Történelmi tévhiteink
Amikor megjelent, azonnal lecsaptam rá: Hahner Pétertől még nem olvastam unalmas könyvet. Ám a 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod... pompás címmel ellátott könyv igazi élvezet, talán a szerző egyik legjobb könyve (Animus, 2010). Elhatároztam hát, hogy írok róla, hátha másnak is tetszik majd.

Merész a témaválasztás és ötletes a megvalósítás: száz rövid, általában két-hat oldalas fejezet olvasható a könyvben, s mindegyik megpróbálja a címében kiemelt történelmi tévhitet megcáfolni. Az egyes részek szakmai szemmel is igényesen megformáltak, az idézeteknél hivatkozás található, amely nem csak azt bizonyítja, hogy a szerző a legújabb magyar és külföldi szakirodalmat használta könyvéhez, de - sok nagy példányszámban kinyomtatott állítólagos szakkönyvvel ellentétben - ellenőrizhetővé is teszi állításait. Ugyanakkor a könyv nyelvezete könnyed, szórakoztató (néhány anekdota erejéig még a szerző is enged a legendáknak) és a fejezetek hossza is kellemesen olvashatóvá teszi a tévhitgyűjteményt. Történészeknek is érdekesek lehetnek a kötet gondolatébresztő, eredeti felvetései, bár ők - remélhetőleg - a tévhitek tévhit voltán nem lepődnek már meg olvasás közben. A történelem iránt érdeklődő nagyközönséget azonban talán meglepi nem egy legendaoszlatás.

A témák és tévhitek időrendi sorrendben követik egymást az őskortól (Az ember a majomtól származik) a közelmúltig (Az Egyesült Államok az olajért indította meg a második iraki háborút). De lapozgatásra is kiválóan alkalmas a könyv, hiszen Nixon elnöktől Dugovics Titusz hőstettén keresztül az erényövig sok különböző témáról szó esik benne.

A cáfolatok sem azonosak típusúak. Vannak egyszerű, könnyed, de nagyon igényes áttekintések, amelyek a bulvártörténelem divatos tételeivel szállnak szembe. Ilyenek például, hogy II. Katalin cárnőnek elképesztően sok szeretője volt, hogy Néró felgyújtatta Rómát, hogy Hitlernek csak egy heréje volt, vagy hogy Mata Hari minden idők legnagyobb kémnője volt. Bár attól tartok, ezek a tévhitek a könyveknek, filmeknek (néha jó filmeknek, néha pornófilmeknek...) köszönhetően nem fognak eltűnni a köztudatból, jó tudni, hogy az érdeklődők mégis találkozhatnak a mítoszok és sikamlós történetek mögötti tényekkel is. Mégpedig röviden és olvasmányosan, vagyis várhatóan többekhez jut el így a valóság, mintha százkilós, tízezer forintos országtörténelmekben olvashatnánk őket lábjegyzetben.

Más fejezetekben a szerző komoly nyomozást végez a forrásokban és az azokat elemző szakkönyvekben, így megtudhatjuk, miért nem mondhatta szegény Mária Antónia, hogy "ha a népnek nincs kenyere, egyen kalácsot", vagy XIV. Lajos azt, hogy "Az állam én vagyok". De az is kiderül, ki lehetett a Vasálarcos és miért nem igaz, hogy fontos személyiség volt. Itt már belelátni a történész munkájába, még ha a könyv - természetesen - csak kutatások összefoglalását adhatja is.

Izgalmasak azok a fejezetek, amelyek vitára késztetnek. Ezek általában a történelemben közismert személyiségek új szemléletű arcképét adják, felmutatva egy másik, a történetírásban kevésbé megszokott nézőpontot. Kiderül például, nem bizonyos, hogy a felvilágosult uralkodó, II. József tényleg egyértelműen a haladás képviselője volt, hogy a francia III. Napóleont tehetségtelen pojácaként, Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét érzelemdús, modern nőként, az angol Viktória királynőt prűd, "viktoriánus" asszonyként vagy Che Guevarát romantikus szabadsághősként kellene számon tartanunk. Ellentétben például a Nagy Katalin nimfomániás férfifalásáról szóló tévhittel, amelyet egyetlen mérvadó történész sem fogad el, a fenti kérdések nincsenek egyértelműen "eldöntve", így a tévhitoszlatás árnyalhatja a szokásos képünket.

Hahner Péter elég bátor ahhoz is, hogy speciális magyar mítoszokat is cáfoljon. Bár egyik tény sem újdonság, új felfedezés, mégis érdemes újra és újra leírni, hiszen sokan ezektől teszik függővé nemzeti önbecsülésünket. Ilyen tévhitek, hogy a Szent Koronát a pápa adta Szent Istvánnak (az igazság bonyolultabb és még büszkébbé tehet minket), hogy Magyarország évszázadokon át gyarmat volt (ha makacsul hiszünk benne, ötszáz évnyi európai történelmünket taszítjuk el minden szépségével és fejlődésével együtt), vagy hogy Nagy Lajos korában három tenger mosta Magyarország partjait (ami nem igaz, de a szövegből kiderül, hogy másért nagyon dicsőségesnek tekinthetjük e korszakot, sőt a következőt, Zsigmond királyét is!). (1)

Szintén szórakoztatóak az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos írások. Sosem értettem, hogy ha a valóság csupa botrány, furcsaság és izgalom, miért van szüksége a világnak újabb és újabb összeesküvés-mítoszokra, melyekből egy szó sem igaz. (2) Itt nagyon korrekten és szellemesen olvashatunk olyan tévhitekről, mint hogy a szabadkőművesség rendkívül ősi eredetű, titkos szervezet, hogy Nostradamus megjósolta a történelem nagy fordulatait vagy hogy máig nem lehet tudni, ki ölte meg Kennedyt.

Számomra a legizgalmasabb fejezetek azonban azok, amelyek egy eszmei, történetfilozófiai vagy terminológiai problémát járnak körül. Hogyan épült a magyar történetírásban - még csak nem is rossz szándékkal - fordítási hibára egy egész korszak társadalmának magyarázata (Lajos Fülöp volt a polgárkirály)? Hogyan vált világszerte - ismét jó szándékkal - manipulatív reklámténnyé egy féligazság (Az indiánok harmóniában éltek a természettel)? Miért olyan könnyű leegyszerűsíteni a történelmet, ha az igazság jóval sokoldalúbb (Az ipari forradalom megnövelte a szegénységet, Az európai nagyhatalmak meggazdagodtak gyarmataikból)? Ki írta le először azokat a legendákat, amikre századok kultúraértelmezése épül (A középkorban azt hitték, lapos a Föld, Az ezredik év táján az emberek azt hitték, vége lesz a világnak)? Végül szerepelnek olyan tévhitek is, amelyeket sokáig egyetlen igazságként tanítottak az iskolában, vagy amelyek a közvélekedés részei voltak, mint hogy a francia forradalmi terror a régi rend uralkodó rétegeire sújtott le, hogy a felvilágosodás képviselői ateisták voltak, hogy Lenin humanista volt, a kommunista kísérletet Sztálin tette tönkre vagy hogy Jaltában osztották fel a világot.

Hahner Péter persze le sem tagadhatná, hogy elsősorban az újkorral, Franciaországgal és az Egyesült Államokkal foglalkozik (ő a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője). (3) A könyvben az ezekkel az országokkal és a modernebb korokkal kapcsolatos tévhitek fölényben vannak az ókori és középkori áltényekkel szemben. Kedvenc tévhitem a könyvből A Bourbonok semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak, amely váratlanul rokonszenves képet fest a túlsúlyos és a történelemben sokszor megvetően említett XVIII. Lajosról, a francia trónra visszatérő Bourbonról. De bármelyik korszak is érdekel, biztosan találsz izgalmas olvasnivalót a könyvben. És ha elolvasod, valószínűleg azonnal vitázni szeretnél a tényeiről valakivel. Márpedig szerintem ez a jó a történelemben: sohasem lezárt és mindig izgalmas.

(1) E mítoszokról általánosságban elmondható, hogy olyan nemzetnek, amelyik képes értelmesen szembenézni a múltjával és így tekint jövőbe, nincs szüksége rájuk. Az igazság esetünkben általában sokkal modernebb, optimistább és bölcsebb nemzet képét rajzolja meg, mint amilyennek a tévhitek fényében láthatjuk magunkat. A könyvből úgy tűnik, érdemes váltani, ettől csak nőhet az önbecsülésünk.
(2) Csak egyetlen példa. Híres-hírhedt történelmi személyiségünk Báthory Erzsébet. Ő a csejtei várúrnő, az összeesküvés-elmélethívőknek a lánykínzó leszbikus szörny, a horrorrajongó külföldieknek pedig egy idegbeteg magyar nővámpír. A valóság, amelyet hosszas habozás után 1993 táján (több, mint 15 éve!) a teljes történészszakma is elfogadott (Szádeczky-Kardoss Irma, Benda Kálmán és Nagy László kutatásainak köszönhetően), maga az igazi összeesküvés. Ugyanis a főúri - egyébként kevéssé vonzó személyiségű, de nagyon gazdag - asszonyt, Nádasdy Ferenc gróf özvegyét szabályos, felülről (a császári udvartól és Thurzó György nádortól) eredő koncepciós perben ítélték el 1610-ben (pontosabban sosem tárgyalták le a perét, egyszerűen csak elzárták őt megfosztva szabadságától és vagyonától). A vérben fürdőzéséről, szadizmusáról szóló részletes beszámolók halála után mintegy száz évvel keletkeztek, "bűntársainak" kínvallatással felépített periratai pedig egyértelműen egy koncepciós per dokumentumaiként értelmezhetőek. Ezért omlott össze bennem egy világ, amikor a könyvesboltokban a téma szakszerű, új feldolgozása (Lengyel Tünde és Várkonyi Gábor könyve, erről kiváló értékelés itt) mellett megtaláltam Nemere István (az előző kiadásban még Oscar Welden)
Báthory Erzsébet magánélete című könyvét, amely ezúttal nem a ponyváról áruló Anno, hanem már a rangos Könyvmolyképző kiadásában kínálja magát, így remélhetőleg sok lelkes gyerek- és felnőttolvasóban erősíti meg azt az ostoba tévhitet, ami sokkal kevésbé érdekes, mint a valóság. Ami 15 éve tény az általában konzervatívnak és keményfejűnek tartott történészek körében, vajon miért nem kell a mindig az igazságra áhítozó átlagolvasóknak és a rangos kiadóknak? Miért jobb a babona?
(3) Nagyon hasznosan forgatható, de rendkívül szórakoztató könyvet írt például
Az Egyesült Államok elnökeiről, kiváFranciaország története megmutatja, hogyan lehet modern módon gondolkodni egy nép múltjáról és jövőjéről (a franciáknak állítólag néha már sikerül ez), a Megszökött a király! pedig a francia forradalom egy eseményének regényszerűen olvasmányos, és krimisen izgalmas feldolgozása. Kifejezetten olyan történész, aki vallja, hogy a történelem sosem lehet unalmas.

Más tévhitoszlatások:
Vudu esti mesék - összeesküvés-elméletekről röviden
Kedvenc tévhiteim Agatha Christie-ről
A fáraó átka és a múmia titka? - Carter Tutanhamonról
Könyv sötét titkokkal
7 Responses
  1. Beatrix Says:

    Nagyon ritkán olvasok nem szépirodalmi könyveket, de erről is olyan jól írtál, hogy biztosan el fogom olvasni. Nagyon felcsigáztad az érdeklődésem, anélkül hogy az igazságot bárhol is elárultad volna. :)

    entropic


  2. szamárfül Says:

    "Hahner Péter elég bátor ahhoz is, hogy speciális magyar mítoszokat is cáfoljon." Hm, én is komálom HP-t, de azért jegyezzük meg, ami nem a szakterülete, ott egyszerűen a kollégáira hagyatkozott - ami szép dolog, mert A./ olvassa a szakirodalmat (még jó, bocs Tanár úr), B./ volt olyan korrekt, ha jól rémlik, hogy még hivatkozott is rájuk (vagy nem? relat. régen olvastam). Szóval, nem ő cáfol, hanem a szakma... ő "csak" összegereblyézett ezekből.


  3. Hahner Péter szerintem sok mindenben a kollégáira hagyatkozik a szakterületén is, hiszen ma már talán nincsenek is a világtól elszigetelve működő történészzsenik. (Például elég naprakész a francia történelmi művek térén, a nem szűkebb szakterületén is, ezeket gondolom, érdeklődésből olvasta...:).) Való igaz, hogy például a Szent Koronával vagy Karthágó sóval való beszórásával kapcsolatban eltér a szakterületétől, de ez nem egy szakkönyv, hanem egy népszerűsítő könyv: egy szándékos gereblyézés, s mindig hivatkozik benne. Helyenként kicsit felületes (például a mohácsi csatával kapcsolatban lenne még újabb, modernebb publikáció, amiről tudhatna stb.), de azt hiszem, összességében tiszteletreméltóan alapos. És ha arra gondolok, hogy a fenti sózás még mindig benne van egy törikönyvben (igaz, csak egyben), vagy hogy a korona szakrális egysége mellett a tárgyi egységét is milyen sokan igaznak tekintik ma Magyarországon, akkor igenis bátornak érzem bizonyos témák érintését, a mondatomat így értettem.
    Köszi az olvasást!


  4. Kedves entropic!
    Szerintem érdemes beleolvasni, örülök, hogy felkeltettem az érdeklődésed.Persze nem biztos, hogy a könyv mind a 100 fejezete egyformán fog tetszeni, nekem is megvannak a kedvenceim.
    Köszi az olvasást!


  5. szamárfül Says:

    ööö említesz vmi "sózást" -egy Mohács utáni mondatodban a nekem írt válaszodban. én csak beleolvastam Hahnerbe, melyik korról van szó? csak nem Mohácshoz kapcsolódik? Végre vmi marhaság, amiről nem tudok! :)

    js, tudod mki utál a könyvesblog szakmában? senki nem mer többé nyúlfarnyit írni!
    (nagyon smiley!)


  6. Sózás: 5. A rómaiak lerombolták Karthágót, s a helyét sóval hintették be.
    Ezt a cáfolatot Hahner Németh György ókortörténésztől veszi át, nagyon szellemes. Korábban szerepelt Németh György Karthágó és a só. Az ókortörténet babonái (Korona, 2002) című, ókori legendákat oszlató könyvében, amelyiket Hahner már a bevezetőben említ, mint könyvének részleges elődét és a fejezetben is idézi.
    Moháccsal kapcsolatban a magyar nemesség felelősségéről van szó, és Hahner három műre is hivatkozik, de B. Szabó Jánosra, az egyik legújabban a témával foglalkozó történészre nem, ami azért érdekes, mert ez a szerző maga is írt legendaoszlató fejezeteket A mohácsi csata című könyve függelékében Hitek és tévhitek címen. Egyébként ettől függetlenül amit Hahner ír, helytálló.
    Jaj, nem szeretném, hogy utáljanak! Fogok rövidülni...


  7. szamárfül Says:

    ja, az a sózás megvan :) csak reméltem, hogy másik sztori...

    és ne rövidülj! :)

    ps.
    ismerek egy Mohácsi nevű történészt aki..na mivel foglalkozik? Moháccsal! :P