2014. december 20., szombat
Lassan a végéhez közeledik az év. Ideje az utolsó előtti olvasmánynaplóban megint a történelemről írni. Szerencsére remek könyvek kerültek a kezembe, különös tekintettel a Jaffa Kiadó egyik év végi újdonságára, az Ostrom 1956-banra, amely tovább folytatta a kiadó történettudományi sorozatát.
Szabó Balázs: Rákosi titkos bunkere 1951-2011
Az F-4 létesítmény, az MDP titkos bunkerének története
Sziklakórház Kft., Bp., 2013
Néhány éve óriási élmény volt számomra egy picike kötet, Tatai Gábor A Sziklakórház rövid története című munkája, amely a titokzatos budai Sziklakórház (barlangkórház, óvóhely, oltóanyaggyár, atombunker…) létrejöttét, történelmi szerepét és rejtélyeit mutatta be sok-sok fotóval és képpel. Hatására ellátogattam a Sziklakórház Múzeumba is (www.sziklakorhaz.eu), és igazán hihetetlen élményekben volt részem egy ilyen, igazi, (hideg)háborús objektum folyosóin sétálva. A Rákosi titkos bunkere az akkor megindult Hiteles történelem sorozatnak a második, ezúttal kissé nagyobb méretű tagja. Szabó Balázs kötete egy másik, hasonló korú történelmi rejtély, az eredetileg Rákosi Mátyás és pártvezetősége számára kialakítani szándékozott háborús vezetési pont és atombunker történetét foglalja össze a megtervezéstől az eltitkoláson és a félbehagyáson át az átépítésig, a leleplezésig és a félig történt elbontásig. Ma a bunker turistalátványosság (lehetne), ám sorsa igazából megoldatlan. Mégis, hihetetlen építészeti emlékről van szó, amelynél először használtak modern szekrénysüllyesztéses építési megoldást, amely ma is álló tanúja diktatúrának, atomfóbiának és pártelképzeléseknek, s amiről ma is inkább a legendák élnek, mint a tények. A könyv azonban a valóságról szól: képekkel, tervekkel, anekdotákkal. Ajánlom mindenkinek.
Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban - A Köztársaság tér emlékezete
Jaffa, Bp., 2014
Pritz Pál: Bárdossy László
Nem fura, hogy mióta szabadon lehet publikálni a szovjet állam egykori vezetőiről és főkorifeusairól, azóta alig jelennek meg jó és szakszerű életrajzok róluk? Buharinról például ez az egyetlen, még nem rendszerváltott kötet olvasható magyarul, Trockijról pedig egy sem (egy 1989-es dokumentumgyűjtemény az utolsó, de az sem életrajz)... Eközben Göringről, Hessről, Himmlerről elismert szerzők alapos biográfiái vehetők kézbe... De sebaj: Kun Miklós, akinek Sztálin alkonya című kötetét korábban már dicsértem itt, a blogon, már 1988-ban nagyot alkotott a bolsevik gárda egyik legérdekesebb és leg-ellentmondásosabb alakjának bemutatásával. Buharin, aki egyszerre volt emigráns és hazai kommunista, Sztálin és Kamenyev barátja, a régi bolsevik vezetők közül talán a legtovább hűséges Sztálinhoz, ám azután 1938-ban egyik legutolsó "nagy" áldozata, állítólag ezzel a búcsúlevéllel fordult kíméletlen diktátorához: "Koba, miért kellett meghalnom? - Коба, зачем тебе нужна моя смерть?" Ha más nem, hát ez az egykori jóbaráthoz (akinek Koba a rég elhagyott, mozgalmi neve volt, miközben diktátorként új álnevén, Sztálinként tündökölt) címzett segélykiáltás biztosan bevezet Buharin ellentmondásos életébe.
Slíz Mariann: Személynevek a középkori Magyarországon
Attraktor, Máriabesnyő, 2011
Ez a szerény kötetecske sokkal izgalmasabb, mint azt viszonylag érdektelen külseje ígérné. Segít megismerni a múltunkat, a nyelvünket, sőt, még érdekes is... Ha valakitől ugyanis megkérdezzük, tudna-e régi magyar személyneveket mondani, a Csengét, a Etelkát, az Enikőt, a Gézát, az Árpádot vagy a Csabát biztosan nem hagyná ki a felsorolásából. Egészen bizonyosan nem mondaná viszont a Munkát, a Morgót, az Uracsot (férfinevek), a Ketüdöt (Kettő) (férfi- és női név is), a Nyestét, a Szépet vagy az Izalcsot (női nevek). Pedig, ahogy Slíz Mariann egyetemi adjunktustól, nyelvtörténésztől részletes magyarázatok nyomán megtudhatjuk, az utóbbi személynevek sokkal gyakoribbak voltak, már csak azért is, mert az általam felsorolt első három női nevet csak a 19. században alkották meg "régi magyar mintára" (az Enikőt épp Vörösmarty, az Etelkát pedig Dugonics András), a három férfinévből pedig, amely török jövevényszóból lett, kettő "rosszul", 19. századian kiolvasva újult fel napjainkra. Ezzel szemben a Munka a 12. század leggyakoribb magyar személynevei közé tartozott, s az Izoldából magyarosodott Izalcs név a 13. század egyik legkedveltebb nemesi nőneve volt. Aki kíváncsi még hasonló furcsaságokra, mint például arra, miért volt Hunyadi Jánosnak egy Hunyadi János nevű öccse, miért hívtak a 14. században három fiútestvért Töttösnek, Vesszősnek és Tövisesnek, vagy hogy honnan származik a Terestyén, az Ehellős és az Elefánt név - olvassa el a könyvet!
Sándor Klára: A székely írás nyomában
Typotex, Bp., 2014
Egy igazi nagy könyv: alapmű mindenkinek, akit érdekel a magyarság története, a magyar nyelv története, a magyar irodalom története, a magyar írás története, a székelyek története... Ebben a rendkívül alapos, harminckét oldalnyi idézett bibliográfiára hivatkozó, remek képekkel kísért és fölöttébb tudományos, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, csevegő hangú, helyenként abszolút humoros kötetben mindent megtudhatunk a rovásírásról, amit csak tudni lehet. Elsőként például azt, hogy sokkal jobb volna rovás helyett egyszerűen székely írásnak nevezni. Másodszor azt, hogy ezt az ősi írásformát mennyi tévhit övezi: ősmagyar-mániákusok és szélsőjobboldaliak éppúgy mitizálják és félreértik, mint az akadémia berkeiből rátekintők és a tőle vadul idegenkedők. Miután pedig a szellemes bevezetés (amelyen szó szerint könnyesre nevettem magam, ám közben sok-sok előítéletemtől is megszabadultam) beavatott abba, mi a székely írás és mi nem, egy hosszú, mégis csupa kaland utazás veszi kezdetét a nyelv és az írás történetébe, melynek során a türkök betűitől és a sztyeppei írásoktól egészen székely templomok felirataiig jutunk el - mégpedig úgy, hogy minden, de minden érthető kell, hogy legyen annak is, aki utoljára az érettségin foglalkozott nyelvtörténettel, s megbízható és ellenőrzött azok számára, akik az írások és nyelvek szakértői. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik ellenállással közelítenek a könyvhöz, csak mert Sándor Klára írta - mások pedig azért, mert a "rovásírásról" szól. Ám mindkét oldalnak egyetlen dologra van szüksége, hogy elveszítse az előfeltételeit: el kell olvasnia a székely írás történetét. Nem utolsósorban azért, mert benne megtalálja az összes jelenleg ismert, hiteles, székely írással íródott feliratot és a megfejtésükre tett kísérletek eredményét. Így érdemes "rovásul" tanulni: visszafordulva az eredetihez, az ősihez.
Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány
Typotex, Bp., 2011
Miután A székely írás nyomábant elolvastam, azonnal keresni kezdtem a nyelvész korábbi könyvét is, amely - most csak szigorúan tudományos alapokon, de ezúttal a tudományos népszerűsítés útjára lépve - azt mutatja be, hogyan is része őstörténetünknek egyszerre finnugor alapnyelvünk megszületése, és szembetűnően sztyeppei életmódunk, vallásunk léte. Avagy, a kötet alcímével szólva: megtudhatjuk belőle, hogyan legelhet egymás mellett a csodaszarvas és a rénszarvas is múltunk legelőin. Hunhagyomány és finnugor nyelvrokonság, történelmi emlékezet, a belső-ázsiai népek őstörténete és nyelvünk keletkezésének eseménysora, nomádok és honfoglalók, nyelvtörténészek és őstörténészek, nemzeti identitáskeresés és tudományos búvárlatok tényei kavarognak a könyvben, hogy azután szépen elrendeződjenek. Mindenkihez szól Sándor Klára könyve, aki tovább szeretne lépni a "halzsíros atyafiság" és a "nyelvrokonságunk fája" üres és félreértett toposzain túlra, egy olyan tudás felé, amely - a tudomány legújabb feltételezéseire és tényeire építve - megismertet nyelvünk és népünk kialakulásának történetével. Izgalmas, szinte mesélő hangú, rengeteg tévhitet eloszlató kötet: számomra legnagyobb eredménye, hogy rengeteg ismeretet közöl olyan dolgokról, amelyekről azt szokás hinni, hogy ismeretlenek és megfejtetlenek, ugyanakkor rengeteg kérdőjelet meghagy ott, ahol sokan azt szokták hinni, már nincsenek kérdések, csak válaszok. Szkeptikusok, a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődők, érdekes, sőt, huszonegyedik századian hazafias olvasmányt keresők kedvenc könyve lehet: melyet bizalommal ajánlok mindenkinek.
Molnár Péterné: "... a róna, ahol születtem" - A Petőfi-szülőhelyvita
Helikon, 2013
Ennyi remek kötet után még egy elgondolkodtatót, ámde kevésbé sikerültet is szeretnék ajánlani. Ugyanis most, hogy elolvastam ezt a kis kötetet, még mindig azt kell mondanom: nem tudom, Kiskőrösön született-e Petőfi, ám ez a rendkívül elfogult, bár sok tényt felsoroló könyv - céljával ellentétben - arról sem tudott meggyőzni, hogy tényleg Szabadszállás volt a költő szülőhelye. Bár a kötet helytörténész szerzője rengeteg izgalmas adatot összeszedett arról, hogy Petrovics István kiskőrösi és kiskunfélegyházi ingatlanait csak bérelte (tehát nem volt háztulajdonos), szabadszállási házát viszont folyamatosan birtokolta Petőfi születése idején, valamint arról is, hogy Petőfiék évekig laktak (megszakításokkal) Szabadszálláson, továbbá Petőfi - talán nem véletlenül - épp Szabadszálláson, és nem Félegyházán indult a képviselői helyért 1848-ban; azt az adatot azonban nem tudta (úgy tűnt, nem is akarta) cáfolni (inkább csak pontos részletek említése nélkül kétszer is elsiklott felette, 51. és 119. o.), hogy Petőfi apja 1822. december 30-án egész évi haszonbért fizetett Kiskőrösnek, 1823. január 2-án pedig Kiskőrösön tanúskodott Mihályik György bizonyságlevelének megírásakor: vagyis pont Petőfi születése előtt és után (keresztelés Kiskőrösön: 1823. január 1.) a településen tartózkodott. Márpedig az utolsó, 1954-es szülőhelyvita után, amely Kiskőrös mellett tette le a voksot, Istenes József helytörténész épp ezzel támasztotta alá a sok megbízhatatlan, félreérthető visszaemlékezés adatait. Molnár Péterné viszont ezzel szembeállítva a születés konkrét tényével kapcsolatban valódi iratadatokat nem tudott felhozni, csak szabadszállási, mások által idézett visszaemlékezéseket, továbbá Petőfi iskolai naplóinak adatait (melyeknél azonban a költő felváltva adta meg szülőhelyének Kiskőröst és Szabadszállást, s tette mindezt oly pontossággal, hogy apját is átkeresztelve, Ferencként, sőt Sándorként írták be, s kétszer is asztalosként szerepelt mészáros helyett...) Ráadásul ehhez még hozzá kell tennem, hogy Molnár Péterné igen rosszindulatúan cáfolja azt a két szerző által is idézett adatot, hogy a fenti iratok mellett van egy olyan is, amely szerint ráadásul Petrovicsék 1821. november 1-től 1824. október közepéig-végig Kiskőrösön lak(hat)tak: az erről szóló 1821. szeptember 6-i szerződés ugyanis kutatásai alapján jelenleg nem található a megadott helyén, a levéltárban - ezért a szerző úgy ír róla, mintha emiatt 1960-ban, nyilvánosságra hozatalakor sem létezett volna, sőt, egyáltalán nem létezne, csak a korábbi Kiskőrös-párti helytörténészek találták volna ki. Még azt is hozzáteszi a hamisítás bizonyítékaként, hogy 6-án nem is volt tanácsülés 1821-ben, csak szeptember 5-én - mintha az iratot a tanácsülés napján kellett volna kiállítani, s nem lett volna elég annak másnapján... Csak arról feledkezik meg a burkolt vagdalkozás közben, hogy a másik két dokumentum - melyek szerinte is megvannak - önmagában is elég a jelenleg valószínű, kiskőrösi álláspont bizonyítására. Teljesen mindegy ugyanis, hogy Petőfit hova kapcsolták emlékei, s hogy születése után (vagy előtt, anyja méhében) egy héttel, hónappal vagy évvel Szabadszálláson volt-e (amire érdekes, új bizonyítékokat szállít a szerző): a kérdés ugyanis - bárhogy csűrjük és csavarjuk a dolgot - a megszületés pontos helye...
Linkek
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.
Most olvastam 8. - Hat könyv, hat idézet
Most olvastam 9. - Hasznos könyvek
Most olvastam 10. - Olvasnivalók
Most olvastam 11. - Megint modern magyar (történelem)
Most olvastam 12. - Pihentetők
Most olvastam 13. - Történelem kérdőjelekkel
Most olvastam 14. - Előfeltevések nyomában
Az F-4 létesítmény, az MDP titkos bunkerének története
Sziklakórház Kft., Bp., 2013
Néhány éve óriási élmény volt számomra egy picike kötet, Tatai Gábor A Sziklakórház rövid története című munkája, amely a titokzatos budai Sziklakórház (barlangkórház, óvóhely, oltóanyaggyár, atombunker…) létrejöttét, történelmi szerepét és rejtélyeit mutatta be sok-sok fotóval és képpel. Hatására ellátogattam a Sziklakórház Múzeumba is (www.sziklakorhaz.eu), és igazán hihetetlen élményekben volt részem egy ilyen, igazi, (hideg)háborús objektum folyosóin sétálva. A Rákosi titkos bunkere az akkor megindult Hiteles történelem sorozatnak a második, ezúttal kissé nagyobb méretű tagja. Szabó Balázs kötete egy másik, hasonló korú történelmi rejtély, az eredetileg Rákosi Mátyás és pártvezetősége számára kialakítani szándékozott háborús vezetési pont és atombunker történetét foglalja össze a megtervezéstől az eltitkoláson és a félbehagyáson át az átépítésig, a leleplezésig és a félig történt elbontásig. Ma a bunker turistalátványosság (lehetne), ám sorsa igazából megoldatlan. Mégis, hihetetlen építészeti emlékről van szó, amelynél először használtak modern szekrénysüllyesztéses építési megoldást, amely ma is álló tanúja diktatúrának, atomfóbiának és pártelképzeléseknek, s amiről ma is inkább a legendák élnek, mint a tények. A könyv azonban a valóságról szól: képekkel, tervekkel, anekdotákkal. Ajánlom mindenkinek.
Jaffa, Bp., 2014
A Jaffa történettudományi sorozata
örvendetesen bővülő tendenciát mutat: míg 2010-ben egyetlen indító
kötet jelent meg, 2011-ben kettő, 2012-ben és 2013-ban három könyvvel
bővült a széria, idén pedig már négy könyvnek örvendezhettem: a sportról
és politikáról szóló, Takács Tibor írta Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban után következett Ungváry Krisztián remek tanulmánykötete, a Tettesek vagy áldozatok? - Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből, majd Ablonczy Balázs A visszatért Erdélyének méltó párja, Simon Attila Magyar idők a
Felvidéken 1938-1945 című könyve, amely a Felvidék visszacsatolását és újra-elvesztését mutatja be. A negyedik pedig Tulipán Éva hiánypótló könyve volt. Ostrom, gyilkosság, halál... Kutatás nem létező pincebörtönök után... Parlamenterek lelövése... Meglincselt ÁVH-s holtteste felhúzva egy fára... Arccal a sárban fekvő halottak... A Life díjnyertes fotósorozata ÁVH-s kiskatonák agyonlövéséről... A Köztársaság téri pártszékház október 30-i ostroma az 1956-os forradalom egyetlen olyan szégyenfoltja, amely nem az elnyomók, hanem a forradalmárok nevéhez köthető: tanúbizonysága a szabadságharc és a fegyveres ellenállás ellentmondásosságának. Érzelmi csomópont, amelyet a Kádár-korszak propagandája totálisan kiaknázott, amikor az eseményeket eltúlozva az egész forradalom és szabadságharc igazi arcaként mutatta be az eseményeket. Ha valaki fellapozza a vonatkozó Wikipédia-szócikkét, azonnal érzékelheti a történéseket ma is övező zűrzavart, hiszen az oldal egyszerre idéz a Kádár-kor emblematikus könyvéből, az eseményeket kommunista mártírológiává formáló Hollós Ervin-Lajtai Vera-féle Köztársaság tér 1956-ból, Gosztonyi Péter abszolút pontatlan, ám a kazamaták létét cáfoló kötetéből, és Kiskunhalas honlapjáról, ahol egy amatőr kutató épp bizonyítja a pincebörtönök létét... Csak Eörsi László és Horváth Miklós (egymással is vitatkozó, de) szakszerű munkái nem szerepelnek a forrásművek között... Nem csoda, hogy még a nap eseménytörténetét sem lehet összerakni a szócikk nyomán. Így azután a fiatal történész (és Horváth Miklós-tanítvány) Tulipán Éva könyve nagyon is időszerű: a szerzőnő megpróbál rendet tenni az ezerszer hallott és valójában hamis legendák, a félreolvasott (vagy a vallatók által félreírt) korabeli dokumentumok és jegyzőkönyvek, a megalapozott következtetések és a harcos érvek között. Megbízhatóan, olvasmányosan, a történelmi emlékezet szerepét is boncolgatva, kérdőjeleket is kitéve: mégis, egy új, megbízható összefoglalót adva az eseményekről. Ami nagyon kellett volna a könyvnek: 1. egy (akár kérdőjelekkel is teleírt) időrend, mivel jelen formában minden eseményről elhangzik a végleges következtetés, de ezeket elég nehéz időrendbe szedni. 2. egy lektor, mivel sajnos sok melléütés, félbehagyott mondat, sőt, két bekezdésismétlés is benne maradt a végleges változatban. Ami viszont nagyon kell: minél több olvasó, akit tényleg az érdekel, mi történt valójában a (ma már II. János Pál pápa nevére hallgató) Köztársaság téren 1956-ban.
Elektra Kiadóház, Szeged, 2001
Miután a kiadó sorozatának három korábbi, miniszterelnökökről szóló könyvét már elolvastam, vad keresésbe kezdtem Pritz Pál Bárdossyja után. Amikor végre hozzájuthattam, izgalmas meglepetés ért, kettő is. Az első, hogy ellentétben Ablonczy Balázs Teleki Páljával, Gergely Jenő Gömbös Gyulájával és Sipos Péter Imrédy Bélájával (melyekről itt írtam), elvileg ez nem egy történelmi biográfia, hanem egy regény. Az előszó ugyanis azt ígérte, hogy egyfajta regényes formában olvashatom majd Bárdossy életét, hogy annak elbeszélése izgalmasabb és élményszerűbb legyen. Aminek nem túlzottan örültem, mert szerintem valami vagy regényes történelem, amit élvezhetek, de biztosan nem tekintem szakirodalomnak, vagy szakirodalom, de az csak úgy lehet olvasményos, hogy megmarad saját, szakszerű keretén belül... A második meglepetés viszont az lett, hogy a kötet regényessége kimerült abban, hogy a szerző E/3. személyben eltöprengett azon, ekkor vagy akkor mi járhatott Bárdossy fejében (s tette mindezt naplói, iratai és perének vallomásai alapján), egyébként pedig egy szokásos stílusú, érdekes életrajzot vehettem kézbe az országot a háborúba beléptető miniszterelnökről. Amit épp ezért ajánlok másoknak is: bár valószínűleg beszerezni nekik is épp oly nehéz lesz ezt a kis példányszámban megjelent könyvet, mint nekem.
Kun Miklós: Buharin
Szabad Tér, Bp., 1988Nem fura, hogy mióta szabadon lehet publikálni a szovjet állam egykori vezetőiről és főkorifeusairól, azóta alig jelennek meg jó és szakszerű életrajzok róluk? Buharinról például ez az egyetlen, még nem rendszerváltott kötet olvasható magyarul, Trockijról pedig egy sem (egy 1989-es dokumentumgyűjtemény az utolsó, de az sem életrajz)... Eközben Göringről, Hessről, Himmlerről elismert szerzők alapos biográfiái vehetők kézbe... De sebaj: Kun Miklós, akinek Sztálin alkonya című kötetét korábban már dicsértem itt, a blogon, már 1988-ban nagyot alkotott a bolsevik gárda egyik legérdekesebb és leg-ellentmondásosabb alakjának bemutatásával. Buharin, aki egyszerre volt emigráns és hazai kommunista, Sztálin és Kamenyev barátja, a régi bolsevik vezetők közül talán a legtovább hűséges Sztálinhoz, ám azután 1938-ban egyik legutolsó "nagy" áldozata, állítólag ezzel a búcsúlevéllel fordult kíméletlen diktátorához: "Koba, miért kellett meghalnom? - Коба, зачем тебе нужна моя смерть?" Ha más nem, hát ez az egykori jóbaráthoz (akinek Koba a rég elhagyott, mozgalmi neve volt, miközben diktátorként új álnevén, Sztálinként tündökölt) címzett segélykiáltás biztosan bevezet Buharin ellentmondásos életébe.
Attraktor, Máriabesnyő, 2011
Ez a szerény kötetecske sokkal izgalmasabb, mint azt viszonylag érdektelen külseje ígérné. Segít megismerni a múltunkat, a nyelvünket, sőt, még érdekes is... Ha valakitől ugyanis megkérdezzük, tudna-e régi magyar személyneveket mondani, a Csengét, a Etelkát, az Enikőt, a Gézát, az Árpádot vagy a Csabát biztosan nem hagyná ki a felsorolásából. Egészen bizonyosan nem mondaná viszont a Munkát, a Morgót, az Uracsot (férfinevek), a Ketüdöt (Kettő) (férfi- és női név is), a Nyestét, a Szépet vagy az Izalcsot (női nevek). Pedig, ahogy Slíz Mariann egyetemi adjunktustól, nyelvtörténésztől részletes magyarázatok nyomán megtudhatjuk, az utóbbi személynevek sokkal gyakoribbak voltak, már csak azért is, mert az általam felsorolt első három női nevet csak a 19. században alkották meg "régi magyar mintára" (az Enikőt épp Vörösmarty, az Etelkát pedig Dugonics András), a három férfinévből pedig, amely török jövevényszóból lett, kettő "rosszul", 19. századian kiolvasva újult fel napjainkra. Ezzel szemben a Munka a 12. század leggyakoribb magyar személynevei közé tartozott, s az Izoldából magyarosodott Izalcs név a 13. század egyik legkedveltebb nemesi nőneve volt. Aki kíváncsi még hasonló furcsaságokra, mint például arra, miért volt Hunyadi Jánosnak egy Hunyadi János nevű öccse, miért hívtak a 14. században három fiútestvért Töttösnek, Vesszősnek és Tövisesnek, vagy hogy honnan származik a Terestyén, az Ehellős és az Elefánt név - olvassa el a könyvet!
Typotex, Bp., 2014
Egy igazi nagy könyv: alapmű mindenkinek, akit érdekel a magyarság története, a magyar nyelv története, a magyar irodalom története, a magyar írás története, a székelyek története... Ebben a rendkívül alapos, harminckét oldalnyi idézett bibliográfiára hivatkozó, remek képekkel kísért és fölöttébb tudományos, ugyanakkor rendkívül szórakoztató, csevegő hangú, helyenként abszolút humoros kötetben mindent megtudhatunk a rovásírásról, amit csak tudni lehet. Elsőként például azt, hogy sokkal jobb volna rovás helyett egyszerűen székely írásnak nevezni. Másodszor azt, hogy ezt az ősi írásformát mennyi tévhit övezi: ősmagyar-mániákusok és szélsőjobboldaliak éppúgy mitizálják és félreértik, mint az akadémia berkeiből rátekintők és a tőle vadul idegenkedők. Miután pedig a szellemes bevezetés (amelyen szó szerint könnyesre nevettem magam, ám közben sok-sok előítéletemtől is megszabadultam) beavatott abba, mi a székely írás és mi nem, egy hosszú, mégis csupa kaland utazás veszi kezdetét a nyelv és az írás történetébe, melynek során a türkök betűitől és a sztyeppei írásoktól egészen székely templomok felirataiig jutunk el - mégpedig úgy, hogy minden, de minden érthető kell, hogy legyen annak is, aki utoljára az érettségin foglalkozott nyelvtörténettel, s megbízható és ellenőrzött azok számára, akik az írások és nyelvek szakértői. Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik ellenállással közelítenek a könyvhöz, csak mert Sándor Klára írta - mások pedig azért, mert a "rovásírásról" szól. Ám mindkét oldalnak egyetlen dologra van szüksége, hogy elveszítse az előfeltételeit: el kell olvasnia a székely írás történetét. Nem utolsósorban azért, mert benne megtalálja az összes jelenleg ismert, hiteles, székely írással íródott feliratot és a megfejtésükre tett kísérletek eredményét. Így érdemes "rovásul" tanulni: visszafordulva az eredetihez, az ősihez.
Typotex, Bp., 2011
Miután A székely írás nyomábant elolvastam, azonnal keresni kezdtem a nyelvész korábbi könyvét is, amely - most csak szigorúan tudományos alapokon, de ezúttal a tudományos népszerűsítés útjára lépve - azt mutatja be, hogyan is része őstörténetünknek egyszerre finnugor alapnyelvünk megszületése, és szembetűnően sztyeppei életmódunk, vallásunk léte. Avagy, a kötet alcímével szólva: megtudhatjuk belőle, hogyan legelhet egymás mellett a csodaszarvas és a rénszarvas is múltunk legelőin. Hunhagyomány és finnugor nyelvrokonság, történelmi emlékezet, a belső-ázsiai népek őstörténete és nyelvünk keletkezésének eseménysora, nomádok és honfoglalók, nyelvtörténészek és őstörténészek, nemzeti identitáskeresés és tudományos búvárlatok tényei kavarognak a könyvben, hogy azután szépen elrendeződjenek. Mindenkihez szól Sándor Klára könyve, aki tovább szeretne lépni a "halzsíros atyafiság" és a "nyelvrokonságunk fája" üres és félreértett toposzain túlra, egy olyan tudás felé, amely - a tudomány legújabb feltételezéseire és tényeire építve - megismertet nyelvünk és népünk kialakulásának történetével. Izgalmas, szinte mesélő hangú, rengeteg tévhitet eloszlató kötet: számomra legnagyobb eredménye, hogy rengeteg ismeretet közöl olyan dolgokról, amelyekről azt szokás hinni, hogy ismeretlenek és megfejtetlenek, ugyanakkor rengeteg kérdőjelet meghagy ott, ahol sokan azt szokták hinni, már nincsenek kérdések, csak válaszok. Szkeptikusok, a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődők, érdekes, sőt, huszonegyedik századian hazafias olvasmányt keresők kedvenc könyve lehet: melyet bizalommal ajánlok mindenkinek.
Helikon, 2013
Ennyi remek kötet után még egy elgondolkodtatót, ámde kevésbé sikerültet is szeretnék ajánlani. Ugyanis most, hogy elolvastam ezt a kis kötetet, még mindig azt kell mondanom: nem tudom, Kiskőrösön született-e Petőfi, ám ez a rendkívül elfogult, bár sok tényt felsoroló könyv - céljával ellentétben - arról sem tudott meggyőzni, hogy tényleg Szabadszállás volt a költő szülőhelye. Bár a kötet helytörténész szerzője rengeteg izgalmas adatot összeszedett arról, hogy Petrovics István kiskőrösi és kiskunfélegyházi ingatlanait csak bérelte (tehát nem volt háztulajdonos), szabadszállási házát viszont folyamatosan birtokolta Petőfi születése idején, valamint arról is, hogy Petőfiék évekig laktak (megszakításokkal) Szabadszálláson, továbbá Petőfi - talán nem véletlenül - épp Szabadszálláson, és nem Félegyházán indult a képviselői helyért 1848-ban; azt az adatot azonban nem tudta (úgy tűnt, nem is akarta) cáfolni (inkább csak pontos részletek említése nélkül kétszer is elsiklott felette, 51. és 119. o.), hogy Petőfi apja 1822. december 30-án egész évi haszonbért fizetett Kiskőrösnek, 1823. január 2-án pedig Kiskőrösön tanúskodott Mihályik György bizonyságlevelének megírásakor: vagyis pont Petőfi születése előtt és után (keresztelés Kiskőrösön: 1823. január 1.) a településen tartózkodott. Márpedig az utolsó, 1954-es szülőhelyvita után, amely Kiskőrös mellett tette le a voksot, Istenes József helytörténész épp ezzel támasztotta alá a sok megbízhatatlan, félreérthető visszaemlékezés adatait. Molnár Péterné viszont ezzel szembeállítva a születés konkrét tényével kapcsolatban valódi iratadatokat nem tudott felhozni, csak szabadszállási, mások által idézett visszaemlékezéseket, továbbá Petőfi iskolai naplóinak adatait (melyeknél azonban a költő felváltva adta meg szülőhelyének Kiskőröst és Szabadszállást, s tette mindezt oly pontossággal, hogy apját is átkeresztelve, Ferencként, sőt Sándorként írták be, s kétszer is asztalosként szerepelt mészáros helyett...) Ráadásul ehhez még hozzá kell tennem, hogy Molnár Péterné igen rosszindulatúan cáfolja azt a két szerző által is idézett adatot, hogy a fenti iratok mellett van egy olyan is, amely szerint ráadásul Petrovicsék 1821. november 1-től 1824. október közepéig-végig Kiskőrösön lak(hat)tak: az erről szóló 1821. szeptember 6-i szerződés ugyanis kutatásai alapján jelenleg nem található a megadott helyén, a levéltárban - ezért a szerző úgy ír róla, mintha emiatt 1960-ban, nyilvánosságra hozatalakor sem létezett volna, sőt, egyáltalán nem létezne, csak a korábbi Kiskőrös-párti helytörténészek találták volna ki. Még azt is hozzáteszi a hamisítás bizonyítékaként, hogy 6-án nem is volt tanácsülés 1821-ben, csak szeptember 5-én - mintha az iratot a tanácsülés napján kellett volna kiállítani, s nem lett volna elég annak másnapján... Csak arról feledkezik meg a burkolt vagdalkozás közben, hogy a másik két dokumentum - melyek szerinte is megvannak - önmagában is elég a jelenleg valószínű, kiskőrösi álláspont bizonyítására. Teljesen mindegy ugyanis, hogy Petőfit hova kapcsolták emlékei, s hogy születése után (vagy előtt, anyja méhében) egy héttel, hónappal vagy évvel Szabadszálláson volt-e (amire érdekes, új bizonyítékokat szállít a szerző): a kérdés ugyanis - bárhogy csűrjük és csavarjuk a dolgot - a megszületés pontos helye...
Linkek
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.
Most olvastam 8. - Hat könyv, hat idézet
Most olvastam 9. - Hasznos könyvek
Most olvastam 10. - Olvasnivalók
Most olvastam 11. - Megint modern magyar (történelem)
Most olvastam 12. - Pihentetők
Most olvastam 13. - Történelem kérdőjelekkel
Most olvastam 14. - Előfeltevések nyomában
