Legújabb szépirodalmi olvasmányélményeimről ezúttal próbáltam úgy írni, hogy egy-egy jellemző idézetet válasszak ki belőlük.

Arnaldur Indriðason: Hipotermia
Animus, 2014
Arnaldur Indriðason izlandi írót (*1961) az Animus kiadó Skandináv Krimik sorozata ismertette meg velem. A Hidegzóna című kötet életre szóló találkozás lett: először is meggyőzött arról, hogy a skandináv krimik jók, másodsorban biztosított arról is, hogy bármit is ír még Indriðason, nekem az nagyon fog tetszeni és szívesen újraolvasom. Végül adott egy olyan hangulatot, amit azóta is keresek minden skandináv krimiben, de a legtöbbször csak a szerzőnél találom meg. Indriðason tizenhárom könyvet írt főhőse, Erlendur felügyelő nyomozásairól, ezeket a harmadiktól kezdve már számos európai nyelven, így magyarul is kiadták. Három év után folytatódott a sorozat, így a Vérvonal, a Kihantolt bűnök, a Távoli hangok, a Hidegzóna és a Hideg nyomon című regények után ezúttal az angol mintára Hipotermiának keresztelt nyolcadikat vehettem kézbe. És nagyon élveztem. A téma: egy különös nő öngyilkossága. Erlendurnek valami gyanús, s minél tovább nyomoz a depresszió köreibe zárt María halála után, annál inkább biztossá válik abban, hogy a nőt valójában meggyilkolták. A felügyelőnek a szellemvilággal és a jelen hallgatag szereplőivel való küzdelmét még izgalmasabbá teszi, hogy úgy tűnik, két réges-régi eltűnés ügye is feltárulhat előtte, ha jól keresi a nyomokat. Egyetlen kritikám a borítót illeti: egyrészt semmi köze az eddigi öt stílusához, másrészt napokig nézegettem a neten a kicsinyített borítót és a kinyújtott nyelvű nőt, mire megvettem a könyvet - és rögtön kiderült, hogy a fedélen ott bizony nem nyelv van, csak egy hópihe... Zavaró. A könyv viszont remek, benne Erlendur örök lidércálmával, öccse halálával...
"Az elhagyott tanya udvarán állt, amely valaha az otthona volt, és felnézett a Hardskafira. A hegynek a fjordra leszálló jégköd miatt csak a körvonalait lehetett látni. (...) Egy ideig némán és komoran nézte a hegyet, majd túrabotjával és egy kis hátizsákkal útnak indult. Jó tempóban haladt, a téli álmot alvó természet csendjétől körülvéve. Hamarosan eltűnt a hideg ködben." (Torma Péter fordítása, 287. o. - A kötet eredeti címe is a hegy neve volt: Hardskafi.)

Sam Savage: Firmin - Egy alvilági élősdi kalandjai a nagyvárosban
Európa, 2011
Méltatlanul elhanyagolt könyv, alig olvasni róla. Pedig remek. Idő: 1962. Helyszín: Boston, a lebontásra ítélt Scollay Square, egy kis antikvárium. A főhős: Firmin, a költői lelkű és könyvszerető patkány, a bolt (lassanként egyetlen) lakója. Téma: olvasónapló, fájdalomnapló, élettörténet, könyv az alkotás és az irodalomfogyasztás nehézségeiről, beszámoló a halálról (igazi emberhalálról is, de az is kérdés, a könyvek halála-e egy antikvárium bezárása?), állattörténet (abban a klasszikus, példázatos, fabulás értelemben). És az emberkerülő, filozófiát végzett remete, az 1940-es születésű Savage második könyve az öt létezőből, melyet hatvanhat évesen publikált... Posztmodern, olvasás, könyvek, irodalom, gyász, zene, művészet, hajléktalanok, magány, még több magány. A Firmin sírnivaló és elégikus remekmű: fogalmam sincs róla, melyik műfajban vagy zsánerben, vagy csak úgy, önálló kategóriát alkotva, de mindenképpen örök darab. És természetesen csakis Fernando Krahn rajzaival, mert akkor torokszorító igazán.
"Egy nap (...) Jerry egy játék zongorát hozott haza, amelyet ugyancsak a szemétben talált. Fehér volt, három lábon állt és egy kis pad is tartozott hozzá. (...) a földre tette, és hagyta, hadd játsszak vele én. (...) Főleg Cole Portert és Gershwint játszottam. És a padon ülve, a zene ritmusára himbálózva pont olyan voltam, mint Fred Astaire, és úgy is énekeltem, mint ő. Hogyne, persze tudom jól, hogy ez csak bizonyos perspektívából nézve volt igaz, és Jerry nem hallott mást, mint magas, patkányhangú nyüszítést. De mégis nagyon szerette." (Boris János fordítása, 133-134. o.)

Alfred Bester: Az arcnélküli ember
Delta Vision, 2014
Áttörés a könyv két okból. Egyrészt végre megjelent egy MesterMűvek kötet a 2014-es évben a kiadónál. Orson Scott Card eredetileg 2013 végére beharangozott Bűvölete (melyet igazából csak 2014-ben tudtam megvenni) után a sorozat sok-sok csábító és reményteljes könyvígérettel, de leállt. Az okok nem érdekesek: számomra az volt a fontos, hogy Az arcnélküli ember megjelenésével megtört a jég, s elindult újra a sorozat, amely - remélem - nemsokára olyan remek kötetekkel folytatódik, mint a Klasszikusok közt Robert E. Howard Fekete Turlogh és a kelták című gyűjteménye, a Fantasy szériában Jo Walton A király neve című monumentális regénye és Abraham Merritt Istár hajója című kötete, a Science fiction alsorozatban pedig Piers Anthony Fthorja. Másrészt áttörés a könyv azért is, mert egy nagyon különös, modern, sőt, a maga idejében (1953) egyszerűen hipermodern nyelvű és szövegű utópisztikus sci-fi a Tigris, tigris! már jól ismert szerzőjétől. Kiváló a fordítás (Galántai János munkája) és a borítókép is, talán az egyetlen hiányérzetem a bevezető tanulmánnyal kapcsolatban volt: az ugyanis leginkább arról szólt, hogy e könyv visszarepít bennünket lelkes tizenéveskorunkba, a lineáris, klasszikus sci-fi időszakába. Ehhez képest számomra ez a regény olyan volt, mint egy szürreális álom összevágva idegesítő reklámfilmekkel és egy másik adón zajló krimivel, amit nekem kellett összerendeznem és megértenem, ráadásul a hangsúlyozottan költői és hidegháborúsan példázatos keveredett benne a cinikusan és kalandosan izgalmassal. Bevallom, nem biztos, hogy erre az élményre tizenhárom évesen, "felhőtlen ifjúságom" idején készen álltam volna, holott Asimovval, Clarke-kal akkor ismerkedtem meg úgy igazán.
"Nem sikítok. Énekelek. Sziporkázó márvány színpadon dalolok, a muzsika szárnyal, ragyognak a fények. De az amfiteátrum üres, árnyékoktól terhes, sötét gödör. Csak egyvalaki van ott. Néz, fenyegetően, szótlanul. Az Arcnélküli Ember." (Galántai János fordítása, 13. o.)

Beatrijs - Egy apáca története
L'Harmattan, 2012
Volt egyszer egy nemzetközi kutatási program. Keretében Daróczi Anikó és Réthelyi Orsolya 2009-től vizsgálta az egyik leghíresebb, már középholland nyelvű középkori Mária-csodatörténet, a Beatrijs szövegét: részt vett a különböző nemzetek fordítóműhelyeinek tanácskozásain, 2010-ben tizenhat diákkal fordította és tanulmányozta az eredeti szöveget két szeminárium keretében, 2011-ben konferencián vett részt, 2013-ban pedig tanulmánykötetbe adott írást. E projektnek a keretében jött létre a mindeddig sajnos egy kötetet megért olla vogala - minden madár sorozat, amely a régi németalföldi irodalmat mutatja be. Ebbe a Beatrijs végleges magyar műfordítását Rakovszky Zsuzsa készítette el. Ám - mindez nem fontos. A lényeg, hogy ez a történet gyönyörű, csodálatos, különleges, költői és megható. Alig harminckét oldal, mégis örök olvasmányélmény maradhat. Mert szép és furcsa. Beatrijs apáca, aki szerelmes. Egy éjszaka megszökik hát a kolostorból, s feleségül megy megszöktetőjéhez, akivel hét évig élnek nagy szegénységben. A fiatalember megelégeli az ínséget, és elhagyja feleségét, aki magára marad két gyermekével. Beatrijs nem tehet mást, prostituáltnak áll, s hét esztendeig szenved a bűntől és a bánattól. Akkor azonban visszatér kolostorához, ahol megtudja - hogy csodák csodája, soha el sem hagyta azt: Szűz Mária ugyanis szökése pillanatában felöltötte a képét, s azóta is ott szolgál helyette. Csak vissza kell térnie a zárdába, s folytathatja úgy, mintha az elmúlt tizennégy év meg sem történt volna. Praktikus, mégis megkapó történet, amelynek nem is a mi (maga a sztori), hanem a hogyan, a költői megformálás adja a szépségét. A kötetnek pedig a finom színes képecskék, a jó jegyzetek és az érdekes tanulmányanyag.
"S Máriának mondj köszönetet!
A sekrestye kulcsát, melyet
mielőtt kiosontál volna,
fölakasztottál a szoborra,
oly jól őrizte, hogy tizennégy
esztendeig észre se vették
a házban távollétedet.
Oly jó barátod ő neked,
hogy köntösödet felöltötte,
s a házban mindenki azt hitte,
te vagy az, s így szolgált helyetted..."
(Rakovszky Zsuzsa műfordítása Daróczi Anikó szövegéből, 32-33. o.)

Robin Hood krónikák 1. - Robyn Hode kis gesztája
Attraktor, 2013
Robin Hood krónikák 2. - A korai balladák és színművek
Attraktor, 2013
Ez a két csendben megjelent kis könyv fantasztikus vállalkozást rejt magában. Amikor hosszan írtam a Robin Hood-legendák keletkezéséről és a különböző magyar Robin Hood-regényekről (Történetek Robin Hoodról, Újabb történetek Robin Hoodról), az eredeti balladákból még nem állt rendelkezésre más változat, mint Gombos Imre kilenc műfordítása A vízbe fúlt szeretők című antológiában. A Kiss Sándor szerkesztette, fordította két "krónika" azonban megismertet a leghosszabb középkori Robin Hood-balladával (ez a geszta) és az összes korai rövidballadával. Így aki arra kíváncsi, honnan eredt, honnan indult Robin Hood alakja az angol népköltészetben, e művek elolvasásával pontosan meghatározhatja azt.
A második kötet azonban továbbmegy, már nem teljes fordítást, de bő válogatást ad a középkori Robin Hood-színmű-töredékekből és az újkori, de még a romantika korát megelőző balladákból is. Amelyik pedig nem szerepel benne (mert szövege romlott, vagy jórészt valamelyik korábbi szöveg átvétele, kompilációja, variánsa), annak is összefoglalja a történetét és keletkezési körülményeit. Így azután megismerkedhetünk mindennel, ami Robin Hood, de korábbi Walter Scott Ivanhoe-jánál. Persze az ember mindig lehet telhetetlen: én szívesen elolvastam volna az összes újkori szöveget is, akár egy harmadik kötetben. De a balladákkal való ismerkedés így is nagy kaland volt, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
Főleg, hogy van olyan mű, ami A vízbe fúlt szeretőkben és a két új kötetben is szerepel; ami izgalmas összehasonlításokat tesz lehetővé, és egy kissé bevezet a műfordítás furcsaságaiba is. Egy példa a Robin Hood és Gisborne-i Guy (Gombos Imre, 49. o., 1.), illetve a Robin Hood és Guy of Gisbourne (Kiss Sándor, 64-65. o., 2.) című balladából, amely a 17. századból marad fenn, de valószínűleg még az 1400-as évekből való.
1. A Szűzanyához szólt Robin,
S tüstént talpára állt,
Kardjával rettentőt csapott,
S így lelt Sir Guy halált.

Szólt: "Jó Sir Guy, aludj, aludj,
S ne légy rám haragos,
Vágtál vón' rajtam jobb sebet,
Nékem lett volna rossz."

Robin leveté zöld köppenyét,
Sir Guyra ráveté,
S maga a lócsuklyába bújt.
Főtöl sarkig fedé.

2. Robin Máriára gondolt,
S menten fel is ugrott.
Visszakézből vágva egyet
Jó Sir Guyvel végzett legott.

Majd szólt: "Pihenj, pihenj, jó Sir Guy,
S felém haraggal ne légy,
Ha szebb csapást adtam volna,
A halálba is szebben mégy."

Robin levette zöld köpenyét.
És azt Guyre terítette,
Annak lóbőr öltözékét,
Meg magára mind felvette.
Jól látható a három különbség. Gombos Imre végig egyetlen ritmusban fordítja a balladát, ami inkább romantikus, mint korhű (én legalább is nagyon hallom benne Arany Jánost, sőt, a Shakespeare-t fordító Arany Jánost: Mig meg nem csaltál, elveszesz, / Nem azt igérted-e? / Ugy is lett volna, esküszöm: / Ne jöttél volna be!). Nem utal a harci technika részleteire (máshol sem, például a céllövészetnél, ahol nem adja meg a távot, rövidít), s az értelmezésben is eltér. Ugyanis az általam kihagyott köztes versszakban a győztes Robin tőrével felismerhetetlenné szabdalja az áruló és halott Guy arcát. Erre (is) utal a második versszak vége az új fordításban (A halálba is szebben mégy), a régiben azonban csak arról van szó, Robin is meghalhatott volna.

Linkek:
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek 
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.