen család) (Famille-sans-nom, 1889)
37. Világfelfordulás (Sans dessus dessous, 1889)
38. Cirkuszkocsival a Sarkvidéken át (Cascabel Caesar, César Cascabel) (César Cascabel, 1890)
39. A Franklin kifut a tengerre (A hőslelkű Branicanné, Branicanné asszony, Branicanné asszonyság) (Mistress Branican, 1891)
40. Várkastély a Kárpátokban (A kárpáti várkastély) (Le Château des Carpathes, 1892)
41. Claudius Bombarnac (Bombarnac Claudius: Egy riporter jegyzőkönyve) (Claudius Bombarnac, 1892)
42. Senkifia (Senki fia, A senki fia) (P'tit-Bonhomme, 1893)
43. Antifer mester csodálatos kalandjai (Mirifiques Aventures de maître Antifer, 1894)
44. Az úszó sziget (L'Île a hélice, 1895)
45. A francia zászló (A franczia zászló, Nemzeti lobogó) (Face au drapeau, 1896)
46. Clovis Dardentor (Dardentor Clovis) (Clovis Dardentor, 1896)
47. A jégszfinx (A jég-sphinx, A jég-szfinksz) (Le Sphinx des glaces, 1897)
48. A büszke Orinoco (Az Orinocon fölfelé) (Le Superbe Orénoque, 1898)
49. A különös végrendelet (Különös végrendelet) (Le Testament d'un excentrique, 1899)
50. Az új hazában (Seconde patrie, 1900)
51. Város a levegőben (A majmok birodalma, Falu a levegőben) (Le Village aérien, 1901)
52. A czetvadászok (Cetvadászok) (Les Histoires de Jean-Marie Cabidoulin, 1901)
53. A két Kip testvér (A két Kip-testvér, A Kip testvérek) (Les Freres Kip, 1902)
54. Kalózokkal az Antillákra (Az Antillák világa) (Bourses de voyage, 1903)
55. Véres dráma Livóniában (Dráma Livóniában) (Un drame en Livonie, 1904)
56. A világ ura (A Világ Ura, Világ ura) (Maître du Monde, 1904)
57. A Szahara tengere (L'Invasion de la mer, 1905, a szerző halála után, megírás: 1905)
58. Világítótorony a világ végén (Le Phare du bout du Monde, 1905, a szerző halála után, megírás: 1903)
59. Az aranyvulkán (Az Aranyvulkán) (Le Volcan d'or, 1906, a szerző halála után, megírás: 1900)
60. Thompson és Tsa utazási iroda (Thompson és társa) (L'Agency Thompson et Co, 1907, a szerző halála után, megírás: 1905)
61. A dunai hajós (Hat hét a Dunán) (Le Beau Danube jaune, 1908, a szerző halála után, megírás: 1896)
62. Az arany meteor (Az aranymeteor, Meteorvadászat) (La Chasse au météore, 1908, a szerző halála után, megírás: 1901)
63. A Jonathan hajótöröttei (Les Naufreges du Jonathan, 1909, a szerző halála után, megírás: 1897)
64. Storitz Vilmos titka (Storitz Vilmos) (Le secret de Wilhelm Storitz, 1910, a szerző halála után, megírás: 1901)
65. A Barsac-expedíció különös története (La Prodigieuse Aventure de la Mission Barsac, 1914, a szerző halála után, megírás: 1901)
66. Párizs a XX. században (Paris au XXe siecle, 1994, sokáig elveszettnek hitt regény, megírás: 1861-60)

2. Novellák, töredékek
Megjegyzés: a novellajegyzék franciául tudtommal teljes, de magyarul még kiegészítésre szorul. (Ennek oka, hogy még nincsen meg minden novelláskötetem.) A Verne halála után megjelent novellák és töredékek esetében sok a vita arról, mit és mennyit írt át és hozzá az író fia, Michel Verne. Sok novella (és néhány regény) szövege a közelmúltban megjelent újra franciául, az „eredeti”, vernei szöveggel, de vannak művek, ahol a fiatalabb Verne közreműködésének mértéke ismeretlen.
A következő Unikornis-kötetek tartalmazzák az összes novellát: Dráma Mexikóban, Martin Paz és más elbeszélések, Róma ostroma és más elbeszélések, Zakariás mester és más elbeszélések.
Anselme des Tilleuls márki házassága (Le mariage de M. Anselme des Tilleuls, 1991, megírás: ?)
A Bounty lázadói (Les Révoltés de la Bounty, 1879, Gabriel Marcellel közösen)
A Föld első körülhajózása (La premiére Tour du Monde, ?)
A humbug, avagy: amerikai erkölcsök (A humbug: Amerikai életkép) (Le Humbug. Moeurs américaines, 1910, megírás: 1867)
A jég birodalmában (Telelés Grönlandban, Telelés a jégben) (Un Hivernage dans les glaces, 1874, megírás: 1855, az Unikornis A két Kip-testvérével egybekötve)
A Mont Blanc megmászása (Quarantieme ascension française au mont Blanc, 1874, nem Jules, hanem Paul Verne írta: 1871)
A tanulmányút (Voyage d'étude, 1993, megírás: 1904)
A villamos nő (La femme électrique, ?)
A XXIX. században (La Journée d'un journaliste américain en 2889, 1910, megírás: 1890)
Az egércsalád (Aventures de la famille Raton, 1910, megírás: 1891)
Disz úrfi és Esz kisasszony (Monsieur Ré-Dieze et Mademoiselle Mi-Bémol, 1910, megírás: 1893)
Doktor Ox teóriája (Doktor Ox kísérlete, Doktor Ox theóriája, Ox doktor eszméje, Ox doktor ötlete, Ox doktor hóbortos ötlete) (Une fantaisie du docteur Ox, 1874)
Dráma a levegőben (Dráma a légben) (Un Drame dans les airs, 1874, megírás: 1851)
Dráma Mexikóban (Un drame au Mexique, 1876, megírás: 1852)
Édom (Az örök Ádám) (L'Éternel Adam, 1910, megírás: 1905)
Egy pap 1835-ben (Un pretre en 1835, 1991, első regénye 1846-ból)
Gil Braltar (Gil Braltar, 1887, a Haza, Franciaországbaval szokás egybekötni)
Híjj-Zutty (Frritt-Flacc, 1884)
Jean Morénas végzete (La destinée de Jean Morénas, 1910)
Jédédias Jamet (Jédédias Jamet, 1991, megírás: 1847)
Martin Paz (Martin Paz, 1875, megírás: 1852)
Pierre-Jean (Pierre-Jean, 1910)
Robinson bátya (L'Oncle Robinson, 1991, befejezetlen regény 1861-ből)
Róma ostroma (Le siege de Rome, 1991, megírás: ?)
San Carlos (San Carlos, 1991, megírás: ?)
Utazás Angliában (Voyage en Angleterre et en Écosse, 1989, megírás: 1859, regény)
Vadászat tíz órán át (Tíz órán át vadászaton) (Dix heures en chasse, 1881)
Zakariás mester (Zachariás mester) (Maître Zacharius, 1874, megírás: 1854)
(Une ville idéale, 1973, megírás: 1875)
(Joyeuses miseres de trois voyageurs en Scandinavie, 2003, megírás: 1861)

Frissítve: 2012.04.26.
Jules Verne, az író
Mindenki ismeri Jules Verne-t. Ha azt gondolod, te mégsem, idézz fel magadban egy viszonylag vastag könyvet, amiben a nemes lelkű, önfeláldozó hősök kalandok, kavargás és szép, 19. századi stílusú illusztrációk között elutaztak valahova. Ha van ilyenről olvasmányemléked, fogadok, hogy mégiscsak ismered Jules Verne-t. Aki pedig ismeri, általában szereti is.

Rengeteg hangzatos és szép dolgot leírtak már róla.

Ő a "képzelet varázslója", a "rejtélyes", "a nagy álmodó", aki a "barátunk", s "az ifjúság kedvelt írója". Mi, magyarok szeretjük Verne Gyulának hívni, mert olyan régen olvassuk és fordítunk tőle, hogy szinte már tiszteletbeli magyar. Mindenki elismeri, hogy "óriási érdemei vannak az ifjúsági ismeretterjesztés terén", hogy "megteremtette a természettudományos-fantasztikus regényt" és a "kalandos útikönyv" műfaját, hogy "az emberi munka eszményét állította ifjú olvasói elé".

Ám azt is szívesen írják róla, hogy "jellemábrázolása sokszor fogyatékos, nem elég árnyalt", hogy "stílusa nem éri el a francia próza legnagyobbjainak szintjét", hogy hősei "túlságosan egysíkúan ábrázoltak, vagy velejükig gonoszok, vagy túléretten erkölcsösek, mereven jók". (1)

A századforduló novellistája, Cholnoky Viktor egyenesen elbúcsúztatta őt az irodalomból, így írva róla: "Semmi olyan kvalitás Jules Verneben nem volt, amely íróvá tehette volna. (...) A fantasztikus regény egy új irányának a bámulatosan bőmondhatnékos megalapítója és — két krajcár ára fantáziája sincs. (... Az igazi írók) a természetnek már az értelmét látják s fejezik ki, a bölcselmet, amely belénk szűrődött a megismeréseken keresztül, Verne meg csak a tényeket, a már tudott dolgok igazságait alkalmazza rá bizonyos csinált helyzetekre, amelyek még nem is nagyon jól vannak megcsinálva. (...) a mindennapi hasznavehetősége, a kurrens okossága olyanná teszi, mint a lexikon: egyikünk sem kap belőle új gondolatra, de azért mégis mindnyájan forgatjuk."

Kemény szavak. De vajon mi az igazság? (2)

Van két ellentétes folyamat a világon és nálunk Verne-nel kapcsolatban (engem főleg Magyarország érdekel).

Az egyik, hogy kitartóan olvassák. Kevés nagy klasszikussal fordul elő, hogy több, mint száz éven keresztül ugyanúgy olvasható marad. Miközben igaz, hogy a fiatalok egyre kevesebben és kevesebbet olvasnak, Verne valahogy belefér a szűkülő körbe. Miközben igaz, hogy például Dumas "jobban", technikailag romantikusabban tud írni Verne-nél, tőle általában csak a rövidített A három testőrt szokás ismerni, míg Verne-től legalább két regényt, statisztikailag tehát az utóbbi győz... (3) Miközben a kritikusok "bölcselem" szempontjából többre szokták becsülni Herbert George Wellst (talán joggal), az elmúlt évtizedben megjelent nálunk egy nyolcvankötetes Verne-összkiadás, s rengeteg Verne-regény nyolc kiadó ifjúsági sorozataiban, ezzel szemben Wellstől kereken három könyvet adtak ki.

A másik folyamat ellentétes: az irodalomtörténészek helyet keresnek Verne-nek. És ahol megtalálni vélik, az az a homályos hely, ahol az ifjúsági irodalom szerzői laknak. Elsőre úgy tűnik, a besorolás bölcs. Amikor Verne írói pályája 1863-ben elindult, az Öt hét léghajón című regényével kezdetét vette a Hetzel kiadónál egy Rendkívüli utazások című, az ifjúságnak szánt sorozat. Húsz évre szerződött (haláláig maradt), s alkotói programja szerint olyan regényeket kívánt írni, amelyek oktatják és tanítják az ifjúságot, miközben kalandok és érdekességek közepette megismertetik őket a világ földrajzi és technikai csodáival. Így aztán még ma is Verne-nek ez az oldala a leginkább elfogadott, a szalonképes: pedagógiai szempontból szeretik elemezni a műveit, azt nézik, mennyit lehet tanulni belőlük és milyen témákról, hogy mely földrészekre jutnak el a hősei és milyen technikai elképzelései valósultak meg az idők során. Való igaz, hogy egyesek több mint százhúsz olyan találmányt és eszközt számoltak össze műveiben, amelyek valamilyen a leírtakhoz hasonló módon valósultak meg napjainkra. S az is igaz, hogy nincs jobb érzés egy térképet nézve, mint rájönni, hogy erre már utaztunk képzeletben Verne valamelyik hősével.

Csakhogy van néhány probléma ezzel a furcsa besorolással.

Az első, hogy fogalmam sincs róla, mi az az ifjúsági irodalom. A gyerekek számára könnyített, átdolgozott (szerintem lebutított, az igazi élményt szándékosan elvevő) művek? Verne műveiből van egy ilyen sorozat, de olvassák teljes terjedelemben is. Azok a könyvek, amik a fiatal olvasó kortársairól és saját koráról szólnak (lányregény, lovaskönyv, Meg Cabot, bandaregény, stb.)? Verne-nek a maga idejében is csak néhány ilyen könyve volt (pl. a Kétévi vakáció), ma már egy sincs. A didaktikus, tanítgató művek? Verne-től lehet tanulni, de milyen létfontosságú konkrét információt szerezhetek a körülöttem lévő világról E. Charles Vivian Robin Hoodból? Viszont jó könyv, és már a kiskamaszok is szeretik olvasni. Vagy minden ifjúsági irodalom, amit odaadnánk a tizenkét éves gyerekünknek? De valahogy mégis furcsa, ahogy e kategóriában egymás mellé kerülnek Thomas Brezina és Charlotte Brontë művei, vagy A tizenötéves kapitány és a Hannah Montana-könyvek.

Vagyis szerintem vannak regények, amik egy-egy generáció "ifjúsági irodalmát" adják (nem tudom, fogunk-e száz év múlva High School Musical-könyveket olvasni, de ma sokan boldogan veszik őket kézbe), és vannak örök klasszikusok (olyanok is, amiket még csak két-három éve írtak!), amiket én inkább az igazi, nagybetűs Irodalomba számítanék, s amelyeknek csak egyik jellegzetessége, hogy a fiatalok (is) szívesen olvassák őket. (4)

A második probléma, hogy Verne második regénye a Hetzel-sorozatban az Utazás a Föld középpontja felé lett, ami ugyan fantasztikusan jó és izgalmas sci-fi, de bölcs utókorként nem mondhatni mást a tudományos tételeiről, mint hogy tévedések. Persze miért ne lennének azok, amikor a fantasztikum lényege a tudományos képzeletjáték és nem a tudományos okoskodás (a sci-fi-beli űrhajók hosszú évtizedek óta boldogan közlekednek szuper-hajtóművekkel és hiperugrással, miközben egyelőre úgy tűnik, nem lehet túllépni a fénysebességet).

Ám ha Verne az ifjúságnak írott könyveiben megengedte magának a fantázia játékát (szerencsére!), mégsem lehet a műveit egyszerű oktatókönyvekként olvasni. Már csak azért sem, mert ha regényei - Cholnoky Viktor szavaival - pusztán csak mindennapi hasznavehetőségű lexikonok, akkor alaposan elavultak. A gyarmatok megszűntek, a földrajzi helynevek megváltoztak, a meghódítatlan világrészeket, például a sarkokat meghódították, megvolt a holdra szállás, vannak tengeralattjáróink, repülőink, mozgóképünk... Csak a láthatatlanság titkát nem fedeztük még fel. De ebből talán mégsem következik, hogy mostantól felesleges elolvasni A tizenötéves kapitányt, a Grant kapitány gyermekeit, a Hatteras kapitányt, az Utazás a Hold körült, a Nemo kapitányt, a Hódító Roburt vagy a Várkastély a Kárpátokbant, s a könyv, ami egyedül érdekes még Verne-től, az a Storitz Vilmos titka... Olvastassuk is az ifjúsággal, hátha megtanulja belőle, hogyan kell láthatatlanná változni...

S végül a harmadik probléma, hogy Verne sok könyve nem kimondottan ifjúsági könyv. Nem vagyok híve a korhatár besorolásnak, hiszen mindenki más tempóban "érik" olvasóvá, vagyis nem hinném, hogy vannak Verne-könyvek, amiket el kell zárni a "zsenge korúaktól". Mégis tény, hogy egészen más a hangulata a Görögföldön játszódó, romantikus, nagy érzésekkel, halállal, gyilkossággal, kalózkodással, háborúval teli A lángban álló szigettengernek, mint az anekdotikus-száraz módon kalandos Nyolcvan nap alatt a Föld körülnek. Más érzés A Chancellorban végignézni egy hajó borzalmas katasztrófáját, tutajra kényszerülni a nyílt tengeren, eljutni a kétségbeesett kannibalizmusig (5), mint halálra nevetni magunkat Antifer mester csodálatos kalandjain, mókás kincskeresésén.

Ráadásul a sokak által gyerekkorukból szeretett, kalandos-amerikai polgárháborús Az ostromzáron át nem a Rendkívüli utazások tagjaként jelent meg annak idején, a sötét, véres, krimis Véres dráma Livóniában című mű viszont kiadása alapján beletartozik az ifjúsági sorozatba.

Vagyis: nem hiszem, hogy Verne ifjúsági író lenne. Van, aki 12-13 évesen lesz rabja Jókainak, van, aki ötvenévesen. Van, aki gyerekként, tiltott olvasmányként olvas el egy Agatha Christie-t és szereti meg, s van aki csak felnőttként vesz először krimit a kezébe. Igaz, Verne műveivel általában fiatalon találkozunk (ideális könyvajándék, mert sok szülő-nagyszülő-rokon emlékszik rá, hogy gyerekként ő is Verne-t kapott), s van, aki akkor és ott megszereti. Ám van, aki csak később, felnőttként válik rajongójává, amikor a kezébe keveredik egy Verne-regény, esetleg olyan, ami meglepi, mert olyan "más", mint amilyet Verne-től várni szoktunk. Olvassák nosztalgiából (mert gyerekkorukban eljátszották valamelyik hősét), "nem-is-rossz" kötelező olvasmányként (mondjuk Goldinggal összevetve, s rájőve, hogy Verne-t jobb olvasni), érdeklődésből (mert olyan jó volt a film, amit láttak tőle), vagy mert szeretik a kalandos történeteket. Azokat pedig sokan szeretik, 9-99 éves korig.

Amit Cholnoky bőmondhatnéknak nevez, az valami olyasmi, amit nagyon élvezek, ha kezembe veszek egy Verne-regényt. Szövegébe jóízűen bele lehet temetkezni: legjobb könyveiben egy teljes és tökéletes világot teremt, aminek minden részéről hűségesen beszámol. Ott van például a Rejtelmes sziget, amelyben látjuk, mije van és mije nincs a hajótörött (pontosabban léggömbtörött) szereplőknek, látjuk, milyen sivár és apró a távoli Lincoln-sziget, ahova kerültek, de így annál nagyobb izgalmat és örömet okoz, ahogy megalapozzák életüket, jólétüket, bejárják és elnevezik új világukat, találmányokat hoznak létre, barátságokat kötnek, megismerik egymást és önmagukat. Amikor ez a részletesség játékossággal keveredik, magunk is rejtvényfejtőkké válhatunk, például a Nyolcszáz mérföld az Amazonason (A jangada) című könyv titkosírását tanulmányozva. Ám mivel a helyes megfejtés megmenthet egy embert a haláltól, a játéknak tétje van, nem öncélú, hanem egy romantikus, drámai történet része. (6) Talán ezért élheti túl Verne az évtizedeket: olyan kalandokat talált ki és olyan érzelmeket mozgat egyébként visszafogottan megírt könyveiben, amelyek sok különböző hozzáállású olvasót megnyernek maguknak.

Verne legjobb regényei, mint például a Grant kapitány gyermekei kiválóan szerkesztettek. Olyan izgalmasak a fejezetvégek, mint egy-egy felvonásvég. Olyan jók és pergőek a párbeszédek, mint egy színdarabban. Máshol azonban szuggesztív és lebilincselő a narrátorszöveg, mint például a Nemo kapitány tenger alatti látványainak leírásánál.

Amit azonban leginkább szeretek, azok az ízig-vérig romantikus Verne-hősök. Akik szereplőinek árnyaltságát kérik számon, valójában azt követelik tőle, hogy fordítson hátat írói eszméinek. Egy romantikus szerző azonban hisz az ember eredendő jóságában, tisztességében, abban, hogy a szerelem, a testvéri, gyermeki, baráti szeretet, a tisztesség, a bátorság, a lemondás és az önfeláldozás képessége, a kíváncsiság, a tudásvágy és a kreativitás alapvető hajtóereje az embernek és végül mindig elnyeri jutalmát. Túl az irodalom 19. századi, romantikus korszakán még mindig szeretünk hinni ezekben az eszményekben, Verne hősei pedig - Dick Sand A tizenötéves kapitányból, Glenarvan lord a Grant kapitány gyermekeiből, Sándor Mátyás vagy Branicanné asszony, A Franklin kifut a tengerre című regény elveszett férjét kereső hősnője - épp ezeknek felelnek meg.

S találni Verne-nél árnyalt jellemeket is: a túl pedáns, idegesítően precíz Mr. Fogg a Nyolcvan nap alatt a Föld körülben megment egy indiai hercegnőt, pedig még késést is szenved miatta az útja. A névtelen család főhőseinek szembe kell nézniük az árulás lélektanával, s azzal, hogy a nemes eszmék hogyan teszik gonosszá és kegyetlenné a társadalmat. Az ostromzáron át leányálom főszereplője akaratán kívül lesz hős... A világ urában és A francia zászlóban azt láthatjuk, hogyan válhat a zsenialitás őrültséggé (ez romantikus közhellyé vált Verne kora óta), s főképpen: a tudás és a jogos büszkeség hogyan eredményezhet felsőbbrendűségi, embergyűlölő eszméket. Még az összetett lelkű bűnözőre is van példa (róla csak annyit, hogy két regényben is szerepel, s láthatjuk, mitől lett rossz, hogy vajon eredendően az volt-e, s képes-e megváltozni). Ezek az eszmények nemcsak az ifjúságnak, hanem mindenkinek fontosak, még ha tudjuk is, milyen nehéz elérni őket.

Ráadásul a romantika érzelmességét és grandiózusságát a legtöbb Verne-műben az anekdotikusság oldja fel. Aki találkozott már a tiszteletreméltó, fegyver- és piromániákus, de emberbaráti eszmékkel teli Gun Club tagjaival a holdutazásos két regény vagy a Világfelfordulás (amelyben meg akarják változtatni a Föld tengelyferdülését) valamelyikében, tudja, miről beszélek. Vannak tisztán anekdotikus könyvei, amilyen az Egy kínai viszontagságai Kínában (ahol a búsongó szereplő megkéri egy barátját, hogy záros határidőn belül, váratlanul ölje meg őt, aztán a fél országon át kell menekülnie, mert már a legkevésbé sem szeretne meghalni) vagy A makacs Keraban (aki át akar kelni a Boszporuszon anélkül, hogy kompdíjat fizetne, ezért szárazföldön megkerüli a Fekete-tengert), s van, ahol egy-egy szereplő szórakoztatja az olvasót, mint a hiperszórakozott Paganel a Grant kapitány gyermekeiben.

Igaz, vannak kevésbé sikerült Verne-művek is. (7) Több mint hatvan regényének többsége azonban igazi élvezet. Legjobban a Grant kapitány gyermekeit, A tizenötéves kapitányt és a Dél csillagát szeretem, s mindenkinek, aki most ismerkedik Verne-nel, ezeket ajánlanám. Mindegyik egy-egy kalandos utazásról szól, mindhárom tele van tudományos tényekkel, érdekes leírásokkal, és szeretetreméltó, nemes hősökkel, a cselekmény pedig pergő, bonyolult és izgalmas. De bármelyik könyve kerül is a kezedbe, egy biztos. Verne nemcsak ifjúsági író, nemcsak ismeretterjesztő könyvek alkotója, nemcsak sci-fiszerző: hanem igazi Író volt. Ezért értékelik, szidják, kutatják, viszonyítják, ezért neveztek el róla űrhajót és holdkrátert, ezért olvassák - és ezért szeretjük ma is.

Ui: Verne összes műveinek naprakész jegyzékét a Raktárban találod. A képek a Grant kapitány gyermekei különböző magyar címlapjait ábrázolják, az utolsó két kép pedig az eredeti francia kiadás belső és külső borítója.

(1) Az idézetek különböző lexikonokból, kritikákból származnak, illetve könyvcímek.
(2) Az igazság ott kezdődik, hogy az újító Cholnoky Viktort, aki - a "belénk szűrődött" kifejezés alapján - magát is azok közé a művészek közé sorolta, akik a bölcselmet és kifejezését keresik az irodalomban, korai halála után jószerével elfelejtette a magyar irodalmi köztudat, s - a sors iróniájaként - a közelmúlt irodalomtörténete ilyeneket ír róla: "alkotói tragédiája abban mutatkozott meg, hogy művészi lehetőségeit nem élte ki teljesen". Úgy írj másról, hogy nem felejted, téged is megítélnek majd...
(3) Természetesen vannak, akik nem olvasnak Verne-regényeket napjainkban. De amikor a bordó Franklin-kiadások legendás, 19. századi idejére r
évedünk vissza, emlékeznünk kell, hogy akkor sem olvasta Verne-t mindenki, többek közt a kötetek ára, és az akkor még hivatalosan is létező analfabetizmus sem tette volna ezt lehetővé...
(4) Ugyanis ha egy "ifjúsági regény" jó, azt felnőttként is szívesen elolvassuk, elég itt például Milne Micimackójára vagy Kertész Erzsébet soha más kiadásban, mint lányregényként megjelent nőéletrajzaira (pl. Titkos házasság) gondolni - mindkét szerző felnőttolvasmány is, s nemcsak nosztalgiából.
(5) Olvasd el nyugodtan, a regény lényegét a legkevésbé sem meséltem el!
(6) Manapsá
g sok ifjúsági könyvben látom, hogy játékokat, rejtvényeket szőnek a történetbe, hogy felkeltsék az érdeklődést (színes fólián át olvasható ki a megfejtés, tárgyakat kell számolni, titkosírást alkalmaznak ők is). Olyan érzelmi azonosulást azonban hiába vártam ezektől a rejtélyfejtésektől, mint az emlegetett Verne-regénytől, amely ráadásul egy felnőttnek is izgalmas. Még extrémebb és romantikusabb A különös végrendelet, amiben a valóságos szereplők válnak társasjátékbábokká egy végakaratnak engedelmeskedve, nagy örökségért versenyezve, mégis miközben szerelemben, háborúban, természeti katasztrófában egyaránt részük van, a játék lassanként anekdotikus sorsfilozófiaként kezd működni.
(7) A Véres dráma Livóniában című bűnügyi történetről például többen leírták már, hogy kriminek kevés, túl sok benne a véletlen, kevés a logikus nyomozás, sok a nagy érzelem. Csakhogy e művet talán nem az angolszász (Conan Doyle), hanem a korabeli francia krimikhez kellene hasonlítani! Émile Gaboriau híres könyveiben például épp a haldoklók vallomásai és a véletlenek leplezik le az igazságot. Mások azt róják fel Verne-nek, hogy könyveiben egyetért a gyarmatosító európai emberek felsőbbrendűségével, helyesli a bennszülöttek életébe való jótékonykodó bevatkozásukat, igaz, mindig a szabadság és a humanizmus értékeit szem előtt tartva. Ám senki sem élhet saját korán kívül. S Verne sokkal naivabb, ám demokratikusabb, mint például Rudyard Kipling.
H. G. Wellsről
Furcsa ember lehetett. Nagyon mélyről jött, kereskedőinasként kezdte, de a huszadik század egyik legnagyobb angol írójaként és gondolkodójaként végezte. Nyolcvan évet élt épp századközéptől századközépig (1866-1946), így egyszerre lehetett ízig-vérig huszadik századi és tizenkilencedik századi ember. Volt tanár, tüdőbajos, politikus, világtörténet-író, fábiánus szocialista és főképpen sci-fiszerző. Az utóbbi besorolással viszont sosem értett volna egyet: amit írt, nem szórakoztató irodalomnak szánta, hanem gyakorlatban hasznavehető életfilozófiának. Minden tudományos kalandot és fantasztikus ötletet kitalált és történetté gyúrt, amiről csak sci-fiíró vagy hollywoodi filmrendező álmodni mer, közben mégis mindig valami racionális, ám elsöprő szenvedély hajtotta előre. A hit abban, hogy amit ír, üzen, az vitára sarkallja, dühre ingerli, egyetértésre, rajongásra, vagy töprengésre készteti az olvasóját, így a mű nem pusztába kiáltott szó lesz, hanem józan és termékeny gondolatot szül. Valószínűleg azért olyan letehetetlenek, lendületesek és lebilincselőek a könyvei második és harmadik olvasásra is, mert ott van bennük ez a kihívás az olvasó számára - a gondolkodásra.

Egy percig sem szeretném azonban azt a látszatot kelteni, mintha Wells valamiféle didaktikus szerző volna, aki a művei mondanivalójával üzenget. Ellenkezőleg, az angolszász irodalom egyik legérdekesebb írója, aki a pattogó, gyors léptékű történetmondástól a lírai, prófétikus leírásokon keresztül az iróniával teli, szárazul és keserűen humoros nagyprózáig mindenféle szövegnek mestere volt. A láthatatlan emberben (alcíme Groteszk románc..., The Invisible Man, 1897) például mindezt megtalálni: az elmaradott angol falu és a beképzelt, embertelen nagyváros karikatúráját, anekdotikus, szórakoztató, nevetséges alakok jellemrajzának sorát, groteszk, irreális helyzetben egy valóságos identitásvesztés történetét, s még némi romantikus borzongatást is. Más könyveiben olyan témákat írt meg maximális hihetőséggel és félelmetesen precíz technikai pontossággal, mint az időutazás (Az időgép, The Time Machine, 1895), a holdutazás (Emberek a Holdban, The First Men in the Moon, 1901), a földönkívüli értelmes lények és az ember találkozása (Világok harca, The War of the Worlds, 1898), vagy a génmanipulált állatok és emberek (Az istenek eledele, The Food of the Gods and How It Came to Earth, 1904). Utóbbi könyv egyébként olyan békés swifti fantáziatörténetnek (ha van ilyen), társadalmi utópiának tűnt, amíg el nem kezdtünk klónozni és génmanipulált növényeket termeszteni nyílt kísérleti parcellákon... Ahogyan Wells írta: "a Nyílt Összeesküvő (vagyis a modern gondolkodó...) következetesen, ízig-vérig aktuális marad." Ha misztikus parabolát írt - mint amilyen A vakok országa (The Country of the Blind, 1904) című elbeszélés, melyben egy hétköznapi ember téved a címben szereplő birodalomba, s lassan kételkedni kezd abban, hogy a látás hozzátartozik az élethez -, akkor is a reális világ közönye, ostobasága és értelmetlensége vágja mellbe az olvasót a mű végén.

Talán legkedvesebb regényem Wellstől a Szörnyetegek szigetén címen kiadott, de a Dr. Moreau szigete (The Island of Dr. Moreau, 1896) néven jobban ismert rövid könyve. (Óvatos spoilerek jönnek.) A főhős, Edward Prendick hajótörést szenved és egy különös szigetre kerül az őt pártfogásába vevő tudós, Montgomery segítségével. A szigeten, Dr. Moreau birodalmában azonban különös kísérletek folynak: emberállatok és állatemberek kerülnek ki a boncteremből. Lehetséges-e ily módon embert teremteni? Mitől állat az állat és ember az ember? Hol a határ állat és ember között? Prendick képzelt naplója ezekre a kérdésekre is megkeresi a választ, miközben a cselekmény filmszerűen és horrorisztikusan pereg előre. A legmegdöbbentőbb azonban a könyv utolsó része, egy érzés kibontakozása, amit így próbál meg leírni a narrátor: "... figyelni kezdem magam körül az embereket, és rám tör a rettegés. Az arcokból mohóságot és izgalmat, unalmat és veszélyt, megbízhatatlanságot és kétszínűséget olvasok ki: egyikükről sem sugárzik az értelem felsőbbrendű nyugalma. Mintha belülről az állat feszítené őket..." Nem árulom el a regény végét, csak annyit: megdöbbentő ilyet olvasni 1896-ból úgy, hogy már mögöttünk a huszadik század, amelyik megtanított kételkedni az emberiség civilizáltságában, jóságában, értelmi felsőbbrendűségében, és megmutatta, hogy mi történik, ha az állat felszínre bukkan...

Wells hosszú élete során rengeteg művet írt, csak regényt több mint ötvenet. Az előbb emlegetetteket ráadásul mind abban a rövid időszakban, amikor elindult a pályája, 1895 és 1905 között. Ha csak ennyit olvashatnánk tőle, már a korszak legnagyobbjai közé került volna. Kár, hogy nálunk mostanában nem divat kiadni: a Világok harcát kivéve (amely a Tom Cruise-filmmel egy időben, s vélhetőleg kizárólag emiatt látott újra napvilágot), a kilencvenes évek óta nem jelent meg fantasztikus Wells-könyv magyarul. Pedig jó őt olvasni, talán azért, mert tudta azt, amit Karinthy Frigyes így írt le: "nem fölösleges fényűzés a gondolattal való játék."