Az elmúlt hetek, hónapok olvasmányait szemléző posztjaimban elsőként három olyan könyvről szeretnék írni, amelynek valamiképpen köze van a krimi koronázatlan királynőjéhez, Agatha Christie-hez.

Az ünnepi
Agatha Christie: Adventi krimik
Helikon, 2020
Ahogyan azt már az előző években is meg lehetett szokni, amellett, hogy Christie-nek - legnagyobb örömömre - stabil életműsorozata van hazánkban, időről időre a boltokba kerül egy-egy különleges, ajándéknak is kiválóan alkalmas, a régi rajongókat is külön megörvendeztető kötet. Ilyen volt például A kis szürke agysejtek - Poirot bölcsességei című ízléses idézetgyűjtemény még az Európás időkben, s ilyen testvérkötete, a Helikon által 2019-ben, gyönyörű díszkiadásban megjelentetett Miss Marple füveskönyve is. Utóbbi arra is nagyon jó példát jelentett, hogy bizonyította, Miss Marple figurája, személyisége ugyanolyan karakteresen kirajzolódik a róla szóló könyvekből (mintegy mellesleg, úgy, hogy közben a kötetek egyáltalán nem az ő jellemrajzát helyezik előtérbe), mint a sokak által talán inkább kedveltebb, kissé harsányabb Hercule Poirot-é. Szintén luxus Christie-kötet volt 2019-ben a szintén Helikonos Az utolsó szeánsz, amely az írónőnek azokat a novelláit gyűjtötte egybe, amelyek valamilyen módon a természetfelettivel kacérkodnak. A húszelbeszéléses könyv ráadásul tartalmazott egy magyarul még soha meg nem jelent (és jó!) novellát, A kéneus felesége című írást is.
2020 karácsonyára a Helikon az eddig említett kötetekre, és az Európa által még 2017-ben összeállított Karácsonyi krimik című Christie-omnibuszra egyformán hasonlító könyvet vett fel a kiadói programjába. Az Adventi krimik egy Nagy-Britanniában is idén megjelent, Midwinter Murder című novellaválogatás fordítása, s 13 elbeszélést tartalmaz, amelyekben feltűnik az írónő összes állandó, szeretett főhőse: Hercule Poirot, Miss Marple, Harley Quin és Mr. Satterthwaite, a Beresford-házaspár és Mr. Parker Pyne. De olvashatunk egy szereplőfüggetlen kalandnovellát is, a bevezetést pedig Christie önéletrajzának karácsonyi részlete adja. Az ünnepien elegáns külsejű, mégis kifejezetten olvasni való könyvbe olyan kedvenceim is bekerültek, mint a Karácsonyi tragédia, A plymouthi gyors vagy a Világvége. Őszintén szólva csak azt nem értettem a válogatásban, hogy a valóban téli, hóhullásos, influenzás, novemberi, karácsonyi és szilveszteri elbeszélések közé miért illesztettek be olyat is, mint pl. A bagdadi láda rejtélye, amely egyrészt tavasszal játszódik, másrészt csak a külföldi friss kiadásait is nézve az egyik legtöbbet ide-oda beválogatott novella Christie-től (igaz, olykor a rövidebb, spanyol láda-formájában): miközben maradt ki - szerintem - élvezetes, tényleg téli elbeszélés. De erről nyilván az angol szerkesztőt kellene megkérdezni...
Én csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a kötetet, nemcsak tél közepén, ünnepekkor, de tél végén, hétköznap is.

A kis szürke agysejteket megtornáztató
Anne Hart: Hercule Poirot titkos magánélete
Lettero, 2020
Ha valaha könyvet akartam volna írni Poirot-ról, ez lett volna az! Egy helyes, kis méretű enciklopédia, amelyből kiderül, hogyan élt a zseniális, sosem létezett nyomozó. Ha valaki kíváncsi, mikor született, milyen családból származhatott Poirot, kik voltak a jó barátai, s volt-e bennük valami közös, milyen volt viszonya a nőkhöz, Angliához, a hajóutakhoz, a krimiirodalomhoz vagy az étkezéshez, az megtalálta a kedvenc könyvét a témáról! A kis életrajz bemutatja Poirot jellemző napirendjét, csoportosítja és időrendbe helyezi az eseteit, beavat a titkaiba, meghatározza a kedvenceit, legyen szó színházról, lakásról, italról vagy szófordulatról: s végeredményben végigvezet Poirot egész életén és korán...
Anne Hart kanadai írónő egész életét könyvek között töltötte egyetemi könyvtárosként, könyvtárigazgatóként, gyűjteményfejlesztőként és bibliográfiaszerkesztőként. Igazán híres és népszerű azonban 1985-ben lett, amikor megírta a The Life and Times of Miss Jane Marple (Miss Jane Marple élete és kora) című biográfiáját: egy elképesztően precíz és adatolt életrajzot egy kitalált személyről, Agatha Christie egyik kedvenc nyomozójáról. 1990-ben folytatta a munkát az Hercule Poirot titkos magánéletével (The Life and Times of Miss Hercule Poirot). Ez a könyv az, amelyet most a magyar olvasók is kézbe vehetnek, mégpedig Róbert Pál fordításában, s Katona Ágnes, Christie-életműsorozatának hozzáértő szerkesztője gondozásában. Utóbbi két név fontos: Anne Hart eredeti életrajza ugyanis az összes Poirot-regény és novella felhasználásával (és csak ezek felhasználásával) készült kísérlet mindannak az összefoglalására, amit a kis belga detektívről a művek nyomán megtudhatunk. Ez viszont azt jelenti, hogy szinte minden sorában van jelölt vagy jelöletlen idézet kedvenc Poirot-könyveinkből: a fordító és a szerkesztő pedig garanciát jelent rá, hogy az idézett idézetekre mi, magyarok is ugyanolyan jóleső érzéssel ismerhetünk rá, mint az angol olvasók, hiszen az átvett szövegdarabok az életműsorozat magyar változatából átvéve, nem pedig újrafordítva kerültek a Poirot-életrajz lapjaira! (Ez az, amit nagyon hiányoltam például Laura Thompsonnak a Háttér által 2009-ben megjelent Christie-életrajzából: ebben ugyanis minden Christie-regényrészletet újrafordítottak, nem is túl jól, s ezzel a hangulat alaposan elveszett... Nemigen ügyelt erre a pontosságra David Suchet egyebekben fantasztikus - és Hartéhoz kicsit hasonlító - könyvének, a Poirot és énnek a kiadója sem.) Ha megtalálod Anne Hart hivatkozásai között kedvenc regényed kedvenc fordulatát, az biztosan úgy szerepel a kötet lapjain, ahogyan az eredeti regény magyar fordításában!
Persze a gondos fordítói-szerkesztői munka mellett önmagában az ötlet is mindenképpen megéri az olvasást. Egy könyv, amely szigorúan csak a műszövegekből kiindulva, betartva a játékszabályokat, következtetve és kombinálva, épít fel egy háromdimenziós jellemet egy könyvszereplőnek, óriási játék! Bár tőlem mindössze egy hosszabb, Poirot-t elemző posztra tellett, már abban is szívügyem volt például, hogy megemlítsem Poirot barátai között egyik kedvencemet, "a derűs, örökifjú John Stillingfleet doktor"-t. Anne Hart ezért ott nyerte meg végképp a szívemet, amikor könyve 304. oldalán maga is bemutatta ezt a sokak által számon sem tartott, de nekem kedves mellékszereplőt, így: "másik - kicsit ugyan szemtelen - csodálója Poirot módszereinek a szeretetre méltó fiatal orvos, John Stillingfleet" - majd egy egész bekezdést szentelt neki. Másoknak is hasonló, a kis szürke agysejteket megmozgató, örömteli rátalálásokat kívánok!

Az absztrakt
Sophie Hannah: A Kingfisher Hill-i gyilkosságok
Helikon, 2020
Sokáig gondolkodtam viszont, miként írjak Sophie Hannah általam nagyon várt, negyedik Poirot-folytatásregényéről. Abban tökéletesen igazam lett, hogy 2020-ra megszületett a remek, Christie-s címmel ellátott A Kingfisher Hill-i gyilkosságok. Immár látható, hogy Hannah tényleg kétévente örvendezteti meg a rajongókat egy-egy modern Poirot-val: 2014-ben jött el a nagy áttörés A monogramos gyilkosságokkal, majd következett 2016-ban A zárt koporsó (mindeddig a legnagyobb kedvencem, s nagyon örülnék, ha a Helikon ezt is kiadná újra), majd (hazájában) 2018-ban  megérkezett a harmadik kötet, A háromnegyed rejtélye is. S idén újabb remek nyomozás íródott meg, amelyben Poirot és tépelődő barátja, Edward Catchpool felügyelő nyomoz: a Helikon pedig gyönyörű címlappal adta ki.
Viszont be kell valljam, a regény ezúttal nem nyerte el teljesen a tetszésemet, legalábbis nem adott igazi Christie-élményt. Ahogy a korábbi könyvekről írva is leszögeztem, "nyilvánvaló, hogy a könyvet nem abból a nézőpontból érdemes szemlélni, mennyiben nem Christie-s: hisz muszáj elfogadnunk a tényt, hogy a legsikeresebb brit krimiszerző majdnem negyven éve halott, és nem fog feltámadni." Hannah Magyarországon járva egy, az ekultura.hu-nak adott interjúban, amelynek a kérdéseit én írhattam meg, A monogramos gyilkosságokról azt is elmondta, "nem arra vágytam, hogy egy másodrendű Agatha Christie-tételt állítsak elő, hanem egy Agatha Christie-hez méltó folytatást akaram írni az egyik legkedveltebb karakterének." Ez szerintem tökéletesen igaz is az első három könyvre: a Monogramos pompás elrugaszkodás, a Koporsó idegőrlő, a Christie-énél sokkal békétlenebb és csapdákkal teli, mégis tökéletesen zárt és kerek világba elvezető, modern Poirot-nyomozás, a Háromnegyed pedig csavaros, ötletes, majdnem az abszurditásig való kitolása annak, milyen is lehet egy Poirot-rejtély. Ami viszont számomra a Kingfisher Hill-ből kicsit hiányzik, az épp Poirot. Mintha ezúttal olyan sok lett volna a cselekményötlet, hogy Poirot és Edward barátsága, ami olyan érdekes volt a korábbi könyvekben, nemigen épült volna tovább.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem élveztem nagyon Sophie Hannah könyvét! A titokzatos esetet, amelynek a kinyomozására Poirot és Catchpool elindulnak (vajon miért ismert be egy gyilkosságot egy társasági hölgy, aki nem is követte el, s ki lehet helyette a valódi gyilkos), baljóslatú, hosszadalmas és erőszakhoz vezető buszút követi. Főhőseink pedig csak még ezután érkeznek meg a címbeli Kingfisher Hill-re. A regény folyamán azután kiderül: minden látszólag véletlen esemény összefügg mindennel. A cselekmény szövevényes, a megoldását biztosan nem lehet kitalálni, a korrajz tökéletes, a bűnügy különleges és egyedi, mint a legjobb Christie-kben. A szereplők azonban ezúttal sokkal inkább könyvfigurák, mint jellemek, az események pedig szinte az absztrakcióig feladvány-jellegűek. Rettenetesen, őszintén meg lehet lepődni a fordulatokon, de idegenek maradnak az élettől. Ez is klasszikus, krimis örökség, Dorothy Sayers vagy Anthony Berkeley igazán büszke lehetne rá. Én azonban remélem, ha Hannah megírja az ötödik Poirot-történetét, egy kicsit visszatér a (lélektelen, gyilkos, gonosz, önző, pszichopata, de) emberi világba, ahol egy-egy szereplő tettei tükrében ráismerhetek a szomszédomra, vagy magamra, mint az eredeti Christie-regények, vagy a korábbi Hannah-Poirot-k esetében. Én mindenesetre alig várom az újabb könyvet!