Ezzel a poszttal folytatódik a Valkűr-sorozatom. Míg az előző bejegyzésben a népszerűsítő és a szakirodalom alapján igyekeztem összefoglalni, hogyan is zajlott a Hitler-ellenes júliusi összeesküvés, s ki volt Stauffenberg gróf, a vezetője, ezúttal azokról a könyvekről lesz szó, amelyek magyar nyelven is elolvashatóak, s az összeesküvésről szólnak.

Akik nem szerepelhetnek

Közülük sajnos hiányoznak a téma elsőrangú szakértőjének, Peter Hoffmann professzornak a könyvei: amikor a Stauffenberg-merénylet a magyar kiadók érdeklődési körébe került, sajnos egyik szerkesztő választása sem az ő valamelyik munkájára esett, pedig angol és német nyelven, s röviden és hosszan is írt a júliusi összeesküvésről. Az 1930-as születésű történész Németországban még a krími háború történetéből doktorált, pályája további mintegy hatvan évét azonban már egyértelműen a német ellenállás történetének szentelte. 1961-től egyetemi oktatóként Amerikában élt, 1970-ben pedig elkezdett tanítani a kanadai McGill Egyetemen, amelynek ma ő a William Kingsdorf-történészprofesszora.

Első kötete az ellenállásról 1969-ben jelent meg Widerstand, Staatsstreich, Attentat: Der Kampf der Opposition gegen Hitler címmel: később monumentálissá bővítve, átdolgozva még számos alkalommal kiadták (1970, 1979, 1985), s angol változata is elkészült (The History of the German Resistance 1933-1945, 1977, 1979, 1996). 1979-ben került a boltokba első, már kifejezetten a júliusi összeesküvéssel foglalkozó könyve, egy rövid bevezetés a témába Widerstand gegen Hitler (und das Attentat vom 20. Juli 1944) címen, amelynek szintén számos későbbi, bővített kiadása létezik (1984, 1993, 1994), s egy változatát angolul is kiadták (German Resistance to Hitler, 1988). Stauffenbergről 1992-ben jelentette meg az első életrajzot Claus Schenk Graf von Stauffenberg und seine Brüder címmel, amely még az évben megért egy utánnyomást, s 2004-ben ismét kiadták. Hoffmann angolul is közzétett egy monográfiát a grófról Stauffenberg: A Family History 1905-1944 címmel (1995, 2003), majd ennek az anyagát is beépítve adta ki a német kötet átdolgozott, bővített változatát már az ezredforduló után (2007, 2008, 2009), a lényegre koncentráló Claus Schenk Graf von Stauffenberg: Die Biographie címen. Ma ez a gróf legjobb életrajza: igaz, több mint 700 oldal, mégis jó lett volna magyarul elolvasni.

Van azonban Hoffmann-nak egy kényelmesen rövidke, kifejezetten a témába bevezető Stauffenberg-könyve is, az 1998-ban kiadott Stauffenberg und der 20. Juli 1944: ez alig több mint 100 oldal és nagyon olvasmányos - kár, hogy 2008 körül egy magyar kiadó sem talált rá. Én nagyon élveztem, annak ellenére, hogy csak német nyelven tudtam elolvasni. Sok mindent felcsillantott abból a hihetetlen mennyiségű tudásból és információból, amelynek Hoffmann professzor a birtokában van. (1) Épp ezért úgy gondolom, hogy az alábbi listán szereplő szerzők hitelességét az is jól mutatja, hogy saját művük forrásaként használtak-e valamit az ő munkái közül, s ha igen, melyik kiadásból.

Hoffmann könyvei mellett szokták még említeni jó életrajzként Joachim Fest érdekes történelmi esszékötetét a témáról (Staatsstreich: Der lange Weg zum 20. Juli), amely 1994-ben, az ötvenedik évfordulóra jelent meg: de ezt sajnos még nem olvastam. Viszont nagyon tetszett a 2004-ben, a hatvanadik évfordulóra elkészített német Stauffenberg-film apropóján kiadott német életrajz is: Gerd R. Ueberschär Stauffenberg: Der 20. Juli 1944 című könyve (2006-ban újra kiadták Stauffenberg und das Attentat vom 20. Juli 1944 címen, s ma így kapható). Ez a történések gazdag kontextusba helyezett bemutatása mellett külön foglalkozik az időrend részleteivel, az összeesküvők más ellenállókkal való kapcsolatával és "az ellenállás asszonyaival", a feleségekkel és nőrokonokkal, valamint tartalmaz egy kiváló életrajzi kislexikont az összeesküvés legfontosabb résztvevőiről.

Akinek elsőként kell szerepelnie

Christian Graf von Krockow
A Valkűr-hadművelet - A Hitler elleni összeesküvés
Gabo, 2008, fordította: Kajtár Mária
Eine Frage der Ehre: Stauffenberg und das Hitler-Attentat vom 20. Juli 1944., 2002

Talán nem véletlen, hogy az egyértelműen legjobb, legmegbízhatóbb és legalaposabb könyvet, amely a júliusi összeesküvésről magyarul megjelent, egy német történész írta. Ráadásul egészen különleges, hiszen pomerániai arisztokrata, aki legalább ugyanaddig vissza tudta vezetni a családfáját, mint Stauffenberg gróf: könyve ugyanakkor a demokrácia, az egyéni bátorság és a szolidaritás ünneplése, amely elképesztően könnyed hangú, mégis részletes és megbízható bemutatását adja Stauffenberg életének és tetteinek.

Krockow (1927-2002) Németországban és Angliában végezte egyetemi tanulmányait, hallgatott szociológiát és alkotmányjogot is, doktorátusát pedig filozófiából szerezte 1955-ben. A hatvanas években a göttingeni egyetemen, később pedig Saarbrückenben, majd Frankfurtban volt a politikatudomány professzora. 1981-ben, professor emeritusként visszavonult a tanítástól és történelmi munkákat kezdett írni. 1988-ben szerzett nevet magának különleges szemléletű könyvével, a Die Stunde der Frauen: Bericht aus Pommern 1944 bis 1947-gel, amely leánytestvérének, Libussa Fritz-Krockow-nak állított emléket, aki a második világháború végén kezdte volna meg arisztokrata asszonyéletét, helyette azonban nőként, egyedül kellett szembenéznie a Pomerániát és a német társadalmat érintő változásokkal. Szintén híres kötete a 2001-es Hitler und Seine Deutschen, amelyben azt kutatta, hogyan kerülhetett hatalomra Hitler, s miért bízott benne rendületlenül az ország egészen a keserű végig. Különleges, a szociológia és az eszmetörténet eredményeit is felhasználó nézőpont jellemezte Krockow történelmi biográfiáit is, amelyeket többek közt II. Vilmosról, Bismarckról, II. (Nagy) Frigyesről adott ki. Winston Churchillről írt élvezetes életrajza magyarul is olvasható.

A Valkűr-hadművelet kiváló összefoglalása és bemutatása a legnevezetesebb Hitler-ellenes összeesküvésnek: rövidsége és olvasmányossága ellenére meglepően nagy szakirodalmon alapszik, s különleges dokumentumok, jegyzetek, archív fotók és személyes kitérők színesítik. Véleményem szerint alapvetően a fiatalokat szeretné megszólítani: erre utalnak okosan provokatív hangú, ugyanakkor egyszerű nyelvezetű bevezető és befejező töprengései, amelyek azt kutatják, miként érthetjük meg a 21. században, egy az ő korától, világától és neveltetésétől annyira különböző időszakban Stauffenberg gróf személyiségét, tetteinek mozgatórugóit, s az őt vezérlő eszméket. Olyannak ábrázolja az ezredest, "aki forrón szerette a hazáját, és példája arra bátorít, hogy saját belátásunk szerint gondolkodjunk és cselekedjünk, még akkor is, ha nagy távolság választ el tőle bennünket, hétköznapi embereket."

A kötet tíz fejezetben mutatja be Stauffenberg életét: szellemi tájékozódását, ifjúkori rajongását a különös misztikus költő, Stefan George eszméi iránt, katonai karrierjét, útját az ellenálláshoz, a Valkűr-terv előkészítését, 1944 júliusának eseményeit, a merénylet és a puccs időrendjét, továbbá a hitleri megtorlást. Szakszerű és szemléletformáló könyv, amelynek egyéni nézőpontját eredeti címe, a Becsületbeli ügy is igazolja, hiszen arra utal, amit Stauffenberg ezzel a paradoxonnal fejezett ki: "Itt az idő, hogy tegyünk valamit. Egyébként aki mer tenni valamit, tudnia kell, hogy mint áruló fog bevonulni a történelembe. Ha azonban nem tesz semmit, akkor a saját lelkiismerete előtt lesz áruló." (1) A kötet terjedelme ellenére kifejezetten sok olyan forrást felsorakoztat, amelyekből jobban meg lehet ismerni Stauffenberget, az embert: fennmaradt leveleit, lejegyzett beszélgetésfoszlányait, kedvenc verseit. Rengeteg kérdést megválaszol az eseményekkel kapcsolatban, mindig forrásokra és tényekre hivatkozva, mint például: hogyan jöhetett létre a náci diktatúra Európa közepén? Miért nem gyilkolták meg már sokkal korábban Hitlert? Milyen volt a kapcsolat a mester, Stefan George és a tanítványai között? Volt-e nemzetiszocialista Stauffenberg? Volt-e antiszemita Stauffenberg? Miért épp a félszemű, félkezű ezredes kísérelte meg a bombamerényletet? Hogyan képzelte el a jövőt Stauffenberg a puccs sikere után, kiket becsült sokra az ellenállók közül? A kötet aprólékosan bemutatja mindazokat, akikkel Stauffenberg kapcsolatba került: a katonai ellenállás tagjait Tresckow-tól Gersdorffig, Peter Yorck von Wartenburg gróftól Witzleben tábornokig, a polgári ellenállás képviselőit a volt lipcsei polgármester Carl Goerdelertől az egykori római követ Ulrich von Hasselig, a keresztény szakszervezeti vezető Jakob Kaisertől a szociáldemokrata Justus Leberig.

A könyvben az alaposság élvezetes stílussal, logikus felépítéssel és egyéni véleménnyel társul: vitathatatlanul ez a legjobb Stauffenberg-kötet magyarul. Természetesen az sem véletlen, hogy Krockow buzgón hivatkozik Peter Hoffmann összes friss munkájára, még ha egy helyen vitába is száll vele: így könyvében egyúttal rálátást nyújt a legmegbízhatóbb szakirodalomra is, amely csak létezik a Hitler-ellenes összeesküvésről. Ha az alábbi könyvlistáról csak egyetlen kötetet lehetne ajánlani, természetesen ez volna az. Szerencsére folyamatosan kapható mind a kiadó oldalán, mind a nagyobb internetes könyváruházakban (amilyen pl. a Bookline). Úgy gondolom, nagyon érdekes bevezetés lehet bárki számára a témába, és egyáltalán, a történelmi ismeretterjesztés berkeibe, mivel pontos, hiteles, tisztességes és érdekes munka. Aki megkedveli, később minden hasonló műtől ilyen tényszerűséget, jó stílust és történészi erkölcsöt vár majd el. Olvasóit okos és óvatos kételyre inti mindenféle hamis pátosszal szemben, így főhősét, Stauffenberget sem a mítoszok áhítatos ködén át, hanem objektíven, mégis megszerethetően ábrázolja. Nem is várnék többet egy történelmi életrajztól.

Akiknek nem kellene szerepelnie

Michael Baigent - Richard Leigh
A Valkűr-hadművelet - Stauffenberg és a Hitler elleni merénylet
General Press, 2008, fordította: Bóday Pálné
Secret Germany: Claus Von Stauffenberg and the Mystical Crusade Against Hitler, 1994

Erről a kötetről nagyon nehéz írni, három okból. Az első, hogy épp a rangos General Press Kiadó adta ki meggyőzően elegáns minőségben. Mivel tőlük a jó könyvek és a kiváló választások a megszokottak, nehezemre esik leszögezni, hogy ennél rosszabb Valkűr-könyvet keresve sem választhattak volna - persze abból a szempontból, hogy mennyire megbízható, hiteles és szakszerű.

Mert Michael Baigent (1948-2013) és Richard Leigh (1943-2007) neve arra mindenképpen garancia volt, hogy Magyarországon nagyon-nagyon sokan megveszik majd ezt a kötetet: gazdasági szempontból tehát okos döntés volt a szerzőpáros újabb opusát is kiadni. Tőlük ugyanis a következő könyveket olvashatjuk el még magyarul: Szent vér, Szent Grál (Henry Lincolnnal), Az abbé titka (Henry Lincolnnal), Mi az igazság a Holt-tengeri tekercsek körül?, Az inkvizíció. Baigent továbbá egyedül jegyzi a Jézus-rejtélyek című kötetet. Mert, igen, ő és szerzőtársa azok, akiktől Dan Brown A Da Vinci-kód című regényének alapötletét merítette, amelyben ugyebár, kiderül, hogy a Grál valójában Mária Magdolna, Jézus felesége, leszármazottaik örökségét pedig a titokzatos Sion-rend őrzi, lásd Leonardo Utolsó vacsorája stb. stb. stb. A szerzőpáros 2006-ban beperelte Dan Brownt plágiumért, de elveszítették a pert: nagyon helyesen, hiszen ha ők egy történelmi munkát hoztak létre, abból egy thrillerszerző nyugodtan meríthetett. Ám ez is mutatja, milyen különösen látták a szerepüket: mintha könyvük egyfajta misztikus kinyilatkoztatás lett volna, amelyet Brown hiteltelenített. Ebből is látszik a második probléma: hogy sem Baigent, sem Leigh nem nevezhető történésznek abban az értelemben, hogy megfelelő módszertan, forráskutatás, hitelesség és pontosság jellemezné a műveiket. Sokat elárul hozzáállásukról Stauffenberg-könyvük eredeti címe: lefordítva Titkos Németország: Claus Von Stauffenberg és a misztikus kereszteshadjárat Hitler ellen... (Bár egyes későbbi puha fedeles kiadásokban ez a kissé szakszerűbb Claus Von Stauffenberg and The True Story of Operation Valkyrie-re módosult.) Mindent, de mindent saját elképzeléseik szerint formált misztikus szósszal öntenek le, a tények közül pedig csak azok érdeklik őket, amelyeknek valamilyen módon hasznát tudják venni ezoterizmusukban. Azonban - s ez a harmadik nehézség - mára mindkét szerző meghalt már, tehát kellemetlen számomra, hogy leszögezzem róluk, Stauffenberg-kötetük nem éri meg a papírt, amire nyomták.

Természetesen valós ténymorzsákból indulnak ki, hiszen Stefan George költészetét valóban izgalmas misztikus-nacionalista-szimbolista jegyek jellemezték, Stauffenberg valóban arisztokrata volt, mondható, hogy középkori lovagok leszármazottja: könyvükben viszont mindezt sikerült a legteljesebb mértékig összezilálni tengernyi szabad asszociációval. Ennek érzékeltetésére talán elég annyi, hogy náluk a végletekig idealizált, már-már nem is emberi léptékű Stauffenberg egyszerre lesz nemzeti megváltó, modern Akhilleusz, német Bolkonszkij herceg avagy Arábiai Lawrence, Goethe hőse, továbbá olyan ember, "akinek lelkében tükröződött Németország kollektív identitásválsága" (3), s aki arra "vágyott, hogy jóvátegyen, megváltsa mindazt, amit a német történelemben értékesnek, igaznak tartott: a Hohenstauf-császárokat, a virágzó középkori kultúrát, Luthert és a reformációt, Goethét és Schillert, Hölderlint és Novalist" (4) - vagyis mindazt a keveset, amelyet a szerzőpárosnak sikerült elsajátítania a német történelemből...

Ha sikerül lemászni a patetikus magaslatokból, egy végtelenül zilált szerkezetű, többségében légből kapott állításokat és a témához szinte semmiben sem kapcsolódó, rendkívül hosszú hadászati, teológiai és misztikus-ezoterikus, a német néplélekkel foglalkozó kitérőket felsorakoztató könyvet kapunk, amelyre igaz mindaz, amit David Aaronovitch írt nagysikerű Vudu-történelem című könyvében  a Szent vér, Szent Grálról: "azok a területek, amelyeket a három (itt: két) szerző megpróbált felderíteni, sokkal több színt hoztak, mint ahogy a hagyományosabb kronologikus vagy tematikus történeti munkáktól megszokhattuk: foglalkoztak a Bibliával, (...) a szabadkőművességgel, az antropológiával,  az alkímiával, a (...) középkori politikai ügyekkel, mítoszokkal, legendákkal. Ha valaki tartja magát a többi történész által követett módszertani elvekhez, akkor ez a korlátokat nem ismerő gondolkodásmód nemhogy nem gyanús, de egyenesen csodálatra méltó lesz a szemében. A kiábrándító való ezzel szemben az, hogy a három (itt: két) szerző semmiféle módszertani elvekhez nem tartotta magát. (...) E kapcsolatok megteremtése érdekében tehát a szerzők félretették az elemzés tudományos módszereit." (5)

A fentiek miatt Baigent és Leigh A Valkűr-hadműveletéből nyugodtan el lehetne hagyni a kétharmadát, így kapnánk mintegy száz oldalt, ami tényleg a témáról szól: ezekben a részekben viszont rengeteg a logikátlanság és a pontatlanság. (6) Ahol jó a szöveg, fájó belátni, hogy szinte szó szerinti átvétele mások műveinek, általában Hoffmann 1992 előtt született írásainak. Ezeket a részeket azonban olyan anti-történelmi eszmefuttatások veszik körbe, amelyek lehetetlenné teszik búza és ocsú szétválogatását. A bibliográfia is sokban utal a kötet minőségére, hiszen benne együtt szerepel Bismarck, Heine és II. Frigyes ötletszerűen kiválasztott néhány életrajza, Thomas Mann esszéi, hadtörténeti kötetek vadászgépekről és Wehrmacht-járművekről, értelmezhetetlen misztikus művek és politikai összeesküvés-elméletek... Senkinek sem ajánlott, kerülendő könyv!

Két kiváló könyv a témáról

Philipp Freiherr von Boeselager
Meg akartuk ölni Hitlert - A Valkűr-hadművelet
Gabo, 2009, fordította: Bíró Péter
Nous voulions tous Hitler: Le dernier survivant du complot du 20 juillet 1944, 2008

Őszintén kíváncsi vagyok, mi vezette a Gabo Kiadót, hogy - miközben a magyar mozikban folyamatosan futott a Valkűr című Tom Cruise-film, s a boltokban már kapható volt a Krockow írta, fentebb már bemutatott A Valkűr-hadművelet című kötet (persze, jócskán félrepozicionáló, filmképes borítóval) - kiadják ezt az olvasmányos, ám az eseményeknek egy igen távoli szemtanújától származó emlékiratot, ráadásul a meglehetősen félrevezető A Valkűr-hadművelet alcímmel: holott eredetileg a könyv úgy hirdette magát, mint a júliusi összeesküvés utolsó túlélőjének visszaemlékezése - merthogy az. Bármiért is döntöttek azonban a kiadás mellett: én nagyon nagy örömmel olvastam, s olvasom újra azóta is ezt az önéletrajzi beszámolót, amely úgy keletkezett, hogy Florence és Jérôme Fehrenbach életinterjút készítettek a kilencvenéves Boeselagerrel, majd azt fejezetekre bontották.

Az 1917-es születésű Philipp Freiherr von Boeselager Stauffenberg grófhoz hasonlóan katolikus német nemesi családból származott, s volt egy hőn szeretett bátyja, a nála három évvel idősebb Georg. Az ő hatására jelentkezett a paderborni 15. lovasezredhez, s egész katonai és emberi pályája összefonódott Georgéval, aki kitüntetve magát a franciaországi és az oroszországi harcokban, odáig vitte, hogy 1942 januárjában, a rastenburgi főhadiszálláson Hitler személyesen tűzte a mellére a vaskereszt lovagkeresztjét a tölgyfalombokkal.

A két tiszt 1941-ben együtt csatlakozott a Tresckow tábornok szervezte katonai ellenállócsoporthoz. Tudomással bírtak a keleti fronton Hitler ellen tervezett sorozatos merényletkísérletekről, s részesei lettek volna annak a gyilkossági kísérletnek is, amelynek során 1943 márciusában a Kluge tábornok alá rendelt kilenc tiszt körbeállva és megcélozva a villámlátogatásra érkező Hitlert, pisztolylövésekkel próbált volna meg végezni vele. (A merénylet meghiúsult, mivel Kluge az utolsó pillanatban megtiltott minden akciót.) A két Boeselager-fivér július 20-át Tresckow környezetében, távol Berlintől kezdte, s mintegy 1200 lovast igyekeztek átcsoportosítani, és Berlinbe vezényelni, segítve az összeesküvés sikerét (ezt nevezi a szerző veszélyes lovaglásnak). Történetük tehát abba enged betekintést, miként reagáltak a puccskísérletre az ellenállásba beavatott, de Berlintől távol, a fronton állomásozó tisztek és tábornokok. Boeselager visszaemlékezéséből kiválóan megismerhető az összeesküvés másik feje, az intelligens és bátor szervező Tresckow tábornok, illetve Kluge, az ingadozó szövetséges, akiről egykori alárendeltje sokkal árnyaltabb képet rajzol, mint mások. S persze a szeretett fivér, Georg von Boeselager, akinek végül huszonkilenc évesen, 1944. augusztus 29-én, csatában sikerült elesnie Kelet-Poroszországban, úgy, hogy öccsének az összeesküvésben való részvétele titok maradt.

Az izgalmas beszámoló azoknak is élményadó olvasmánya lehet, akiket a hadtörténet érdekel, ám számomra a legérdekesebb az volt, ahogyan a visszaemlékező - nyilván sokban idealizálva, leegyszerűsítve, de - részletesen bemutatja, mi vezette el oda a kötelességtudó és tehetséges katonatiszteket, hogy Hitler és rendszere ellen forduljanak. Miben hittek, hogyan néztek szembe azzal, hogy mások szemében árulóvá válhatnak, mi  mozgatta a cselekedeteiket? Mire a könyv magyar változata megjelent, a szerző (2008 májusában) már elhunyt. Története azonban feleleveníti az emlékezetét, s mindazokét, akik a Stauffenberg-összeesküvésnek nem fő-, hanem fontos mellékszereplői voltak, s akikről viszonylag keveset szokás tudni.

Ian Kershaw
Hitler 1936-1945: Nemezis
Szukits, Szeged, 2004, fordította: Fazekas István
Hitler 1936-1945: Nemesis, 2000

Utolsónak a legpompásabb kötetet hagytam, amely magyarul még kézbe vehető a témáról. Amennyiben Christian Graf von Krockow kötete épp nem elérhető, vagy valami annál komolyabb, szakmaibb hangvételű olvasmányt keresünk a témával kapcsolatosan, feltétlenül érdemes Hitler meghatározó monográfusának, a brit Ian Kershawnak a könyvéhez fordulni. Az 1943-as születésű brit akadémikus 1998-ban és 2000-ben tette le a világtörténelem asztalára megkerülhetetlen könyveit, a Hitler-életrajz két kötetét. Először a Hybris készült el, amely a Führer 1889-es születésétől 1936-ig vezet végig az életén és pályáján. Ezt követte a Nemezis, amelyik a második világháborút közvetlenül megelőző eseményeket, magát a háborút, s Hitler és rendszere bukását mutatja be, vagyis az 1936 és 1945 közötti eseményeket. 2008-ban a két könyv egyesített kiadása is napvilágot látott angolul, de hozzám közelebb áll a kétkötetes változat. A Nemezis ugyanis így is 1056 oldalt tesz ki önmagában.

Benne a 14., Ördögi szerencse című fejezet szól a Stauffenberg-merényletről és a júliusi összeesküvésről (7), amely látszólag alig több, mint harminc nagyméretű oldal, de további nyolc oldalnyi jegyzet is tartozik hozzá: s hogy ez a sűrű, apró betűkkel szedett szöveg milyen tekintélyes mennyiségű a valóságban, azt jól mutatja, hogy 2013-ban Kershaw kiemelte ezt a részt a Hitler-életrajzból, majd önálló, 184 (!) oldalas Stauffenberg-könyvként, az egykori fejezetével megegyező címen közzétette, s nagy sikert aratott vele. Sokáig álmodoztam róla, hogy talán sikerül majd elolvasnom ezt a Luck of The Devil: The Story of Operation Valykrie címet kapott kötetet, míg rá nem jöttem, hogy bármikor megtehetem mindezt magyarul is: csak ki kell nyitnom a Nemezis magyar változatát...

Az Ördögi szerencse elképesztően olvasmányos, megdöbbentően adatgazdag, káprázatosan aprólékos és hatalmas szakirodalmi bázisra támaszkodó áttekintése az összeesküvés történetének. Mint az egész Hitler-életrajzban, Kershaw itt is lenyűgöző eleganciával foglal össze óriási anyagot, s időnként olyan tökéletesen fogalmaz meg dolgokat, ahogyan senki más nem volna képes rá. Íme a kezdőmondatai: "Stauffenberg 1944. június 20-án tett, Hitler megölésére irányuló kísérletének hosszú az előtörténete. Ennek bonyolult szálai jórészt magas erkölcsi értékekből, az erkölcsi kötelességtudat transzcendentális érzetéből, a becsületkódex elveiből, politikai idealizmusból, vallásos meggyőződésből, személyes bátorságból, figyelemreméltó önzetlenségből, mély humanitásból és a náci sovinizmustól fényévekre lévő hazaszeretet kifejeződéséből tevődnek össze, és mindezek elegyét alkotják. Az előtörténet tele van - a körülményeket figyelembe véve hogyan is lehetne másképp? - ellentétekkel, kétségekkel, tévedésekkel, számítási hibákkal, erkölcsi dilemmákkal, rövidlátó megítéléssel, tétovasággal, ideológiai megosztottsággal, személyes összeütközésekkel, ügyetlen szervezéssel, bizalmatlansággal - és egyszerű balszerencsével." (8) Vajon meg lehetne-e fogalmazni mindezt tömörebben vagy okosabban? Kershaw egyébként a lehető legtöbb dologban Peter Hoffmann műveire támaszkodik, de csak ehhez a fejezetéhez mintegy száz szakirodalmat megad a jegyzeteiben. Így nem csoda, hogy minden adata pontos és precíz, miközben ráér foglalkozni az összeesküvés etikai problémáival, elemzi Stauffenberg kettős szerepvállalásának kockázatait, s bemutatja azt is, miként erősítette meg a véletlen, az, hogy Hitler túlélte a bombarobbanást, a Führer egyre erősődő messianisztikus téveszméit.

Ez a tökéletes összefoglaló a témáról: egyúttal arra is felhívja az olvasó figyelmét, mennyi kincset rejt még ez a monumentális Hitler-biográfia. Vajon hány részlete lenne még kiemelhető külön kötetté? (9)

Linkek

A Valkűr-összeesküvésről más könyvek is megjelentek magyarul: ezeket - az eseményekről csak röviden írókat, a témáról a rendszerváltás előtt megjelenteket és a magyar szerzőtől származókat - a Valkűr-posztsorozat 3. része mutatja be. Ajánlom azoknak, akiknek ez a rész elnyerte a tetszését. Akiknek viszont nem igazán tetszett, ajánlom a témáról szóló filmekről feldolgozó bejegyzést.

Stauffenberg háborúja 1. - A Hitler-ellenes júliusi összeesküvés
Stauffenberg háborúja 3. - Könyvek a Hitler-ellenes összeesküvésről 2. 
Stauffenberg háborúja 4. - Filmek a Hitler-ellenes összeesküvésről 
Adolf Hitler halott - Könyvek a Führer haláláról 
Hat könyv Churchillről
Gyümölcskosár 2.: John Lukacs a történelemről

Hoffmann monumentális életrajza

Jegyzetek
(1) Hoffmann egyébként írt még könyveket Hitler testőreiről és biztonsági embereiről (Die Sicherheit des Diktators: Hitlers Leibwachen, Schutzmassnahmen, Residenzen, Hauptquartiere, 1975, Hitler's Personal Security: Protecting the Führer 1921-1945, 1979, 2000), Carl Goerdelerről (Carl Goerdeler and the Jewish Question 1933-1942, 2011, Carl Goerdeler gegen die Verfolgung der Juden, 2013), s Stauffenberg barátjáról, Joachim Kuhnról is (Stauffenbergs Freund: Die tragische Geschichte des Widerstandskämpfers Joachim Kuhn, 2007), továbbá mintegy nyolcvan szakcikkben mutatta be a német ellenállás fontosabb szereplőit.
(2) Mindkét idézet: Krockow, 251. o. A második gondolatsort korábban, más magyar fordításban már idéztem itt.
(3) Baigent-Leigh, 320. o.
(4) Baigent-Leigh, 319. o.
(5) David Aaronovitch: Vudu-történelem: Korunk legnagyobb összeesküvés-elméleteinek leleplezése, HVG, 2010, 258-259. o. A kötetről Vudu esti mesék címmel itt írtam.
(6) Egyetlent emelnék ki: a képmelléklet tévedéseit. Itt Stauffenberg 1934-es képe 1940-esként, a bambergi lovas Stauffenberg előképeként (?) szerepel, s - hogy a könyvben legyen szenzáció is - feltűnik egy "eddig ismeretlen" fotó, amely elvben Stauffenberget ábrázolja Hitlerrel és másokkal Vinnyicában, 1942-ben: a képen jól felismerhetően nem a gróf nézi az óráját...
(7) Kershaw, 555-580. o., a megtorlást pedig a következő, Kiút nélkül című fejezet eleje mutatja be: 581-606. o.
(8) Kershaw, 557. o.

A fiatal Berthold és Claus von Stauffenberg

(9) Azt azért meg kell jegyezni, hogy a magyar fordítás néhol nem elég jó, de ez egy ilyen monumentális munka ilyen szakszerű átültetésénél csak azt mutatja, hogy jó lett volna még egy lektor. Nem mindegy például, hogy Stauffenberg a kezét vagy a karját veszítette el, hogy Georg Freiherr von Boeselager (lovassági) dandárparancsnok volt vagy altábornagy, vagy hogy Haeften a második csomag robbanóanyagot vagy a "másik robbanótöltet időzítőszerkezetét" tette a saját táskájába. (Ha például valóban az utóbbi történt volna meg, s a robbanóanyag ott maradt volna Stauffenberg grófnál, másként alakul a történelem...)