Nemrég az az öröm ért, hogy elgondolkodhattam azon, mit is kérdeznék Sophie Hannah-tól.

A monogramos gyilkosságok írónője 2015. január 28-án látogatott Budapestre. A beszélgetés először az ekultura.hu kulturális honlapon jelent meg, itt megtekinthető egy felvétel is róla. A beszélgetés szereplői az írónő mellett Galgóczi Tamás, az ekultura.hu főszerkesztője és Katona Ágnes, az Európa Könyvkiadó Agatha Christie-életmű-sorozatának szerkesztője voltak.

Milyen érzés volt, amikor megkapta a felkérést A monogramos gyilkosságok megírására?
Nagyon nagy dicsőség, és egyúttal nagyon ijesztő is, mert nagyon szerettem volna megfelelő minőségű visszatérést biztosítani Poirot-nak, és olyan jó regényt írni, amilyenre csak képes vagyok.

Hogyan született meg regény története?
Körülbelül két évvel korábban támadt egy ötletem, és amikor az eszembe jutott, azt mondtam, hogy nahát, ez tiszta Agatha Christie. Úgy döntöttem, hogy fel is használom, mert ennyire jó ötletet nem lehet veszni hagyni – de nem voltam rá képes. Aztán amikor felkértek, hogy írjak Poirot-regényt, akkor azt mondtam, hogy hoppá, tökéletes. Itten van a titok, itten van a nagyon bonyolult megfejtés, már csak meg kell írni.

Tényleg igaz az, hogy százoldalas vázlatot kellett előzetesen leadnia a kiadónak?
Igazából arra kértek fel, hogy 10-20 oldalas szinopszist adjak le. De amikor elkezdtem megírni, akkor az egyik ötlet után jött a másik, amit gyorsan leírtam, hogy el ne felejtsem, és a végén megkérdeztem az Agatha Christie Limitedtől, hogy nagy baj lenne-e, ha hosszabb lenne a szinopszis. Azt mondták nem baj, úgyhogy amit beadtam, az 120 oldalas volt.

A narrátor Edward Catchpool személyében egy Christie szokásos szereplőitől sokban eltérő karaktert teremtett. Mit tart a legfontosabbnak vele kapcsolatban?
Talán a legjellemzőbb rá az önbizalom hiánya. Kiválóan megoldja a feladat egy részét, tehát egy nagyon okos fiatalember, mert csak egy nagyon okos ember jönne rá a megoldásnak arra a részére, de nem mer végigmenni az úton, nem mer utánajárni, állandóan kételkedik magában, a képességeiben.

Ez annak köszönhető, hogy ennyire fiatal?
Nagyon sok belső konfliktusa van, valószínűleg nem azért nincs önbizalma, mert fiatal, hanem mert soha életében nem lesz. Nagyon kötelességtudó fiatalember, mindig meg akar felelni az elvárásoknak, de közben állandóan érzi, hogy ezek az elvárások és az ő legbelső énje, nem fedik egymást tökéletesen. Amíg ezzel nem jut dűlőre, addig rendkívül önbizalom-hiányos valaki marad.

A történetnek igen színpadias, melodrámai zárójelenetet írt, benne egy végső halállal. Azért történt ez, mert a mai krimiolvasók ingerküszöbe magasabb, mint a Christie-kortársaké?
Azért nagyon színpadias a befejezés, mert Poirot imádja színpadias dolgokat. Rendszerint igyekszik összegyűjteni az összes gyanúsítottat egy szobába, és ott előadja, hogy szerinte mi a megoldás. Ezt hihetetlenül élvezi. Úgy gondoltam meglepem őt azzal, hogy nem tíz gyanúsítottat gyűjthet össze, hanem százakat egy ménkű nagy hotel ménkű nagy éttermébe, és nekik adhatja elő magát. És akkor ott van a halál, ennek a jelenetnek a közepén, ami többek között azért került bele, mert nem Agatha Christe-regényt akartam írni, hanem egy olyan könyvet, ami nagyon hasonlít az ő könyveire – ezért kapta Poirot ezt a színpadi fellépést a végén. De ugyanakkor el is tér tőle, mert nem utánozni akartam, hanem újrateremteni. Ezért van az, hogy az utolsó nagyjelenetnek, ami jó hosszan is tart, egy része tökéletesen Agatha Christie-s, egy része pedig tökéletesen nem olyan, hanem nagyon is eltér tőle.

Azt hiszem akkor ez az a rész, amivel az olvasók egy része nem tud mit kezdeni, mert mindenki Agatha Christie-t várt és nem azt kapott. Egyet ért ezzel az elképzeléssel?
Nagyon élvezem, ha helytelenítenek, mert lázadó vagyok szívem szerint. Akiknek nem tetszett a könyv, azoknak már akkor nem tetszett, amikor egyáltalán szóba került, hogy megírom. Azok, akik azt mondták, hogy ez nem méltó Agatha Christie-hez, azok már akkor tudták ezt, amikor először olvastak arról, hogy engem felkértek az életmű folytatására. Én nem arra vágytam, hogy egy másodrendű Agatha Christie-tételt állítsak elő, hanem egy Agatha Christie-hez méltó folytatást akartam írni az egyik legkedveltebb karakterének. Aki nem akarja, annak nem kötelező elolvasnia. Senkinek nem szegeznek pisztolyt a homlokához. Amit én hallottam, annak a kilencven százaléka nagyon pozitív visszajelzés volt, a maradék tíz százalék volt az, aki „nyervogott” – tegyék. Nem lehet mindenkinek a kedvére tenni és mint mondtam, én egy lázadó vagyok szívem szerint.

Ennek a lázadásnak köszönhető, hogy a hagyományos Christie-regényekben szereplőknél különösebb neveket adott a figuráinak (Catchpool, Sippel, Gransbury, Negus). Mi volt ezzel a célja?
Az egyik dolog, ami azonnal megfogott, amikor elkezdtem Agatha Christie-t olvasni kamasz koromban, az volt, hogy mennyire furcsa nevei vannak a szereplőinek. Ott van a Temetni veszélyesből Cora Lansquenet, ott van a Hétvégi gyilkosságból az Angkatell család – ezek nem hétköznapi angol nevek, hadd nyugtassak meg mindenkit. Az én neveim, sokkal hétköznapibbak, mint amiket Agatha Christie adott. Mindegyik könyvében találni szokatlan családnevet.

Kicsit beszéljünk a magyar kiadásról is. Mit szól ehhez a borítóhoz?
Nagyon zsigerileg ítélek meg minden borítót. Tehát amikor ránézek egyre, ami a saját könyveimhez készült, azonnal tudom, hogy én ezt szeretem vagy utálom. Ez rettenetesen tetszik. Nagyon klasszikus, nagyon elegáns, de ugyanakkor egy picit modern és játékos. Nagyon elégedett vagyok vele.

Mint az köztudomású, nemcsak regényeket, hanem verseket is ír. Gondolt már arra, hogy az egyik bűnügyi könyvét saját versére építse fel?
Nem, ez még soha nem jutott az eszembe. Viszont nagyon sok költészetet használok a krimijeimben. A legújabb könyvem (Carrier) főhősnője és a szerelme (akit gyilkossággal vádolnak) közötti interakciók nagy része idézet. Tehát nagyon sok költészetet használok a krimijeimben is, de a saját versemet még sosem jutott eszembe beleépíteni.

Jut elég ideje a költészetre? Nyolc év szünet után idén várható a következő verseskönyve – az azért elég hosszú idő, nem?
Legyünk őszinték, ha egy költő évente, kétévente kiad egy verseskötetet, akkor nem veszik komolyan, mert a költészet az komoly dolog. Ha valaki krimit ír, és nem ad ki évente egy krimit, akkor nem veszik komolyan, mert ez a minimum, amit egy krimiírótól elvárunk, hogy minden évben legyen új könyve, mert az könnyű, szórakoztató műfaj. Egyik sem pont így működik, de a lényeg az, hogy amikor én elkezdtem krimiket írni, akkor tíz éve költő voltam, semmi mást nem írtam, csak verset. Azóta viszont elsősorban krimiszerző vagyok, és a költészet az üres helyeken üti föl a fejét. Amikor éppen nincsen megírandó krimim. Tehát sokkal lassabb procedúra lett, mint régen volt. Azért telt el ennyi idő a két kötet között.

Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy írás közben teljesen beleéli magát az adott könyvbe, és csak hetek alatt tér vissza belőle a valódi világba. Így volt ez a Poirot-történetnél is?
Amikor A monogramos gyilkosságokat írtam, akkor én abban a korban éltem. Amikor befejezek egy könyvet, akkor utána két hétig úgy érzem, mintha nagyon csúnyán másnapos lennék. Amíg hozzá nem szokom ahhoz, hogy mégiscsak a mai világban élek. Valószínűleg hónapokig tart, mire egyáltalán hajlandó vagyok arra gondolni, hogy újat kéne írni, és van-e hozzá ötletem.

Tényleg, végzett kutatást, vagy csak a Poirot-könyveket olvasta el újra A monogramos gyilkosságokhoz?
Természetesen újra végigolvastam Agatha Christie összes Poirot-könyvét. Ezen kívül megnéztem az összes filmfeldolgozást David Suchet-vel és ezen kívül is kutattam. Főleg az anglikán egyház történetében, merthogy én nem vagyok nagyon vallásos, tehát nekem utána kellett néznem annak, hogy mik voltak a betartandó szabályok ezekben a körökben. Hogy a húszas években egy faluban mit szóltak például egy házasságtöréshez. Vagy ha valaki öngyilkosságot követett el, akkor azt el lehetett-e temetni a templom melletti temetőben vagy sem – és hasonló apróságok. Az egyik legszórakoztatóbb, aminek utána kellett néznem, az volt, hogy 1929-ben a londoni szállodákban volt-e lift. Mert ez egy alapkérdés a könyvben.

Eddig általában nőkről írt. Mit gondol, Poirot hatására ez változni fog a jövőben?
Legyünk őszinték. Poirot nyomoz A monogramos gyilkosságokban. Az én könyveimben Simon Waterhouse nyomoz, aki szintén férfi. A főszereplők, akiknek szétesik az élete, na, azok a nők. Úgy gondolom, ezt meg tudom írni, erre képes vagyok, őket ismerem. Egy átlag férfit nem tudnék megírni. Valószínűleg Catchpool azért sikerült jól, mert nem „normális” férfi. Például az egész könyvön végighúzódik az, hogy ahányszor megpróbálják összehozni valami nővel, akkor mindig azt mondja, hogy köszöni, őt nem érdeklik a nők. Nyilván, ha teljesen hétköznapi, heteroszexuális férfi lenne, akkor azt nem tudnám jól megírni. Így sikerült.

A honlapja vagy a twitteres jelenlét fontosabb az Ön számára?
A honlap az, ahol reklámozom magam. Ha befejezek egy könyvet, akkor az oda kerül fel, a kritikák oda kerülnek fel, tehát az a hivatalos része az életemnek, amit igyekszem karbantartani. A twitter az, ahol a weben élek. Ott veszekszem, ott vannak fényképek a kutyáimról – ez az internetes otthonom.

Meglepődtem a blogján közreadott listán, amelyben felsorolta az idén elolvasni kívánt regényeket, mert nem gondoltam, hogy rendszeresen olvas krimiket. Szórakozásból veszi kézbe ezeket a műveket, vagy azt nézi, mit csinálnak a kollégák?
Mind a kettő. Nagyon szeretek krimit olvasni, mindig ez volt a fő kikapcsolódási forrásom. Érdekel, hogy ki a jó fiú, ki a rossz fiú, mikor derül ki, hogy derül ki. De ugyanakkor azt is szeretem tudni, hogy mások éppen merre járnak és mit csinálnak. Hogy talál-e valaki valami egészen új helyet a kriminek, ahova el lehet vele menni – mert ez a foglalkozásom, krimiszerző vagyok. Tehát lépést kell tartanom a többiekkel. Ha valaki valami egészen új dolgot talál ki, akkor szeretnénk ott lenni és szeretném elolvasni.

Angolszász szerzőkön kívül mondjuk skandináv vagy magyar krimit olvasott már?
Szerintem magyart még nem olvastam, és skandinávból sem sokat. Ugyanis azt tapasztaltam, amit többektől visszahallottam, hogy ott az egyik legfontosabb szereplő a hó és a hideg. Engem viszont az időjárásnál lényegesen jobban érdekelnek az emberek. Számomra az a jó krimi, amiben az emberi kapcsolatokról van szó, és e körül forog a történet. A monogramos gyilkosságokban, legyünk őszinték, tökmindegy, hogy esik, süt a nap, havazik, fúj a szél. Az ilyenfajta krimiket szeretem olvasni, tehát ahol az emberi kapcsolatokon áll vagy bukik az egész történet, és nem azon, hogy milyenek az időjárási viszonyok.

Ha valami csoda folytán feltehetne egy kérdést Agatha Christie-nek, mi lenne az?
(Sophie Hannah gondolkodik egy sort.) A baj az, hogy az ember rengeteg kérdést szeretne feltenni. Tegnap éjjel a Nem zörög a harasztot olvastam, és hirtelen felvillant valami az agyamban, amit szívesen tisztáznék vele. A legfőbb mozgatórugója a krimijeinek általában az, hogy az emberek nem tudnak világosan gondolkozni, és ez mennyi bajt okoz. Ott van Poirot és Miss Marple, akik végtelenül racionálisak, és tisztán gondolkodnak. Ők meg tudják oldani azokat a dolgokat, amiket senki más nem. Aztán ott vannak a pozitív szereplők, akikkel egyetértünk, akikkel szimpatizálunk, akiknek a gondolkodásmódját megismerjük, akik elbeszélik a történeteket. Ők is lényegesen világosabban gondolkodnak, mint a szereplők fennmaradó része, akiket az ember szíve szerint jól megrázna, és azt mondaná, hogy semmi sem sikerülhet, ha nem vagy képes világosan, racionálisan végiggondolni. Igazándiból azt tisztáznám Agatha Christie-vel, hogy ő is úgy gondolja, hogy erre épül minden krimije.

Utolsó kérdésem, amire részben utalt már, de muszáj feltennem: várható, hogy ír még Poirot-regényt?
Még semmi sem biztos. De lehet! Könnyen meglehet, hogy lesz még!

(kép forrása)

Akkor ezért szurkolunk, köszönöm a beszélgetést.

((Legjobban annak örülök, hogy az írónő elgondolkodott az utolsó általam kigondolt kérdésen, s aztán hosszú, és izgalmas választ adott rá ("Ha valami csoda folytán feltehetne egy kérdést Agatha Christie-nek, mi lenne az?") Fantasztikus érzés, hogy ennyire komolyan vette és érdemben felelt rá.))

A beszélgetés eredeti linkje még egyszer: itt.