Katherine's Bookstore: Olvass a mesterektől! - Négy új MesterMűvek-kötetről, linkgyűjteménnyel

Olvass a mesterektől! - Négy új MesterMűvek-kötetről, linkgyűjteménnyel

2018. július 11., szerda

2017 második felében várva vártan, mégis váratlanul elkezdett ismét gazdagodni a Delta Vision Kiadó MesterMűvek sorozata. Ráadásul a nekem legkedvesebb vonala bővült: klasszikus novellaválogatások láttak napvilágot. Elindult továbbá egy új alsorozat, amelyet szerintem sokan nem is vártak volna, s kezdetben nemigen értették, miben nyújthat tipikusan MesterMűvek-élményt egy történelmi regényeket, novellákat tartalmazó széria: az első két kötet olvasása után viszont nálam a második leginkább várt alzsánerré nőtte ki magát a Történelmi!
Ez a poszt emlékeztet a négy új kötetre, s ezek megjelenésének örömére összegyűjti, mit írtam a blogon az immár huszonöt (!) megjelent MesterMűvek-kötetről.

1. Négy új MesterMűvek-könyv

Stanley G. Weinbaum: Kalandok a Naprendszerben
Delta Vision, 2017
Hosszú időn keresztül ez volt számomra a leginkább várt könyv az egész MesterMűvek-folyamban... Szerzőjétől egyetlen művet sem olvastam, ám annyit dicsérték, annyit emlegették, hogy már tűkön ültem a türelmetlenségtől, hogy végre kézbe vehessem a novellái gyűjteményét. Az első olvasmányélmény messze felülmúlta a várakozásomat, s a tavalyi megjelenés óta a kötetet már újra is olvastam.
Stanley G. Weinbaum (1902-1935) ugyanis több dologban is elképesztően modernnek bizonyult. Annak ellenére, hogy a kötetben szereplő tucatnyi novella mind 1934-1936 között született és jelent meg, elképesztően jó volt olvasni őket. Mind eredeti ötletre épül, s a gördülékeny stílus lebilincselő világábrázolással, humoros és megkapó jellemalkotással és sok-sok izgalmas fordulattal társul bennük. A legcsodásabb azonban az, hogy a különféle bolygókon kalandozó novellákban, amelyek a kötet felét teszik ki (ilyen a Marsi odüsszeia, Az álmok völgye, a Paraziták planétája, A lótuszevők, A kétes bolygó, A Próteusz-sziget és A Vörös Péri), egyszerre érezhettem, hogy intelligens magyarázatokkal teli, fantasztikusan tudományos történeteket olvasok, s közben képzeletben lángpisztollyal a kezemben törhettem előre, vagy víztartállyal a hátamon kutyagolhattam ismeretlen világokon, amelyeket néhány sorban sikerült olyan tökéletesen megalkotni, hogy szinte életre keltek körülöttem.
A sci-fiben két kedvenc témám a kapcsolatfelvétel és a világok múltjának, történelmének a felkutatása: Weinbaum pedig épp ezekben nyújt maradandót, merészet és művészit. Aki találkozik Tweellel, a struccféle marsival, aki intelligens lény, mégis semmiben sem emlékeztet az emberekre vagy a földönkívülinek elképzelt szörnyekre; kalandozik a vénuszi alkonyzónában a biológiailag logikusan létező, mégis rémítő éjlakók között; vagy eljut az aszteroidakalózok rejtekhelyére - az sosem felejti el a filmbe illően drámai, mégis nosztalgikusan kerek sztorikat és írójukat. Munkássága másik felével viszont, szárazon ironikus és csavarosan ötletes cselekménybonyolításával, s olyan témákkal, mint a párhuzamos valóságok, a játék az idővel, vagy a számok végtelensége, Weinbaum talán azokat is képes elbűvölni, akik nem a kalandot keresik a sci-fiben.
Weinbaum életében mindössze tizenhárom elbeszélést tudott kiadni. Nagyságát igazán csak a halála után ismerték fel: az azt követő három évben így még ugyanennyi írását publikálták mély tiszteletadások közepette, posztumusz, később viszont szinte teljesen elfeledkeztek róla. 33 évesen hunyt el: ha megéri, a Holdra szálláskor is még csak hatvanhét éves lett volna. Korai halála miatt azonban előfutár maradt: olyasvalaki, aki nem követhette a tudományos világ változásait a negyvenes évektől. Így írásainak egészen sajátos íze van: visszaléphetünk velük az időben oda, amikor az űrutazás, az atombomba, a rádiócsillagászat vagy az asztrobiológia még csak szó volt, valódi tudományos referencia nélkül. S elolvashatjuk, miként képzelte el jelentésüket egy ragyogó fantáziájú író több mint nyolcvan éve.

Clark Ashton Smith: Sarki regék
Delta Vision, 2017
Erre az elbeszélésgyűjteményre óriási izgalommal vártam: ha ugyanis el kell dönteni, melyik a kedvenc MesterMűvek-kötetetem, de Robert E. Howardtól nem lehet választani - akkor természetesen Clark Ashton Smith Gonosz mesékje győz nálam mindig és minden összevetésben. Már másokkal is elolvastattam, s mindig újra megragad az a különlegesen középkori atmoszféra, amely fiktív világából árad: meg az utánozhatatlan, szóvirágosan költői, mégis magától értetődően elegáns stílus, amellyel az egyes vérfagyasztó vagy ironikusan szomorkás történetek elbeszéltetnek.
Clark Ashton Smith (barátainak és rajongóinak CAS, 1893-1961) nemcsak írással foglalkozott, de illusztrációkat is készített: talán nem véletlen, hogy sötét fantáziavilágai is szinte látomásosan rajzolódnak ki a novelláit olvasók lelki szemei előtt. A Sarki regék az írónak a jeges és rideg Hyperboreán és Atlantisz utolsó szigetén, Poszeidoniszon játszódó elbeszéléseit foglalja kötetbe, így teljesen más atmoszférát nyújt, mint a Gonosz mesék - de nem kevésbé szuggesztívet. Ez a világ kegyetlen, vigasztalan, rejtelmes és az emberi életnek sokkal kevesebb értéke van benne, mint az ál-középkori, ál-francia Averoigne-ban volt. Pedig ott is gólemek, vérfarkasok és démonok garázdálkodtak. A hyperboreai történetekben buta és rosszindulatú emberevő lények, a vurmik csatangolnak, továbbá színre lépnek még jégszörnyek, egy förtelmes fehér féreg, egy élő és öldöklő gleccser, s egy halott, amelyet nem lehet megölni, mivel minden szabályos, s megérdemelt kivégzésével egyre inkább inhumán rettenetté alakul át. Hősök nem léteznek, a valamilyen bátorságot vagy vakmerőséget mutató emberek pedig sorra elvesznek kapzsiságuk, kötelességtudásuk, szerelmük vagy romlottságuk miatt. Így a poszeidoniszi novellákat ehhez mérten szinte megnyugtató olvasni: bár telve vannak hatalomvágyó mágusokkal, rejtélyes kultuszokkal és a vég közeledtének tudatával...
Clark Ashton Smith, Lovecraft jó barátja volt (akivel tulajdonképpen csak levélből ismerték egymást, de tökéletesen egy hullámhosszon léteztek), s olyan klasszikus témákat dolgozott ki a műveiben, amelyek napjainkban is például szolgálnak a sci-fi, a horror és a fantasy szerzőinek. Lovecraft írói világával, s az általa megteremtett kozmikus horrorral is nagyon szoros volt a kapcsolata: A fehér féreg eljövetele például nélkülözhetetlen alkotórésze a Cthulhu-mítosznak, de nem parafrázis vagy utánzat, hanem saját, mintegy társszerzői hozzájárulás a legendához. A Malgyris-novellák, s egyáltalán, Poszeidonisz pedig erős hatással volt Jack Vance-ra, amikor megalkott a Haldokló Föld-ciklust és Ravasz Cugelt.
De mindennél sokkal fontosabb, hogy a Sarki regék két sötét világa változatos és gyönyörű a maga kegyetlenségében, továbbá tűpontosan kidolgozott, (pedig csak novellákban létezik). Így aki beleolvassa magát, egészen biztosan nem felejti el alakjait, szörnyeit, lidércálmait, szinte kimondhatatlan varázsszóként ható neveit és titokzatos tájait. Érdemes elmerülni benne.

Sir Arthur Conan Doyle: A Fehér Sereg
Delta Vision, 2017
Erre a kötetre nem lehet mást mondani, mint hogy kitűnő választás volt ahhoz, hogy elindulhasson a MesterMűvek Történelmi alsorozata. Vaskos, történelmi témájú, s immár százhuszonhét éves regényről van szó - de Sir Arthur Conan Doyle írta, akiről már minden könyvesbolti látogató hallott legalább, s a Holmes-történetek és Sherlock-filmek jóvoltából épp elég híres ahhoz, hogy elhihessük: bármilyen zsánerben és terjedelemben kitűnően tudott írni. A százéves háború idején játszódik, vagyis ízig-vérig középkori a könyv - de a mai fantasyrajongók is szeretik a középkori, ál-középkori fikciót, ahogyan szerette a regényt Glen Cook is, aki címében és témájában is erre reflektálva alkotta meg 1984-ben a mára legendássá vált A Fekete Sereget, majd a belőle kibontakozó egész ciklusát. Végül valóban egy már cselekményalkotásában is lebilincselően monumentális regényről van szó: de A Fehér Sereg fő eleme a vándorlás, a szereplők kutatása a címbeli zsoldoshad és önmaguk után, ezért pikareszk és road movie-elemeket tartalmaz, amelyek megkönnyíthetik az elolvasását a kalandvágyó, MesterMűvek-rajongó kézbe vevők számára.
Egy szó mint száz: nem is indulhatott volna jobban a széria. Még a nekem nagyon nem tetsző borítófestmény sem tudott eltántorítani a különleges kötettől, amelyet belül egyébként a regény 1901-es angliai kiadásához készült nagyon szép illusztrációk kísérnek. Ezeken úgy elevenedik meg az 1366-os Anglia és Franciaföld, s a szereplők a fiatal Alleyne Edricsontól, aki a noviciátus vállalása helyett válik vándor vitézzé, Sir Nigel Loringig, a különc és bátor, lenyűgözően lovagias várúrig - hogy közben a saját, olvasói fantáziám is teret kaphat.
A főszereplők (Alleyne mellett a nyers modorú és erejű Hordle John és a nagyszájú, félelmetes íjász, Samkin Aylward) azért csatlakoznak Sir Nigelhez, hogy eljuthassanak a Francia Királyságban, majd Spanyolföldön csatázó Fehér Sereghez. Addig azonban rengeteg különleges kaland vár rájuk: párbajok, ütközetek, menekülés, jó cselekedetek, szerelem... Hiába 536 oldal a kötet, szinte egyvégtében olvastam el: függetlenül kényelmes, nyugalmas tempójától, telve volt váratlan fordulatokkal, s a ráérős, alapos karakterépítése oda vezetett, hogy egyik-másik fontosabb szereplő (vélt vagy valódi) elvesztésekor szinte már gyászt éreztem, annyira hozzám nőtt egyikük-másikuk.
Épp ezért csakis ajánlani tudom mindenkinek a regényt: senki se riadjon vissza attól, hogy az egyébként érdekes és alapos előszó szerint A Fehér Sereg nélkülözi a feszes dramaturgiát és a pszichológiailag hiteles, háromdimenziós karakterábrázolást - mivel szerintem ennek épp az ellenkezője az igaz. Csak éppen teljesen öntörvényű mű: nem úgy táncol, ahogy az elvárásokkal teli olvasó fütyül, hanem a saját útját járja - s arra azután el is vezeti a kitartó és nyitott érdeklődőket. S nem ezt várjuk valójában egy jó könyvtől?

Arthur D. Howden Smith: Szürke Hajadon
Delta Vision, 2018
Végére a legjobbat? Most, ahogy ezt a bejegyzést fogalmazgatom, jöttem rá, hogy a kötet elolvasásáig előttem tökéletesen ismeretlen Arthur D. Howden Smith külön történetekből (kisregények-ből? novellákból? fejezetekből?) összeálló regényét már majdnem azzal az érzéssel olvastam, mint Robert E. Howard (ál)történelmi elbeszéléseit. A Szürke Hajadon egyes részeinek megismerésekor érzett élvezetet leginkább csak ahhoz tudom hasonlítani, amikor először értem el A Fekete Ember vagy a Becsületbeli ügy végére.
Történelemrajongóként kaptam egy olyan átfogó, színes és szélesvásznú hangulatképet az adott korokról és népekről, amelyet lehetetlenség elfelejteni. Fantasykedvelőként csavaros, átkokkal, varázslattal és megdöbbentő fordulatokkal teli kalandokat ismerhettem meg. Plusz: olvasóként képtelen voltam abbahagyni a könyvet. Így bár kilenc hosszabb történetre tagolható, nem tudtam megállni, s mindössze két nap alatt elolvastam. Mármint először: mert azóta is többször visszalátogattam a világaiba. Jelen pillanatban a Thord udvarlása című izlandi novella a kedvencem, amelyet már négyszer újraolvastam, s valamit nagyon eltalált bennem, hiszen még olyankor is eszembe jut, amikor valami valóban izlandit és hősieset olvasok, például eredeti, középkori sagákat vagy izlandi regéket és mondákat.
Izland (meg a korabeli ír és bizánci világ) mellett a Szürke Hajadon történetét olvasva elkalandozhatunk az ókori Egyiptomba, Hellászra és Rómába is; végigharcolhatunk hellenisztikus és pun ütközeteket, eljuthatunk a kora újkori Itáliába és Angliába; s összességében mintegy háromezer éven át követhetjük figyelemmel egy legendás fegyver útját. A Szürke Hajadon ugyanis, amely sajátos, szinte mágikus személyiséggel bír, egy veszedelmes, mégis legendás kard. Áldás és átok kíséri: aki kiérdemelte, akit magának választ a kard, az mindenben számíthat rá, s testét nem érheti el más fegyvere. Mégis, a Szürke Hajadon forgatása magában hordozza a halált: s épp amiért fegyver nem végezhet a kard viselőjével, legtöbbjüknek csúfos és tragikus halál jut osztályrészül. Előtte azonban hőssé válnak, vagy épp az emberiség utolsójává: hiszen a Hajadon, s a birtoklására érzett vágy, vagy a viselése miatti büszkeség képes a rabszolgából szabad embert, az árulóból héroszt, a szerelmesből csalót, a gyávából bátort, s a győztesből vesztest formálni. Az i. e. 15. században kovácsolták, s 1588-ban búcsúzhatunk el tőle, de befejezve a könyvet szerintem minden történelemszerető elkezd azon töprengeni, hol is fedezhetné fel még a kard hatását a históriában...
Nem véletlenül volt az író, Arthur D. Howden Smith (1887-1945) katonai végzettségű haditudósító és történész: nagyon értett a történelemhez, amelyből témáit kölcsönözte kalandos és fantáziajátékos regényeihez és novelláihoz. Megismerve A Szürke Hajadont, alig várom, hogy mást is olvashassak tőle. Ez a könyve egyébként így összeállítva unikum, mivel a kilenc kardtörténetből az első, egyiptomi tárgyú sosem került be a Hajadonról összeállított angol nyelvű kötetekbe, megmaradt újságformában: egészen eddig. (Bár a tartalomjegyzékből sikerült rejtélyes módon kihagyni, de a könyvben ott van, a címe A kovácsolás.) Ám enélkül az érdekesség nélkül is különleges és izgalmas kötet ez: s mindez a fordítónak, Sárpátki Ádámnak is nagyban köszönhető. Remélem, sokat dolgozik még a Történelmi alsorozatnak.

2. A MesterMűvek sorozat köteteiről a blogon 2011-2018 (linkgyűjtemény)