Ebben a Borítómustrában Wayne Chapman (Gáspár András) a M.A.G.U.S. világához tartozó köteteinek fedélképeit tettem egymás mellé: minden olyanét, amely nem a Gorduin-ciklushoz kötődik, hiszen azokról itt már írtam.

I.
Először is itt vannak kedvenceim, a Garmacor-széria borítói. Garmacor egyértelműen lekörözte nálam Tier Nan Gorduint. Még ha tudom is, hogy ilyen szentségtörőt csak az mondhat, aki olyan későn csatlakozott a M.A.G.U.S.-olvasók köréhez, mint én, az az igazság, sokkal jobban várom Rudrig Ves Garmacor következő kalandját, legyen bár a címe Garmacor csatája, vagy akármi más, mint Tier Nan Gorduin szellemi utazásának következő állomását. A Garmacor-történetek kalandossága, fanyarsága és jó értelemben vett, megnyerő iróniával fűszerezett hősi romantikája abszolút kedvencemmé vált az egész M.A.G.U.S.-világon belül.
Nos, a két róla szóló könyv közül a Garmacor címere című regény ezidáig három alkalommal jelent meg: 1998-ban (Totem-Valhalla Páholy) és 2007-ben (Tuan) azonos borítófestménnyel, majd a téma egy új változatával 2011-ben (Delta Vision). Mindkét fedélképen hasonló alak látható: a csillogó páncél, megzabolázhatatlan hajkorona, a megnyerő, markáns arc és a rakoncátlan macska/macskák ábrázolása azonos mindkét kompozíción. Mégis a második tetszik egy kissé jobban (a festő Sánta Kíra), valószínűleg azért, mert tesz egy kis engedményt az olyan rajongó alkatú nőolvasóknak, amilyen én vagyok: Garmacor tekintete erősebben flörtöl a nézővel, megviselt arca pedig keskenyebb, simább, mint az első borítóváltozaton. De mindkét képen az igazi, hamisítatlan Vadkan látható - nagyon jók!
A Garmacor vére című folytatás még csak egy kiadással és borítófestménnyel rendelkezik (2011, Delta Vision). A tervező ismét Sánta Kíra. Garmacor ábrázolása csodásan harmonizál az előző kötetével: az arc azonos, de kissé érettebb, összeszedettebb, ahogy a hős is a kötet történeteiben. A nőalak (Felicita?), a háttér színkavalkádja, a figurák kecses tartása, s köztük a figyelő kutya a képet szépen osztó alakja (nyilván ő Peregrin, a kóbor kikötői eb, már kissé rendbe tett állapotban...) - elbűvölő. Azt hiszem, akkor is elolvasnám a könyvet, ha bűnrossz lenne: ilyen borítónak nem lehet ellenállni. Örülnék neki, ha Sánta Kíra több M.A.G.U.S.-borítót rajzolna...

II.
Most pedig következzen a három novellagyűjtemény, melyek közül A bárd és a démonok még a Tuannál (2007), a Megkövült napvilág és a Halk szókkal sötét húrokon (2013) már a Delta Visionnél látott napvilágot. A borítók persze valójában összehasonlíthatatlanok, hiszen annak ellenére, hogy a közölt történetek egy része azonos, a borítófestők (a DV-könyvek esetében Kovács Péter) egészen másra helyezték a hangsúlyt: a Tuanos kiadás a történetek tipikus hősét, a Delta Visionös kötetek viszont ennél szabadabban a gyűjtemények hangulatát is igyekeztek megidézni (a fülszöveg szerint az első esetben "a kalandozóké és a cselekményé", a másodikban "az isteneké, a kiválasztottaké és a sötét titkoké a főszerep").
Meg kell mondjam, ha itt kellene döntenem a borító-szépségversenyen, teljesen tanácstalan volnék.
Mindhárom könyvfedél megoldása titokzatos, különleges, inspiráló, szereplőközpontú, jó kézben tartani, s arra indít, hogy fellapozzuk a kötetet. Mégis, talán a Megkövült napvilág borítója tetszik leginkább: csak épp annyira harsány és ragyogó, hogy feltűnő és csábító legyen, ráadásul két történet női főszereplőjét is bele tudtam képzelni a képen szereplő álarcos lány helyébe.

III.
A Borítómustra utolsó szekciója a különös sorsú Két hold című regényé, amely 1994-ben jelent meg először (Valhalla Páholy) Vincze Lilla lemezével egy időben. Ezzel a könyvvel született meg a Hálózat univerzuma, amely ynevi is, meg nem is. Az első kiadás az énekesnőt fantasykörnyezetbe álmodó fedélképe olyan szép, hogy az már szinte sok is. Ez a sorozat legjobb borítója.
Persze nem nehéz kiérdemelni ezt a címet, ha a második kiadás fedele ilyen borzalmas. Azon kívül, hogy az író neve jó nagy betűkkel szerepel rajta, semmi pozitívat nem tudok mondani a Ronin 2002-es, titokzatosnak szánt, ám primitív montázsnak sikerült könyvfedeléről.
A Delta Vision 2013-as harmadik kiadása azonban már megérdemli a figyelmet. Egyrészt a M.A.G.U.S.-logóhoz hasonló Hálózat-felirat megalkotása reményt kelthet az emberben a Profundis (lásd lejjebb) újrakiadása iránt, s további folytatásokról is szó esett. Bár engem Garmacor és Gorduin hoz lázba igazán (meg Olwen Gilad-Aringorn, ó, de még mennyire!...), mégis örülök neki, hogy a Két hold-rajongók is megkapták, ami már rég kijárt volna nekik és a könyvnek: figyelmet, szöveggondozást, vagy például Kovács Péter szép, ehhez a könyvhöz készült fedélképét. Amin káprázatos a tűz, kiválóak az alakok, gyönyörű a nőalak haja, s csak egy dologgal nem tudok megbarátkozni: azzal a ragyogóra súrolt fenékkel. Olvastam, mennyire szexisnek érzik páran: mifelénk viszont minden férfinéző kinevette. Tényleg, olyan kis kerek és formásan kemény, mint két kislábas alja. De hogy izgalmas volna?
A Két hold Profundis című laza folytatásának viszont egyelőre az 1996-os (Valhalla Páholy) óta nincs újabb kiadása. Az eredetileg még csak nem is Wayne Chapman név alatt kiadott és rosszul terjesztett könyv annak idején nagyot bukott, de én nem hinném, hogy ez a szerző hibája lett volna. Talán a lánghajú és villámkezű Luke Skywalker is tehetett róla, aki a borítón díszelgett. Kovács Péter leendő fedélképe ennél csak sokkal-sokkal jobb lehet (remélem, ő készíti majd).


Link:
Borítómustra - Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei Gorduinról
Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei