A könyv huszonhat novellát és műrészletet tartalmaz, melyek időrendi sorrendben következnek a 13. században keletkezett Szamguk jusza, vagyis A három királyság nem hivatalos története eredetmondájától Dél-Korea egyik legelismertebb írójának, az 1939-es születésű Ri Cshongdzsunnak groteszk, különös, tragikus álomvilágot megidéző elbeszéléséig, az 1972-ben írt Egy maszk álmáig. A novellák igazi, titokzatos világba visznek el, amely teljesen eltér a nyugati valóságtól, a nyugati irodalom megszokott közhelyeitől és formuláitól, mégis valahogyan ismerős és hívogató.

Ez már akkor is igaz, ha a legendákat, vagy a népmeséhez hasonló fordulatokat használó, rövid, konfuciánus erkölcsnemesítő elbeszéléseket olvassuk. Rju Mongin 16. századi anekdotájában, a Rim Dzse, a hívatlan vendégben például az ellenállhatatlan kópé pimaszságával ingyenlakomához juttatja magát. Az asszony hét társának vitájában a Mérőrúd, az Olló, a Tű, a Kék és a Piros Cérna, az idős Gyűszű, a Hosszúfülű Vasaló és a Hagyományos Vasaló folytat eszmecserét arról, vajon melyikőjük is a legkülönb. Rim Dzse négyszáz éves allegorikus meséjében, a Bánatváros történetében Szív fejedelem épp azt a csodás várost kívánja elfoglalni, amelyet a koreai és kínai történelem jól ismert, ok nélkül kivégzett, vagy örök száműzetésre ítélt bánatos hősei építettek és laknak, ám aki győzelmet tud aratni felettük, egyedül Pálinka vitéz, aki birtokában van az ivás búfelejtető hatalmának. A 19. század elejét is megélő Pak Csivon pedig különleges eseteket beszél el, például erényes asszonyok történetét a Hűség a síron túlonban. A korai művek érdekesek azért is, mert eredetileg kínai, kínai-koreai nyelven íródtak, ugyanis csak a 15. századtól alakították ki a fonetikus hangül írást, Korea saját írásrendszerét, amely egyébként az egyik legtudományosabb a világon.

Az az érzés azonban, hogy Korea egészen más, és mégis nagyon ismerős, főképpen a modern és kortárs elbeszéléseket olvasva hatalmasodik el az emberen. A könyv utolsó tíz novellája íródott a huszadik században, a benne szereplő kortárs szerzők pedig mind dél-koreaiak. Közülük talán O Szangvon 1955-ben írt Haladék című írása a legmegdöbbentőbb, amelyben Ambrose Bierce polgárháborús történeteinek morbiditása, Hemingway írásmódjának szikársága és az orosz háborús elbeszélők könyörtelenül, földszagúan realista részletezése találkozik a póztalan költőiséggel. Hvang Szunvon Darvak című, 1953-as novellája is a koreai háború szörnyűségei közé vezet: a jelképes erejű, mindössze háromoldalas írás a 38. szélességi foknál játszódik, két szereplője pedig Szongszam és Tokcse, a két gyerekkori barát, most azonban könyörtelen kommunista tiszt és elítélt, megkötözött fogoly a mesterséges határ két oldaláról. „– Te gazember! Hány embert öltél meg eddig?!” – kérdezi Szongszam, miután átvette a foglyot. „– Gazember! Hány embert öltél meg?!” – viszonozza azonnal a másik. A múlt azonban mindkettejük előtt ott lebeg. Vajon mi lesz a történet vége? Kivégzés? Árulás? Barátság? Mit művel a háború és a gyűlölet az emberekkel? A befejezés éppoly meglepő, mint Pak Vanszo 1977-es Nagymama és a nagyorrú katonák című elbeszéléséé, melyben a nagymama feláldozza magát a megszállóknak, hogy megmentse az elárvult falu lányait és asszonyait az erőszaktól. Áldozathozatal helyett azonban valami egészen más következik: de hogy ez jó befejezés-e, azt csak az olvasó mérlegelheti. A kedvencem pedig Hjon Dzsingon, a huszadik század elején élt író A nevelőnő és a szerelmeslevelek című, különös Bovaryné-meséje, amely biztosan francia mű lenne, ha nem koreai írta volna: finom, szomorkás és ironikus.

Sokféle hangot, történetet és érzelmet sikerült tehát összegyűjteni a novelláskötetbe, bárki találhat benne neki tetszőt. A tigris intelme mindenképpen figyelemre érdemes, érdekes könyv: új szemszögből mutat egy számunkra távoli, furcsa, kicsi és kettéosztott országot, segít nagynak, közelinek, egységesnek, tragikusnak és szeretnivalónak látni. Ez pedig a legtöbb, amit huszonhat rövid elbeszéléstől várni lehet.

A cikk az Ekultúrán: A tigris intelme - Koreai elbeszélések
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én 
Az illusztrációk koreai festmények innen és innen, a 18. századból.