Hármaskönyv 24. - Három klasszikus krimi három mondatban
Az elmúlt hónapokban és években már sokat írtam, sok helyen három kedves krimisorozatomról. Borisz Akunyin Fandorinja a 19-20. század fordulójának Oroszországában nyomoz, Lee Child Jack Reachere a 20-21. század fordulójának Amerikájában, Jim Butcher Harry Dresdenje pedig az itt és most Chicagójában, csakhogy nemcsak a mi világunkban, hanem a másvilágon is... Most emlékeztetnék egy-egy újabb, nemrég megjelent történetükre.

Borisz Akunyin: A Víz bolygó
Európa, 2018

Négy év szünet után ismét találkozhattam Eraszt Fandorinnal, az okos, vakmerő és nagyon emberi orosz Sherlock Holmesszal, akinek minden kalandja egy-egy régi, jó krimis hagyomány megújítása és újraírása, jó posztmodern módon: ezúttal vaskos és élvezetes 560 oldalon! A kötet, amely korábban kimaradt a kronológiai sorrendben kiadott Fandorin-könyvek közül, három kisregényt tartalmaz: az elsőben, a címadóban 1903-ban eredhetünk Atlantisz nyomába, a második egy "nosztalgikus detektívregény" (Egy fehér vitorla) 1906-ból, a harmadik pedig egy "félkegyelmű detektívregény" (Merre hajózzunk?) 1912-ből. Van benne monostor, apáca, hajózás, szép hölgy, vonatrablás, kommunisták, nyomozók és Masza minden mennyiségben, továbbá humor, intertextusok, parafrázisok és bűnügyi rejtély is, jó sok: mindenkinek csak ajánlani lehet. (1)

Itt írtam Borisz Akunyin más könyveiről a blogon:
Borisz Akunyin könyvei a blogon
Történelmi krimik gyűjtőhelye
A gyémántszekér (a 11. Fandorin-kötet)
Színház az egész világ (a 13. Fandorin-kötet)
A fekete város (a 14. Fandorin-kötet)
A cár könyvtára (Nicholas Fandorine-regény)
Kémregény (egy pompás műfaji tisztelgés)

Lee Child: Eltűnt ellenség
General Press, 2018

Ez a regény volt a nyolcadik Lee Child Jack Reacherről írt regényei sorában, s eredetileg 2004-ben jelent meg. Új úton járt: addig a Reacher-krimik a saját megírásuk jelenében játszódtak, ezúttal azonban Lee Child visszatért az időben 1989-be, hogy még katonai rendőrként, szolgálati nyomozás közben mutathassa be a főhősét - s ezzel megkezdje azt az izgalmas játékot, hogy letehetetlen krimitörténetek sorával egyúttal hátteret és múltat is teremt főhősének. Bár nekem nem az Eltűnt ellenség a kedvenc Lee Child-om (ahhoz túl férfias történet), nagyon izgalmas benne felfedezni egy a megszokottnál kissé fiatalabb, önteltebb és agilisabb Reachert, akiből egyszer majd az Elvarázsolt dollárok különc, csalódott, intelligens és bátor hőse lesz.

Itt írtam Lee Child más könyveiről a blogon:

Jim Butcher: Kísértő vész
Delta Vision, 2018

Bár a Delta Visionnel kapcsolatban sokan hangoztatják szívesen, hogy nem ad ki elég könyvet és lassan küldi a boltokba az újdonságait, a Dresden-akták sorozat megindításától a leghisztérikusabb rajongónak is felcsillanhat a szeme: a szériának szédületes tempóban háromnegyed év alatt három vaskos kötete kerülhetett az olvasók kezébe. Jim Butcher amerikai író 2000-ben teremtette meg mágus-nyomozóját, s máig tizenhét könyvet írt a kalandjairól: ezek közül hármat máris megismerhetünk magyarul is, mégpedig Tüzér Judit szellemes és igényes fordításában. Csak remélni merem, hogy Harry Dresden egyedi, fanyar stílusa, kalandjainak ironikus, romantikus és epikus csavarjai, múltjának sok-sok titka lebilincseli annyira a hazai olvasóközönséget, hogy jövő ilyenkor legalább három újabb kötetet dicsérhessek a blogon...

Itt írtam Jim Butcher más könyveiről a blogon:
Jim Butcher Dresden-akták sorozata magyarul
Jim Butcher: Átokvihar, Teliholdkór

(1) A rettenetes szerkesztés ellenére: szegény harmadik regény úgy eltűnt a másodikban a rossz stílusolás miatt, hogy először észre sem vettem, hol kezdődik...

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve 
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem? 
Hármaskönyv 20. - Modern, magyar, világháborús 

Hármaskönyv 21. - Philip K. Dick 2018-ban
Hármaskönyv 22. - Klasszikusok és idézetek 
Hármaskönyv 23. - Második számú legvegyesebb Brigád
0 Responses