Jules Verne (Verne Gyula) összes művei
Ez a lista azért született, mert Verne-gyűjteményem elkészítéséhez szívesen vettem volna valami hasonlót annak idején. Hátha másnak hasznára lehet.
A lista Verne összes regényét és novelláját tartalmazza, előbbieket a megjelenés időrendi sorrendjében. Olvashatók még magyarul összes Költemények (a Dráma Mexikóban kötetben), illetve a Mona Lisa című darab (a Chanteleine grófjával egy kötetben), ezt külön nem tüntettem fel. A címváltozatoknál az általam ismerteket soroltam fel, elképzelhető, hogy ezek később még bővülnek. Első helyen, kiemelve annak a kiadásnak a magyar címe áll, ami az én könyvtáramban megvan. A lista teljesen megbízhatónak és pontosnak szánt, de nem tüntettem fel benne a magyar kiadókat és az összes kiadási évszámokat.
Aki össze szeretné gyűjteni a teljes Vernét (és nincs kedve vagy lehetősége egyben megvenni az Unikornis Kiadó 1997-2005 között megjelentetett életműsorozatát), annak – azt hiszem – ez az itteni pontos címek alapján is sikerülhet.

1. Regények
1. Öt hét léghajón (Cinq semaines en ballon, 1863)
2. Utazás a Föld középpontja felé (Utazás a Föld központja felé) (Voyage au centre de la Terre, 1864)
3. Chanteleine grófja (Le Comte de Chanteleine, 1864, kötetben csak 1971-ben adták ki)
4. Utazás a Holdba (Utazás a Holdra) (De la Terre a la Lune, 1865)
5. Hatteras kapitány (Hatteras kapitány kalandjai) (Les Aventures du capitaine Hatteras, 1866)
6. Grant kapitány gyermekei (A Grant kapitány gyermekei) (Les Enfants du capitaine Grant, 1868)
7. Nemo kapitány (Húszezer mérföld a tenger alatt, Huszezer mérföldnyire a tenger alatt, Nemo Kapitány, Tenger alatt a világ körül, Utazás a tenger alatt) (Vingt mille lieues sous les mers, 1870)
8. Utazás a Hold körül (Autour de la Lune, 1870)
9. Az úszó város (Az uszó város, Egy uszó város) (Une ville flottante, 1871)
10. Az ostromzáron át (A zártörők) (Les Forceurs de blocus, 1871)
11. Három orosz és három angol kalandjai (3 orosz és 3 angol kalandja Dél-Afrikában, Három orosz, három angol, Három orosz és három angol kalandjai Dél-Afrikában) (Aventures de trois Russes et de trois Anglais dans l'Afrique australe, 1872)
12. Nyolcvan nap alatt a Föld körül (80 nap alatt a Föld körül, Nyolczvan nap alatt a Föld körül, Utazás a Föld körül, Utazás a Föld körül nyolcvan nap alatt, Utazás a Föld körül nyolczvan nap alatt) (Le Tour du monde en quatre-vingts jours, 1873)
13. A prémvadászok (A bundák hazája, A prémek hazája, Prémvadászok) (Le Pays des fourrures, 1873)
14. Rejtelmes sziget (A rejtelmes sziget) (L'Île mystérieuse, 1875)
15. A Chancellor (Kazallon naplója) (Le Chancellor, 1875)
16. Sztrogof Mihály (Strogoff Mihály utazása, Strogoff Mihály utazása Moszkvától Irkutskig, Sztrogoff Mihály, Sztrogoff Mihály utazása) (Michel Strogoff, 1876)
17. Hector Servadac (Servadac Hector) (Hector Servadac, 1877)
18. A fekete indiák (Fekete Indiák) (Les Indes noires, 1878)
19. A tizenötéves kapitány (A 15 éves kapitány, A tizenöt éves kapitány, Tizenötéves kapitány) (Un capitaine de quinze ans, 1878)
20. A bégum ötszáz milliója (A Begum ötszáz milliója, A begum ötszáz milliója A Bégum 500 milliója, A Bégum ötszáz milliója, A bégum ötszázmilliója, Az Acélváros titka) (Les Cinq Cents Millions de la Bégum,1879)
21. Egy kínai viszontagságai Kínában (Egy khinai viszontagságai Khinában, Kin-fu) (Les Tribulations d'un Chinois en Chine, 1879)
22. A gőzház (Az Acélelefánt, Az acél elefánt, Gőzház) (La Maison a vapeur, 1880)
23. Nyolcszáz mérföld az Amazonason (A Jangada, A jangada) (La Jangada, 1881)
24. A Robinsonok iskolája (A robinsonok iskolája) (L'École des Robinsons, 1882)
25. A zöld sugár (Le Rayon vert, 1882)
26. A makacs Keraban (Keraban, a keményfejű, Keraban, a vasfejű, Kéraban, a keményfejű) (Kéraban-le-Tetu, 1883)
27. Dél csillaga (L'Étoile du sud, 1884)
28. A lángban álló szigettenger (Lángban álló szigettenger) (Archipel en feu, 1884)
29. Sándor Mátyás (Mathias Sandorf, 1885)
30. A Cynthia hajótöröttje (L'Épave du "Cynthia", 1886, Andre Laurie-vel közösen)
31. Hódító Robur (A győzedelmes Robur, A hódító Robur, Győzedelmes Robur) (Robur le conquérant, 1886)
32. Egy sorsjegy története (Camp Ole sorsjegye, Egy sorsjegy) (Un billet de loterie, 1886)
33. Észak Dél ellen (Észak a Dél ellen, Észak a dél ellen, Észak dél ellen) (Nord contre Sud, 1887)
34. Haza, Franciaországba (Haza, Francziaországba) (Le Chemin de France, 1887)
35. Kétévi vakáció (A két évi vakáczió, Két év vakáczió, Két évi vakáczió, Két évi vakáció) (Deux ans de vacances, 1888)
36. A névtelen család (Névtelen család) (Famille-sans-nom, 1889)
37. Világfelfordulás (Sans dessus dessous, 1889)
38. Cirkuszkocsival a Sarkvidéken át (Cascabel Caesar, César Cascabel) (César Cascabel, 1890)
39. A Franklin kifut a tengerre (A hőslelkű Branicanné, Branicanné asszony, Branicanné asszonyság) (Mistress Branican, 1891)
40. Várkastély a Kárpátokban (A kárpáti várkastély) (Le Château des Carpathes, 1892)
41. Claudius Bombarnac (Bombarnac Claudius: Egy riporter jegyzőkönyve) (Claudius Bombarnac, 1892)
42. Senkifia (Senki fia, A senki fia) (P'tit-Bonhomme, 1893)
43. Antifer mester csodálatos kalandjai (Mirifiques Aventures de maître Antifer, 1894)
44. Az úszó sziget (L'Île a hélice, 1895)
45. A francia zászló (A franczia zászló, Nemzeti lobogó) (Face au drapeau, 1896)
46. Clovis Dardentor (Dardentor Clovis) (Clovis Dardentor, 1896)
47. A jégszfinx (A jég-sphinx, A jég-szfinksz) (Le Sphinx des glaces, 1897)
48. A büszke Orinoco (Az Orinocon fölfelé) (Le Superbe Orénoque, 1898)
49. A különös végrendelet (Különös végrendelet) (Le Testament d'un excentrique, 1899)
50. Az új hazában (Seconde patrie, 1900)
51. Város a levegőben (A majmok birodalma, Falu a levegőben) (Le Village aérien, 1901)
52. A czetvadászok (Cetvadászok) (Les Histoires de Jean-Marie Cabidoulin, 1901)
53. A két Kip testvér (A két Kip-testvér, A Kip testvérek) (Les Freres Kip, 1902)
54. Kalózokkal az Antillákra (Az Antillák világa) (Bourses de voyage, 1903)
55. Véres dráma Livóniában (Dráma Livóniában) (Un drame en Livonie, 1904)
56. A világ ura (A Világ Ura, Világ ura) (Maître du Monde, 1904)
57. A Szahara tengere (L'Invasion de la mer, 1905, a szerző halála után, megírás: 1905)
58. Világítótorony a világ végén (Le Phare du bout du Monde, 1905, a szerző halála után, megírás: 1903)
59. Az aranyvulkán (Az Aranyvulkán) (Le Volcan d'or, 1906, a szerző halála után, megírás: 1900)
60. Thompson és Tsa utazási iroda (Thompson és társa) (L'Agency Thompson et Co, 1907, a szerző halála után, megírás: 1905)
61. A dunai hajós (Hat hét a Dunán) (Le Beau Danube jaune, 1908, a szerző halála után, megírás: 1896)
62. Az arany meteor (Az aranymeteor, Meteorvadászat) (La Chasse au météore, 1908, a szerző halála után, megírás: 1901)
63. A Jonathan hajótöröttei (Les Naufreges du Jonathan, 1909, a szerző halála után, megírás: 1897)
64. Storitz Vilmos titka (Storitz Vilmos) (Le secret de Wilhelm Storitz, 1910, a szerző halála után, megírás: 1901)
65. A Barsac-expedíció különös története (La Prodigieuse Aventure de la Mission Barsac, 1914, a szerző halála után, megírás: 1901)
66. Párizs a XX. században (Paris au XXe siecle, 1994, sokáig elveszettnek hitt regény, megírás: 1861-60)

2. Novellák, töredékek
Megjegyzés: a novellajegyzék franciául tudtommal teljes, de magyarul még kiegészítésre szorul. (Ennek oka, hogy még nincsen meg minden novelláskötetem.) A Verne halála után megjelent novellák és töredékek esetében sok a vita arról, mit és mennyit írt át és hozzá az író fia, Michel Verne. Sok novella (és néhány regény) szövege a közelmúltban megjelent újra franciául, az „eredeti”, vernei szöveggel, de vannak művek, ahol a fiatalabb Verne közreműködésének mértéke ismeretlen.
A következő Unikornis-kötetek tartalmazzák az összes novellát: Dráma Mexikóban, Martin Paz és más elbeszélések, Róma ostroma és más elbeszélések, Zakariás mester és más elbeszélések.
Anselme des Tilleuls márki házassága (Le mariage de M. Anselme des Tilleuls, 1991, megírás: ?)
A Bounty lázadói (Les Révoltés de la Bounty, 1879, Gabriel Marcellel közösen)
A Föld első körülhajózása (La premiére Tour du Monde, ?)
A humbug, avagy: amerikai erkölcsök (A humbug: Amerikai életkép) (Le Humbug. Moeurs américaines, 1910, megírás: 1867)
A jég birodalmában (Telelés Grönlandban, Telelés a jégben) (Un Hivernage dans les glaces, 1874, megírás: 1855, az Unikornis A két Kip-testvérével egybekötve)
A Mont Blanc megmászása (Quarantieme ascension française au mont Blanc, 1874, nem Jules, hanem Paul Verne írta: 1871)
A tanulmányút (Voyage d'étude, 1993, megírás: 1904)
A villamos nő (La femme électrique, ?)
A XXIX. században (La Journée d'un journaliste américain en 2889, 1910, megírás: 1890)
Az egércsalád (Aventures de la famille Raton, 1910, megírás: 1891)
Disz úrfi és Esz kisasszony (Monsieur Ré-Dieze et Mademoiselle Mi-Bémol, 1910, megírás: 1893)
Doktor Ox teóriája (Doktor Ox kísérlete, Doktor Ox theóriája, Ox doktor eszméje, Ox doktor ötlete, Ox doktor hóbortos ötlete) (Une fantaisie du docteur Ox, 1874)
Dráma a levegőben (Dráma a légben) (Un Drame dans les airs, 1874, megírás: 1851)
Dráma Mexikóban (Un drame au Mexique, 1876, megírás: 1852)
Édom (Az örök Ádám) (L'Éternel Adam, 1910, megírás: 1905)
Egy pap 1835-ben (Un pretre en 1835, 1991, első regénye 1846-ból)
Gil Braltar (Gil Braltar, 1887, a Haza, Franciaországbaval szokás egybekötni)
Híjj-Zutty (Frritt-Flacc, 1884)
Jean Morénas végzete (La destinée de Jean Morénas, 1910)
Jédédias Jamet (Jédédias Jamet, 1991, megírás: 1847)
Martin Paz (Martin Paz, 1875, megírás: 1852)
Pierre-Jean (Pierre-Jean, 1910)
Robinson bátya (L'Oncle Robinson, 1991, befejezetlen regény 1861-ből)
Róma ostroma (Le siege de Rome, 1991, megírás: ?)
San Carlos (San Carlos, 1991, megírás: ?)
Utazás Angliában (Voyage en Angleterre et en Écosse, 1989, megírás: 1859, regény)
Vadászat tíz órán át (Tíz órán át vadászaton) (Dix heures en chasse, 1881)
Zakariás mester (Zachariás mester) (Maître Zacharius, 1874, megírás: 1854)
(Une ville idéale, 1973, megírás: 1875)
(Joyeuses miseres de trois voyageurs en Scandinavie, 2003, megírás: 1861)

Frissítve: 2012.04.26.
4 Responses
  1. Gabika Csata Says:

    A gyémántos medzsidje rend hiányzik


  2. Mivel ezt - az Unikornis sorozatából világosan kiderül - nem Verne írta, hanem a magyar "fordító".


  3. Gabika Csata Says:

    Azt szeretném kérdezni, hogy ezekből a novellákból van-e meg neked elektronikus formában? Vagy esetleg egy netes oldal ahonnan lehet tölteni. Az a baj pár töredéket sehol sem találok.


  4. Ezek mind megjelentek az életműsorozatban az Unikornisnál. Mást nem nagyon tudok, mert nagyon összevissza vannak a háború előtti kiadásokban, mellécsapva egy-egy regénynek. A háború utániaknál a Doktor Ox teóriája és Az örök Ádám című novelláskötetek vannak, de ezek nem az összes novellák, sőt, van átfedés is köztük.
    A következő Unikornis-kötetek tartalmazzák az összes novellát: Dráma Mexikóban, Martin Paz és más elbeszélések, Róma ostroma és más elbeszélések, Zakariás mester és más elbeszélések.
    Ha ennek megtalálod valami e-formáját, akkor lesz meg az összes szöveg. Nekem nincsenek meg elektronikusan.