Kriminovellák és bűnügyi feladványok háromszor

Korábbi ajánlóimban említettem már, mennyire rajongok a bűnügyi feladványokkal teli könyvekért, amelyek egy-egy nagy detektívet idéznek meg. Ebben a posztban két ilyenről lesz szó, vendégként pedig csatlakozik az új Maigret.

Dr. John Watson (Tim Dedopulos): Sherlock Holmes esetei
HVG Könyvek, 2021
E könyvvel ismét sikerült bibliográfiai fenomént kiadni magyarul, ugyanis a (valódi) szerző neve jótékonyan kimaradt belőle. Pedig Dedopulostól Nyomozás a fotelben címmel 2016-ban már a Saxum is megjelentetett egy csokorra való ötperces krimifeladványt.  A kötet nem véletlenül van ellátva a The Sherlock Holmes Museum védjeggyel: a hős rajongói igazi, stílusos szórakozásra találhatnak a rejtélyes novelláskötetben.
A könyvben 10 új Holmes-eset olvasható John Watson elbeszélésében, amelyek mindegyike egy-egy kihívás az olvasóhoz. Szerepel közöttük gyilkosság, rablás, betörés, szélhámosság, de hazugságon érhetünk hamis tanúkat és megfejthetünk titokzatos bűntényeket is pusztán az újságban olvasott információk alapján. Vagyis csupa olyasmiben lehet részünk, ami sokak kedvenc irodalmi detektívjének a specialitása. Minden bűnügy története három részre tagolódik, minden rész végén pedig egy-egy kérdésre kell választ találnia az olvasónak. Ugyanakkor maguk a sztorik, bár lényegre és célratörőek, hangvételükben, figuráikban és hangulatukban igyekeznek megidézni a valódi Doyle-történetek világát.
Nekem nagyon tetszettek a kinyomozandó esetek (legjobban talán az első, A birchfieldi rejtély), a hangulatos és kreatív illusztrációk (különösen az ifjú és töprengő Holmes), s az, hogy ezúttal nem egyszerű logikai feladványokat kellett megoldanom, hanem inkább a szöveg által közölt információkon való gondolkodás segíthetett a helyes válaszok megtalálásában. A posztban bemutatott két kötettel pedig immár háromra nőtt a The Sherlock Holmes Museum által forgalmazott, magyarul elérhető Holmes-rejtélykönyvek száma. Hozzászámítva ehhez egy hasonló, amerikai kiadványt is, elmondható, hogy a nagy detektív rajongóinak ezen a nyáron sem kell unatkozniuk...

James Hamer-Morton: Sherlock Holmes: Szabadulószobás fejtörők
HVG Könyvek, 2021
A szabadulószoba-rejtély, szabadulószobás fejtörő, egyáltalán, a szabadulószoba az új divat: ma már komoly tervezőmunkával alkotják meg a második- és harmadikgenerációs játéktereket. Ezekben nemcsak kalózos, zombis, időutazós, Harry Potter- és Star Wars-témájúak vannak, de akár a Titanicra, Csernobilba vagy a Baker Street 221/B-be is ellátogathatunk. Furamód azonban a szabadulószoba, amely a virtuális világ logikai útkeresőiből tárgyiasult valódi bezárt szobás csapatépítő játékká, vissza is tér a virtuális világba, mégpedig az iskolában: ki ne hallott volna például a Breakout EDU-ról, vagy a Geniallyról - bár ezek sokkal inkább (ómódi szóval) nyomkereső útvonalak, mint valódi szobák összeállítását teszik lehetővé.
A legfurább azonban az, amikor valami olyasmit, ami nagyon izgalmas és érdekes lehetne a valóságban, megfoghatóan, megérinthetően, becsukva egy szobába, inkább leírnak és lerajzolnak. Vagyis háromból kétdimenziós, ténylegesből fantáziabeli lesz, de mégsem válik digitálissá vagy virtuálissá... Erre a fából vaskarikára példa James Hamer-Morton könyve, amely egy olyan krimiregény, amelynek mind az Előszója, mind az ezt követő tíz fejezete egy-egy külön szabadulószobának felel meg. Watson doktor szerepébe bújva először azt kell megtudnunk, mi történt Sherlock Holmesszal, hova tűnt, s min dolgozott éppen, majd új és új rejtélyekbe bonyolódva, egy idő után már a tanácsadó detektív oldalán kell próbára tennünk logikánkat, kreativitásunkat és ötletességünket, hogy kinyomozzunk egy rejtélyes gyilkosságot, s több hozzá kapcsolódó más bűnesetet. A titkok kinyomozásához egerek, kalapok, parókák, menetrendek, menükártyák, sírkövek, leletek, kártyalapok, bőröndök és fényképek között kell rendet tennünk, de találkozhatunk olyan klasszikus feladványokkal is, amelyek kották, vegyjelek, Morse-jelek, vagy épp Holmes táncoló figurái segítségével fejthetőek meg. Ki kell jutnunk szobákból, vasúti fülkéből, műtőből és cellából, sőt, Holmes elmepalotájából is, a tét pedig kettőnk barátsága, Sherlock becsülete, s végül az élete.
A feladványok rendkívül ötletesek. Néha papírra, ceruzára, firkálásra vagy vágásra is szükség lehet hozzájuk, de ilyenkor sem kell megcsonkítanunk a könyvet, mivel a mellékletek QR-kóddal letölthetők, külön is kinyomtathatók. Magam csak azon bosszankodtam három alkalommal, hogy a rávezető segítségeket érdemes lett volna inkább másképp felépíteni, tagolni, jellel vagy számmal az adott problémához kötni, mivel most egyszerűen csak fel vannak sorolva a könyv végén egymás után. Így viszont, ha nem abban a sorrendben vesszük észre a dolgokat az egyes "szobákban", ahogy a szerző elképzelte, olyan problémák rávezetését is megpillanthatjuk véletlenül az előző megoldásunk ellenőrzésekor, amelyeken még nem is volt módunk gondolkozni. De sose legyen ennél nagyobb bajom egy 11 helyiséges szabadulószobával, amelyet egyedül, játékmesteri beavatkozás nélkül is végig lehet játszani. S mindenkinek csak ajánlani tudom a kötetet, testvéreivel, a Sherlock Holmes eseteivel (lásd fenn), a Nyomozz, mint Sherlock Holmes-szal és a Sherlock Holmes - Rejtélyek könyvével együtt. Alig várok egy újabbat!



Georges Simenon: Maigret hét esete

Agave, 2021
A francia bűnügyi szerzőnek nemigen kedvezett a járványidőszakkal járó könyvpiaci felfordulás. 2020-ban nem jelent meg a tollából kötet az Agave Könyveknél: sem Maigret-vel, sem Maigret nélkül. Idén viszont legnagyobb örömömre két könyvvel is folytatódik a sorozat: augusztusban érkezik A bűnbak című regény, amely 2017 óta az első Maigret-mentes kötet Simenontól. A felügyelő általam olyannyira kedvelt nyomozásairól pedig már meg is jelent egy újabb, a hamisítatlan felügyelő-életérzést tartalmazó novellaválogatás, a Maigret hét esete: benne A Beaumarchais körúti ügy, a Viaszcseppek, a Berthe kisasszony és szeretője, A Grand Café vendégei, a Gyilkos Stan, A châteauneufi jegyző és a Halálos fenyegetés című elbeszélésekkel. Mind remek szöveg, s magyarul mindössze egy jelent meg már közülük, az is csak folyóiratban. Nekem az első és a harmadik tetszett a legjobban, de valamennyi igazán fordulatos, izgalmas, olykor tragikus, máskor elgondolkodtató, a lélektani mozgatórugókat is mindig bemutató, s a karaktereket a rövid terjedelem ellenére is szuggesztíven kibontó történet. És hogy miért nem regényt kaptunk az idén? Sejtem, hogy azzal takarékoskodik a kiváló sorozat szerkesztője, Kálai Sándor. Az Agave jóvoltából ugyanis már csak egyetlen regény nem olvasható könyvformában magyarul az életműből: izgalmas novellák viszont még akadnak... Nem is mondok mást, mint hogy várom őket!

Megjegyzés: a két HVG-kötet belül 2020-as évszámot visel, de csak 2021-ben jelent meg. Az OSZK-nak pedig egyelőre nincs példánya belőle. Ha eldőlt, melyik a helyes évszám, esetleg majd javítom ezt a posztot.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek

Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben

Három szépirodalmi könyvről

Három izgalmas kötetről

Három okos kötetről röviden

Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről

Három friss krimi
Három találkozás Ars
ène Lupin-nel

0 Responses