2018 első PKD-megjelenése: tíz remek novella

Amikor nemrég újra beleástam magamat Philip K. Dick csodálatos világaiba, már az elején elhatároztam, hogy fogok majd írni egy bejegyzést, amelyben bemutatom azt a három regényét, amit így, felnőtt fejjel a legkedvencemnek tartok. Minél több művet olvastam és olvastam újra azonban az írótól, annál inkább biztos lettem benne, hogy a lista végtelenül hosszú lesz. Végül rá kellett jönnöm, hogy bár valamennyi magyarul kiadottat elolvastam, egyszerűen még nem találkoztam olyan Dick-regénnyel vagy novellával, ami ne tetszett volna.

Azt hiszem, azért szeretem annyira olvasni és újraolvasni Dick köteteit, mert látszólag végtelenül egyszerűek, s hozzá még kirívóan rövidek is a mai könyves világban: és mégis, vagy lidérces álomként, vagy újra meg újra beugró ötletsorként, vagy bennem motoszkáló kérdésként történeteinek darabjai még hosszú-hosszú időre velem maradnak a befejezésük után is. Minden műve, a néhány legkorábbi is, olyan öntörvényű és furcsa, hogy újraolvasásuk ugyanakkora élményt képes adni, mint az első.

Jó, igen, azt hiszem, mára már Philip K. Dick-rajongó vagyok: de ettől eltekintve is tény, hogy bármelyik Dick-regényt vesszük a kezünkbe, olyan ötletekkel – és olyan sokkal – kápráztat el, amennyi más szerzőknek az egész életművében sem akad. Azonban ha már megszületett az ötlet, az kihat a regény egész világára, szigorú szabályok szerint. A Várjuk a tavalyi évet hősei azzal küzdenek, hála egy időutaztató drognak, hogy a saját jelenükbe érkezzenek meg vagy vissza, és ne rontsák el az idő szövedékét. A Visszafelé világ emberisége a halálából kel új, visszafelé folyó életre, s egyre fiatalodva él: ami felveti a kérdést, mi a rosszabb, szenilissé öregedni vagy visszafejlődni egy újszülött szintjére… Az elektromos Lincolnban a főszereplőhöz két személy áll igazán közel: a mély érzésű és mélységesen morális android, Lincoln elnök újrateremtése, és a skizofrén vonásokat mutató, érzelemtelen, hús-vér nő, Pris. Olvasóként nehéz eldönteni, miért kellene bármelyiket is normális embernek tekinteni. De mi valójában a normalitás? Az efféle könyvekért véleményem szerint csakis lelkesedni lehet...

A nyári Dick-kötet: még sosem jelent meg nálunk

Persze az, hogy egycsapásra Dick ilyen nagy rajongójává váltam, két okból is érdekes számomra. Az első, hogy tíz évvel ezelőtt még sokkal szívesebben olvastam az írótól novellákat, mint hogy belekezdjek egy regénybe. A másik, hogy ha reménybeli olvasóként véleményeket keresünk az interneten Philip K. Dick regényeiről, kiderül, hogy a "híresek" közül talán ő a legmegosztóbb sci-fi-szerző. Ugyanarra a kötetére adnak a Molyon öt és egy csillagot, ugyanarra a történetére írja az egyik olvasó, hogy "mestermű", és egy másik, hogy "korai, ügyetlen zsenge". Minden "zseniális", "meglepően könnyen érhető", "fantasztikusan abszurd" és "épp addig tartott, ameddig kell"-re jut egy-egy "elkapkodott", "érthetetlen és kaotikus", "csak a saját korában értékelhető" és "rövid, kidolgozatlan" vélemény. A Molyon gyakorlatilag minden kötetnél szerepel legalább egyszer a minősítés, hogy "bár nem a legjobb Dick-regény, de...". De ha ez és ez épp nem a legjobb, akkor vajon melyik lehet az? S több blogban is olvastam olyasmit, milyen kár, hogy Dick inkább ötletgyáros, mint író: hogy rengeteg ötlettel dobálja tele regényei világát, de nem fejti ki ezeket megfelelő terjedelemben és minőségben...

Huszonnyolc regény után egyben biztos vagyok: mindegyik Dick-kötet bátran nevezhető minőséginek. Amiért sokan az első olvasáskor mindjárt kidolgozatlannak tartják egyiket-másikat, inkább az olvasói elvárásokkal függhet össze. Úgy érzem, sok-sok science-fiction-olvasó a maga részéről alapvetően elutasítja a példázatszerűséget, amely Dick legsajátabb sajátja. Ezek az olvasók talán Franz Kafkát is megállítanák és megkérnék, mielőtt folytatja a novelláját, legyen szíves elmesélni, egészen pontosan hogyan nézett ki a törvény kapuja. Pedig a science-fiction nemcsak realitásokkal, jóslatokkal és kimerítően teljes társadalmi-politikai-gazdasági leírásokkal lehet képes világokat (és gondolatokat) teremteni, hanem olyan egyedi, eltérő logika diktálta szituációk bemutatásával is, amelyek hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a saját világunkat is addig nem létező nézőpontokból szemlélhessük. Egy társasjáték, amelyet egy egész, kihaló Föld játszik; skizofrén társadalom; hangulatorgonáktól és digitális háziállatoktól függő épelméjűség; a visszafelé élő világ; egy bolygó csupa lelki sérülttel: az ilyen változók mindent összekevernek, amit csak ismerünk a saját világunkban, majd új, sokatmondó formációba rendezik az elemeket.

Ősszel megérkezett a híres könyv új kiadása

Egy Dick-regény alapvetően parabola, ráadásul terjedelméhez illően négy-ötféleképp is értelmezhető: olvasása és újraolvasása folyton új és új elméletekhez vezeti el a laikus olvasókat is. Emellett azonban szinte minden Dick-mű meglepően mindennapi, praktikus szöveg is: legalább látszólag. Minden Dick-kötetnek vannak erősen teológiai-filozófiai vonatkozásai (nemcsak a későieknek, amelyek már az író látomásos élményei után íródtak), épp ezért öröm bennük elmerülni. Ugyanakkor a leggyakrabban átlagemberek átlagcselekedeteit mutatják be, amerikai kisvárosi vagy metropoliszi környezetben, javarészt egyszerű aktatológatók, pszichológusok, gumihornyolók, értelmiségiek szerepeltetésével: hiába várunk bennük hősök színre lépésére, sokszor még antihősöket sem kapunk. Épp ezért nagyon közel áll hozzám a világuk, s könnyen azonosulok olvasás közben több szereplővel is. Aminek persze megvan a veszélye, mert Dick nem bánik kesztyűs kézzel velük: kiből halott lesz, kiből elmebeteg, kiből besúgó (egyszer pedig tévedésből nagy érdeklődést tanúsítottam valaki iránt, akiről később kiderült, hogy isten).

Megfigyeltem még azt is, hiába, hogy minden Dick-olvasmányélményemet kétségbeesetten próbálom elmesélni: ha részletesen bemutatom a cselekmény fordulatait, zavaros katyvasznak tűnik, elképesztően populáris sci-fi elemekkel tömve, ha rövidítek, a problémákra koncentrálok, akkor viszont már értelmezem a regényt, nem összefoglalom. Ezek után értettem meg, miért olyan rettenetesen enigmatikusak az Agave Könyvek sorozatában megjelenő Dick-regények fülszövegei... Dick olvasva működik: átérezve, átgondolva, rajongva. De - legalábbis nekem - iszonyúan nehéz a műveiről beszélni.

Az első nálunk megjelent Dick-regény friss kiadása

Épp ezért ez a bejegyzés végül kissé más lett, mint aminek eredetileg terveztem. Nem három könyvet tartalmaz, hanem kilencet: a legnagyobb kedvenceimet, három első helyezettet, három második helyezettet és három harmadik helyezettet. (Az abszolút első számomra  a Figyel az ég.) Ezek mindegyikéről írtam röviden, kiemeltem belőlük egy-egy idézetet és megadtam a kiadásuk évét. Ezzel kapcsolatban érdekes, hogy valamiért az volt a benyomásom, a kifejezetten a korai Dick-írások állnak közel hozzám - kiderült azonban, hogy ez nem egészen így van. Ezután újabb négy cím következik: ez a kedvenc tizenhárom Dick-regényem. Utánuk hosszabb szünet jön: de aztán ott sorakozna a kedvenc listán az összes többi Dick-kötet, és még a legeslegutolsó is tetszene... Ehelyett a felsorolás helyett azonban zárásképpen írtam egy listát a kedvenc Dick-novelláimról. 

A kedvenc Philip K Dick-regényem 
Figyel az ég (1957)
Hat embert szörnyű baleset ér egy protonsugár-deflektorban: ám bármi történjék, az elme képes uralkodni a törékeny, sérülékeny testen. Minden ember egy saját világ: de mi van akkor, ha megpróbálja ezt kiterjeszteni többi embertársára?
"Adni akarok valamit, de nincs semmim. Semmi vagyok, ugye? Üres tér."
További I. helyezettek
Kizökkent idő (1959)
Ragle Gumm igazi kisvárosi átlagpolgár az ötvenes évek Amerikájában: mindennap megfejt és beküld egy különleges rejtvényt, majd megnyeri vele az aznapi játékot. De vajon ki és miért figyeli őt? Ami kémtörténetnek indul, hirtelen ijesztő valósággá válik.
"A szó nem jelképezi a valóságot. A szó maga a valóság. Legalábbis nekünk."
A halál útvesztője (1970)
Tizennégy ember érkezik meg a kihalt bolygó apró telepére, a Delmak-O-ra. Mielőtt megtudnák, mi lesz a feladatuk, megszakad a műhold-összeköttetés és elromlik a rádió. Azután meghal az első ember: mint egy paranoiás Tíz kicsi négerben...
"Úgy halt meg, négykézláb állva, egyedül. És még mindig szorongatta kezében a nemlétezőt."
II. helyezettek
Várjuk a tavalyi évet (1966)
Egy orvos, aki erkölcsös szeretne maradni a galaktikus háború korában. Egy halálosan beteg diktátor, aki talán szert tett az örök életre. Egy feleség, aki egy különös kábítószer rabja. Lehetőségük van rá, hogy megváltoztassák a történelmet. De szabad-e?
"Régóta várom a tavalyi évet. De gondolom hiába."
Csordulj, könnyem, mondta a rendőr (1974)
Jason Taverner az elithez tartozik: sztártelevíziós és tekintélyes hatosnak számít. Ám egyszer csak megszűnik létezni: pontosabban él, de a körülötte lévő világ még csak nem is hallott róla. Vajon mi marad belőlünk az identitásunk nélkül?
"... se az ápolók, se fény. Hang sem. Végtelen pillanat volt, és teljesen bekebelezte."
Jones kezében a világ (1956)
Floyd Jones előre látja a jövőt – unja tehát az életet, hiszen egy évvel előtte jár mindennek. És mégis: prekog képességével diktátor lesz. De vajon lehetnek-e hosszú távú céljai valakinek, aki nem a bizonytalanra, hanem a részben biztosra tervez? Mi van a szabad akarattal?
"Nem is a jövőbe látok, hanem fél lábbal a múltban ragadtam. Nem tudok kilépni belőle."
III. helyezettek
A végső igazság (1964)
Mióta kitört az utolsó, nagy háború, az emberiség a föld alá menekülve, bunkerekben éli keserves életét. Reményt csak a rendszeresen sugárzott adás nyújt Yancy, a Védelmező, a nagy politikus beszédeivel. Ám valaki végül feljut a felszínre...
"... nem csoda, hogy rosszul alszanak. Rossz urat szolgálnak, és ezt tudják is."
A kozmosz bábjai (1957)
Ted Barton hazatér a városba, ahonnan származik. A jelen Millgate-je azonban különös módon teljesen más, mint amit elhagyott. A város nemcsak fejlődött vagy átépült, de gyökeresen és felfoghatatlanul megváltozott. A háttérben különös erők harca folyik...
"Már semmit sem tehet. Kudarcot vallott. A csatának vége. Lefeküdt és várta a szúrást."
Dr. Vérdíj (1965)
Véget ért az utolsó atomháború. A Föld körül űrhajó kering visszahozhatatlanul, benne egy házaspár életben maradt tagjával, aki rádióadásokkal igyekszik összekapcsolni a Föld életben maradt lakóit. Valaki azonban arra készül, hogy megváltsa a világot...
"... észrevette, hogy minden keresztutca balra dől, mintha a város arrafele süllyedne..."

Bármikor újraolvasnám még ezt a négy regényt is: 
Az utolsó tréfa (1956), A jövő orvosa (1960), A Titán játékosai (1963), Visszafelé világ (1967)

Kedvenc PKD-novelláim
1. Különvélemény (The Minority Report, 1956)
1. Reggeli szürkületkor (Breakfast at Twilight, 1954)
1. Második változat (Second Variety, 1953)
2. Fizetség (Paycheck, 1953)
2. Seholsincs bolygó (The Impossible Planet, 1953)
2. Az álapa (The Father-thing, 1954)
3. Az akasztott idegen (The Hanging Stranger, 1953)
3. Kiállítási darab (Exhibit Peace, 1954)
3. Kolónia (Colony, 1953)

Nagyon szeretem még a következő négy elbeszélést: 
Sorsügynökség (Adjustment Team, 1954)
Imposztor (Impostor, 1953)
Emlékmás (We Can Remember It for You Wholesale, 1966)
Az urat szolgálni (To Serve The Master, 1953)

Megjegyzés: A novellákra már igaz, hogy a koraiakat szeretem a legjobban: a 13 kedvencem közül tizenkettő az ötvenes években íródott. A kedvenceim közül tízből már film is készült, viszont én mindössze a Különvéleményt láttam előbb, mint hogy elolvastam volna a Dick-féle változatot. A legtöbb kedvencemet egyben az Emlékmás című kötet tartalmazza, a második legtöbbet az Elektronikus álmok. A novelláskötetek tartalmáról ebben a posztban olvashatsz.

Linkek
Philip K. Dick művei
Philip K. Dick regényei