2014. március 25., kedd
Folytatva a blog új sorozatát néhány e havi olvasmányomról szeretnék írni: csak röviden. Közülük hármat komolynak, hármat pedig szépnek találtam: lehet találgatni a megfelelő kombinációt: melyik melyik volt.
Venetianer Pál: Csillagórák a tudományban
Medicina, 2003
A könyv címe Stefan Zweig történelmi novelláskötetét idézi, melyben történelmi sorsfordulókat öntött lírai elbeszélés-formába. Az alcím azonban (A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében) tudománytörténetet ígér és egyéni látásmódot. Venetianer Pál olyan Nobel-díjasok életét és kutatásait beszéli el és olyan sorrendben, hogy abból mind a molekuláris biológia történelme, mind a kémiai és az orvosi-élettani Nobel-díjak odaítélése történetének egy jelentős része kibontakozik. Ha ez ijesztően hangzik, elég arra utalni, például mi mindenről olvashatunk a könyvben: Watson és Crick hírhedten (ál)szerény befejezésű közleményéről a DNS szerkezetéről, ugráló génekről és egy különc tudósnőről, fágokról és emigráns tudósokról, génsebészetről és a Humán Genomprogramról, muslicákról, baktériumokról és afrikai boszorkánykodásról. A sok anekdota, ábra és szellemes szövegrész közepette érdekes módon (majdnem) mindent megértettem, amit az iskolában képtelen voltam. A szerzőről itt írtam: Venetianer Pál ismeretterjesztő munkái.
Dupla ötös.
Romsics Ignác: Rendszerváltás Magyarországon
Akadémiai, 2013
Okos, higgadt, széles látókörű, közérthető és még olvasmányos is. Egy mondatban ennyi mondható el Romsics Ignác új, miniatűr történelmi szintéziséről, amely a rendszerváltozás történetét beszéli el, kitekintéssel az előzményekre és a rákövetkező húsz év demokratikus és nem demokratikus változásaira. Az Akadémiai kiadó Pont Könyvek sorozata egyre jobban tetszik nekem: már Venetianer Pál (lásd fenn) Az emberi genom című műve is óriási élmény volt számomra, most pedig sikerült a sorozatba olyan meghatározó történelmi kötetet is beilleszteni, ami - véleményem szerint - hozzá kellene, hogy tartozzon az alapműveltséghez. Romsics kiválóan ért a szakszerű népszerűsítéshez, nem véletlen, hogy ő írta az egyetemi tanköny(ek)et is. Ez a kis zsebkönyve épp olyan hosszú, részletes, áttekinthető, alapos, rendszerező, hivatkozott, adatolt és élvezetes, amilyennek lennie kell. Érdemes elolvasni: hiszen így, választáshoz közeledve (vagy majd azt elhagyva) nehéz a közelmúltunkról értelmesen és alátámasztottan beszélni. Ez a könyv segít abban, hogy lássuk, milyen képpé állnak össze a tények.
Tripla ötös.
Robert K. Massie: Nagy Katalin - Egy asszony portréja
IPC, Bp., 2013
Monumentális. Alapos. Olvasmányos. Túlbeszélt. Csapongó. Érdekes. Robert K. Massie Pulitzer-díjas író történelmi biográfiája (figyelem, ez nem regény!) különleges olvasmány. Főképpen azért, mert kellemesen folydogáló szövegével, kedélyes haladási sebességével, sok-sok idézetével és gyönyörű képmellékletével megteremti azt az illúziót, hogy minden eddigi könyvnél részletesebb és teljesebb képet rajzol az orosz felvilágosult abszolutista uralkodónőről. Ehhez képest aki befejezi a kötetet, rá fog jönni, hogy - csak néhány példát hozva - attól, hogy oldalakat idézünk Nagy Katalin (vagyis az életrajz szubjektíven és irodalmian önmagáról író célszemélye) naplójából, még nem mondtunk róla semmit, ahhoz kellene egy kis forráskritika is; - hiába több mint hatszázötven oldalas az életrajz, ha a felvilágosodás és az abszolutizmus szó igazából szinte csak a tárgymutatóban szerepel, míg a szövegben csak érdektelen mellékkörülményként jelenik meg; - teljesen felesleges monumentális életrajzot írni valakiről úgy, hogy az utolsó oldalon a haláláról lehet olvasni: hatásáról, arról, hogy mit ért el és mit nem, viszont egy sor sem szól; - Nagy Katalin életéhez annak, hogy vajon a lefejezett ember érzékel-e még bármit a halála után, például az égegyadta világon semmi köze sincs, de ezzel is eltelt három oldal... Henry Troyat olvasmányosabb, pikánsabb (bár történelmien) és csevegőbb (Nagy Katalin, Pesti Szalon, 1996). Helene Carrére d'Encausse sokkal alaposabb és megbízhatóbb (II. Katalin, Európa, 2006). Zoé Oldenbourg elegánsabb, rövidebb és tömörebb (Nagy Katalin, Európa, 1973). Alekszandr Kamenszkij pedig lényeglátóbb és fogalmilag követhetőbb (Nagy Katalin - Mária Terézia, Pannonica, 2000). És akkor még ott van a lektorálatlan fordítás kérdése: miért maradt Poniatowski keresztneve Stanislaus, amikor vagy lengyelül (Stanislaw) vagy magyarosan (Szaniszló) szokták megadni, de eme ál-latinos módon soha; miért lett Szergej Szaltikovból Szaltyikov, Alekszandrból (Sándor) Alekszander, Gatcsinából Gacsina, vagy ami különösen fáj, mert emlékirata, az Utazás Pétervárról Moszkvába magyarul is megjelent, Ragyiscsevből Radiscsev? Miért nem adták meg a bibliográfiában Oldenbourg és Troyat könyvét magyar adatokkal, ha egyszer mégis beleavatkoztak az angol könyvlistába, hisz Zweig Marie Antoinette-jét például magyar adatokkal szerepeltették (ugyanabban a sorozatban jött ki, mint a Troyat-kötet...)?
Hármas.
Howard Phillips Lovecraft összes művei I-III.
Szukits, 2008 (és korábbi nyomások)
A Mester. Lidércesen borzongató elbeszéléseinek és kisregényeinek összkiadásáról nem akarok sokat írni, hisz nem is először olvastam: viszont most ért véget a fáradságos kutatás, most tettem szert saját példányokra. Így a bejegyzésben ezt ünneplem: hogy nem kell többé könyvtári, agyonolvasott példányokat lapozgatni, sem azt magyarázni, miért veszem ki újra ugyanazt a kötetet. Annyiszor olvasom el kedvenceimet (Ulthar macskái, Az ezüstkulcs, Patkányok a falban, Erich Zann muzsikája, Hideg levegő, Suttogás a sötétben, Álmok a boszorkányházban), ahányszor csak akarom. Szabályosan, újra és újra, mindig meg tudok tőlük rémülni: csak sötét kell, egy kis magány, és egy különös történet - s már jön is a borzongás. A novellákból a sír szele süvölt, dohos levegő árad, és a félelem kúszik elő. Nagyon jók: elképesztő a hangulatuk. És mindig újra meg tudnak lepni befejezésükkel.
Tripla ötös.
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni
Animus, 2014
Az írónő előző, hatásvadász című krimije is nagyon-nagyon tetszett. Az első gyilkosságom, Maria Kallio első igazi ügye kedvenc alaphelyzetemet használta: elhagyatott helyen, zárt, egymást alaposan ismerő tagokból álló társaság gyűlik össze, majd egyiküket holtan találják. A nyomozó is érdekelt az ügyben, ő is jól ismeri a gyanúsítottakat. Kedvenc szocialista krimim, Viktors Lagzdins Halál a Szarvas-tanyán című műve is hasonló felépítésű, és azt sem tudom megunni. Így elkönyveltem a finn Lehtolainent jó szerzőnek. Azt azonban kár lenne állítani, hogy Az első gyilkosságom jelentős könyv. Ezzel szemben ez az új könyve, az Egyszer úgyis meg kell halni fontos és pazar regény: remek olvasmány, egyszerre krimi és bűntörténet, valamint szuggesztív lélektani elbeszélés bűnről, bűnhődésről, erőszakról. A cselekmény többszörös csavarjai, az elbeszélés szédítő tempója, az olvasó tisztességes, de páratlanul ügyes félrevezetése és a nagyon erősen, biztos kézzel megalkotott szereplők többszöri olvasmánnyá, emlékezetes könyvvé teszik ezt a skandináv krimit, ami ráadásul egy kicsit szerelmi történet is, kemény és kiábrándító módon. S miközben fókuszpontjában a család elleni erőszak és a gyerekbántalmazás áll, van ideje a középkorú, egyedülálló nők életére, egy kórus tagjainak szociográfiájára és a város és vidék ellentétére is kitekinteni. - Most, hogy így végiggondoltam. Mert amikor olvastam, csak vitt a cselekmény: Ezért ajánlom nagyon jó regényként a könyvet másoknak is. (Mellesleg ez nem Maria Kallio-kötet: csak a perifériáján mozog a sorozatnak, teljesen önmagában áll és más a főhőse. Hat könyv után az írónő először lépett ki (ha csak félig is) a Kallio-regények világából. Remélem, azért a felügyelőnő szorosan vett saját további nyomozásaiból is jön majd néhány: hisz finnül Az első gyilkosságom óta még tizenegy regény született ezekről.)
Tripla ötös.
Brian Jacques: Martin, a harcos
Ciceró, 2004
Hatalmas rátalálás volt ez a könyv. Történt, hogy városunk könyvesboltjában átrendezték a gyermek és ifjúsági könyveket, amiket rendszeresen át szoktam nézni, hadd tudjam, mit szokás olvasni mostanában a nálam fiatalabbak körében (no meg ott tartják az új Fabian Lenk-köteteket is). És akkor megláttam a Martin, a harcos csinos gerincét egy majdnem olyan helyes egérrel, mint amilyen bájos Gesztenye nyúl volt, a honalapító. Mindjárt fel is térképeztem a kényelmesen puha kötéses könyvet: bájos rajzok, kedves versek, hősi állattörténet, és a fordító is kiváló. Nemes István munkáját már a szereplők felsorolásán le lehetett mérni, ahol csodás beszélő nevek sorakoztak Marcangtól a zsarnoki hermelin-nagyúrtól és Tüllgyöngy vidrahölgytől Firitty vízirigón és Loccsmancs görényen keresztül Klumpás Trampli kalózkapitányig és a Csatangoló Csipkebogyó Csepűrágók színtársulatig. Azután gyorsan beszereztem a könyvet antikvár - és hosszú, csodás folyamat kezdődött, mivel több napig takarékoskodtam a szöveggel, hadd maradjon még másnapra is a nevetésből és az izgalomból. Rőtfölde krónikájának (sajnos) egyetlen magyarra fordított kötete remek hőstörténet bátor és kedves állatszereplőkkel. Egyszerre szól szabadságvágyról és a természet szeretetéről, harcról és fortélyról, remek ételek élvezetéről és barátságról, önfeláldozásról és együttműködésről. Ráadásul borzasztóan humoros és bájos is. Szomorú vagyok, hogy nem ismerhetem a többi huszonöt (!) kötetet, sem a Redwall-filmeket és zenéket, bár talán könnyebb is ennyi marketing nélkül. Marad egyetlen pompás állattörténet, ami nekem, a felnőttnek is tetszett, de bárki örömét lelheti benne, aki már elég nagy ahhoz, hogy ne zavarja meg a világát a szereplők (finoman ábrázolt) esetleges halála. Én csak bátorítani tudok mindenkit, utazzon el a kötettel Mocsárvég félelmetes várához és a csodálatos Csillan-völgybe.
Tripla ötös.
Link
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Medicina, 2003
A könyv címe Stefan Zweig történelmi novelláskötetét idézi, melyben történelmi sorsfordulókat öntött lírai elbeszélés-formába. Az alcím azonban (A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében) tudománytörténetet ígér és egyéni látásmódot. Venetianer Pál olyan Nobel-díjasok életét és kutatásait beszéli el és olyan sorrendben, hogy abból mind a molekuláris biológia történelme, mind a kémiai és az orvosi-élettani Nobel-díjak odaítélése történetének egy jelentős része kibontakozik. Ha ez ijesztően hangzik, elég arra utalni, például mi mindenről olvashatunk a könyvben: Watson és Crick hírhedten (ál)szerény befejezésű közleményéről a DNS szerkezetéről, ugráló génekről és egy különc tudósnőről, fágokról és emigráns tudósokról, génsebészetről és a Humán Genomprogramról, muslicákról, baktériumokról és afrikai boszorkánykodásról. A sok anekdota, ábra és szellemes szövegrész közepette érdekes módon (majdnem) mindent megértettem, amit az iskolában képtelen voltam. A szerzőről itt írtam: Venetianer Pál ismeretterjesztő munkái.
Dupla ötös.
Akadémiai, 2013
Okos, higgadt, széles látókörű, közérthető és még olvasmányos is. Egy mondatban ennyi mondható el Romsics Ignác új, miniatűr történelmi szintéziséről, amely a rendszerváltozás történetét beszéli el, kitekintéssel az előzményekre és a rákövetkező húsz év demokratikus és nem demokratikus változásaira. Az Akadémiai kiadó Pont Könyvek sorozata egyre jobban tetszik nekem: már Venetianer Pál (lásd fenn) Az emberi genom című műve is óriási élmény volt számomra, most pedig sikerült a sorozatba olyan meghatározó történelmi kötetet is beilleszteni, ami - véleményem szerint - hozzá kellene, hogy tartozzon az alapműveltséghez. Romsics kiválóan ért a szakszerű népszerűsítéshez, nem véletlen, hogy ő írta az egyetemi tanköny(ek)et is. Ez a kis zsebkönyve épp olyan hosszú, részletes, áttekinthető, alapos, rendszerező, hivatkozott, adatolt és élvezetes, amilyennek lennie kell. Érdemes elolvasni: hiszen így, választáshoz közeledve (vagy majd azt elhagyva) nehéz a közelmúltunkról értelmesen és alátámasztottan beszélni. Ez a könyv segít abban, hogy lássuk, milyen képpé állnak össze a tények.
Tripla ötös.
IPC, Bp., 2013
Monumentális. Alapos. Olvasmányos. Túlbeszélt. Csapongó. Érdekes. Robert K. Massie Pulitzer-díjas író történelmi biográfiája (figyelem, ez nem regény!) különleges olvasmány. Főképpen azért, mert kellemesen folydogáló szövegével, kedélyes haladási sebességével, sok-sok idézetével és gyönyörű képmellékletével megteremti azt az illúziót, hogy minden eddigi könyvnél részletesebb és teljesebb képet rajzol az orosz felvilágosult abszolutista uralkodónőről. Ehhez képest aki befejezi a kötetet, rá fog jönni, hogy - csak néhány példát hozva - attól, hogy oldalakat idézünk Nagy Katalin (vagyis az életrajz szubjektíven és irodalmian önmagáról író célszemélye) naplójából, még nem mondtunk róla semmit, ahhoz kellene egy kis forráskritika is; - hiába több mint hatszázötven oldalas az életrajz, ha a felvilágosodás és az abszolutizmus szó igazából szinte csak a tárgymutatóban szerepel, míg a szövegben csak érdektelen mellékkörülményként jelenik meg; - teljesen felesleges monumentális életrajzot írni valakiről úgy, hogy az utolsó oldalon a haláláról lehet olvasni: hatásáról, arról, hogy mit ért el és mit nem, viszont egy sor sem szól; - Nagy Katalin életéhez annak, hogy vajon a lefejezett ember érzékel-e még bármit a halála után, például az égegyadta világon semmi köze sincs, de ezzel is eltelt három oldal... Henry Troyat olvasmányosabb, pikánsabb (bár történelmien) és csevegőbb (Nagy Katalin, Pesti Szalon, 1996). Helene Carrére d'Encausse sokkal alaposabb és megbízhatóbb (II. Katalin, Európa, 2006). Zoé Oldenbourg elegánsabb, rövidebb és tömörebb (Nagy Katalin, Európa, 1973). Alekszandr Kamenszkij pedig lényeglátóbb és fogalmilag követhetőbb (Nagy Katalin - Mária Terézia, Pannonica, 2000). És akkor még ott van a lektorálatlan fordítás kérdése: miért maradt Poniatowski keresztneve Stanislaus, amikor vagy lengyelül (Stanislaw) vagy magyarosan (Szaniszló) szokták megadni, de eme ál-latinos módon soha; miért lett Szergej Szaltikovból Szaltyikov, Alekszandrból (Sándor) Alekszander, Gatcsinából Gacsina, vagy ami különösen fáj, mert emlékirata, az Utazás Pétervárról Moszkvába magyarul is megjelent, Ragyiscsevből Radiscsev? Miért nem adták meg a bibliográfiában Oldenbourg és Troyat könyvét magyar adatokkal, ha egyszer mégis beleavatkoztak az angol könyvlistába, hisz Zweig Marie Antoinette-jét például magyar adatokkal szerepeltették (ugyanabban a sorozatban jött ki, mint a Troyat-kötet...)?
Hármas.
Szukits, 2008 (és korábbi nyomások)
A Mester. Lidércesen borzongató elbeszéléseinek és kisregényeinek összkiadásáról nem akarok sokat írni, hisz nem is először olvastam: viszont most ért véget a fáradságos kutatás, most tettem szert saját példányokra. Így a bejegyzésben ezt ünneplem: hogy nem kell többé könyvtári, agyonolvasott példányokat lapozgatni, sem azt magyarázni, miért veszem ki újra ugyanazt a kötetet. Annyiszor olvasom el kedvenceimet (Ulthar macskái, Az ezüstkulcs, Patkányok a falban, Erich Zann muzsikája, Hideg levegő, Suttogás a sötétben, Álmok a boszorkányházban), ahányszor csak akarom. Szabályosan, újra és újra, mindig meg tudok tőlük rémülni: csak sötét kell, egy kis magány, és egy különös történet - s már jön is a borzongás. A novellákból a sír szele süvölt, dohos levegő árad, és a félelem kúszik elő. Nagyon jók: elképesztő a hangulatuk. És mindig újra meg tudnak lepni befejezésükkel.
Tripla ötös.
Animus, 2014
Az írónő előző, hatásvadász című krimije is nagyon-nagyon tetszett. Az első gyilkosságom, Maria Kallio első igazi ügye kedvenc alaphelyzetemet használta: elhagyatott helyen, zárt, egymást alaposan ismerő tagokból álló társaság gyűlik össze, majd egyiküket holtan találják. A nyomozó is érdekelt az ügyben, ő is jól ismeri a gyanúsítottakat. Kedvenc szocialista krimim, Viktors Lagzdins Halál a Szarvas-tanyán című műve is hasonló felépítésű, és azt sem tudom megunni. Így elkönyveltem a finn Lehtolainent jó szerzőnek. Azt azonban kár lenne állítani, hogy Az első gyilkosságom jelentős könyv. Ezzel szemben ez az új könyve, az Egyszer úgyis meg kell halni fontos és pazar regény: remek olvasmány, egyszerre krimi és bűntörténet, valamint szuggesztív lélektani elbeszélés bűnről, bűnhődésről, erőszakról. A cselekmény többszörös csavarjai, az elbeszélés szédítő tempója, az olvasó tisztességes, de páratlanul ügyes félrevezetése és a nagyon erősen, biztos kézzel megalkotott szereplők többszöri olvasmánnyá, emlékezetes könyvvé teszik ezt a skandináv krimit, ami ráadásul egy kicsit szerelmi történet is, kemény és kiábrándító módon. S miközben fókuszpontjában a család elleni erőszak és a gyerekbántalmazás áll, van ideje a középkorú, egyedülálló nők életére, egy kórus tagjainak szociográfiájára és a város és vidék ellentétére is kitekinteni. - Most, hogy így végiggondoltam. Mert amikor olvastam, csak vitt a cselekmény: Ezért ajánlom nagyon jó regényként a könyvet másoknak is. (Mellesleg ez nem Maria Kallio-kötet: csak a perifériáján mozog a sorozatnak, teljesen önmagában áll és más a főhőse. Hat könyv után az írónő először lépett ki (ha csak félig is) a Kallio-regények világából. Remélem, azért a felügyelőnő szorosan vett saját további nyomozásaiból is jön majd néhány: hisz finnül Az első gyilkosságom óta még tizenegy regény született ezekről.)
Tripla ötös.
Ciceró, 2004
Hatalmas rátalálás volt ez a könyv. Történt, hogy városunk könyvesboltjában átrendezték a gyermek és ifjúsági könyveket, amiket rendszeresen át szoktam nézni, hadd tudjam, mit szokás olvasni mostanában a nálam fiatalabbak körében (no meg ott tartják az új Fabian Lenk-köteteket is). És akkor megláttam a Martin, a harcos csinos gerincét egy majdnem olyan helyes egérrel, mint amilyen bájos Gesztenye nyúl volt, a honalapító. Mindjárt fel is térképeztem a kényelmesen puha kötéses könyvet: bájos rajzok, kedves versek, hősi állattörténet, és a fordító is kiváló. Nemes István munkáját már a szereplők felsorolásán le lehetett mérni, ahol csodás beszélő nevek sorakoztak Marcangtól a zsarnoki hermelin-nagyúrtól és Tüllgyöngy vidrahölgytől Firitty vízirigón és Loccsmancs görényen keresztül Klumpás Trampli kalózkapitányig és a Csatangoló Csipkebogyó Csepűrágók színtársulatig. Azután gyorsan beszereztem a könyvet antikvár - és hosszú, csodás folyamat kezdődött, mivel több napig takarékoskodtam a szöveggel, hadd maradjon még másnapra is a nevetésből és az izgalomból. Rőtfölde krónikájának (sajnos) egyetlen magyarra fordított kötete remek hőstörténet bátor és kedves állatszereplőkkel. Egyszerre szól szabadságvágyról és a természet szeretetéről, harcról és fortélyról, remek ételek élvezetéről és barátságról, önfeláldozásról és együttműködésről. Ráadásul borzasztóan humoros és bájos is. Szomorú vagyok, hogy nem ismerhetem a többi huszonöt (!) kötetet, sem a Redwall-filmeket és zenéket, bár talán könnyebb is ennyi marketing nélkül. Marad egyetlen pompás állattörténet, ami nekem, a felnőttnek is tetszett, de bárki örömét lelheti benne, aki már elég nagy ahhoz, hogy ne zavarja meg a világát a szereplők (finoman ábrázolt) esetleges halála. Én csak bátorítani tudok mindenkit, utazzon el a kötettel Mocsárvég félelmetes várához és a csodálatos Csillan-völgybe.
Tripla ötös.
Link
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
