Valószínűleg csak a véletlen okozta, de a 2020-as év utolsó négy olyan kötete, amely a Typotex Világirodalom általam nagyra értékelt sorozatában napvilágot látott, kék borítóba öltözött. Bár természetesen annyiféle kékbe, amennyi egészen különféle írói világba vezettek be maguk a művek. Miközben egyik kedvenc 2020-as olvasmányomról, Ivana Dobrakovová Anyák és kamionsofőrök című novelláskötetéről később szeretnék írni, íme három másik kékbe csomagolt, északi regény ízelítője.

A türkizkék és fagyos
Espen Ytreberg: Amundsen
A három regény közül, azt hiszem, ez volt a legkönnyebben elolvasható, az írástechnikailag legkevésbé bravúrosnak tűnő. Meglepett tehát, hogy mégis ez maradt velem a legjobban. A norvég szerző, eredeti foglalkozását tekintve médiakutató eredetileg a híres felfedező Déli-sarkra vezetett sikeres expedíciójának korabeli médiavisszhangját kutatta: ebből nőtt ki első regénye.
Ami azonban nagyon különleges lett. Olvasható ugyanis kalandos, érdekes életrajznak, vagy inkább útleírásnak, amelyből rengeteget megtudhatunk a bátor vállalkozásról és még bátrabb vezetőjéről. Amundsen ugyanis már a startnál világtörténelmi jelentőségű döntést hozott: elvileg az Északi-sarkra indult volna, hírül véve azonban Peary és Cook sikerét, titokban a Déli-sark meghódítását pályázta meg. Vagyis ha elbukik, ma nemcsak Scott sikertelen vetélytársaként, de egyfajta csalóként tarthatnák számon... Története azonban különös jellemrajz is: egyszerre mutatja be hiú, önző, nagylelkű és elhivatott embernek, vagyis rémálomnak és példaképnek. És itt lép át a szerző egy határt, mert már regényt ír, nem pedig regényes életrajzot: képes ugyanis végig úgy kísérni Amundsent, hogy nem ítélkezik felőle. Nem idealizálja, ahogyan egy útleírás vagy kalandregény tenné. Nem elemzi és boncolgatja, ahogyan az egy pszichologizáló életrajzban történne. Csak megörökíti, pontosan, mégis fiktíven, nagyszerűségében és mindennapiságában, szenvtelenül, de lelkesítve: hiszen Amundsen mégiscsak olyasvalaki, akinek a neve ma is elegendő egy könyv címéül, hogy a vásárlók értsék, kiről van szó.
A könyvet kísérő korabeli fényképek remekül kiegészítik ezt a nem kimondani akart mondanivalót: szépek, titokzatosak, és a fényhiba miatt pontosan azokon nem vehető ki igazából semmi, amelyen az emberek látszanak. Vajon mennyire kerülhetünk közel a múlt alakjaihoz? Az Amundsen igazi, sokértelmű válasz a kérdésre.

A mélykék és Ulysseses
Jón Kalman Stefánsson: A mindenséghez mérhető
Nem tudom, milyen lehetett Joyce Ulyssesével kortársként, a könyvkereskedésben találkozni, s kinyitva rájönni, hogy így is lehet irodalmat írni. Mindenesetre ez rég volt, s azóta - látszólag - szokva vagyunk már a különc és különleges könyvekhez, Leopold Bloom története pedig bevonult a klasszikusok közé és a tankönyvekbe.
Viszont talán el lehet képzelni az 1922-es találkozást olvasó és mű között, ha valaki végiggondolja, mit jelentett számára belekezdeni az izlandi költő és író, Jón Kalman Stefánsson előző, a Typotex kiadta regényébe, A halaknak nincs lábukba. Ez a mű minden régi és új szokás megsértése volt. Egyrészt úgy mesélt, anekdotázott és úgy varázsolt el költői részletekkel, ahogyan csak a hagyományos nagyregények szokták az olvasójukat. Másrészt az idő és tér ábrázolását a végletekig tágította: egyetlen nap keretében fel-alá járt több nemzedéknyi történetben és történelemben, egész Izlandon és a világon... A mindenséghez mérhető sajátos folytatásként, amely önmagában is el tudja ragadni az olvasóját, pontosan ugyanezt művelte. Az előző kötetről írtam, de erről sem tudnék mást mondani: a monumentális családregény nem hangoskodik, nem akar lenyűgözni, nem siet, és nem kísérel meg olcsó trükkökkel megfogni és "beszippantani" az első lapokon. Türelmesen, alázatosan, a saját tempójában épül fel, s minden belekezdőt arra kényszerít, hogy lelassuljon, odafigyeljen, kiélezze az érzékeit, együtt hullámozzon a tengerrel és a szöveggel - így jutunk azután egészen közel a mai Izlandhoz és az egyszer volthoz. A könyvben leheletfinom, érzékeny megfigyelések, költői szépségű jelenetek, nagyívű, szinte patetikus természetleírások és földhöz ragadtan realista vagy anekdotikus pillanatok váltakoznak egymással. Összességében meglepő és meghökkentő a cselekmény, de sokkal inkább emlékszem majd a könyvre azért, mert annyira sajátos hangja és hangulata volt.
Azután egy évvel, hogy a Typotex bevezette Magyarországon az író nevét, a Jelenkor kiadásában megjelent híres Menny és Pokol trilógiája is (Menny és pokol, Az emberek bánata, Az angyal szíve), amellyel nálunk is rendkívül népszerű lett. Én azonban, ha már monumentalitás, inkább erre a (két) kék könyvére szavazok.

Az álomkék és ártatlan
Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok
Ebben a könyvben az álmok valóra válhatnak: de vajon valóban akarjuk-e ezt? A borítókép fogva tartja a szemet, s egyszerre gyerekesen bájos, absztraktul infantilis és mégis megdöbbentően harmonikus. A finn író helyében én nem is akarnék másmilyen csomagolást: hiszen tökéletesen sikerült kifejezni, milyen is ez a regény.
Főhőse egy kiadó vezetője, akinek nagyon is gyakorlatias és cinikus véleménye van arról, hogyan működik az irodalom, és főképpen az irodalom eladása. Éli hétköznapi, jól működő életét, s miközben fantáziával kereskedik, maga csak igen ritkán enged a saját fantáziájának. Amikor azonban váratlanul előkerül gyerekkori szerelme, körülötte hirtelen minden a feje tetejére áll. Az egykor sikeresen eltemetett, titokzatos és rendkívüli múlt betolakszik a jelenébe. Alternatív valóságok, elmulasztott lehetőségek, erotikus álmok és gyerekkori fantáziák rendezik át az életét, s lassanként már sokkal inkább ebben az új világban él (sőt tévelyeg), mint a valóságosban. A feloldást pedig nehéz még csak remélni is: nem csoda, hogy a történetnek több befejezése van!
Olvastam, hogy miközben több kritikus is a mágikus realizmus fogalmával igyekezett jellemezni a könyvet, a szerző inkább reálfantáziának (reaalifantasia) szereti hívni, hiszen szigorúan csak a valóság elemei válnak benne fantáziává. Ezzel a megkülönböztetéssel csak egyetérteni lehet: hisz a könyv annyira egyéni, annyira van benne valami olyan - északi, és valami igazán zseniális, hogy mindenképpen külön nevet érdemel.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek