Arsène Lupin személyisége olyan mítosz, amihez még nem találtam meg a modern kulcsot. A figura egyedi és utánozhatatlan, de számomra csakis könyvekben létezik. Egyszerre detektív és betörő, műgyűjtő műkincstolvaj és modern Robin Hood. Tökéletes gentleman, aki lop, mint a szarka. Úrlovas, automobilgyűjtő és szépreményű amatőr építész, aki egyúttal bandavezér és az elegáns alvilág ura. Romantikus, odaadó és jóképű fiatalember, aki méltán a nők bálványa, egyben pimasz, cinikus és pengeéles logikájú világfi, aki maximálisan kihasználja vonzerejét és azt, hogy tudja, csinos fiú... Az, hogy minden kalandja ellenére szerethető marad, kizárólag kitalálójának, Maurice Leblanc-nak az érdeme, aki valamennyi történetében folyamatosan egyensúlyozik a meghökkentés és a lenyűgözés, a társadalomkritika és a ponyvakaland, az igazságszolgáltatás és a polgárpukkasztás határán. Hősét nem lehet nem szeretni: legalább addig, amíg elolvasunk róla egy történetet, mindenképp szeretetreméltó és hiteles figura marad.

Még története esetleges következetlenségei ellenére is: Leblanc ugyanis, aki 1907-ben, az Arsène Lupin, gentleman-cambrioleur kilenc novellájában mutatta be a hőst az olvasóknak, a későbbiekben is többnyire megmaradt a novellagyűjtemények, a kisregények, a novellette-ek műfajában, s az időben is összevissza ugrált, így például hőse ifjúkorát és múltját csak a tizennegyedik Lupin-könyvben, a La Comtesse de Cagliostro-ban fedte fel. Haláláig 25 Lupin-kötetet publikált, amelyekben - a Krimi Birodalom adatai szerint - 17 regény és 39 novella olvasható. A műfaji sokféleség miatt azonban, és mert egyes novellák ciklusként kapaszkodnak egymásba (például az első kötet első három vagy négy írása is szorosabban összefügg, mint a kötet többi elbeszélése), elég nehéz ez a számolgatás. Ami viszont tény: Arsène Lupin az európai krimiirodalom jól ismert, legendás karaktere születése után több mint 115 évvel is. Aki nem olvasott róla, az is hallotta már valószínűleg a nevét.

Megjelenítése a modern világban azonban sosem érte el a sikernek azt a fokát, ami az eredeti történeteket jellemezte, legalábbis Franciaországon kívül nem. Ott ma is emlékezetes, miként játszotta el André Brulé már 1908-ban, egy évvel irodalmi születése után Lupint cilinderesen, monoklisan, fehér kesztyűs kézzel, elegánsan és stílusteremtően. 1909-ben Magyarországon is bemutatta a Vígszínház Lupin Arzén történetét. A francia mestertolvaj nálunk mégsem vált Sherlock Holmesszal vagy Hercule Poirot-val azonos módon megbecsült hőssé, s ezzel nem voltunk egyedül. (Csak a japánoknak van mintegy száz éve valóságos saját Lupin-univerzumuk filmekkel, sorozatokkal, revüvel és mangákkal, de ez meglehetősen messzi áll tőlünk, európai olvasóktól.) Hollywood aranykorában a filmesek nem alkották meg az álomgyári Lupint, inkább a szerintük egy úriember-betörő sármjával rendelkező színészeikre (többek közt John Barrymore-ra, vagy a középkorú Melvyn Douglasre) próbálták alkalmazni a szerepet: nem is lett a Lupin-filmekből olyan sikersorozat, mint mondjuk William Powell Nick Charlesának kalandjaiból. De a nagy rebootolásnak szánt, utolsó, 2004-es, sztárokkal teli nagyfilm-változat is nagyot bukott (Romain Duris volt a főszereplője): nem véletlenül, hisz épp a derű, a siker és a könnyedség hiányzott belőle, amely az eredeti Lupin-világ nélkülözhetetlen tartozéka. Talán az 1957-es, Robert Lamoureux főszereplésével készült Arsène Lupin kalandjai című francia mozi okozhat ma is kellemes perceket egy rajongónak, de bizony legalább annyit öregedett, mint (arcszőrzet nélkül mai szemmel is elképesztően jóképű) főszereplőjének filmes bajusza... (Lamoreux egyébként egy folytatást is készített 1959-ben, nálunk ezt is vetítették, s örülnék, ha ismerhetném. Ellentétben a belga tévésorozattal, ami viszont, bevallom, bennem nem pendített meg semmi nosztalgiát.) Idén azonban jött a Netflix sorozata Omar Sy főszereplésével, amely meg sem próbálta a történelmi Lupint újra kitalálni, vagy a Benedict Cumberbatch-féle Sherlockhoz hasonlóan áthelyezni a mába. Helyette mintaképpé, legendává formálta: és ezzel sikeresen hozta vissza a köztudatba.

Aminek csak örülni tudok, mivel az irodalmi Lupin igazi, nagy kedvencem. Márpedig ha Lupin nem népszerű a modern médiumokban, akkor senki sem adja ki a kalandjait: ha viszont a Netflixen fut egy második évad is a Lupinből, lehet remény több új megjelenésű magyar Leblanc-kötetre...

Az úriember-tolvajnak ugyanis rendkívül gazdag a recepciótörténete, csak az a baj vele, hogy amióta csak fordítják és megjelentetik a nyomozásait és eseteit magyarul, talán ha egyszer leült valaki egy műlistával, hogy megnézze, mit milyen sorrendben akar kiadni. Annak idején ugyanis az Athenaeumnak volt egy nagyon helyes, kis méretű, puha kötéses Lupin-sorozata, ebbe azonban kötetenként csak mintegy 160-190 oldal fért be: ennek következtében azután nyesődtek a novellák és hullott a forgács. A saga második kötetéből, az Arsène Lupin contre Herlock Sholmès című 1908-as opuszból például csak az első fele maradt, melyet akkor még A szőke hölgy magyar címen adtak ki (tudniillik ez a francia részcíme), 1990-ben viszont már az Arsène Lupin Herlock Sholmes ellen címet kapta, pedig továbbra is csak egy fél könyv... Máskor néhány novellát emeltek ki egy gyűjteményes kötetből, a magyar kiadásból azonban nem derült ki, hogy a fordítás nem a teljes művet öleli fel, csak annak egy részét (mint az Arsène Lupin kalandjai 1918-as kiadása esetében, amelyben kilencből csak öt novella van benne). Az ezredforduló után pedig a nagy szövegbeolvasó, a Fapadoskönyv is ezeket a kiadásokat kezdte reprintelgetni, minden magyarázat vagy szöveggondozás nélkül.

2021-ben a streamsorozat tiszteletére két kiadó is belevágott Maurice Leblanc műveinek kiadásába. Jó magyar szokás szerint mindketten ugyanazzal az első kötettel...

A Gabo Kiadó vette a fáradságot, és lefordította újra a sorozat első, figurateremtő kötetének (Arsène Lupin, gentleman-cambrioleur) mind a kilenc novelláját. A könyv címe: Arsène Lupin - Az úri betörő. A benne olvasható elbeszélések: Arséne Lupin letartóztatása (L'Arrestation d'Arsène Lupin), Arséne Lupin a börtönben (Arsène Lupin en prison), Arséne Lupin szökése (L'Évasion d'Arsène Lupin), A rejtélyes utas (Le Mystérieux Voyageur), A királyné nyakéke (Le Collier de la reine), A kőr hetes (Le Sept de cœur), Imbert asszony széfje (Le Coffre-fort de madame Imbert), A fekete igazgyöngy (La Perle noire), Herlock Sholmes túl későn érkezik (Herlock Sholmès arrive trop tard). A fordítás Till Katalin munkája. Aki tehát ezt a könyvet veszi kézbe, új, teljes fordításban birtokolhatja azokat a történeteket, amelyeket Leblanc 1905 és 1907 között megírt a hőséről, 1907-ben első kötetében kiadott, s amellyel a Lupin-legenda megszületett.

A Cartaphilus ügyesen előzve a Gabo köteténél két héttel korábban a boltokba küldte az Arsène Lupin kalandjai című könyvét. Ez a kötet az Athenaeum 1918-as, Moly Tamás fordította könyvének újra kiadása, Leblanc első könyvének az első fele. Benne így az első öt novella szerepel: Az elfogatás (L'Arrestation d'Arsène Lupin), Arséne Lupin a börtönben (Arsène Lupin en prison), Arséne Lupin elhagyja a fogházat (L'Évasion d'Arsène Lupin), A rejtelmes utas (Le Mystérieux Voyageur), A királyné nyakéke (Le Collier de la reine). Moly Tamás kiváló fordító volt, maga is írt úriember-betörő történeteket Vörösbegy kalandjai címmel, ráadásul egy névtelen szöveggondozó majdnem az összes magyarra fordított nevet visszafranciásította a fordításában. Így a Cartaphilus könyve is szerethető lett. Csakhogy: a Cartaphilus útja ugyanaz, mint száz éve mindenkié. Nem túl nagy erőbefektetéssel kihozni egy Lupin-kötetet olyan ügyesen, hogy az megelőzze a másik kiadóét. Sejtésem szerint a Cartaphilus nem a papírral akart takarékoskodni az első világháború utáni Budapesten, mint az Athenaeum: számukra egyszerűen csak eddig tartott a kötet. (Az eredeti gyűjtemény további novellái egyébként A piros hetes címmel jelentek meg 1918-ban, egy másik, Moly Tamás fordította zsebkönyvben.)

Mindezek után kíváncsi voltam, lesz-e folytatás. Lett: de csak a Cartaphilusnál, ahogy az a fentiek után várható volt...

Nemrég újabb gyűjteményt adtak ki, amely az Arsène Lupin bizalmas vallomásai címet viseli, s hat elbeszélést tartalmaz. Ezek: A táncoló napsugarak (Les Jeux du soleil), A jegygyűrű (L'Anneau nuptial), Az árnyékjel (Le Signe de l'ombre), A pokoli csapda (Le Piège infernal), A vörös selyemkendő (L'Écharpe de soie rouge), Akit a halál kerülget (La Mort qui rôd). Címéből kiindulva ez a magyar könyv a Les Confidences d'Arsène Lupin című, 1913-ban, a francia sorozaton belül hatodikként megjelent novellagyűjteménnyel azonos, amely 1911-13 közt írt Lupin-elbeszéléseket tartalmaz: csakhogy sajnos abban nem hat, hanem kilenc történet szerepel... Az 1923-ban, Ferenczi László fordításában, Bródynál kiadott kis kötetekből ugyanis az utolsó három francia novellát kihagyták (mivel az Athenaeumnál korábban már megjelentek), a Cartaphilus könyve pedig elejétől a végéig az 1923-as gyűjtemény újrázása...

Mindez csakis azért fontos, mert a Cartaphilus sorozata olyan kedves, kézbe illő, és elérhető árú! Szeretnék neki szép jövőt jósolni! Hogy a hiányzó írásokat is kiadja-e valaha a Cartaphilus, az attól függ, foglalkoznak-e műlistákkal. Ha ugyanis egyszerűen csak azokat a reprinteket reprintelik, amelyeket a Fapadoskönyv egyszer már újra kiadott (eddig ez történt: a két Cartaphilusos kötet 2011-12-ben jelent meg náluk e-könyvként és print-on-demand), akkor nemsokára azok a regények fognak érkezni, amelyeket egyszer, a rendszerváltozáskor már különféle kiadók ismét kiadtak. (Ha érkeznek.) Ha azonban akad egy üres órájuk, akár olyan Lupin-novellákat is megjelentethetnének, amelyek mintegy száz éve nem láttak napvilágot, így igazi felfedezés lenne őket elolvasni!!! (Ez a nyafogó posztvég is mindössze ezért született: mert hátha...)

Egyébként akármennyi új kiadású Lupin-történetet is olvashatok, én mindnek örülök! Nézzenek bolondnak, de  mindhárom fenti kötetet beszereztem a gyűjteményembe: az első kettőből természetesen az Arséne Lupin letartóztatása / Az elfogatás, a legújabból pedig A pokoli csapda a kedvenc történetem. S alig várom, hogy újabbakat vehessek kézbe. Bármely kiadótól.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek
Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben
Három szépirodalmi könyvről
Három izgalmas kötetről
Három okos kötetről röviden
Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről
Három friss krimi