Raoul Renier könyveivel már három posztban is foglalkoztam a blogon. Ez a negyedik csak rövid lesz. Mert ugyanúgy vagyok a Sötét Mersant-történetekkel, mint amikor Clark Ashton Smith A sír szava című gyűjteményéről próbáltam írni: ezek a könyvek is teljes mértékben magukért beszélnek, mit lehet róluk leírni?

- Hogy soha még ilyet nem olvastam korábban? És nem, nem azért, mert kevés fantasyt ismerek. Hanem azért, mert ezek a történetek teljesen sajátos ízűek és egyedülálló a világuk.

- Hogy fel vagyok háborodva a könyvek erkölcsi világlátásán? És mégis tetszenek? Sötét Mersant kezdetben teljességgel gátlások nélküli, bölcseleti alapon erkölcstelen személyiségnek tűnik, aki tagad minden olyan hagyományos értéket, amelyet valaha is értékként határozott meg bármilyen erkölcstan. Azonban minél több történetet olvas róla az ember, annál inkább elkezd gondolkodni azon, mi is az az erkölcs. Ha etikusan cselekszem, jó vagyok? Ha etikátlanul, rossz? Valójában Mersantnak is megvan a saját etikája. Főképpen a későbbi történetekben, ahol már Steinhardt kapitány is megjelenik.

- Hogy egyik történet végét sem tudtam kitalálni? Ez a renier-i történetszövésnél nem is csoda. Későn ismertem meg Mersantot, vagyis nem olvastam egy-két kalandját már novellaként, s nem kellett éveket várnom egy-egy újabb könyvre. Szép sorban olvastam A hitehagyottat, amely megteremtette a főhőst, s amelyből talán A szertartás és A varázskönyv bizonyult a legszerethetőbbnek számomra, aztán A kárhozottat, amelyet mások által alulértékeltnek tartok, mivel talán ebben élveztem a legjobban a fantasztikus filozofálgatást időről, térről, sorsról és a jövő befolyásolhatóságáról, majd jött A kívülálló, amely a legkalandosabb, de talán mégis a legkevésbé érdekes volt számomra (nem szeretem azt a tatáros-mongolos fantasyvilágot, ami átvette a mágusok Európájának helyét benne), végül pedig következett Az exorcista, amelyben végre sikerült egy Mersanttal azonos érdekességű, ám gyökeresen más szereplőt alkotni, aki különösen a  Mártírok és őrizők, A szellemlátó és A párviadal című történetekben mutathatta meg az erejét.

- Hogy alig várom a következő könyvet? Hallottam rebesgetni némely Steinhardt kapitányos történetről. Nagyon szívesen elolvasnék egy ilyen gyűjteményt. Vagy akármilyet. Csak íródjon már meg!

- Végül, hogy borzalmasan csúf a könyvek borítója? No igen, de a magam részéről helyeslem a Delta Visionnek azt a döntését, hogy az új kiadásokon is (háromból kettőn) meghagyta az eredeti, páratlanul csúf borítót (még a kardnyalogatósat is...). Mert a Mersant-könyvek így lettek legendásak.

Szerintem nem lehet megfogalmazni, mitől olyan jók ezek a kötetek. Mert ha elmesélem a kalandokat, puszta szadista őrületnek tűnhetnek, hisz épp a filozofikusságot nem lehet pár mondatban összefoglalni. Ha viszont kiemelek egy-két gondolatot az eszmefuttatásokból, elveszítik az izgalmukat. Ha némely szép körmondatot idézek a szövegből, művészieskedőnek tűnhetnek. Pedig ezekben a könyvekben minden a helyén van: a titok, a misztikum, a mágia, a kegyetlenség, a kaland.

A mágusok Európájában járunk. Abban a világban, amely a megszólalásig emlékeztet a százéves háború Európájára. Csak éppen létezik benne egy különleges, pogány hatalom, amely féltve őrzi titkait és misztériumait a papoktól, a filozófusoktól és a lovagoktól is. Csak kevesen lehetnek beavatottá, ám a beavatás mindazoknak a dolgoknak az elvesztésével járhat, ami egy átlagember számára múlhatatlanul fontos. Mersant le Sinistre viszont vállalja a kockázatot...

Linkek:
Fantasy felfedezéseim - Raoul Renier Sötét álmok című gyűjteménye
Raoul Renier M.A.G.U.S.-világa
Ez is Raoul Renier
Raoul Renier munkái