A fantasztikus irodalom klasszikusai sorozat 2017-ben született meg az Attraktor Kiadónál. Legnagyobb örömömre. A kedvcsináló borítók becses beltartalmat rejtenek: a sorozat célja megismertetni a magyar olvasókkal a Weird Tales magazinban és kortársaiban publikáló, neves fantasyszerzők magyarul még teljességgel ismeretlen műveit. Ezekre a történetekre szinte kivétel nélkül igaz, hogy eredetileg kifejezetten ponyvának, szórakoztató magazinokba íródtak, így ma is pompásan el lehet velük tölteni az időt. Ugyanakkor visszatekintve jól látszik, hogy valami miatt kiemelkedtek az átlagból, tudtak valami pluszt: akár a stílus, akár a szerkesztés, akár a tematika terén kimagaslót adtak. Sőt, nem egy közülük szépirodalom, amelyet a kényes ízlésűek is nyugodtan és élvezettel elolvashatnak.

A sorozat első kötete Robert E. Howard elbeszéléseit és verseit tartalmazza. Borítóján jól kivehetők azok a Weird Tales-borítók, amelyekben Howard írásához készült a címlapkép: ez mindjárt különleges hangulatot csinál az olvasáshoz. (1)

A magazin, amelyben A keselyű árnyéka megjelent

Hogy ki volt Robert E. Howard (1906-1936), nyilván nem érdemes hosszasan ecsetelni. A heroikus fantasy megteremtője, a történelmi fikció mestere elképesztően sokoldalú író volt, hiszen a lovecraftiánus horrorsztorikon, a krimiken, a vadnyugati és a szinte realista nyugati történeteken át a krimiig minden műfajjal sikeresen és inspirálóan próbálkozott rövidre mért alkotóidejében. Életében megjelent műveinek többsége a legendás Weird Tales magazinhoz kötötte, ahol az olvasók többször is az ő elbeszéléseit szavazták meg a legjobbnak. Furcsa módon azonban az én kedvenceim között nagy számban akadnak posztumusz, életében mindvégig kiadatlan művek is, mint A bárd jogán vagy A skorpió oltára. Úgy gondolom, abszolút jogosan kezdődött az ő kötetével A fantasztikus irodalom klasszikusait felsorakoztató kötetszéria: számomra ugyanis mindenképpen ő az első számú klasszikus.

A Vörös Szonja és a keselyű árnyéka című kötet hét izgalmas és kalandos elbeszélést tartalmaz. Nem, tudom, hogy van-e köztük Howard legjobbjai közül: ezt nem az én tisztem megítélni. Az viszont bizonyos, hogy mindegyik teljesen új, magyarul szinte ismeretlen oldaláról mutatja az írót. Inspiráló volt számomra, mennyi friss, különleges témával gazdagodhattam, elolvasva a könyv történeteit: akadt történelmi kalandozás, Poe és Bierce útján haladó rémtörténet, hamisítatlan őshorror és szinte franciásan misztikus novella is.

Szonjából posztumusz hybóriai harcos lett

A keselyű árnyéka a címadó elbeszélés, 1934-ből, amely tulajdonképpen inkább kisregény, hiszen mintegy hatvan oldalt tesz ki. A 16. század közepén játszódik, Nagy Szulejmán szultán korában, nem sokkal a mohácsi csata után, s örvendetesen nagy számban találhatóak benne a magyaroknak ismerős vagy éppen magyar vonatkozások. Főhőse Rohatini Szonja, az okos és bátor orosz harcosnő, aki férfiakat megszégyenítő bátorsággal vívja harcát az igazságtalanság és barbárság megtestesítői, a törökök ellen. A lány nem más, mint Szulejmán kedvenc feleségének a lánytestvére: Roxolána, ahogyan nyugaton emlegették, mindenkinek ismerős lehet a Szulejmán-sorozat nagy hatalmú Hürrem szultánájaként. A Howard által megalkotott testvére nem kevésbé erős egyéniség: "Ha a tatárok azon az éjjelen Roxolána helyett Szonját ragadják el, bizony, Szent Péterre mondom, Szulejmán már megkapta volna a magáét!" - mondják róla az elbeszélésben. (2) A fordulatos és kalandos cselekményben Isztambultól Bécsig kalandozhatunk meglepően hiteles történelmi díszletek között: megdöbbentett, Howard mennyit olvashatott ehhez a történetéhez, hiszen kifejezetten autentikus és meggyőző képet rajzolt fel a 16. századi Európáról. (3) Szintén lenyűgözött a másik főhős, Gottfried von Kalmbach lovag, aki Mohácsnál majdnem megölte a szultánt (4), s aki épp csak egy kissé túlságosan szereti a bort, a nőket, és a hetvenkedést ahhoz, hogy romantikus hőssé váljon: mégis nagyon meg lehet kedvelni. Szócsatái pedig Szonjával utánozhatatlanok. Miközben hőseink egy árulót üldöznek, a szultán bérgyilkosai pedig Gottfried lovagot, a hűségen és áruláson fordulhat meg Bécs és egész Európa sorsa. Ez egy pompás elbeszélés: boldog vagyok, hogy olvashattam.

A Farkasfej - szörnyű - címlapképen

A kötetben ezután két klasszikus, helyenként kissé gótikus horrorelemekkel gazdagított novella olvasható, amelyből az első, A villefére-i erdőben (1925) önmagában is megáll, de akkor nem különösebben izgalmas, a másodikkal, vagyis a Farkasfejjel (1926) együtt azonban a legpompásabb, hangulatában kissé a Solomon Kane-történetek elátkozottságára emlékeztető történet kerekedik belőle. Mindkét írás a Weird Talesből való, s mind szereplőivel, mind helyszínével, a sötét Afrikával felidézte bennem a Vörös árnyak vagy a Koponyák holdja legjobb fordulatait. A befejezésük pedig kifejezetten ötletes és meglepő volt.

A következő novella A tengeri átok, amely 1928-ban jelent meg, szintén a Weird Talesben. Nem akarok állandóan hasonlítgatni, de volt ebben valami, ami Clark Ashton Smith nemrég olvasott Sarki regéire emlékeztetett: átokverte kilátástalanság, egy sötét, a megváltásra már hiába váró világ, s némi meglepő költőiség. Hasonlóképpen a könyv utolsó története, az 1930-as A Halál borzalmas érintése meg Bierce-t idézte az emlékezetembe: ám az ő szikár és ironikus történeteinél jobban félelemre és azonosulásra késztetett ez a furcsa kísértetsztori.

Az álomszép kép mögött A gyűrű kísértete

Nagyon különleges volt a Rémület a halomból: ugyanis azt hittem, tudom, miről fog szólni, mielőtt még hozzákezdtem volna. Mint lelkes rajongó, úgy véltem, ha ismerem A kőhalom a hegyfokont, ezt is ismerem. Csak annyi lesz a különbség, hogy ez hangsúlyozottan texasi, szóval kissé vadnyugati történet. Nos, nem így lett: pompásat borzongtam, sok félrevezetéssel, s összerakni a történet hátteréül szolgáló szörnyű múltat legalább annyi örömet okozott, mint mondjuk A kicsi nép esetében.

Végül a legkülönlegesebb novella egyértelműen A gyűrű kísértete volt, amelyben John Kirowan, egy a misztikumok és átkok terén Sherlock Holmes bűnüldöző tudásához hasonló képességekkel rendelkező alak (5) ősi ellensége nyomába eredt. A cselekmény érintette a reinkarnáció, a házastársi féltékenység, a hipnózis és Faust alkujának témáját, míg végül egyértelműen meglepő és lebilincselő véget ért.

Valamennyi elbeszélést Kiss Sándor fordította, igen jól. Engem nemcsak munkabírása és a tehetsége késztet ámulatra, de érdeklődésének a hatósugara is. Az utóbbi időben ugyanis módom volt olvasni a fordításában kora középkori ír eposzt és késő középkori lovagregényt, 17. századi ős-sci-fit és 19. századi elbeszélést: s valamennyi szöveg jól sikerült munka volt, maguk a művek pedig teljesen friss felfedezések a magyar irodalom számára. Így azután bízom benne, hogy ez az izgalmas sor folytatódik. (6)

Szám vámpírokkal, benne: Rémület a halomból

Összefoglalva: egy valóban izgalmas, unikális és szép kötettel sikerült elindítani A fantasztikus irodalom klasszikusait. Ez a kötet valóban ponyva a javából, sőt, egy kicsit több is annál. Mindenkinek bizalommal ajánlom.

(1) Érdekességképpen: ezekben A fekete kör népe, a Vörös szögek, A Fekete Ember és az Asshurbanipal Tüze jelent meg.
(2) Rohatini Vörös Szonját angolul Red Sonya of Rogatinonak hívják, és csak ebben az egy elbeszélésben szerepel. A hősnőből 1973-ban (kicsit megváltoztatott helyesírással) új képregény- és történetalakot kreáltak Red Sonja néven, aki többé-kevésbé olyan, amilyennek Brigitte Nielsen játszotta 1985-ben a Vörös Szonja című filmben. A Rogatino magyar fordítása egyértelmű, hiszen Hürrem tényleg a ma Ukrajnában található Rohatinban született. A keresztnevet lehetne Szonyának fordítani (hiszen a lány orosz, pontosabban ukrán), de nem sok értelme lenne: egyrészt, mert a Vörös Szonja névalak már közismert, s többen egészen biztosan nem értenék a néveltérést. Másrészt, mert így a történet olvasása közben végiggondolhatjuk, mennyit ismerünk a valódi Howardból, ha Szonja (nemcsak filmen, de az irodalomban is) így át tudott változni. Harmadrészt pedig azért, mert a Szonja (így anyakönyvezve) közben nagyon elterjedt magyar női névalakká vált, 2016-ban a 47. leggyakrabban adott lánynév volt. Így én igazán megfelelőnek találom a Rohatini Vörös Szonja névfordítást.
(3) Ilyenkor mindig rácsodálkozom, mennyire tehetséges volt. Hiszen amerikaiaknak írt, magazinokba, így kb. bármit írhatott volna: ahogyan pl. Bram Stoker Drakulájában is román székelyek, bukovinai csehek és osztrák műparasztok váltják egymást - ez mégsem aggaszt senkit. Howardot azonban, nyilván, zavarta volna, ha pontatlanul fogalmaz.

Nemsokára erről is írok

(4) Paff: a magyar szakirodalomban csak a nyolcvanas évek óta szokás forrásokra hivatkozva emlegetni, hogy Szulejmán valóban majdnem meghalt a mohácsi csatában. A magyar nehézlovasság egy része kis híján átvágta magát a szultán személyes testőrségén, s néhány percig Szulejmán élete is veszélyben forgott. Annyira kíváncsi lennék, hogy Howard honnan vette az ötletet - 1934-ben. (Na jó, nála egy német lovag a hős.)
(5) Igazán érdekelne, hogy azonos lehet-e Az éjszaka gyermekeiben szereplő Kirowan professzorral - bár szerintem nem. 
(6) Kiss Sándor fordításában olvastam még a következő műveket: Sir Arthur Conan Doyle: A rémálom szobája és más rejtelmes történetek, Sir Arthur Conan Doyle: Kisvárosi lidércnyomás és egyéb rejtelmes történetek, Nictzin Dyalhis: A zafír szirén és a boszorkányok történetei, Francis Godwin: Ember a Holdon, Geoffrey of Monmouth: Arthur király históriája, Horn király gesztája, Robyn Hode kis gesztája, Robin Hood krónikák: A korai balladák és színművek, Táin Bó Cúailnge - Ír eposz a kora középkorból. Továbbá ajánlottam már itt a következő általa írt műveket: Az Arthur-király mondakör, Elfeledett évszázadok - Az angolszász Anglia története, A viharisten és a sárkány.