Nagymama keresztet rajzol a kenyérre.
Mi szeletelt kenyeret veszünk.

A nagymama fél keze béna,
A másikkal simogatja. Hátha.
Megszokásokból él,
Én odafigyelek, amikor a fogkrémet nyomom.

Nagypapának levelet írnak szülinapjára az unokák,
Nagypapa sír, mert vele már nem lehet
őszintének lenni.

Tekintetek. Összenézhetetlenségek.

A család ki nem mondottságba kényszerít.

A szöveg forrása: Vecsei H. Miklós: Soliloquor, Sztalker Csoport, 2017, 44.