2020. május 9., szombat
Ha a csönd vagy te, a moraj
különböztet meg a világtól.
Az erdei séta, mint egy zsoltár
szakaszonként, óráról órára
növekszik. Nézem juharjaidat
s fakopáncsod fekete-fehér
röptét. Kicsiségem
kavarog mögöttem.
Most ez az esőszagú koradélután
vagy – ajkamhoz érintem az avart:
a világért mélyre hajol
a teremtmény, de nem mozdít
útjából egy fagallyat sem.
Te vonulsz át ma az erdőn.
Veled szalagoznak mondataid.
Belélegzem a pillanatot.
Harang csöndesedik abban
ahogy
kétoldalt fogynak a fák.
A szöveg forrása: Vasadi Péter: Kinéz tengerre ablakon, Kortárs, 1997, 32.
