Szeretek új dolgokba belefogni, olyasmit is kipróbálni, amit még sosem csináltam: néhány dolog azonban évtizedek óta jelen van az életemben. Például mindig olvastam verseket. Még gyerekként kezdődött minden a Bóbitával és a Ha a világ rigó lennével. Kamaszként az otthoni könyvespolcon talált és írótáborokban beszerzett verseskönyvek forgatásával folytatódott. Azóta pedig állandó a költészet iránti érdeklődésem: meg-megújítja az újraolvasás és az új kedvencek iránt feltámadó rajongások sora. Közben az általam fiatalon megkedvelt kortárs költők középkorú klasszikusokká értek, az üstökösként felragyogó új tehetségek pedig ma már rendre fiatalabbak nálam. De nem aggódom, hiszen amióta elértem a születésnapom, amely idősebbé tett Petőfinél, megbarátkoztam a gondolattal, hogy innentől kezdve már csak öregedni fogok.

Ahogy elfogadtam azt is, hogy a költészet szeretete sok más mellett a kockázatvállalásról szól. Versekért lelkesedni ugyanis nagy részben csak szubjektíven lehet: márpedig a rajongás sokszor nincs tekintettel a változó vagy megváltoztatni kívánt kánonokra, a kritikusi tekintélyekre, vagy a költő életkorára és jelentőségére. Az életre szóló találkozást egy-egy verssel, kötettel vagy életművel elősegítheti az ész, az értelem és a logika, de valójában az érzelemre és a lélekre tartozik. Ezek döntik el, hogy közel kerülünk-e egy vitathatatlan költőnagysághoz, vagy csak messziről tiszteljük majd, vagy hogy örök bizalmat szavazunk-e egy elsőkönyvesnek, vagy csak érdeklődve várjuk, nyer-e díjakat a munkáival, s miként vélekednek majd róla mások.

Március 11-12. után hirtelen teljesen felfordult a világ körülöttem. A próza hosszú időre elhagyott: túl sok magánérzelem, gondolat, fáradtság és félelem halmozódott fel bennem az élvezetéhez. Azonban átmenetileg még közelebb kerültek hozzám a versek. Sorra kerestem elő a szerzői köteteimet, versgyűjteményeimet és antológiáimat még a könyvespolc hátsó sorából is, sőt, újabbakat is vettem. S olvasás közben rengeteg emlék feltámadt bennem a kötetekkel való találkozásokról. Dedikálásokról, író-olvasó találkozókról, könyvhetekről, ajándékteli születésnapokról. Arról, ahogyan még az internet előtti korszakban a leértékelt könyvek boltjában olyan kincsekre találtam, amelyeknek a létezéséről sem volt fogalmam: s végül húsz verseskönyvvel és tizenöt új költővel gazdagabban távoztam... Arról, amikor egyetemistaként hosszú sorban álltunk a könyvesbolt előtt, ahol évente kiárusítást tartottak kispénzű hallgatóknak, s órákig tervezgettük, mit veszünk majd meg odabent... Nagy, közös versolvasásról gyertyafénynél...

Az olvasásképtelenségem azzal is együtt járt, hogy szeretett blogom is frissítetlenül maradt hosszú hetekre. Most, készülve a visszatérésre, először csak az merült fel bennem, hogy tavalyi, lakatlan szigeti könyvlistámhoz hasonlóan a legkedvesebb verseim címlistáját teszem fel ide. Azután viszont eszembe jutott, mi történne, ha ez a lista linkgyűjtemény is volna, ahonnan elérhetők maguk a szövegek is: hiszen szerencsére az interneten ma már szinte minden kedvenc versem elolvasható. A közvetlen linkeléssel azonban olykor nem boldogultam: a MEK még mindig számos költőnél ragaszkodik hozzá, hogy a konkrét vers helyett a lap tetején kezdjük az olvasást... Így jutottam el végül a 70 költő 70 verse projekthez. Bár a számomra legfontosabb 70 vers belinkelése nem helyettesítheti az elmúlt hónapok bejegyzéseit (s nem is ez a célja), talán érdekes olvasnivalót adhat pár pillanatra.

A hetvenes listára hetven költő került fel: vagyis szabály volt, hogy mindenki csak egyszer, egy verssel szerepelhet. Bár a szerzők közt természetesen vannak olyanok (így József Attila, Arany János vagy Radnóti Miklós), akiktől egymaguktól is meg tudnék nevezni akár félszáz kedvenc verset, s szerepelnek mások (például Jékely Zoltán, Illyés Gyula vagy Márai Sándor), akiknek csak egy vagy két műve igazi kedvencem. Ám az utóbbi esetben az az egy vagy két mű nagyon fontos az életemben valami miatt. Az előbbiben pedig legyőztem a késztetést, hogy több verset is kiválasszak: ha ugyanolyan fontos is számomra az Egy katonaének Balassija, mint a Céliáról verselő, ha legalább olyan fontosnak érzem Radnóti költészetében a Levél a hitveshezt, mint az Erőltetett menetet, most választottam egyet a sok arc közül, ami valamiért éppen ebben a pillanatban a legkülönlegesebbnek tűnt. Igyekeztem minden kedvencemet összegyűjteni, függetlenül attól, helye van-e jelenleg az iskolai tananyagban, vagy kifejezetten népszerű-e. Vannak a költők között olyanok is (mint Váci Mihály vagy Várnai Zseni), akiknek a versei korábbi túlhasználtságuk miatt akár el is tűnhettek volna az olvasók szeme elől, visszatérésük azonban (amelyhez elég fellapozni néhány internetes magán-versgyűjteményt) bizonyítja, hogy talán érdemes újra elolvasni őket, hogy kiderüljön, ma mit mondanak nekünk. Végül: a válogatás természetesen nem reprezentatív, hanem szubjektív, hiszen a legkedvesebb verseimről van szó.

A 70 vers 70 költője közül tizenketten nők, húszan pedig kortárs, köztünk járó költők. A verseket érdekes lehet összevissza vagy a szerzők nevének ábécésorrendjében is elolvasni. A linkgyűjteményben azonban öt csoportba foglaltam őket annak alapján, hogy számomra (éppen) miről szóltak (a leginkább): Élni, élni - Tétova óda - Bocsásd meg - Versek beszélgetése - Az idő vége felé. Ezt a tematikus besorolást az ötféle színes ikon is jelzi a versek mellett.

Bízom benne, hogy a versek olvasgatása, lapozgatása másnak is legalább akkora örömöt okoz majd, mint nekem! Köszönet a költőknek és köszönet azért, hogy műveik elolvashatók az internetes oldalakon és folyóiratokban, s így minél többen megismerhetik őket! Amíg pedig más verset olvas, én készülök rá, hogy a blog régi fényében térjen vissza néhány nap múlva.