Élt egyszer egy nagyon tehetséges író. Írt színdarabot és hangjátékot, ős-sci-fit és művészregényt, detektívtörténetet és kalandos könyvet, légiósregényt és ifjúsági irodalmat, regényes életrajzot és gyerekmeséket. A világ bármely pontján nagy íróként tartanák számon, a szórakoztatás mestereként. Csakhogy magyar volt, és a viharos huszadik században élt. Így aztán szinte teljesen elfelejtették. Pedig érdemes rá emlékezni. Úgy hívták, Barsi Ödön.

Pontosabban: 1904-ben, amikor megszületett, még Rodriguez Ödön volt a neve. Később Barsi Ödön lett. De ő volt E. A. Rodriguez, J. Bayard, B. Darton, E. Girdo, C. Green, C. Hamilton, P. Hawker, Roderich, E. A. Rodry, A. Rodriguez, C. Rodriguez, E. Rodriguez, C. Thompson, E. Thompson, P. Thompson, M. Tompson, G. Wilcox, C. Wreen, C. Wrenn... A harmincas és a negyvenes évek egyik legtermékenyebb szórakoztató regényíróját tisztelhetjük benne, aki számos álnevén szokatlanul egyéni stílusban, óriási fantáziával és legfőképpen remek színvonalon ontotta az izgalmas történeteket a fiatalok és idősebbek kedvére. Összes műveinek száma elérte a kilencvenet.

Pályáját színészként és színházi rendezőként kezdte: 1929-30-ban végzett e két szakon a Színiakadémián, majd ösztöndíjasként a Nemzeti Színházba hívták, később pedig Kolozsvárott és Nagyváradon játszott és rendezett. 1935-ben a rádióhoz került, s bár a színházzal nem szakított teljesen, elsősorban rádiós lektorként, szerkesztőként, hangjátékíróként és dramaturgként dolgozott, sőt, filmforgatókönyveket is készített. 1945-től az újraindított rádió főrendezője lett, 1948-ban azonban nyugdíjazták. Ettől kezdve könyvei sem jelentek már meg 1963-ban bekövetkezett haláláig.

Manapság „ponyvaregényíróként” lehet őt nagyon megkedvelni, Rejtő Jenő (P. Howard), Nagy Károly (Charles Lorre) vagy Havas Zsigmond (Spencer Walls) méltó kortársaként. A háború előtt még a legendás A Nova kalandos regényei sorozatba is bekerülhettek a könyvei, pedig az itt megjelent köteteknek nyolcvanhat százaléka garantáltan külföldi volt. Csak három magyar szerzőtől adtak ki könyvet: Rejtőtől, Lorrétől és Barsi Ödöntől.

Három évvel ezelőtt a Fapadoskönyv.hu kiadásában indult meg Barsi Ödön életműsorozata, amely idén már a végéhez közeledik. Az író talán legjobb könyve hatvannégy évi elhallgatás után 2011-ben jelent meg ismét a sorozatban. Az Egy lélek visszatér ugyanis sokkal több, mint egyszerű szórakoztató regény. Különös, posztmodern, intertextuális utalásokkal teli mű, amely egyszerű kriminek álcázza magát, de irodalomról, logikáról, hírnévről éppúgy szól, mint művészet és valóság viszonyáról.

A könyvben egyetlen történetben találkozhatunk a korai klasszikus krimiirodalom szinte összes hősével Poe Dupinjétől Hercule Poirot-n és Sherlock Holmeson át Arséne Lupinig, Brown atyáig és Charlie Chanig. A történet szabályos bűnügyi esetként indul: valaki meggyilkolta Archibald Wrightot. Azonban attól kezdve, hogy ő – a halott – válik elbeszélővé, az események ironikus fordulatot vesznek. Hősünk oldalán eljuthatunk Az árnyak klubjába, ahol az összegyűlő nagy detektívek, mintegy társasjáték keretében, valamennyien megkísérlik kinyomozni, mi is történhetett, ki is lehetett az elbeszélő gyilkosa. Minden nyomozó a maga módján próbálja megmagyarázni az esetet, leleplezve ezzel, hogy a krimiszerzők általában nem csak adnak egy bűntényt a nyomozójuknak, hanem a bűnügyet eleve nekik, az ő módszerük számára találják ki. A regény során tehát az olvasó elé tárul a detektívirodalom minden hibája, életszerűtlensége, megjelenik minden tipikus nyom, gyanúsított és klasszikus megoldás, hogy aztán nevetség vagy gúny tárgya legyen, s újabbaknak adja át a helyét. Miközben Lupin, a mestertolvaj a nagy nyomozókat zsebeli ki az eszmecsere alatt, állandó utalás történik arra, is hogyan és miképpen merítenek még a legnagyobb krimiírók is egymástól. Ám a könyv mégsem rombolja le a detektívirodalom mítoszát, egyrészt mivel maga is krimi, s minden torzkép és játék ellenére megőrzi a nyomozás szórakoztató izgalmát, másrészt, mert elképesztően fordulatos és humoros. Közben csupa intellektuális fintor is, hiszen benne Dupin Poe A holló című versét értelmezi, Holmes Poirot-t kritizálja, miközben Watson következtetései helyesebbnek bizonyulnak Holmesénál, s a társaság kikergeti Nick Cartert és Fantomast, mint krimibe nem illő ponyvaszereplőket.

Talán a megoldás egy kis csalódást kelt a klasszikus krimi kedvelőiben – bár nehéz elképzelni, milyen más befejezést bírna el az intertextusok, a művészetelméleti kirohanások, és az összes nagy nyomozó záró szónoklatai imitációjának ez a színes kaleidoszkópja. Ettől függetlenül a végkifejlet krimibe illően meglepő, a regény pedig olyasmi, ami a polcon nyugodtan odatehető András Sándor Gyilkosság Alaszkában avagy Sherlock Holmes a tlingitek földjén című különös könyve mellé. Regény, játék, irodalom.

Linkek:
Barsi Ödön - az ismeretlen író
Barsi Ödön regényei