Henry James (1843-1916) amerikai származású angol író két kisregényét, a Daisy Millert és a London ostromát először egy kézbeillő kis kötetben, a nyolcvanas évek végének Femina sorozata tagjaként vehettem kézbe. Bár a művek már korábban is megjelentek magyarul, számomra mindig is ez maradt a tökéletes kontextus a két kisregényhez: egy olyan sorozat, amelyben minden egyes megjelent történet nőkről szólt, a női szerepeket értelmezte. Henry James számos regényében ábrázolt finom, bonyolult nőalakokat: elég csak a rejtelmes A csavar fordul egyet nevelőnőjére, a Washington Square csalódó és újra csalódó Catherine-jére vagy A galamb szárnyai személyiségükben egymást kiegészítő, barátkozó, mégis vetélytárssá váló főszereplőnőire gondolni. A kisregény-forma azonban még tökéletesebben megfelel egy-egy típus egyénített, realista ábrázolására. Az író megdöbbentő könnyedséggel, egyszerűséggel és világossággal mutat be két női életpályát, két nagyon behatárolt, szűk keretek közé szorított életlehetőséget.

Bár a két rövid elbeszélés időben nem túl távol keletkezett (a Daisy Miller 1878-as, a London ostroma 1883-ban íródott), két teljesen ellentétes női életutat rajzol meg. Az első regény címszereplője igazi, romlatlan amerikai lány, aki Európába utazva szembesül azzal, hogy az ottani illem és etikett szempontjából mindaz, ami a személyiségét alkotja, az őszinteség, a báj, és a nyílt kedvesség, teljesen elfogadhatatlan, nem elég „úri”, sőt, botrányos. A Svájcban játszódó történet férfi főszereplője, az ifjú Winterbourne tart görbe tükröt Daisy elé. A fiatalember, aki ugyan szintén amerikai, de már régóta Európában él, ugyan beleszeret a lányba, és bevezeti a „jó társaságba”, ám később megrökönyödve kezdi el észlelni sok-sok állítólagos hibáját. A sznob és gőgös európai szemszögből Daisy nem talpraesett, hanem műveletlen, nem közvetlen, hanem tapintatlan, s az, hogy önálló döntéseket akar hozni, s nem áll be a házassági piacon magát árulók közé, viszont vonzó és szellemes, egész környezetéből irigységet és gyűlöletet vált ki. A történet különössége, hogy Daisy tulajdonképpen semmilyen hibát nem követ el: mégis a kiközösítés és a halál lesz a sorsa.

A London ostroma főhősnője, Nancy Beck ezzel szemben tekintélyes „bűnlajstrommal” rendelkezik. Az események szemlélői, Littlemore és Waterville ismét amerikaiak, akik Párizsban találkoznak. Itt hódít a gyönyörű és közvetlen Mrs. Headway, az amerikai hölgy, akiről mindenki tudni vél valami igen botrányosat. Littlemore szép emlékeket is őriz vele kapcsolatban, bár egy ideje már nem követte az eseményeket: „– Headway, Headway, honnan a csudából szedte ezt a nevet? (…) – Gondolom a férjétől. (…) – A férjétől? Szeretném tudni, melyiktől? A legutolsót Becknek hívták.” Waterville viszont beleszeret a szép Nancybe. A hölgy azonban számos férfival kacérkodva rajta is átgázol, hogy aztán az előkelő Sir Arthur Demesne-nek nyújtva a kezét beléphessen az angol arisztokrácia világába.

Kiáltó az ellentét Daisy és Nancy sorsa között. Egyikőjük tisztasága ok nélkül mocskolódik be, jövője pedig elvész, másikuk viszont kellemetlen múltja ellenére esélyt kap egy dicsőséges és gazdag jövőre, hiszen a vőlegényével képes elhitetni tökéletes ártatlanságát. A két főhősnő szembeállításában talán az a legérdekesebb, hogy Daisy nem jobb ember, mint Nancy, és Nancy sem sötétebb jellem Daisynél. Egyszerűen csak másképpen reagálnak ugyanarra: Miss Millert a társaság érzelmek nélküli, előítéletekből, pletykából, jólértesültségből összeszövött embertelensége kergeti a halálba, Mrs. Headway azonban, aki ugyanolyan gátlástalanul viselkedik, mint az őt megítélők, remekül boldogul.

Bár a két kisregény teljes mértékben saját korában játszódik, a közöny, a látszatérzelmek és a látszatkapcsolatok témájában minden kor olvasójának tud újat és hiteleset mondani.

A bejegyzést kísérő képek James Tissot festményei az 1870-es évekből: The Ball, Mrs. Newton with a Parasol, The Political Lady.
A cikk az Ekultúrán: Henry James: Daisy Miller – London ostroma