2021. január 19., kedd
Az elmúlt hónapokban három olyan olvasmányélménnyel is találkoztam, amelyről csak a legnagyobb elismerés hangján tudok írni. Mindhárom történelmi kötet, s mindhárom teljesen másféle, ám egyformán lenyűgöző kutatások eredménye. Mindegyikről leírtam, miért tetszett, s mindhez mellékeltem egy kis linkgyűjteményt, mivel a téma más vonatkozásaival már foglalkoztam a blogon korábban.
Noran Libro, 2020
Boldog vagyok, hogy ez az impozáns és lenyűgöző anyagú kötet magyarul is napvilágot láthatott. Úgy vélem, megjelentetése a kiadó, a fordító, Garam Katalin, és a szöveggondozó, Veres Mária részéről is misszió. Pontosan az emberi emlékezet határán vagyunk ugyanis itt, Magyarországon, ami a magyar holokauszt történetét illeti. Már azok is nyolcvanévesek, akik 1940-ben születtek, vagyis az átélt eseményekről és borzalmakról pusztán egy ötéves gyermek emlékeivel és tanúságával rendelkeznek. Most kell még emlékeztetni, feldolgozni és megörökíteni, s továbbadni azt a tudatot, hogy ezek az információk és emlékek fontosak, s megőrzendők.
A magyar holokauszt történetének kicsi, de annál jelentősebb részlete Raoul Wallenberg, a svéd diplomata halált megvető bátorsággal teljesített önkéntes missziója, amelynek során sok ezer zsidó származásúnak minősített ember életét mentette meg. Svéd menleveleivel hivatalosan 4500 magyart váltott meg a haláltól, valójában azonban segítőivel együtt ennél jóval több menlevelet is kiállított. Mentette továbbá az embereket a halálmenetekből, a svéd követség által megjelölt csillagos házakban, s a hatóságokkal folytatott folyamatos alkudozás során is. Sokak szerint nagy része volt abban, hogy a nyilasok/németek nem tették lehetővé a tömegmészárlást a budapesti gettóban, közvetlenül annak felszabadulása előtt. Itt a blogon is többször írtam már róla, például 2014-ben, a magyar holokauszt hetvenedik évfordulóján.
Az 1944-ben mindössze 32 éves, gazdag családból származó, Magyarországra eredetileg kereskedelmi üzletek megkötése céljából érkező Wallenberg a svéd és a magyar történelem egyik hőse. Annál szomorúbb, hogy miután a szovjetek 1945 januárjában (kémként?) letartóztatták, eltűnt a diktatúra börtöneiben, s hiába várta haza családja egészen a családtagok életének utolsó pillanatáig (ahogyan a könyv címében szereplő idézetből is látszik), soha nem térhetett vissza Svédországba, s sohasem látta többé senki. Valószínűleg 34 évet élt.
Korábban magyarul a legjobb életrajzaként Bengt Jangfeldt biográfiáját tartották számon, bár nekem ez kicsit üres volt, a magyar származású Kati Marton rövid életrajza - pontatlanságaival együtt is - sokkal jobban tetszett. Ingrid Carlberg, a svéd író, újságíró monumentális, 2012-ben megjelent életrajza azonban egyértelműen a legsokoldalúbb, leglenyűgözőbb könyv, ami valaha a kezembe került Wallenbergről. 752 oldalán rendkívül olvasmányosan, minden részletre kiterjedően, rengeteg, a jegyzetekben részletezett eredeti, unikális forrás feldolgozásával mutatja be Wallenberg családját, életét, korát, a korabeli Svédországot, a fiatal Raoul utazásait, tanulmányait, eszméit és gondolatait, magyarországi működését, s mindazt, amit a Szovjetunióbeli tartózkodásáról tudni lehet. A legapróbb részletig hitelesen követi végig a család (szinte végig sikertelen) erőfeszítéseit azzal kapcsolatban, hogy megtudjanak valamit Wallenberg 1945 január utáni sorsáról, Svédország közönyét, Oroszország némaságát és ezek (szomorú, ostoba, szánalmas) okait. Ráadásul a történelmi oknyomozás, a precíz életrajzi szöveg és a sok-sok forrás közé olykor szinte szépirodalmi riportszövegek fűződnek be, amelyek a korszak tanúinak további életét, (2012-es) jelenét mutatják be.
Ezzel a kontraszttal szemlélteti a könyv, milyen messze van már tőlünk Wallenberg, s mégis, mennyire közel van hozzánk is. Nem szabad róla elfeledkeznünk!
Könyvek magyarul Wallenbergről:
Bern Andrea: Wallenberg eltűnése, A magyar történelem rejtélyei, Kossuth, 2016
Bengt Jangfeldt: Raoul Wallenberg élete, Park, 2014
Kovács Gellért: Alkony Budapest felett - Az embermentés és ellenállás története 1944-45-ben, Libri, 2014
Kati Marton: Wallenberg - Stockholm, 1912 - Moszkva, 1947?, Corvina, 2012
Szita Szabolcs: A hiányzó ember - Raoul Wallenberg, a humánum lovagja, Hetek, 2014
Modern magyar történelem, Jaffa, 2020
Amellett, hogy nagyon szeretem a Modern magyar történelem sorozatot, gyűjtöm, figyelem, s nagy élvezettel olvasom a köteteit, Pető Andrea könyveivel találkozni a keretében a szokásosnál is nagyobb felfedezést jelentett. Az MTA doktori címét elnyerő, a CEU-n oktató történész elképesztő logikával, tisztánlátással és szokatlan, friss szempontokkal közelít minden témájához. Ez volt az, ami már a nemi erőszak Magyarországon elkövetett, második világháborús eseteiről szóló könyvében is annyira lenyűgözött, hogy még most is, amikor egy 2018-as olvasás és egy 2019-es újraolvasás után gondolok vissza a kötetre, a téma hatása alatt tart.
Az a felelősségteljes, üdítően becsületes, történészi és közéleti nézőpontból is szigorúan etikus, ugyanakkor radikálisan új problémákat - számomra - teljesen újszerűen felvető történelemírás, amely az Elmondani az elmondhatatlantban megmutatkozott, maximálisan példaértékű. Nem tudok mást kívánni, mint hogy a magyar történelemtudomány minél több részterületén váljék jellemzővé. Amikor a történész következő könyve, a Láthatatlan elkövetők a nyilasmozgalomban részt vevő nők életrajzaival, példatörténeteivel, választási és döntési lehetőségeivel, élet-, kényszer- és politikai pályáival foglalkozott, már rájöttem, hogy ettől kezdve ha bármilyen köteten meglátom a Pető Andrea nevet, gondolkodás nélkül megveszem és elolvasom.
Így amikor napvilágot látott a nevezetes per vádlottja, Rajk László kommunista belügyminiszter feleségének, Rajk Júliának az életrajza, azonnal lecsaptam rá. Be kell valljam, nem ismertem a könyv 2001-es első változatát, bár tudom, hogy volt a kezemben, emlékszem ugyanis a címlapjára. Mindez azért fontos, mert ebben a jelentősen átdolgozott, kibővített, hivatkozások szempontjából is megújított és felfrissített kiadásban a szerző elképesztő precizitással arról is beszámol, nőtörténelmi szempontból miért volt megkérdőjelezhető az a címlapkép, amely végül könyve első kiadására rákerült.
Ez a mély önkritika, szembenézés azzal, mit lehetett megírni Rajk Júliáról régen és most, illetve mit sikerült megírni 2001-ben és 2020-ban, már önmagában megéri az elolvasást. Ám természetesen az Árnyékban egy hallatlanul izgalmas, kerek biográfia is, amely rengeteg vitatott ténynek és legendának a nyomába ered, s az igazsághoz vezető nyomokat az utolsó percig követve, kicsit a történész munkájába, s az emlékezet működésének anomáliáiba is beavatva (Rajk Júlia ugyanis adott életinterjút, izgalmas módon saját, de őt történészként kérdező fiának, a nemrég elhunyt ifjabb Rajk Lászlónak, s bizony számos dologra többféleképpen emlékezett vissza) összerakja az utolsó mozaikkockákat is. Végül mindaz megismerhetővé válik Rajk Júliából, ami felidézhető.
A hihetetlenül erős, ám egyáltalán nem szép nő Rajk László mozgalmi társából válik a rendkívül jóképű, ragyogóan okos, ám kissé távolságtartó férjét mindenekfelett idealizáló, s neki mindent megbocsátó feleséggé. Éli a kommunista politikusfeleségek életét, de nem ügyes a reprezentációban és a helyezkedésben. Nagyon nehezen lesz várandós, de rajongva szereti végre megszülető fiát, amely a büszke apa Rajkkal is új alapokra helyezi a házasságát. 1949-ben viszont mindent egyetlen pillanat alatt veszít el: amikor férjével együtt letartóztatják, halálos ítélettel fenyegetik, férje elleni vallomásra akarják kényszeríteni, elveszik tőle a gyermekét, a gyermektől pedig a nevét, s nevelőszülőkhöz adják. S ekkor megszületik egy új Rajk Júlia. Aki azután mindvégig (ugyanúgy árnyékban, a háttérben élve, mint korábban, férje mögött) a Kádár-korszak élő lelkiismereteként harcol férje és a maga rehabilitálásáért, egyfajta abszolút "igazság" bevallatásáért.
A könyv pompás portrét ad róla, miközben azt is bemutatja, miért nem írható meg az élete a szokásos nőéletrajzi keretek (hősnő, politikusnő, funkcionárius, ellenálló) között, s miért tekinthető személye az egyik első modern feministának - holott sosem volt az.
Pető Andrea más művei:
Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők - Nők a magyarországi nyilasmozgalomban, Modern magyar történelem, Jaffa, 2019
Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant - A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt, Modern magyar történelem, Jaffa, 2018
Magyar Napló, 2020
Szabó Balázs okleveles építőmérnök, statikus, okleveles mérnöktanár, egyetemi tanársegéd, s olyan műemléképületek rekonstrukciójának-átépítésének volt a résztvevője, mint a Párizsi Nagyáruház, a Karmelita épületegyüttes, az Aquincumi Múzeum, vagy a Gozsdu Udvar. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy van egy hobbija - szenvedélye - szakterülete: a barlangpincék és óvóhelyek történetének, térképészetének, műszaki jellemzőinek és korszerű, modern tervezésének a kutatása. Ez pedig csodálatos kutatásokhoz és feltárásokhoz vezette már el. Az egyik legújabbnak a foglalata ez a kiállításában rendkívül szép kötet.
A történet számomra majdnem egy évtizede kezdődött, amikor először látogattam el a Sziklakórházba. (Mindenkinek ajánlom, ha ismét lehet turistáskodni, feltétlenül menjen el a Sziklakórház Atombunker Múzeumba, ahol - eredeti helyén, ahol mindig is volt - megtalálható egy gyönyörű barlangrendszer, amelyben óvóhelyet alakítottak ki, amelyben kórház működött többek közt a második világháború idején, de 1956-ban is, majd titkos oltóanyaggyár üzemelt, végül pedig kialakításra került egy teljes felszereléssel rendelkező atombunker...) Itt jutottam hozzá Szabó Balázs első kötetéhez, amely az F-4 létesítmény, egy másik, csak kialakítani kezdett atomháborús vezetési pont és bunker történetét mutatta be, egyedülálló fényképfelvételek, források és dokumentumok segítségével nyújtva betekintést az elmúlt évtizedek titkos történelmébe.
Bár valószínűleg nem sokkal ezután már megjelent, de nekem végül csak 2016-ban sikerült megszereznem a szerző újabb pompás, s nagyon szép kötetét, amely a Budai Várhegy Alagút teljes történetének és minden titkának adta a foglalatát. Talán még elődénél is jobban tetszett, így ettől kezdve folyamatosan figyeltem a szerző újabb művét, amely - hosszas vajúdás után - már új kiadónál, a Magyar Napló gondozásában jelent meg tavaly. Ez is egy óvóhely sztorija, ám egészen különlegesé.
A budai vár pincéi ugyanis még rengeteg, a nagyközönség előtt ismeretlen titkot rejtenek. Ilyen az Uri utca utolsó háza alatt elhelyezkedő létesítmény, amely eredetileg az MNB titkos értékmegőrzőjének és óvóhelyének épült ki, szokás szerint felhasználva a természetes barlangok adta lehetőségeket. A második világháborúban használatba is vették. Az ötvenes években viszont ide települt Magyarország és a főváros villamosenergia-ellátásának a teljes rendszerirányító központja. Innen bármilyen támadás esetén irányíthatóak lettek volna az ország villamos rendszerei. A titkos földalatti birodalmat szigorúan őrizték, a legújabb technikával szerelték fel újra és újra, s folyamatosan bővítették. Bár ma már csak "romjai" találhatóak meg, a fennmaradt jelentős iratanyag, s a még élő, egykor ott dolgozók emlékezete segítségével a szerző Magyarország történelmének és építészettörténetének egy tökéletesen ismeretlen fejezetét rekonstruálta könyvében.
A kötet elődeihez hasonlóan teljesen egyedi, páratlanul izgalmas, nagyon szép kiállítású, számomra kihagyhatatlan. Alig várom, legközelebb merre fordul a szerző érdeklődése.
Ha ez a kötet felkeltette az érdeklődésed, ezek is érdekelni fognak:
Szabó Balázs: A Budai Várhegyi Alagút története 1837-2014, Sziklakórház Kft., 2016 (2014?)
Szabó Balázs: Rákosi titkos bunkere 1951-2011 - Az F-4 létesítmény, az MDP titkos bunkerének története, Sziklakórház Kft., Bp., 2013
Tatai Gábor: A Sziklakórház rövid története, Sziklakórház Kft., 2011
Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek
Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
