Új krimiszerzőt ismerhet meg a közönség a kiadó legfrissebb kötetében: Gomár Félix, az egykori kasszafúró csak fel akar szállni a grenoble-i gyorsra, ám hamarosan gyilkosság gyanúját kell elhárítania magáról. Az 1935-ös klasszikus detektívtörténet érdekessége, hogy magyar szerző tollából származik, ám hangulata hamisítatlanul párizsi.

Izzadó, szuszogó, pocakos emberke tör utat magának a forgalmas párizsi főpályaudvaron. Vadonatúj, rikító sárga, nehéz bőröndjét el nem engedné egy pillanatra sem. Kedélyesen rázza le a hordár cipelésre való ajánlkozását („– Hagyja, barátom! … Pehely, merő pehely.”), s megszállottan keresi a grenoble-i vonatot. Bár senki ki nem nézné belőle, még helyjegye is van. Vajon mit cipel és hová igyekszik valójában? Ő Gomar Félix, a visszavonult, tisztességtelenségben megöregedett, de most már jó útra tért egykori kasszafúró, a francia alvilág legkedélyesebb és legkedvesebb volt bűnözője – egyúttal az egyik legkülönösebb detektív a krimiirodalom történetében. Már csak azért is, mert kitalálója, Louis Lucien Rogger magyar szerző.

Aczél Lajos eredetileg Adler néven született 1886-ban. Íróként, újságíróként az Aczél László nevet használta, s ezen a néven „fordította” nyolc Louis Lucien Rogger néven megjelentett, a párizsi alvilág anekdotikus figurái, kedves csavargók és gátlástalan bűnözők között játszódó detektívregényét. A grenoble-i gyors (amely eredetileg, 1935-ben Két utas eltűnt címen jelent meg) a második, ám egyértelműen a legsikerültebb a nyolc könyv közül. Aczél, avagy Rogger kora egyik legjobb magyar detektívregény-szerzője volt: s a sorozat, amelyben műveit először kiadták, Az Athenaeum detektív és kalandor regényei (később detektívregényei) csakis minőségi krimit jelentetett meg, főleg külföldi szerzőktől. Az írók közé magyarként bekerülni népszerűséget és tehetséget jelentett.

Ám mindez mit sem érne, ha Aczél Lajos legjobb regénye nem élte volna túl saját korát. A grenoble-i gyors azonban nem muzeális ritkaság, hanem ma is élvezettel olvasható, ötletes és fordulatos krimi, amely – hasonlóan a harmincas években íródott Agatha Christie-kötetekhez – semmit sem avult. A K.u.K. kiadó remek új sorozatában, a Klasszikus krimiben már eddig is újra felfedezésre érdemes csemegék jelentek meg Arthur Bernéde magyarul még soha ki nem adott Belphegor – A Louvre fantomja című legendás regényétől a ritka Edgar Wallace-mű A különös grófnőn át az első igazi kínai detektívet bemutató, E. D. Biggers írta Charlie Chan folytatjáig. A grenoble-i gyors méltó párja ezeknek a klasszikusoknak, sőt, olvasmányosságában és kalandosságában talán még le is körözi őket.


A főhős, Gomár Félix külsőre kevéssé vonzó, inkább mulatságos emberke. Szeme kicsi, zöld és éles pillantású, orra vékony, pünkösdirózsa pirosságú és himlőhelyes, termete alacsony és kövérkés, ráadásul szeret elképesztő nagyvonalúsággal felöltözködni, kopott és sajátos eleganciája pedig sokszor mosolyt csal az emberek arcára. Az esze azonban vág, mint a borotva. Nem csoda, hogy ebben a történetben is felfigyel arra az elkésett utasra, aki az utolsó percben kapaszkodik fel a már mozgó vonatra. Nem csoda, hogy jól megfigyeli a zömök férfit, akivel az találkozik. Nem csoda, hogy jól megfigyeli ájuldozó útitársnőjét. S szüksége is lesz a megfigyeléseire, hiszen a vonatról éjjel titokzatos jelzéseket adnak le, a szőke lány bekószálja az egész vasúti kocsit, Gomárt kloroformmal elkábítják, majd pedig holtan találja az egyik útitársát: arcát a felismerhetetlenségig eltorzították. Mi történhetett az éjszaka? Ki a gyilkos? Kik voltak a titokzatos utasok? Miért altatták el Gomárt? Van-e jelentősége annak, hogy helyet cserélt az éjjel egy utassal? Miért kellett a hulla arcvonásait megsemmisíteni? S vajon kié lehet az ötszáz dollár, amit a halottnál talált Gomár? A kérdések egyre csak sokasodnak, s még csak az első fejezet végén járunk…


A nyomozás azután elvezet bennünket a könyv fülszövegében is említett amerikai gengszterek és francia szélhámosok világába, s tanúi lehetünk a nyomozásra többnyire alkalmatlan bűnüldöző szervek verseny- és ámokfutásának. Ám a regény erőssége, hogy Gomár magánnyomozása egy különcsége és idegensége ellenére is megbocsátóan ábrázolt környezetben folyik. Aczél Lajos cinkosan, kikacsintóan, mégis megértéssel ábrázolja egy lecsúszott társadalmi réteg világát: alvilági és félvilági figurákat, akiket összetart a betyárbecsület és a segítőkészség, de akik közt ugyanúgy akad fekete bárány, mint a „rendes” emberek közt, s ha körükben történik gyilkosság, éppúgy meg akarják tudni, ki tette, ahogyan azt a „normális” világban teszi rendőrség és bíróság. A megoldás azonban meglepő és csavaros, méltó Gomár Félix észjárásához…

Remélem, a regényt megismerve minél több olvasónak válik új kedvencévé Gomar apó, az egykori bűnöző, ma már lelkes és derűs kispolgár, aki jóban van a rendőrökkel, bár legszívesebben kerüli őket, s akinek még mindig megvan a magához való esze, hogy ha bajba keveredik, maga váljon nyomozóvá. Ezt a legjobb kalandját ismerni kell!

A cikk az Ekultúrán: Louis Lucien Rogger: A grenoble-i gyors
Más Ekultúrás ajánlóim: Az Ekultúra és én
Link:
Louis Lucien Rogger bűnügyi történetei