Könyvtestvérek 16. - Történelmi nyomozások, ismét
Ahogyan arról már júniusban szót ejtettem a Történelmi nyomozások, először című posztban, az idei év igazán elkényezteti a történelmi nyomozások, a régi időkben játszódó krimik kedvelőit. Épp ezért ebben a bejegyzésben is két ilyen könyvtestvér szerepel, két történelmi krimi, ami nem okoz csalódást.

Sophie Hannah: A háromnegyed rejtélye
Helikon
A különleges címet és gyönyörű borítót kapott  detektívregényben Hercule Poirot és ifjú barátja, Edward Catchpool újra nyomoz! Ezúttal furcsa levelek nyomába kell eredniük, amelyeket a nagy detektív, Poirot nevében írogat valaki, s amelyek már négy embert is azzal vádoltak meg, hogy egy bizonyos Barnabas Pandy gyilkosai. Miközben a kis belga védekezni kényszerül a felháborodott nem-gyilkosok számonkérő és önostorozó rohama ellen, azért persze felmerül benne, hogy valóban, hogyan is halt meg Barnabas Pandy. Sokkal fontosabb azonban, mi lehet a célja a leveleknek: hiszen még a titokzatos Mérgezett Toll (vagy Írógép) sem gondolhatja, hogy egyszerre négy külön gyilkos létezik... Múltbeli titkok és tragédiák tárulnak fel, fontos szerep jut egy gagát gyászkarkötőnek, egy kék alapon sárga és fehér virágos ruhának és Fee Spring kockás tetejű tortájának, s bár az olvasóknak ezúttal a könyv utolsó harmadáig kell várniuk a jelenben történő gyilkosságra, a történet megéri a türelmet. A mindeddig legrövidebb Hannah-Poirot ugyan szokás szerint kicsit más bonyolultságú és teljesen más hangulatú, mint egy Christie-féle Poirot-történet. Remekül el lehet azonban szórakozni vele, s így rövid időre feltámasztani sokak kedvenc detektívjét egy újabb kalandra. Bár a Helikon Kiadó még csak kettőt adott ki, valójában ez a regény Sophie Hannah harmadik Poirot-története. S abból kiindulva, hogy A monogramos gyilkosságok 2014-ben, A zárt koporsó (mindeddig a kedvencem) 2016-ban, A háromnegyed rejtélye pedig 2018-ban jelent meg a hazájában, bízom benne, hátha jövőre is várható egy új Poirot...

Indrek Hargla: Melchior és a piritai fojtogató
Metropolis Media
Ha Melchior-regényt veszünk a kezünkbe, akkor öt dolog biztosra vehető. 1. Csavaros, bonyolult, érzelem- és kalandgazdag történelmi rejtélyt fogunk kapni, amely, mint mindig, a középkori (ezúttal az 1431-es) Talinnban játszódik. 2. Lesznek a könyvben térképek, alaprajzok, időrendi táblázatok, történelmi érdekességek, de csak akkor, ha szeretnénk: hisz a krimirész akkor is tökéletesen tisztességes és lebilincselő, ha csak a régi bűntények iránt érdeklődünk, a régi korok iránt nem különösebben. Az új kötetben akad fojtogatás a zárdában, titokzatos ereklye, látszólag természetfeletti behatás, néma tanú: de végül minden tökéletesen evilági magyarázatot nyer, ahogyan az egy jó krimiben szokás. 3. Ha pedig valakit érdekel a história, akkor ismét újabb izgalmas szeletét fogja megismerni a középkori világnak, legyen szó akár különleges ételekről, akár rég elfelejtett vallási szokásokról, lovagi becsületről, latin nyelvű ráolvasásról vagy a középkori gyógyászat és alkímia részleteiről. 4. Ismét találkozhatunk Melchiorral: számomra ezeknek a könyveknek az egyik erőssége a nyomozó remekül ábrázolt alakja. Bár a bátor és okos patikusmester már középkorú, még mindig ugyanolyan érdekes és szerethető karakter, mint az első könyvben volt, lánya és fia pedig szintén különleges felnőttekké kezdenek válni ebben a regényben, akiknek izgalommal követi a sorsát az olvasó. 5. S végül: minden Melchior-krimi pompás kötetzáró fejtegetéssel végződik. Ha már egy posztba került a Poirot-kötettel, Indrek Hargla az efféle rejtélyfejtések megírásában és szerkesztésében sokkal inkább Agatha Christie örököse, mint Sophie Hannah. De ez nem baj. Szóval: mindenkinek nagy lelkesedéssel ajánlom a Melchior és a piritai fojtogatót, éppúgy, mint a korábbi Melchior-könyveket (Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye, Melchior és a Kerekeskút utca lidérce, Melchior és a hóhér lánya). 

Linkek
Könyvtestvérek 1. - Fantasztikus klasszikusok 
Könyvtestvérek 2. - Történelem először
Könyvtestvérek 3. - Klasszikus krimik  
Könyvtestvérek 4. - Történelem másodszor 
Könyvtestvérek 5. - Holmes kétszer

Könyvtestvérek 6. - Könnyű olvasmányok
Könyvtestvérek 7. - Sherlock Holmes, sokadik folytatás 
Könvvtestvérek 8. - Ugyanaz duplán 
Könyvtestvérek 9. - Történelem, mindennapok, ötvenes évek

Könyvtestvérek 10. - Tudomány, váratlanul
Könyvtestvérek 11. - Kemény diók, amelyeket érdemes feltörni
Könyvtestvérek 12. - Maigret és Machen
Könyvtestvérek 13. - Helikonos borzongás
Könyvtestvérek 14. - Történelem negyedszer

Könyvtestvérek 15. - Történelmi nyomozások, először
0 Responses