Az ismeretlen Marilyn Monroe
Marilyn Monroe arcát mindenki ismeri. Meg sem lehet számolni, hogy csak Magyarországon hány szépségszalon, modellügynökség, szórakozóhely, sőt sztriptízbár reklámozza magát az ő arcképével, valamelyik fotójával, vagy annak egy - sokszor bámulatosan tehetségtelenül átrajzolt - másolatával. S vannak "tények" is, amiket mindenki tud Marilynről: hogy öngyilkos lett, hogy Kennedy elnök szeretője volt, hogy az amerikai titkosszolgálat ölte meg, hogy egy ideig a szuperintelligens Arthur Miller amerikai író felesége volt, hogy a maffia ölte meg, vagy hogy az estélyeken nem hordott alsóneműt. Sokszor írják róla (pl. Andy Warhol híres Marilyn-nyomatai kapcsán), hogy arcképe, filmszemélyisége, fotói ikonná, szimbólummá, egy sokszorosítható álomképpé változtatták ezt a nagyon is valóságos, érdekes nőt. Már az is, ahogyan ma mindenki választott keresztnevén, Marilynként emlegeti (ellentétben más sztárokkal, akiket egy újságcikk vagy életrajzi kötet sem merne "lekeresztnevezni") mutatja, hogy Marilyn Monroe élete és emléke köztulajdon: ő az egész világé. Ebben a bejegyzésben magyar nyelvű életrajzait gyűjtöttem össze, amelyek némelyikéből talán jobban megismerhető ez a depresszióra hajlamos, önmagában annyira bizonytalan, mégis fantasztikusan tehetséges és gyönyörű nő, akit 48 éve, 1962. augusztus 5-én találták holtan a lakásán. Harminchat éves volt.

Meg sem lehet számolni, hány különböző életrajzot jelentettek meg róla külföldön. A legtöbb - nem meglepő módon - úgy bánik vele, mint egy tárggyal: forgatja, nézegeti, boncolgatja (átvitt és szó szó szerinti értelemben), aztán, ha végzett vele, kidobja a szemétbe, vagy feldobja egy poros polcra. Más biográfiák egyszerű koholmányok, közülük is talán az egyik leghíresebb, amelyben az a férje írta meg emlékeit, aki sosem kötött házasságot a sztárral... Újabb, botránycsiholó életrajzok leginkább a mániás sztárrajongókra emlékeztetnek: nagy hangon véleményt alkotnak a színésznőről pro és kontra, bepillantanak a ruhája alá, kitúrják a szemetesét, kiolvassák a titkos naplóit, aztán érdekes dolgok híján kreálnak róla egy, a valóságnál sokkal izgalmasabb sztorit, és továbbmesélik. Végül van néhány könyv, ami ugyan nem válaszol meg minden kérdést Marilyn Monroe életével és halálával kapcsolatban, de legalább emberként kezeli őt. Magyarul minden típusból jelent meg, így ki-ki megválaszthatja, mit szeretne olvasni: pletykát, botrányos titkokat, tündérmesét vagy oknyomozó életrajzot.

A legjobb véleményem szerint Donald Spoto: Marilyn Monroe (Magyar Könyvklub, 1996) című könyve. A vaskos könyv alaposan, de érdekesen járja végig a színésznő életútját. Látjuk Norma Jean(e) Bakert olyan nőként, akinek kellemetlen, szomorú, magányos és szegény gyerekkora volt, 16 évesen elsietett házasságot kötött a szomszéd sráccal, gyári munkásként dolgozott, majd felfedezték, mint fotómodellt. Megismerhetjük első barátait, első szeretőit és azokat, akik filmszínésszé válásában segítettek. Elénk tárul a korabeli Hollywood, a halódó álomgyár, amelyiket a televízió előretörése védekezőállásba kényszerít. Részletesen, hónapról hónapra haladva olvashatunk arról, hogyan lett Marilyn Monroe az, aki: hogyan találták ki őt és alkotta meg ő magát, milyen irigy ellenségekkel és túlontúl ragaszkodó barátokkal kellett megküzdenie, milyen kis, majd milyen nagy filmeket forgatott, milyen volt a viszonya rendezőkkel, sztárokkal és önmagával. Megérthetjük, hogyan ment feleségül a baseballsztár Joe DiMaggiohoz, majd a drámaíró Arthur Millerhez, s miért váltak el, de azt is, miért nem mondott igent más férjjelölteknek. Tanúi lehetünk öngyilkossági kísérleteinek és boldogságrohamainak, megismerhetjük szokásait és kedvteléseit. Láthatjuk, hogyan próbálja saját kezébe venni a sorsát, hogyan szeretne tanulni, kitörni a szőke bujaság csókos-énekes-táncos szerepketrecéből. Végül azt is, hogyan kerül egy kis szilárd talaj a lába alá, hogyan válik végre önálló akaratú, független nővé harminchat éves korára. A szerző izgalmas képet rajzol arról is, hogyan született meg Marilyn Monroe legendája már életében, s hogyan befolyásolta ez az elvárt sztárszerep döntéseiben és szeretetkapcsolataiban. Részletesen kifejt egy - számomra igencsak hihető - új (1993-as) elméletet is Marilyn Monroe baleset okozta haláláról (1), utószavában pedig szépen felsorolja és megcáfolja a pletyka- és legendagyártók elméleteit. A könyvet részletes filmográfia egészíti ki. Spoto hivatásos életrajzíró, biográfiát írt többek közt Elizabeth Taylorról (ez magyarul is megjelent A szenvedély szerelmese címen), Marlene Dietrichről, Alfred Hitchcockról. Könyveinek jellegzetessége, hogy profi módon kutat hozzájuk, logikus, okos, követhető, de nagyon olvasmányos a szövege, s legfőképpen képes arra, hogy megkülönböztesse egymástól a jó- és rosszindulatú visszaemlékezéseket, a bulvársztorikat, stúdiós tündérmese-sajtóanyagokat és az őszinte vallomásokat, valamint a tényeket és az összeesküvés-elméleteket. Marilyn Monroe-könyve mindegyiket tartalmazza, csakhogy a megfelelő helyen.
Öt csillagot kap.

Híres és hírhedt könyv Norman Mailer: Marilynje (albumkiadás: Corvina, 1986, puhakötéses zsebkönyvkiadás: Corvina, 1986, 1987). Ha lehet hinni az előszavának, a dolog úgy kezdődött, hogy képes albumot szerettek volna összeállítani azokból a csodás fotókból, amelyek Marilyn Monroe-t ábrázolják. Mailer ehhez írt szöveget, ami kibővült, s biográfia lett belőle, vagy ahogy írója nevezi "életrajz, mint regény". A kulcsszó sajnos a második... Mailer ugyanis sokat olvasott, sok emberrel beszélt, ám ezután megalkotta saját fikcióját Marilyn-ről, aki "szőke volt, és gyönyörű, és nyekergő kis hangocskája volt és tiszta volt, mint Amerika kipucolt hátsó udvarainak színtiszta igazsága." A lányról, akiben két lélek lakozott, a sztáré és az egérkéé, s akit most, hogy meghalt, birtokló és lenéző mosollyal ölelhet magához egész Amerika, s különösen a szerző, a fő ítéletalkotó és nagybetűs Irodalmár, aki könyvével, íme, halhatatlanná teszi a lánykát, aki még önmagát sem ismerte. "Viszontlátásra, Norma Jean. Au revoir, Marilyn." - búcsúzik tőle a könyv végén. - "Ha véletlenül összefutnál Jackkel és Bobbyval, kacsints rájuk. És ha szükséged volna valamire, menj el Mr. Dickenshez. Biztos, hogy ő is, mint akárhány irodalmár, imád téged, kis apátlan árva." Mailernek, az ő "kacsintásának" köszönhető, hogy teljes impozánsságában kivirágzott a legelterjedtebb összeesküvés-elmélet, miszerint a két Kennedy-fivér, az elnök és az igazságügy-miniszter alaposan benne voltak Marilyn Monroe halálában. Számos téves adatot és anekdotát is megőrzött a különböző korábbi fércművekből, amelyek így a szent szövegek státuszába emelkedtek, s ma is sokat idézik őket. (2) De talán az a legszomorúbb, hogy ő tette hagyománnyá, hogy Marilynről, a kisegérről úgy kell írni, mint egy szegény, meg nem értett, örök gyerekről, egy buta kis babáról, aki felnőttnek képzelte magát és mekkorát tévedett... Ez pontosan az a birtokolni akaró viselkedés, amivel jóakarói és kihasználói majdnem egész életében a színésznő felé fordultak, megnehezítve önmagára találását. S épp ugyanúgy pénzügyi sikert is hozott a "bátor" szerzőnek. (3) Máig ez nálunk a legkönnyebben hozzáférhető életrajz a sztárról, s bár igazi vonzerejét a képek jelentik, Mailer szövege önállósodott, hiszen a zsebkiadás épp azokat a fotókat nem tartalmazza, amelyek a könyv létrejöttének apropói voltak.
Három csillagot kap, a képek miatt.

Bertrand Meyer-Stabley: Az igazi Marilyn Monroe (Jószöveg Műhely, 2003, 2004) című, újkeletű életrajza szintén nagyon kellemes olvasmány, s majdnem olyan megbízható, mint Spoto könyve. A francia szerző újságíró, számos olvasmányos életrajz szerzője (magyarul is megjelent például Az igazi Audrey Hepburn, Ingrid Bergman, Grace Kelly, Sophia Loren), s nem is titkolja, hogy könyve nem oknyomozó, saját kutatásokon alapuló mű, hanem kellemes, csevegő hangvételű életrajz, amelyik az általa jónak tartott, megbízható könyvek és újságcikkek anyagát használja fel. Aki tehát visszariadt attól, hogy Spoto könyvének első mondata Marilyn Monroe dédnagyapjáról szól, ennek ellenére megbízható, részletes és szerethető könyvet szeretne elolvasni a színésznőről, bizalommal választhatja Meyer-Stabley kötetét. Bármilyen riasztóan bulvárosnak is hat a cím, a könyv tényleg az igazi Marilyn Monroe-t próbálja megkeresni a hír-, botrány- és legendatengerben. Nem elfogult hősnőjével, de megértéssel fordul felé. Tündérmesegyártás volna eltitkolni a sztár labilitását, bizonytalanságát, tévedéseit vagy akár egyes szerelmi kapcsolatait, hiszen ezek hozzátartoznak az életéhez. Ebben a könyvben azonban ezek egy valódi ember életének érthető, érdekes részei, s velük együtt ott van a kaleidoszkóp csövében egy csomó más képdarabka is: az intelligens Marilyn, aki könyveket olvas, a szomorú Marilyn, aki csakis vetélésére és elvesztett gyerekére tud gondolni, miközben egész Amerika legjobb filmjén, a Van, aki forrón szeretin kacag, a romantikus Marilyn, aki házasságot tervezget, miközben csak szeretőnek használják, és a talpraesett Marilyn, aki félig-meddig sikeres "háborút" folytat az őt elnyomó filmstúdió ellen. (4) A tényleg "jó szöveg"-re csak a magyar változat rettenetesen sok elgépelése vet árnyékot. A könyv erőssége, hogy képes a sok adat tengeréből új dolgokat kiemelni, például A hétköznapi sztár fejezetből kibontakozik egy érdekes és eddig ismeretlen összkép a sztár hétköznapi életéről, arról, hogyan szeretett valójában öltözködni, sminkelni, hogy főzött, mi volt a kedvenc szórakozása, milyen apró rigolyái voltak... Ez pedig a kedvenc idézetem róla, mivel teljesen új oldalát világítja meg: "Nagyon amerikai és gyakran arcátlan, mégis, Marilyn becsületes, meglehetősen hóbortos, egyben már-már konzervatív színésznő volt."
Öt csillagot kap.

Kellemes, nagyon érdekes olvasmány, de főképp lapozgatni való csemege Susan Doll: Marilyn élete és legendája (Phoenix, 1993) című kötete is. Gyönyörű képeivel, impozáns külsőségeivel, jól használható, pontos adataival és egyéni, objektív, mégis elkötelezett látásmódjával ideális bevezetés ahhoz, hogy kialakuljon a Marilyn Monroe-mániánk. Külön érdekessége, hogy nemcsak a színésznő élete, hanem az utóélete és az emléke is ugyanúgy érdekli, vagyis aki arra kíváncsi, hogy hogyan alakult ki a Marilyn-legenda, milyen könyvek, filmek születtek a sztárról, kik voltak a hasonmásai a film- és reklámtörténetben, megtalálta a neki megfelelő könyvet. Méretében, kiállításában szinte el is hagyja Mailer képes albumát, hiszen csodálatos papíron, több mint 400 képpel szinte teljes, de tisztelettel teli betekintést enged Marilyn Monroe magán- és sztáréletébe. Szép és jó könyv, amelynek minőségét egyedül a rossz, pontatlan fordítás rontja le egy kicsit.
Öt csillagot kap.

Christa Maerker: Marilyn Monroe - Arthur Miller (Glória, 1996) című könyve a Híres párok sorozatban jelent meg, s bár röviden áttekinti az író és a színésznő életét egészen megismerkedésükig, alapvetően arra az időszakra koncentrál, amikor ez a két annyira különböző ember együtt élt egy házasságban. Bemutat két sorsüldözött, sérült személyiséget: a kiábrándult, zsidó származású, baloldali, önmegvető Millert, az üldözött értelmiségit, és a tétova, szeretethiányos, törvénytelen származású, önkereső Monroe-t, az ünnepelt "butácska szőkét". Leírja, hogyan találtak egymásra, hogyan kapaszkodtak egymásba és végül hogyan hullott szét a kapcsolatuk. Hogy akart Marilyn Monroe ügyes, visszahúzódó háziasszonnyá válni, aki gefilte fist készít hitét nem gyakorló férjének, s hogyan próbált Miller forgatókönyv-feltupírozó négerré alakulni, hogy javítson olyan filmeken, amelyekben szerinte a feleségének nem kellett volna szerepelnie. Mindketten úgy viselkedtek ebben a furcsa házasságban, mint akiknek el kell játszaniuk az odaadó férj és az amerikai feleség rájuk nem szabott szerepét egy rossz vígjátékban. (5) S végül, amikor már kezdett pokollá válni minden, alávetették magukat az utolsó vezeklésnek, a közös forgatásnak. Marilyn Monroe főszerepet játszott Clark Gable mellett, aki gyerekkora óta apafigura volt a képzeletében, John Huston filmjében, a Kallódó emberekben, amelyet Miller írt. A színésznő jó a filmben - a film nem jó. A házasság pedig csendben tönkrement. A német szerzőnő könyvének két baja van: egyrészt a zengzetes előszó ígéretei ellenére nem rajzol saját képet sem Marilyn Monroe-ról, sem többi szereplőjéről, nem ad választ a miértekre, az események elbeszélésében pedig néha még téved is. Másrészt - talán Tandori Dezső különös hangvételű fordítása miatt is - a szöveg szinte olvashatatlanul rafinált, idegesítően szellemeskedő, és nagyképűen lenéző a tárggyal és az olvasóval szemben. Kár, hisz a téma nagyon érdekes.
Három csillagot kap.

Talán nem is kellene itt írnom Matthew Smith: Marilyn Monroe, az áldozat (Jokerex, 2005) című könyvéről. Mégis megteszem, mert ez a legfrissebb magyar nyelvű könyv a színésznőről. Eredeti címe, a Marilyn's Last Words: Her Secret Tapes and Mysterious Death sokat elárul róla. Ugyanis a címben említett titkos magnószalagok, amelyeken Marilyn Monroe utolsó szavai szólnának az összeesküvés-elméletektől elámult olvasóhoz, sajnos nem léteznek. A történet régi, csak Smith új, ő volt ugyanis az, aki végre hajlandó volt fizetni egy bizonyos John Minernek az anyagokért, amelyek alapján aztán könyvet írt. Miner, aki törvényszéki orvos volt, állítása szerint 1962-ben, a vizsgálat során hallotta ezeket a titkos felvételeket. Majd a kilencvenes évek elején emlékezetből rekonstruálta az egyszer hallott anyagot, mint hiteles (!), a színésznő halálának rejtélyét egycsapásra megoldó (!) dokumentumokat, s aztán megkísérelte őket buzgón, s igen drágán eladni. (6) Ezek után nem csoda, hogy minden tökéletesen egyezik: igen, gyilkosság, igen, CIA, igen, mindkét Kennedy, s nem meglepő módon minden a Kennedyekkel kapcsolatos legújabb alternatív elméletek fényében is megállja a helyét... Itt fejezem be.
Egy csillagot kap, mert ránézésre szép könyv.

Hasonlóan megbízható, bár jóval régebbi botránykönyv Tony Sciacca: Ki ölte meg Marilynt? (Pesti Szalon, 1996) című kiskönyve. A Sciacca álnév, amellyel Anthony Scaduto újságíró gyártott egy támogatót magának. Korábban ugyanis néhányszor már megírta a sztoriját, ám érveit földbe döngölték. Ekkor jelentkezett "Sciacca", aki csodás módon ugyanazt állította, mint ő: például írt magnószalagokról, melyeken Marilyn Monroe beszél maffiáról, Kennedyekről, szexről és politikai összeesküvésekről (de a szalagokat ezúttal egy ügynök készítette, nem a színésznő és pszichiátere), s szépen megmagyarázza, miért is ölték meg. A könyv alcímére - És tudtak-e róla a Kennedyek? - természetesen igen a válasz. Annak, aki a Marilyn-plusz-Kennedy-elméletek összefoglalását szeretné gyorsan elsajátítani, ez a megfelelő könyv. Ami menti: egy jó filmográfia, a függelékben leközölt teljes boncolási jegyzőkönyv és a szép képek.
Egy csillagot kap a külsőségeiért.

Utolsóként pedig hadd szerepeljen egy regény, George Bernau: Gyertyaláng a szélben (Magvető, 1992) című műve. Amikor a bejegyzés elején a tündérmeséket említettem, erre a könyvre gondoltam. Ez a fantasztikus kulcsregény ugyanis 1962. augusztus 5-ével kezdődik. Mi lett volna, ha - Marilyn Monroe-t nem sikerül megölni? Igen, Kennedyek, igen, maffia: de ez egy krimi. Mégpedig intelligens, erotikus és tényleg lebilincselő. Azoknak, akik legszívesebben visszahoznák a sztárt a méltatlan halálból, ez a könyv megteremti a lehetőséget: a szép, szőke lány, akit nem tudnak elpusztítani az ellenségei, egy igazi, kemény krimikbe illő magánnyomozóval az oldalán sok szenvedés után megmenekül, hogy tovább éljen és azzá váljon, akivé sosem válhatott: sikeres, boldog, független nővé és elismert művésszé. Álmodozni csak szabad...
Három csillagot kap, szigorúan, mint fikció.

Marilyn Monroe számomra elsősorban tehetséges színésznő. Elég megnézni a Van, aki forrón szeretit, a Hogyan menjünk férjhez egy milliomoshoz?-t vagy a Niagarát, hogy rájöjjünk, milyen jól és sokoldalúan játszott, izgalmasan táncolt és remekül énekelt az a művész, akire manapság sokan csak szexis állóképként emlékeznek. Másodsorban élmény felfedezni, milyen csodás fotómodell volt Marilyn Monroe. Ha a kameráktól félt is, a fényképezőgépeket imádta: még a kevésbé tehetséges fotós készítette sorozatokon is él, vibrál, bájos, csábító, képes elvarázsolni. S nem azért, mert viszonyt folytatott néhány megörökítőjével, s nem is, mert céda önmutogató volt: egyszerűen azért, mert természetes érzéke volt hozzá, hogy létezzen, hogy szép legyen, hogy maradandó benyomást hagyjon celluloidszalagon, fotópapíron vagy az emlékekben. Személyisége minden titka talán örökre ismeretlen marad, de Marilyn Monroe mégis mindennap velünk van. Bár halott, örökre halhatatlan.

(1) Augusztus 4-én Marilyn Monroe oldott hangulatban tölti a délelőttöt. Délután meglátogatja dr. Ralph Greenson, orvosa, akiben korábban hihetetlenül megbízott, ám újabban - főképpen volt férje, Joe DiMaggio hatására, akivel újra szorosra fűződött a kapcsolata - már nem ad mindenben a szavára. Főszereplő még a Greenson által felvett, képesítés nélküli ápolónő, Mrs. Eunice Murray, aki állandóan beleavatkozott a befolyásolható színésznő magánéletébe, ezért az végül egy határozott lépéssel elküldte, így épp a felmondását tölti. Dr. Greenson egész délután (egytől nyolcig) a színésznővel van, tárgyal vele terápiája befejezéséről. Eközben Mrs. Murray veszi fel és teszi le a telefonokat, minden a sztárnak szóló meghívást elhárítva.
Miután Greenson elmegy, Mrs. Murray a pszichoanalitikus (!) javaslatára nagy adag klorálhidrátot (nyugtatót) tartalmazó beöntést ad be Marilyn Monroe-nak, aki már jóval korábban, szájon át beszed
ett néhány Nembutált. (Erre bizonyíték a boncolási jegyzőkönyv, amely szerint nincs injekció nyoma a testen, a gyomorban talált gyógyszernyomok nem halálos adagok, a klorálhidrát kimutatható, a vastagbél pedig nagy részen elszíneződött.) A gyógyszerek együtt (s eleve a klorálhidrát túladagolása is) lassanként halálos kómát okoznak. A színésznő utolsó előtti telefonjában, amikor DiMaggio fiával beszél, élénk, lelkes, koncentrált, amikor fél óra múlva egy másik barátja hívja, szétesőek a szavai, zavarodott és - utólag már egyértelmű - haldoklik.
Amikor a rendőrség megérkezik, számos zavaros körülmény várja őket: kimosott ágynemű, enyhén elmozdított holttest, az ablakokról eltávolított (korábban a színésznő kérésére rászögezett) sötétítőkárpitok, erőszakos amatőr behatolás nyoma, és némiképpen változó vallomások (például, hogy Marilyn Monroe augusztus 5-én háromkor halt meg, bár a házhoz 4-én éjfélkor már mentőt hívtak, majd elküldték). Ezeket nagyon könnyű különböző gyilkosságelméletekhez felhasználni, de azért tartom elfogadhatóbbnak Spoto változatát, mert a rafináltan megtervezett, profi gyilkosságnál hihetőbb az összevissza, rémült, ostoba, következetlen kapkodás.
Eszerint amikor éjfél előtt valamivel M
rs. Murray rájön, hogy a nagy adag altató épp megöli a sztárt, kapkodni kezd. Hívja a mentőket, hívja Greensont. Megpróbálják a színésznő gyomrát kimosni, őt újraéleszteni (innen az elmozdítás), de sikertelenül. Halottat pedig nem szállíthat a mentőkocsi, így elküldik. (Eszerint tehát Marilyn Monroe éjféltájban hal meg.) A halál körülményei szörnyűek, így a szennyes ágynemű eltűnik a mosodában (a holttest új ágyneműn, sőt, talán másik ágyon fekszik, végképp elmozgatva). Elkészül a fedősztori, hogy Mrs. Murray hajnalban felriadt, fényt látott a színésznő zárt ajtaja alatt, de bejutni nem tudott, így hívta Greensont és másokat. Kivülről piszkavassal elhúzta a nyitott ablakon a sötétítőfüggönyt, meglátta az elernyedt testet, mire végre, betörve a szobába, bejutottak, s ott megtalálták a halott színésznőt. Öngyilkos lett. (Az, hogy az ajtózár nem működik, feledésbe merül, ahogy az is, hogy az új padlószőnyeg miatt nincs rés az ajtó alatt, amin át fény látszhatott volna, nem is beszélve az ablakra rászögezett sötétítőkről, amiket nem lehetett volna elhúzni, így a rendőrség érkezése előtt leszedik őket.) Ám semmilyen kitalált vallomás sem pótolhatja az igazságot, így később is sok az ellentmondásos részlet.
A halál tehát: baleset, amihez kellett Marilyn Monroe befolyásolhatósága, Greenson makacssága és
felelőtlensége, Mrs. Murray uralkodni vágyása ("ezt a gyógyszert be kell adnom!") és hozzá nem értése (esetleges túladagolás), valamint a balesetet okozók gyávasága. "Marilyn Monroe halálával új értelmet nyer a hátborzongató horrortörténettel azonos jelentésű "kaliforniai gótika" kifejezés" - írja Spoto.
(2) Ilyen például az a történet, hogyan kapta meg a kezdő színésznő a Marilyn Monroe nevet. A keresztnevet Marilyn Miller színésznőről (ez igaz), a vezetéknevet pedig arról a gyermeteg-erotikus, igent jelentő "Mmmmm" hangról, amit az előbbi ötletet hallva adott ki magából. Ezzel szemben tény, hogy a Monroe a sztár anyjának leánykori neve volt. Csak hát ebben sajnos nincs semmi szexis-cukros bujaság. A Mmmmm Mailer szövegében jelképpé és jelszóvá válik, de vajon mi köze ennek a színésznőhöz? Vagy például honnan értesült a szerző arról, hogy Marilyn Monroe pontosan 12 abortuszon esett át fiatalon, s ezért végződtek későbbi terhességei vetéléssel?
(3) Számomra elgondolkodtató Norman Mailer Pulitzer-díja és írói sikere. Szinte minden regénye megbukott vagy elsőre kemény kritikákat kapott. Amik aztán mégis sikeresek maradtak, azok botrányosan tálaltattak és ettől bestsellerek lettek: A hóhér dala (témaválasztás), a
Szarvaspark (erős szexuális tartalma miatt nem akarták kiadni), a Harlot's Ghost (a CIA - összeesküvés-elméletes - története), a Várkastély a vadonban (Hitler gyerekkora) stb.... Bátor vagy számító szerző volt Mailer?
(4) Való igaz, hogy Marilyn Monroe-val mindenki szerint igen nehéz volt együtt dolgoz
ni módszerei, bizonytalansága és krónikus késései miatt. Ettől függetlenül tény, hogy amikor a Valamit adni kell (utolsó, már befejezetlen filmje) forgatásakor betegsége miatt távolmarad a forgatásról, s ezért a Fox elbocsátja, színésztársai egy emberként állnak ki mellette, s hogy nem szánalomból, mutatja, hogy a Fox bocsánatkérésre és új szerződés kidolgozására kényszerül. (Közben azonban a színésznő meghal, nem tér vissza többé a forgatásra.) Számos színésznő veszett már így össze stúdiójával, és nyert, például Bette Davis (akivel szintén nagyon nehéz volt együtt dolgozni) vagy Olivia De Havilland (akivel viszont nagyon könnyű).
(5) Miller azonban - válásuk után - nem vígjátékot, hanem drámát írt a házassága történetéből, a nagysikerű Bűnbeesés utánt. Kérdés azonban, akkor is olyan jó, egyetemes mondanivalójú darabnak tartanák-e, ha nem gondolna mindenki akarva-akaratlan arra, hogy Quentin és Maggie valójában Arthur és Marilyn.
(6) Közben összevissza beszélt, hisz hol a szalagokat árulta, amelyek még saját sztorija szerint sem lehettek nála, hisz csak hallotta őket, hol a szalagok hiteles másolatát, amiket ki tudja, hogy készített, hol pedig a már említett, írásban való saját rekonstrukciót, tele obszcén és izgató férfiálom-szexrészletekkel és rengeteg irodalmi idézettel... Igen Marilynre valló...
12 Responses
  1. Beatrix Says:

    Annyira érdekesen és alaposan írsz mindenről, öröm olvasni!

    Szia,
    entropic


  2. Köszönöm szépen az olvasást és a dicséretet!
    Alighanem annak van igaza, aki végre rábeszélt, hogy megcsináljam a blogom (ő készítette a fejlécet is!): most legalább kevesebb dolog zsong a fejemben, s hátha másnak is érdekes, ami nekem tetszett.:)


  3. szamárfül Says:

    izé, nálad hány órából egy nap? melyik bolygón élsz? :)

    csak irigyellek az alaposságodért és a szabadidődért.. és előre lájk minden a blogodon :)


  4. szamárfül Says:

    ps.
    ilyen kis melle volt? :P
    (a lá pirosas kép)


  5. szamárfül Says:

    kedvenc:
    http://www.weblo.com/asset_image/491885/147256/Marilyn_Monroe/


  6. Kedves szamárfül/pável!
    1. Köszönöm a hozzászólásaidat és a dicséretet.
    2. Amíg szabadságon vagyok, igyekszem többet írni, aztán majd meglátom.
    3. A könyvolvasós képet én is szeretem, kösz a linket.
    4. Komoly válasz az utóiratra: A piros sálas kép az utolsó nagy, Bert Stern által készített sorozatból való, tehát azt hiszem, ezen Marilyn Monroe harmincöt éves. A két másik platinaszőke hajú kép is ebből a sorozatból van, és a zseníliasálason egy kicsit jobban látszik a melle, ami szerintem nem lett kisebb az idők során, ő viszont inkább szerette már magát úgy fotóztatni, hogy csinos legyen, de ne nagymellű. Miközben a sálas képen mindent megmutat, semmit sem látni, a karját pedig felemeli, így kisebbnek tűnnek az egyébként lefelé álló mellei. (Ellentétben például a Spoto-könyv borítóján lévő korábbi képpel, amin egy a Monroe mellbőségénél még bővebb ruhában tálalja elénk őket a fotós.)
    Nekem egyébként ez a selyemsálas a kedvenc képem róla, mintha repülne rajta.


  7. Ildy Says:

    Ejha, ez aztán a poszt! Tetszik. Ezt majd jelzem a barátnőmnek, ő nagy M.M. rajongó.


  8. Köszönöm a véleményt és az olvasást!
    Én is nagy rajongó vagyok: remélem, nem írtam sok olyat, amivel a barátnőd nem ért majd egyet.:)


  9. szamárfül Says:

    megnyugostam, egy nő többet stírölte MM melleit, mint én.
    persze csak szalkmailag! :)


  10. Csakis szakmailag. A rajongás az rajongás.:)


  11. Heloise Says:

    Ó, és én ezt a bejegyzésedet csak most látom. (sebaj, jobb későn, mint soha :-) )
    Nekem anno egy referátumot kellett tartanom Marilynről, mint pop ikonról (igazából azóta lettem nagy rajongója). A könyvek nagy részét, amik a posztban szerepelnek, én is elolvastam, és abszolút egyezik a véleményünk. Szerintem is Spoto-é a legjobb életrajz: ez volt a legélvezetesebb és érdekesebb mind közül, ezt követi Meyer-Stabley -é. Viszont Matthew Smith könyvét bevallom, képtelen voltam elolvasni, pár oldal után letettem. De látom, nem veszítettem sokat :-) Maerker könyve nekem kimaradt, de majd belepillantok.
    Örülök, hogy rátaláltam erre a posztodra, élvezet volt olvasni! (mint mindig)


  12. Örülök, hogy rátaláltál!
    Köszönöm az olvasást!