Klasszikus kínai regényből kéttucatnyi is olvasható magyarul. A japán irodalom nagy, klasszikus könyvei közül azonban mindössze egy tett szert a közelmúltban ismertségre, s – a szép, gondos kiadásnak, a remek fordításnak köszönhetően – méltó sikerre: Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu) 11. századi nagyregénye, a Gendzsi szerelmei. Pedig a japán kultúra még számos regényszerű történettel, történelmi és háborús krónikával büszkélkedhet: ilyen monogatari ez, a Szoga testvérek bosszújáról szóló is.

A regény megtörtént 12. századi eseményeken alapul, a tizenötödik század második felében keletkezhetett, szóban terjedt évszázadokon át, s a tizenhetedik században jegyezték le. Hasonlóan a korabeli kínai regényekhez, A Szoga fivérek krónikája is egyszerre örvendeztet meg kalandos, rengeteg szereplőt mozgató eseménysorozatával és költői nyelvével. Valamiben azonban mégis más: a férfiközpontú bosszútörténet nagy, epikus íve a középkori japán történelemnek ahhoz a pillanatához viszi vissza olvasóját, amikor az 1100-as évek végén megtört a császárok hatalma, létrejött a Minamoto no Joritomo-féle sógunátus, s megkezdődött a szamurájok korszaka. Ekkor, a Heian-korszak végén él a két nagyúr, Itó no Dzsiró Szukecsika és Itó no Musa Szukecugu, akik mindketten ugyanannak a hatalmas családfőnek a leszármazottai, s mindketten vágynak arra a birtokra és befolyásra, amely csak az egyiküké lehet. Szukecsika túléli vetélytársát, sőt fiának, Szukecunénak a gyámja lesz, így azután az ellenségeskedés elhalni látszik. Amikor azonban egy nagy vadászaton Szukecune hűséges emberei rátámadnak az idős Szukecsika nagyúrra, súlyosan megsebesítik, s ráadásul megölik a fiát, ismét fellángol a gyűlölet a család két ága között. Szukecsika elárvult unokái (ők a Szoga fivérek) bosszút esküsznek Szukecune és gyilkos klánja ellen, s nem is nyugszanak mindaddig, míg bosszújukat végre nem hajtják. Hiába tudják, hogy az új sógun nem engedheti meg birodalmában az efféle önkényes bosszúhadjáratokat, s ha tervük sikerül, kemény büntetésben lesz részük, meghozzák az áldozatot apjuk becsületéért.

A színes, kalandos regény azonban nemcsak Szoga Dzsuró és Szoga Goró harcát kíséri figyelemmel. Aki belekezd, azonnal egy régi, legendás történettel találkozik két vetélkedő hercegről, s már a harmadik oldalon olvasható egy vers is. A történetbe szerelmi szál, s több mint negyven kínai, japán, koreai és buddhista betételbeszélés szövődik bele; tanmesék, tanítások, anekdoták, mitológiai részletek, kínai és buddhista klasszikusok idézetei, és nagyszerű versek részletei szerepelnek. A mű tizenkét része rövid, könnyen elolvasható fejezetekre oszlik, így kényelmesen, s olvasás közben mindig új és új témákra találva lehet vele haladni.

Igazi öröm, hogy a kiadó belevágott egy ilyen klasszikus mű kiadásába. Irigylendő azt olvasni a kötet (angol) előszavában, hogy angol nyelven már csak a Szoga monogatari várt megjelenésre a szigetországban a híres japán krónikás művek közül. Ezzel szemben nálunk, Magyarországon A Szoga fívérek története lett az első fecske, az első lefordított mű. Nagy vállalás a regény megjelentetése azért is, mert a Szenzár Kiadó könyvei általában az aikido elméletével és gyakorlatával foglalkoznak (bár kiadták néhány észak-amerikai indián főnök emlékezéseit is, és hozzájuk köthető a sokak által vitatott tudományosságú HUN-idea sorozat is). Még a Hagakure című, szintén a kiadó által megjelentetett híres szamurájkódex gondozása sem igényelt olyan hatalmas munkát, mint a Szoga monogatari magyarítása. A fordításhoz használt angol alapszöveg ugyanis népszerű kritikai kiadásnak tekinthető, mivel szerkesztője forgatta és egybevetette a regény valamennyi angol és japán nyelvű kiadását, s több mint négyszáz magyarázó jegyzettel, valamint egy nagyszabású kísérőtanulmánnyal látta el a regényt, amelyből még az is kiderül, a történet mely elemeiből készültek Japánban ma is játszott, népszerű színdarabok. Ezért fontos, hogy a magyar kiadás is nagyon igényes. A magyar szövegben mindenhol kiválóan átírásra kerültek az angolos formájú japán nevek, a rengeteg magyarázó jegyzet filológiai pontossággal megkapta a magyar vonatkozású kiegészítéseket, a bibliográfia pedig kibővült magyarul is elérhető könyvcímekkel. Aki viszont nem akar elmerülni a japán irodalomtörténetben, csak jó olvasmányra vágyik, és megrémül a sok-sok hasonló előtagú névtől, annak több családfa és az összes szereplő könyv eleji felsorolása siet a segítségére.

A Szoga fivérek története tehát mindenkinek érdekes lehet: aki szereti a kínai regényeket, érdeklődik a japán kultúra iránt, elkötelezett rajongója a buddhista filozófiának, netán a japán harcművészetnek, vagy csak szeretne olyasmit olvasni a történelemről, mint soha azelőtt – nem fog csalódni.