Nemrég olvastam, hogy 2021 augusztusában a Menő Könyvek ismét kiadja Charlotte Brontë leghíresebb regényét, a Jane Eyre-t. Sajnos mindeddig képtelen voltam kideríteni, milyen fordításban.

Van egy titkos reményem: mivel a kiadó eddig mindig az egykori Ulpius magyar változatait jelentette meg, ha Jane Austenről van szó, szeretném azt hinni, hogy a másik szerzőnőnél is így lesz. Az általam nem igazán kedvelt Austen-magyarításokkal ellentétben ugyanis az a regényfordítás, amely mindeddig csak az Ulpiusnál került nyomdába a Jane Eyre-ből, véleményem szerint a lehető legpompásabb magyar változata a regénynek! Igazi, modern, avatott tollú fordítás, amely messze megelőzi olvasmányosságával, pontosságával és eredetiségével is a közkézen forgó, sokszor kiadott Ruzitska Mária- és Zombory Erzsébet-féle szöveget. Az elkészítője pedig N. Kiss Zsuzsa.

Számomra tökéletes újrafelfedezés volt ez a szövegváltozat, s annak idején, a blog ősidejében így írtam a könyvről és a fordításról:

"Mindenki egyik kedvenc regényét, a romantikus, gótikus, szívfájdító, szépséges Jane Eyre-t ideje újra felfedezni. Meghatározó élmény lehet mindenkinek, aki elolvassa. Ha van lehetőség a választásra, akkor nem ajánlanám senkinek sem Ruzitska Mária idejétmúlt és nehezen olvasható magyarítását, sem pedig az ebből Szász Imre által A lowoodi árva címen készített átdolgozást, amely épp a narráció különlegességeit és Jane egyedi stílusának csapongását irtotta ki a kiherélt ifjúsági változatból. Ehelyett N. Kiss Zsuzsa csoda jó, az Ulpius kiadónál megjelent fordítását adnám mindenki kezébe, különösen azokéba, akik úgy emlékeznek a Jane Eyre-re, mint amiben sokat nyafogtak és szenteskedtek. Az új fordításban mindennél jobban látszik, milyen (ma is) modern, határozott és különleges egyéniséget rajzolt meg Charlotte Brontë Jane alakjában: valakit, aki alázatossággal tudja ellensúlyozni makacs igazságszeretetét, kitartással párosítja a szorgalmat, titkos reménnyel a realista és praktikus életfelfogást és modern, őszinte hittel a bigottságtól való irtózást. Valamint az új fordításból az is kiderül, hogy Mr. Rochester és Jane látszólag ártatlan csevegései és úr-szolga, férfi-nő vitái mennyi rejtett erotikát és kirobbanásra váró, elfojtott érzelmet rejtegetnek. Mintha a mű nem is 1847-ben jelent volna meg először. Igazi, felpezsdítő szellemi kaland az ósdi, papírszáraz lányregényszellem helyett. Vagyis ízig-vérig Charlotte Brontë."

Nemigen bukkantam azonban olyan ajánlókra, amelyek egyáltalán észrevették volna, hogy a regénynek új fordítása készült. Miután pedig az Ulpius tönkrement, elveszettnek hittem a reményt, hogy bizalommal ajánlhatom másoknak is ezt a szövegváltozatot: hiszen immár hét éve, hogy utoljára megjelent, miközben a másik változatot folyamatosan piacon tartja több kiadó is. Mától viszont keresztbe teszem az ujjaimat és szurkolok: legyen az új megjelenés az N. Kiss Zsuzsa készítette változat!

*** *** ***

Egyben megragadom az alkalmat, hogy foglalkozzam egy a Napút Online-on megjelent cikkel, amelynek annak idején megörültem, mivel olyasminek tűnt, amiben alig reménykedtem: fordításkritikának. Dörgő Tibor Charlotte Brontë Jane Eyre című regényének magyar nyelvű fordításai, könyvkiadásai című, 2017. november 15-én publikált tanulmánya olyasmire vállalkozik, amit nagyon jó lenne más kötetekkel, fordításokkal is megtenni: összehasonlítóan elemzi a Jane Eyre nyolc különféle magyar szövegét, s külön is összehasonlítja és értékeli a legfrissebb kettőt, a Ruzitska-Zombory- és az N. Kiss-félét. Szomorú végkövetkeztetése azonban az, "meg kell állapítanunk, hogy a regénynek teljesen elfogadható magyar nyelvű fordítása jelenleg nem létezik." Mire alapozza ezt a kemény ítéletet? Dörgőt alapvetően az irodalmi és főleg bibliai utalások érdeklik: tanulmánya igazán izgalmas utolsó felében ezeket mutatja be az eredeti regény értelmezésében elfoglalt jelentőségükkel együtt. S ezek nagy részének a magyar változatokból való hiánya miatt jut arra, hogy bizony jó lenne ismét lefordítani a kötetet. Csakhogy mindebben sajnos nincsen igaza...

Tökéletes fordítás természetesen nem létezik. S minden olvasói élmény szubjektív, ízlésekről nem érdemes vitatkozni. Dörgő egy mondatából kiindulva - "N. Kiss Zsuzsa fordításának erőssége az eredeti szöveg visszaadásának igénye, de stilárisan gyakran nem sikerül követnie a regény feszültséggel teli, mégis kiegyensúlyozott stílusát." - például épp azt nem tartja a regény sajátjának, amelyet én az angolban benne érzek, a magyar fordítások közül pedig kizárólag N. Kiss Zsuzsáéban vélek felfedezni: a civilizált korlátok közé szorított, olykor mégis elképesztő szenvedélyességet. És ennek lehet egyszerűen az az oka, hogy én nő vagyok, a tanulmány írója pedig férfi.

A konkrét utalásproblémák és hiányok felsorolását azonban mindenképpen érdemes korrigálni. A cikkben említésre kerül például, hogy mind a Ruzitska Mária nyomán Zombory Erzsébet (RZ), mind az N. Kiss Zsuzsa (NK) készítette fordítás helytelenül adja meg az Ézsaiás könyvére vonatkozó utalást ("I thought sometimes I saw beyond its wild waters a shore, sweet as the hills of Beulah" (1)), előbbinél „Ígéret Földjének szelíd, dombos táját”, utóbbinál „partot véltem látni, gyönyörűség földjét” lehet olvasni. Dörgő Tibor megállapítja, bár az RZ megoldás szép és bibliai, de másra vonatkozik. Ám az NK megoldást ítéli kevésbé találónak, mert abban a Biblia meg sem jelenik. A baj csak az, hogy a Biblia vonatkozó helye valójában ott van a szövegben, csak nem a modern katolikus fordítás szerint, amelyet a tanulmány szerzője hivatkozásai alapján vélhetőleg használ. Az eredeti Károli-fordításban így hangzik Ézsaiás 62,4: "Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott." A gyönyörűség földjét említeni tehát az első teljes magyar nyelvű bibliafordítást pontosan követő, az eredeti utalást jól értő, ötletes változat (függetlenül attól, hogy a modern katolikus szövegben nem földről, hanem országról van szó).

A tanulmány következő két hiánylistája jó hosszú, és csak a végén, egy odavetett félmondatból derül ki, hogy mindezek az utalások csak az RZ szövegből hiányoznak, N. Kiss Zsuzsánál négy kivételével mind megvannak... E három közül azonban az első a Barmecide supper idióma képzeletbeli vacsoraként fordítása, amely véleményem szerint tökéletes megoldás. Bár a név eredetileg valóban az Ezeregyéjszakára utal, a tanulmányban javasolt Barmaki lakomája magyarítás olyan lenne, mint angolul olyasmit írni: Our enemy left for Földvár to sell boards, hadd találgassák a mondat értelmét szegény angolok. Hasonló gondot okozna, ha valaki egy lenne "a vén Bunch mamák közül" (Mother Bunch idiomatikus említését hiányolja a tanulmány). Legérdekesebb azonban (a) Perinek, a perzsa jószellemnek az említése az angol szövegben, akit neve helyett az NK szöveg tündérjelenésnek nevez. Itt elsőre tényleg lehetne kulturális hiányérzetünk, valójában azonban N. Kiss Zsuzsa talán jobban ismeri a témát, mint azt róla feltételezik: bár Charlotte Brontë még nem láthatta Gilbert és Sullivan 1882-es Iolanthe; or, The Peer and the Peri című darabját, ebben a Peri bizony már egyértelműen és színlapszerűen Fairy volt, vagyis a peri és tündér szó nyugatias szinonimitása épp valamikor a 19. században alakult ki, a 18. század végi első említések, s némi őrangyalos és arabos kitérő után.

És ha már arabok: a Jane Eyre 18. fejezetében szereplő jelenet N. Kiss Zsuzsa készítette fordításával kapcsolatban Dörgő Tibor csak annyit tart fontosnak megjegyezni: "Az olvasók számára sajnálatosan megfejtetlen marad a kitalálós játék." "Nemcsak a Bridewell szó veszett el tehát a fordítás során, hanem a játék logikája sem érvényesült, miszerint egy összetett szót kell kitalálni." Elmulasztja azonban jelezni, hogy az NK változat az első, amely egyáltalán megkísérelte lefordítani a játékot! Valamennyi korábbi fordításban ugyanis a jelenetben kitalálandó szavak egyszerűen angolul szerepelnek, lábjegyzetelve, vagy még úgy sem. Ezzel szemben N. Kiss Zsuzsa néhány apró változtatással magyarította a játékot, miközben igyekezett szimbolikus jelentését is megőrizni. Ilyenkor óhatatlanul van jelentéstartalom-forgács, ami elvész, újabbak azonban kialakulhatnak helyette, és meg is teszik.

Az eredetiben a játék egy összetett szóra, Bridewell-re vonatkozik, amely közismerten börtön neve, de a 19. századra már nem egy bizonyosé, hanem általánosságban a börtöné. Két szóból tevődik össze: bride, vagyis menyasszony és well, vagyis kút. A társaság először némajátékkal egy esküvőt játszik el, ennek megfejtését (RZ: bride, NK: ara) ki is találja a vendégsereg. A második kép "Eleázár és Rebeka kettőse, csak a tevék hiányoztak." (NK) Mivel Izsák szolgája egy kút mellett szólította meg gazdája leendő menyasszonyát, itt a kút (well) szót kellene kitalálni, de ezzel a regény játszói nem boldogulnak (az eredetiben is megfejtetlen marad tehát ez az elem!). Majd jön az összefoglaló kép, amelyben egy láncra vert rabot láthatunk, a börtönben, mire a társaság rá is vágja a megfejtést: Bridewell. Ezt helyettesíti az NK szöveg "a rab üvölt"-tel.

Jelképes a három élőképben Rochester szerepe. Az esküvői jelenetben ő alakítja a vőlegényt Ingram kisasszony mellett: Jane ezt látva úgy érzi, mintha a jövőt látná, de ha elolvastuk a regényt, tudjuk, hogy Rochester itt valójában a saját keserű múltját parodizálja.... A második képben Eleázár (Eliézer) szerepét játssza, akin Rebeka megkönyörül, amikor inni ad neki, s ez a könyörület egyúttal jel arra, hogy a lány lesz az igazi, megfelelő feleségjelölt Eleázár gazdája, Izsák számára. Ez a viszony ismét a Rochester és Jane közti viszonyra utal: Jane az igazság forrása, a könyörület és a megváltás, az, aki inni ad a szomjazónak, az a nő, aki az igazi feleség lehetne. A jelenet ugyanakkor Rochester kétértelmű viselkedésére is utal: Brontë ugyanis egyáltalán nem az alázatos szolga szerepében ábrázolja Eleázárként! Az RZ-ből idézem: "A márványmedence előtt, a szőnyegen, színes selymekbe burkolózva, turbánnal a fején, Mr. Rochester ült. Sötét szeméhez, barna bőréhez, pogány arcához pompásan illett a jelmez; pontosan olyan volt, mint egy keleti kényúr, aki most küldi el vagy most kapja meg a selyemzsinórt. Ingram kisasszony is megjelent a színen. (...) A férfi most ládikát vett elő a ruhája alól, kinyitotta, és csodálatos fülbevalókat meg karpereceket mutatott a nőnek. A nő megjátszotta az ámuldozást; a férfi elébe térdelt, és lába elé rakta kincseit. A nő arca hitetlenkedést és gyönyört fejezett ki. A férfi karjára kapcsolta a karkötőket és fülébe aggatta a karikákat." A Bibliában szó sincsen arról, hogy a leánykérési ajándékként valóban egy súlyos aranyfüggőt és két karperecet felajánló szolga keleti kényúrként mustrálgatta volna a kúthoz érkező lányokat, vagy hogy csábító férfiként fel is kapcsolta volna az ékszereket Rebekára már a kútnál (1Móz 24,10-47). Az, hogy a választott néphez tartozó Izsák hűséges (damaszkuszi) szolgája Brontë tollán pogány, barna bőrű, selyemzsinór felett rendelkező keleti kényúrrá változik, a romantikus-egzotikus törökös-arabos háremromantikát idézi fel, s kiválóan utal rejtve arra is, mennyire ellentmondásos Rochester helyzete és viselkedése. Helye és elismertsége az előkelő társaságban, gazdagsága, hatalma, de még a Jane feletti zsarnokoskodása és a Jane lelkére gyakorolt hatása is egy szálon függ: bármikor megérkezhet a selyemzsinór, bármikor kiderülhet az igazság és ő elveszíthet mindent. Végül a börtön rabjának szerepén (amely ráadásul, szimbolikus zárásként egyszemélyes élőkép!) nincs is mit magyarázni: Rochester ismét önmagát játssza, s helyzetéből nincs kiút.

Mindezt pedig azért írtam le, mert N. Kiss Zsuzsa annyit tesz a fordításában, hogy - mindezen szimbolikus jelentéseket a helyén hagyva - a bride + well = Bridewell egyenlet helyett az 1. ara + 2. arab + Ö: a rab fogalomsort alkalmazza. Ez az apró változtatás semmit sem vesz el a jelenetek jelképességéből, értelme is van (maga Brontë arabosította a kútjelenetet az Eastern emir-rel, ezért is idéztem az RZ fordításból, így látható, itt nincsen semmilyen betoldás az NK szövegben), és magyar nyelven is találgatható, kitalálható a játék. Igaz, így kissé megváltoztak a kitalálós szabályai. Csakhogy: ez a játék többféleképpen is játszható. Örömmel emlékeztetek egyik kedvenc kriminovellámra, Dorothy L. Sayers Nabukodonozor című, hitelesen angol elbeszélésére (Nebuchadnezzar, magyarul: 22 detektívtörténet, Európa, 1966, 383-396., 22 detektívtörténet II., Európa, 1968, 20-29., a remek fordítás Katona Tamás munkája). Ebben egyértelműen ugyanennek a játéknak egy változatát játsszák, úgy (ahogyan az írónő el is magyarázza), hogy ki kell választani egy nevet, pl. Jób, majd "el kell játszani, csak úgy, némajátékkal, egy J-vel kezdődő híres ember szerepét, aztán egy Ó-val kezdődőét, aztán egy B-vel kezdődőét. Végül el kell játszani magát Jóbot". (385.) Sayers narrátorszövege szerint ezt a játékot már mindenki játszotta, mert régimódi, s míg a Jane Eyre játékában az utolsó kép a "the tableau of the whole", Sayersnél a "The Whole Word": szóval a rokonság tagadhatatlan... Így - amellett, hogy ajánlom elolvasni Sayers ötletes és jólesően színpadias elbeszélését, amely bemutatja, egy ártatlan játék is tönkretehet valakit, ha annak bűnös titka van - azt hiszem, elmondható, hogy a Jane Eyre 18. fejezetének magyar olvasója kevesebbet veszít egy apró, ám nem tilos játékszabály-változtatással, mint azzal, ha a kitalálós játék egy magyar nyelvű kötetben angolul folyik. Ezért kifejezetten becsülendő N. Kiss Zsuzsa törekvése a magyar nyelvűségre, amely egyúttal megőrizte a játék lényegi logikáját és teljes szimbolikáját a fogalmi szinten is.

A tanulmány végül három kiemelt problémával ér véget, szemléltetve, hogy ezekkel szinte egyik fordító sem birkózott meg - ami ismét nem teljesen helytálló. Az első Thomas Bewick A History of British Birds című könyve képének leírása. Dörgő Tibor szóvá teszi, hogy a "The fiend pinning down the thief’s pack behind him" sort az NK túlozva adja vissza "A tolvaj hátáról a batyut lerántó démont" fordítással. Helyette Huszár Imre 1873-as megoldását dicséri egyedüliként (az RZ-ben teljes félrefordítás szerepel): "Azon képet, melyen az ördög hátulról megragadja a tolvaj batyuját". Nos, míg az teljesen érthető, hogy könnyű egy képleírást félrefordítani a kép ismerete nélkül, tehát ezért nem jár(na) elmarasztalás egyetlen internetkorszak előtti fordítónak sem, a Huszár-fordítás is téves: a Wikipédián is látható képen ugyanis az ördög a tanulmány szerzőjének leírása szerint is "valamiféle kaján gonoszságból hátulról a tolvaj zsákját egy bottal leszorítja, mintegy odaszegezi egy kőhöz, hogy az nem tud továbblépni." Azaz az ördög hozzá sem ér a zsákhoz. Arról a megoldásról, amelyben tehát az ördög "megragadja a tolvaj batyuját", ezek után azt írni "Huszár Imre megoldása a legjobb, N. Kiss Zsuzsa is jól közelítette meg, de túloz, mert lerántás nem történt", igen erős elfogultságot tükröz. Mintha az NK-változat egyszerűen nem lehetne jó...

A harmadik külön kiemelt probléma az, hogyan lehet a "Do you suppose I eat like an ogre, or a ghoul?" kifejezést modern módon fordítani. N. Kiss Zsuzsa szövegében ez így szerepel: "Hát emberevő óriásnak vagy vámpírnak gondol?" Mivel egyedül az NK változat későbbi, mint a tanulmányban is hosszasabban emlegetett Shrek, Dörgő Tibor szerint "N. Kiss Zsuzsa viszont 2007-ben már nyugodtan használhatta volna az immár általánosan ismert ogre szót (...), a vámpír szót viszont nem tartom jó megoldásnak: az eredetiben nem ez van, és a vámpír majd Berthára fog vonatkozni. A ghoul helyére talán a manapság sokak által ismert zombi kerülhetne." Nos, a gúl nem támolygó, rohadó, gépies élőhalott, hanem halottevő és vérivó túlvilági lény, amely ilyen módon erotikus asszociációkat is felidéz (még a Weird Tales-korszak íróinál is). Az arab folklórban ugyanúgy van hím és nőstény belőle, ahogy nálunk a vámpírból. A vámpír ráadásul a zombikkal ellentétben már Brontë korában is ismert irodalmi rémlény volt. Itt pedig épp egy inspiráló szerelmi beszélgetés közepén vagyunk, amelyben számomra az ogre (NK: óriás) az elháríthatatlan ölelés, a ghoul (NK: vámpír) pedig a szájat harapó csók metaforája is lehet a fenti felkiáltásban, amely a férfiasságában kissé felháborodott (vagyis dühös és rendkívül romantikus) Rochester szájából hangzik el. Biztos vagyok benne, hogy ehhez a kulcsjelenethez a Shreket bevonni a jelentésmezőbe óriási tévedés lett volna...

Végül a végére hagytam a második kiemelt problémát, mert ismét bibliai. Minden kommentár nélkül idézem az eredeti tanulmányt, kihagyásokkal (...):

"A lowoodi intézetben a vasárnap esti felolvasás alatt már nagyon fáradtak voltak a lányok. Brontë egy bibliai történet felidézésével a hétköznapi eseményt egy kis humorral színesítve emeli meg a bibliai távlat – útmutató az élethez – felé:
Brontë: „A frequent interlude of these performances was the enactment of the part of Eutychus by some half dozen of little girls; who, overpowered with sleep, would fall down, if not out of the third loft, yet off the fourth form, and be taken up half dead.” (...)
Ruzitska: „Néha a kicsinyeknek is föl kellett olvasniuk egy-egy szakaszt. Változatosságként néha Eutychusból adott elő egy-egy jelenetet néhány kisebb növendék. Olyan álmosak voltak szegénykék, hogy alig álltak a lábukon, és kiestek a padból.”
Zombory: „Vagy fél tucat kislányt eközben el-elnyomott az álom, és leestek a padról, úgyhogy félholtan szedték fel őket.”
Kiss: „Az előadás gyakori közjátékaként Eutikhusz szerepét adta elő vagy fél tucat pici lány: álomba merültek, s ha a harmadik rend házából alá nem estek is, a negyedik osztályból kidőltek, és félholtan vétettek föl.”
A bibliai történet a Pál Troászban című rész (ApCsel 20, 7-12.). Pál apostol beszéde az éjszakába nyúlt, közben a fiatal Eutichusz, aki az ablakban ült, elaludt, és kizuhant a harmadik emeletről. Már úgy látszott, meghalt, de Pál életre keltette. (...) Ruzitska Mária Eutychust irodalmi műnek vélte, mert az idézett első mondata erre utaló saját kiegészítés. (Zombory Erzsébet érzékelve elődje tévedését, itt eltért tőle.) N. Kiss Zsuzsa ugyan a tulajdonnevet megtartotta, de nem a bibliai jelenetet láttatja, hanem mintha valamiféle méltóság elvesztésére vonatkozna az aláesés lehetősége a „harmadik rend házából”."

És most idézném a vonatkozó bibliai helyet Károli Gáspár fordításában (ApCsel 20,9): "Egy Eutikhus nevű ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl." Igen: ez ismét a protestáns fordítás... Dehát közmegegyezéssel ezt szokták használni a klasszikus könyveknél, mert ez az első teljes...

*** *** ***

Az első objektív tanulság mindebből, hogy rettenetesen nehéz fordításkritikát írni. A második, hogy írásomat egyáltalán nem megkésett tudományos reakciónak szánom: azonban három éve találtam rá a tanulmányra, s azóta alig vártam, hogy egyszer írjak róla... Addigra egyébként a szerző már megkapta rá a Napút 2017. éví nívódíját. Egyébként Dörgő Tibor másik érdekes, vonatkozó írásával, A Jane Eyre filmadaptációival (szintén Napút Online, 2020. február 26.) szinte tökéletesen egyetértek. A harmadik tanulság viszont, hogy a Jane Eyre fordításairól inkább ajánlom Vándor Judit Adaptáció és újrafordítás című doktori dolgozatát, főleg a 138. oldaltól, amely a név-elgépelések ellenére nagyon érdekes és alapos, még ha rajongó szemszögből ezzel sem muszáj mindenhol egyetérteni.

A szubjektív tanulság viszont, hogy nagyra becsülöm N. Kiss Zsuzsa elképesztő műveltségét és fordítói munkáját. S bízom benne, hogy Jane Eyre-fordítása nemsokára ismét megjelenik!

(1) Fontos megjegyzés: amit én írok, nem tudományos munka, csak blogészrevétel. Így az érdeklődők az itteni és későbbi eredeti hivatkozásokért, kérem, keressék fel Dörgő Tibor hivatkozott, linkelt tanulmányát! Mivel ez sajnos egy weboldalon található, egyes részleteire nem tudtam célzottan hivatkozni, de igyekeztem mindent megtenni, hogy állításaim és idézeteim ellenőrizhetők legyenek.

Linkek
Charlotte Brontë, Emily Brontë és Anne Brontë művei magyarul
Charlotte Brontë: Villette
Charlotte Brontë - Clare Boylan: Emma Brown
Az elfelejtett nővér - Anne Brontë
Elizabeth Gaskell - egy józanul romantikus írónő
Elizabeth Gaskell: Észak és Dél
Charles Dickens gyerekváltozatban? - Kitérő listakészítés közben