2022. március 17., csütörtök
Ebben a posztban öt ismerős szerző négy izgalmas regényét gyűjtöttem össze.
General Press, 2022
Minden évben az egyik első engem érdeklő kötet a legújabb Jack Reacher-krimi: s a találkozás mindig jól sikerül. 2012 óta minden évben felkerül a kedvenc könyveim listájára az aktuális Lee Child-kötet. A szerző ősszel szokta kiadni, a General Press pedig februárban szokta megjelentetni a friss könyvet. Ez a kiszámítható rend szerencsére nem változott azóta sem, hogy a visszavonulni készülő Lee Childhoz csatlakozott a szerzőségben öccse, Andrew Child is.
Az Inkább a halál a 27. Lee Child-kötet, a 26. Jack-Reacher-regény és már a második olyan, amelyet Lee és Andrew Child együtt jegyez. A magyarul 2021-ben megjelent Az Őrszem véleményem szerint tökéletes telitalálat volt. Remekül sikerült benne megőrizni-megcsinálni-megújítani Jack Reacher összetéveszthetetlen figuráját, izgalmas és aktuális volt a történet, felfrissültek benne régi hagyományok is, mégis teljesen eredeti, új Reacher-regényként volt olvasható. Az Inkább a halál sem a múltból kíván megélni: az első fejezet hatásos és ellentmondásos befejezése legalább olyan újszerű és megdöbbentő, legalább annyira kimozdítja az olvasót a komfortzónájából, mint annak idején a Kétélű fegyver indítása a látszólag rendőrgyilkossá váló Reacherrel. A téma pedig ezúttal ismét egy nyomozás és egyfajta megváltás-történet egyszerre, mint oly sok Child-kötetben. Ebben a regényben Michaela Fenton, a fiatal háborús veterán, aki egy robbanásban már az egyik lábát adta a hazájáért, kétségbeesetten igyekszik megtalálni az ikertestvérét, aki bombatervezői tehetségének köszönhetően valami nagyon sötét ügybe keveredett. Célpontja a rejtélyes Dendoncker, akire elképesztően nehéz rábukkanni, mert ha valaki végül találkozik vele, nem ússza meg élve: ráadásul a kezébe kerülni rosszabb, mint maga a halál. Reacher nem akarja, hogy az erős, mégis sebezhető nő meghaljon vagy öngyilkos legyen: így inkább maga veszi a kezébe a nyomozást és a megtorlást. Az előbbi talán kissé vékony szálú ebben a könyvben, az utóbbi pedig talán kissé erőszakos. A befejezés azonban mindenképpen megéri a megbecsülést. Igazi Reacher-zárás.
Andrew Child újabb Reacher-variációja élvezetes, szikár és izgalmas megidézés: jó olvasni, talán újraolvasni is. Bár Az Őrszemet nem múlja felül, hozza a várható kötelező szintet. Én pedig alig várom, mivel készül idén a szerző(páros): jövő februárban kiderül.
General Press, 2021
Miközben 2020-ban (magyarul 2021-ben) a Jack Reacher-saga megújult Andrew Child és Lee Child együttműködésének köszönhetően, a General Press Kiadó lassan a végére ért bátor vállalásának: sikerült kiadniuk egységes köntösben mind a 27 Reacher-kötetet. Ennek az utazásnak volt utolsó előtti állomása a Lángoló sivatag új külsejű utánnyomása, az utolsó pedig a Megérte meghalnié 2021. augusztusában. Miközben azért kíváncsi vagyok, az egyetlen még kissé eltérő, filmképes Nincs visszaút kap-e egy ilyen utánnyomást is az év második felében, ünneplem a szép, puha kötéses, színes gerincű könyvtervet, amely Kiss Gergelynek köszönhető.
Továbbá ünneplés jár Gieler Gyöngyinek, akit 2002-ben megtalált a harmadik Reacher-regény, A pók hálójában fordítása, s ennek a szerencsés találkozásnak azután huszonkét további könyv remek magyar szövege lett az eredménye. Ezek: A titokzatos látogató, Lángoló sivatag, Hiba nélkül, Kétélű fegyver, Eltűnt ellenség, Rögös út, A baj nem jár egyedül, Elveszett holnap, 61 óra, Megérte meghalni, Az ügy, Összeesküvés, Nincs visszaút, Bosszúvágy, Néma város, Esti iskola, A nevem: Jack Reacher, Éjféli szállítmány, Múlt idő, Sohanapján, Az Őrszem, Inkább a halál. Összességében a jelenleg 27. köteténél járó sorozatból mindössze négyet nem Gieler Gyöngyi fordított (Elvarázsolt dollárok, Ne add fel könnyen, Csak egy lövés, Nincs mit veszítened), bár ez sajnos azt jelenti, hogy épp a sorozatindító kötet és az egyik olyan regény, amelyből mozifilm készült, nem az ő hangján szólal meg magyarul.
A Megérte meghalni azonban igen: egy csupa titok, csupa gyász és csupa erőszak történet, amely nagyon aktuális éppen most, éppen ma is, szól csontig hatoló önzésről és gonoszságról, rasszizmusról, gyerekekről, anyákról. Nagyon szeretem.
General Press, 2022
Mintha most lett volna 2021 augusztusa... Ekkor olvastam el Zajácz D. Zoltán első megjelent regényét, egy igazi, nosztalgikus retró krimit, a Véres Balatont, egy 1979-ben játszódó történelmi detektívregényt. Nagyon tetszett, így mindent elolvastam-meghallgattam azzal kapcsolatban, lesz-e folytatás. A szerző már akkor megígérte, hogy 2022 januárjában érkezik a trilógia második része, az Inge és Gerda. És így is lett!
A munkacímét végül Haragos Balatonra váltó könyv már nem nyári történet: 1980 rosszkedvű őszén indul, amikor az isaszegi erdő sáros földjéből előkerül két fiatal nő holtteste, a rejtély pedig csak 1981 szeles tavaszára oldódik meg teljesen. Vajon mi történt a két keletnémet turistalánnyal, a vitatkozva kempingező, magyar egyetemistákkal lógó, szép Ingével és a szerény, visszafogott, a Balaton szépségében gyönyörködő Gerdával? Mi köze mindennek egy három évvel korábbi eltűnéshez, amikor egy csepeli gimnazista elindult a zuglói barátnőjéhez, de sohasem érkezett meg hozzá? Miért ír német nyelvű levelet a gátlásos, dadogó karbantartó srác? Mit titkol a vidéki történelemtanár? S miért kísérünk figyelemmel két családot, ahol a családfő egyformán a kórházban fekszik? Az izgalmas, fordulatos, lebilincselő történetből minden kiderül.
Bár a Véres Balaton a krimicselekmény mellett egy kicsit többet ért rá megmutatni a nyomozó Adorján Máté és okos, pszichológiához értő segítője-szerelme, Lendvay Laura életéből is, nagyon elégedett vagyok ezzel a regénnyel is. S alig várom a harmadik kötetet!
Animus, 2022
Az Animus Kiadó immár több mint egy évtizedet meghatározó sorozatában, a Skandináv krimikben számos fontos alsorozat darabjai kerültek már kiadásra. A svéd Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt szerzőpáros által írt Sebastian Bergman-saga immár 7 kötetet számlál. A sor az Ingovány című regénnyel kezdődött, amely nagyon megtetszett nekem. Később már én kértem, hogy az ekultura.hu-n hadd írhassak a folytatásokról, így a vérfagyasztóan izgalmas A tanítványról, és a rengeteg szálat összebogozó és kibontó Sír a hegyekbenről.
Azután A néma lány megjelenésével elkezdődött valami: a regények egyre terjedelmesebbek lettek, ám egyre fogytak bennük a rokonszenves szereplők. Lassan mindenki, aki érdekes volt, menthetetlenül besározódott, ám ez nem a realizmust növelte, inkább azt a valószínűtlenséget példázta, hogy ennyi ember érzelmi nyomora és mindennapi problémái állandóan, véletlenül épp konkrét bűnügyekkel fonódjanak össze... Az egyes karaterek háttértörténete annyira túlbonyolódott, hogy kezdte elnyomni az aktuális krimicselekményt. A mindig rossz végek pedig már nem cliffhangerként szolgáltak, hanem elvették a kötet befejezésének, a teljes kép megismerésének örömét. Persze lehetne irodalomelméletien az egész fölé emelkedni, és azt mondani, de hát ilyen a valódi világ, nincsenek teljesen lezárt történetek, nincsenek hősök, csak a vontatott és végtelen mindennapi élet van, ami a halálig tart. Véleményem szerint azonban ehhez a filozofikussághoz nem elég teherbíróak ezek a könyvek: szövegükben, jellemábrázolásukban és témáikban is teljesen megmaradnak a szórakoztató irodalom szintjén. És bár nagyon szeretem a visszatérő hősöket, krimit alapvetően mégsem egy csapat rendőr változatos módokon elcseszett magánéletének végigkísérése céljából szeretek olvasni, hanem a rejtélyért, a nyomozás izgalmáért, plusz a társadalomkritikus ábrázolásmódért, a modern, nagyvárosi tablókért, és egy árnyalt főhősért. Sebastian Bergman viszont szókimondó és a sorba soha be nem álló hősből morgolódó, öregedő, megbízhatatlan és egyre taszítóbb főszereplővé vált, akinek egyre nehezebben sikerül önmaga helyett bármiféle nyomozásra koncentrálnia. Így a Méltatlanok után elég erősen megfogalmazódott bennem, örülnék, ha a szerzőpáros belekezdene egy új sagába, más hősökkel... Az Egyetlen igazság, bár egyértelműen jobb, izgalmasabb, lezártabb kötet volt, mint az előde, még mindig elég nagy hiányérzetet hagyott maga után.
Az új kötet azonban visszahozta azt a Bergman, akit valaha megkedveltem. A kötetbeli nyomozás is izgalmas, hiszen egy orvlövész üldözéséből bomlik ki, ám sokkal fontosabb, hogy az immár nagyapává vált Bergman ismét érdekesebbé és emberközelibbé válik a regényben. Ráadásul a másik vágyam is teljesült: Hans Rosenfeldt, a szerzőpáros egyik fele nemrég megírta az első saját krimijét, s a könyv Farkasok nyara címen már meg is jelent magyarul.
Linkek
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
Négy történelmi krimi
Négy természettudományos kötet
Négy remek könyv, amelyről nem tudok írni
Négy jó könyv a történelemről
