A barna felleg szárnyainn az Éj
A főldre borzasztó árnyékot hint:
A hóld csillámló fényje béborúl:
Homályba süllyednek csillagjaink.
A záporral terhes köd megszakad,
S özönbe fojtja a Természetet.
Nézzd! a gyilkos villám mint hembereg,
Mint csattogtatja mennykövét alá
A zordon Ég! a pusztító tüzek
Hasítják a kősziklás bérceket.
Az öldöklő villámok fényjinél
A halvány orca rettegést mutat.
Felrémül ágyából a Babona,
S szentelt világgal űzi a halált.
Ím újra csattan! és az ártatlan
Lelkét Kegyesse karján hörgi ki -
Tovább, tovább kérlelhetetlen Ég!
Forgasd fel a réműlt Természetet,
S szegezd rám élet-oltó nyíladat!
De jaj! megszűnt a gyilkos fergeteg,
A hóld kibúvik a homály alól,
S a csillagok halvány fényt hintenek,
Az Ég derűl; rémítő éjszaka!
Mert hólnap újra hajnalom hasad.

A szöveg forrása: MEK.