E bejegyzés sokáig készülődött, mivel ha már elhatároztam, hogy írok a Maigret-regényekről, hisz épp olvasok egyet, elmélyülésül el kellett olvasni még egyet, aztán kettőt, hármat... Mert Maigret világa ilyen: ha kellő hangulatban találkozol vele, beszippant, elvarázsol, és nehezen enged el.

Pedig amikor Maigret 1931-ben megszületett, kitalálójának feltehetőleg eszébe sem jutott, hogy leghíresebb figuráját teremti meg. Georges Simenont ezidőtájt valószínűleg sokkal jobban érdekelte a riporterkedés, a hajózás, a kutyája, valamint zűrös magánélete, mint az irodalmi örökkévalóság. Ontotta a műveket különböző neveken és álneveken, csak Maigret-regényt tízet írt egy év alatt. Ám az, hogy a tömegtermelés során váratlanul megteremtett egy legendát is, ahhoz valahogyan ihlet, tehetség és véletlen különös együttállására volt szükség.

És hogy mikor lépett színre az igazi Maigret? Számomra valamikor 1950 környékén. Addigra már irodalmi legenda, mindenki kedvenc főfelügyelője. 1931 és 1934 között tizenkilenc regény látott napvilágot főszereplésével. Bennük Maigret felügyelő zseniálisan és szerényen dacolt az emberi gonoszsággal, alig gyalult tölgyfaoszlopként magasodott a bűnözők fölé. Nyomozott Párizsban és vidéken, Hollandiában és a szülőfalujában, bárok, bisztrók, nyomornegyedek és szórakozóhelyek forgatagában, hajósok és halászok között. Töprengett, beleérzett a sorsokba, hol atyai volt, hol nosztalgikus. De számomra még nem az igazi.

Simenon hatéves kihagyás után állította ismét az olvasók elé, 1940-ben (bár közben novellákat adott közre róla, 1950-ig huszonkilencet). 1949-ig tizennégy könyvben szerepelt, de sorsa mintha kétséges lett volna. Először valamiféle félreértés miatt egy évre "száműzték" szeretett Párizsából Luçonba. Majd hol amerikai, hol angol kollégáival találkozott, hol New Yorkban, hol Porquerolles szigetén nyomozott. Aztán Simenon felidézte a fiatalságát, 1913-at, az első megoldott ügyét. Párizsban, napjaikban alig lehetett vele találkozni. Nem is beszélve róla, hogy két könyv a nyugdíjba vonulása után két évvel játszódott, s megmutatta, miként él vidéken, s termesztgeti a salátát és a sóskát.

Aztán történt valami. Conan Doyle megölte Sherlock Holmest, de feltámasztotta. Agatha Christie elküldte vidékre tököt termeszteni Hercule Poirot-t, de belekeverte az Ackroyd-gyilkosságba. Simenon ennyit sem tett. Egyszerűen megengedte a hősének, hadd járja a maga útját. Többé nem esett szó arról, hogy a felügyelő mögött hosszú évek állnak, s nyugdíjaztatása oly közeli, sőt, már meg is történt (kétszer). Vidéki otthona nyaralóvá változott. A regénykezdetek szinte rituálissá váltak: szuggesztív képet adtak a világról, arról, milyen az idő, milyen a nap hangulata. Aztán: beszélgetés következett Madame Maigret-vel, lakoma Pardon doktornál, a jóbarátnál vagy pillanatkép a rendőrség irodáiról. És már el is indult a nyomozás költői hangulatképek, varázslatos italok, csodálatos étkek és szánalmas, sötét emberi sorsok közepette. A bűnügyi történet átváltozott költészetté prózában, tele mély emberismerettel és teljes időtlenséggel. Maigret megmaradt valahol az ötvenes és hatvanas évek Párizsában, Párizsának környékén, ami úgy kirajzolódik az olvasó előtt, mintha maga is ott lakna. (Simenon nem lakott ott: miközben erről a sosemvolt-mindigvolt Párizsról regélt, Amerikában, Franciaországban, majd Svájcban élt. Talán ezért olyan jelenvaló és kézzelfogható az általa Maigret köré álmodott város.)

Sötét bérházak, jobb napokat látott magánpaloták, szomorú és magányos emberek luxusirodái, reménytelenül koszos garniszállók, a régi Vásárcsarnok hajléktalanokkal és zöldségillattal. Alkoholisták, boldogtalanok, magányos nők, gyávák, félénkek, szeretetre- vagy sajnálatraméltó férfiak, ostoba fiatalok és jobb sorsra érdemes gyerekek. Minden lehangoló, mégis minden szép. Illatok: az eső szaga, ostoba nők nehéz parfümje, a szegénység szaga, egy tiszta lakás lehellete, cigarettafüst, állott borszag és étvágykeltő calvadosillat… Váratlan apróságok: az esőtől csillogó éjszakai aszfalt, mindent sivárrá rajzoló kíméletlen villanyfény, aprópénz megnyugtató csörgése egy zsebben, az ablakon rézsút bevágódó, szinte megsimogatható napfénysugár, ironikus mosoly egy hajléktalan szájszögletében… Vörösboros kakas, elzászi káposzta, francia halleves, májashurka, borjúfrikandó, likőrös palacsinta, almabor, vörösbor, fehérbor, likőr, sör… És biztonság meg szeretet: Madame Maigret aggódásai, az ajtó hazaváró nyílása, amikor Maigret este megérkezik, közös mozizás, séták, üldögélés a kávéházi teraszokon, s a titok, hogy Maigret mindig felébred, amikor a felesége hajnalban felkel és kioson mellőle, de hallgat róla, mert ez így olyan tökéletes… És a munkatársak, a lassan egyre kevésbé fontos Lucas, a kedves, sokgyerekes Janvier és az örökké fiatal kis Lapointe…

„Maigret nekem lassú, nagybajú, ügyei és az általam olvasott regények szinte maguktól oldódtak meg. Világa sötét, de egysíkú. Valaki úgy dicsérte Simenont, hogy több alakot teremtett, mint Balzac. Úgy vélem, ez nem nagy művészet, ha az alakok úgy hasonlítanak egymásra, mint Simenonnál.” Hát igen, ezt is én írtam. Igaz, hat éve. Ma azonban úgy gondolom, minden Maigret-könyvnek utánozhatatlan a hangulata és szívfájdítóan érdekes a története. Főleg az 1950-től írt negyvenkét darabnak. Aki rejtélybogozó, sokszereplős, látványos angolszász feladványra készül, talán csalódik e regényekben, mint én először. De aki elkapja a Maigret-lázat, az általában nem gyógyul ki belőle.

A magyar könyvkiadás sajnos még adós a teljes Maigret-vel, de a 75 regényből 59 olvasható magyarul nyolc kiadó jóvoltából. Az amerikai Philip Marlowe után Maigret volt a második nyugati nyomozó, aki megérkezett a magyar könyvkiadásba a hatvanas években: az első Simenon-krimi 1968-ban jelent meg nálunk. Aki még sosem olvasott Maigret-t, kezdheti az ismerkedést a Park Kiadó vagy az Agave gyönyörű, hangulatos sorozatával, mondjuk a Maigret csapdát állít, a Maigret és a makrancos tanúk, a Maigret és az idős hölgy vagy a Maigret aggályai című regénnyel. De bármelyik Maigret kerül is a kezedbe, remélem, tetszik, s egyetértesz majd Tandori Dezső különös mondatával: "Én ma egyetlen módon nézem Simenon bűnügyi könyveit: nekem kellenek."

Ui: A Könyvesház Raktárában találhatsz egy naprakész katalógust a magyarul kiadott Maigret-regényekről és novellákról. Ez pedig Tandori Dezső kiváló cikke a Maigret-regényekről. Rajongóknak érdemes átfutni: számomra a nyelve túl bravúros, de különös látni, milyen egyszerűséggel és humorral fogalmazta meg helyettem, amit gondolok...
Ui2: 2011-től újraindult a Maigret-sorozat, amely a Park Kiadótól az Agavéhoz vándorolt. Itt írtam az új kötetekről.

Linkek:
Nem Maigret
Maigret visszatér
Georges Simenon nem Maigret-ről írt regényei
Georges Simenon Maigret-novellái
Georges Simenon Maigret-regényei
Más krimiszerzők a blogon:
Agatha Christie
Ross Macdonald
Lawrence Block
Joe Alex és Tom Wittgen