2014. augusztus 11., hétfő
Maffiagyilkosságok, melyekben Magda Marinko szelleme kísért? Szerb
bűnszövetkezet garázdálkodása Magyarországon? Vagy inkább egy ezoterikus
sorozatgyilkos? Magányos elkövető, akihez a szálak egy titokzatos jósnő
szertartásain át vezetnek el? Vagy valami egészen más? Kovács Noémi új
regényében, a Gyilkos vágyban e megoldások között ingadozik a nyomozócsoport, élén a félig amerikai származású Peter Page-dzsel.
Először egy gazdag üzletember feleségét találják holtan, pontosan homlokon lőve, mécsesekkel, füstölőkkel körberakva. Később azonban rejtélyes eltűnések, robbantások, rendőrgyilkosság és újabb homlokon lőtt áldozatok teszik zavarossá a képet. Peter lelkesen kezd neki a nyomozásnak: ám ezúttal nem egyedül csinálja végig. Ott van ugyanis vele a titokzatos migrénroham, amely bármikor rátörhet, lassan már az eszét fenyegetve. És persze munkatársai: Kovács alezredes és a kissé könnyelmű Csapó asszisztens, akiket már az írónő előző könyvéből is ismerhetünk, illetve Lakatos András, a szerb alvilág szakértője…
Tavaly a Könyvhét újdonsága volt Kovács Noémi Lélekölő című, izgalmas és különleges krimije. Akik azonban akkor olvasták ezt a meglepő megoldású, emlékezetes, de viszonylag rövid és igen akciódús regényt, aligha gondolhatták, hogy a következő évi Könyvhéten egy egészen más, mégis ugyanolyan jó Peter Page-krimit tarthatnak majd a kezükben. A Gyilkos vágy száznégy rövid, számozott fejezetből áll, s - tekintetbe véve az előző, nagyalakú regény szellős, míg az új, zsebkiadású szinte szűkös sortávolságait - úgy számolom, mintegy hatszor hosszabb, mint a Lélekölő volt. Ami persze önmagában még nem érdem, ám azonnal tetszeni fog azoknak, akik szerint a Lélekölő fő hibája a rövidség volt. Mivel jóval nagyobb a terjedelem, a történetben sokkal több szálon folyhat a nyomozás, és sok új mellékszereplő mozgatására is lehetőség adódik. A Gyilkos vágyban sokkal több a meglepő fordulat a párbeszédekben, jóval részletesebb a helyszíni szemlék leírása, a rendőri és TEK-es intézkedések akciódús bemutatása, de hosszabbak azok a részek is, ahol olvasóként együtt töprenghetünk a nyomozókkal arról, vajon mi is történhetett. Vagyis véleményem szerint nemcsak sokkal jobb az új regény, mint az elődje, de sokkal professzionálisabban sikerült megírni is.
Ugyanakkor a Gyilkos vágy önmagában, és nem a Lélekölőhöz mérve is remek krimi. Először is, mert tökéletes folytatás, hiszen Peter rohamai során még a Normafás gyilkos is kísért benne – ennek ellenére bátran a kezébe veheti az is, aki az előző regényt nem olvasta. Számos skandináv krimitől eltérően ugyanis ez nem egy rendőrsaga, amiben emlékezni kell rá, mit mondott a főnyomozónak a kislánya két könyvvel korábban – sőt, bár a Gyilkos vágy még azt is vállalja, hogy utalást tesz a Lélekölő bűnöseinek elítélésre, semmit sem tudunk benne meg az előző rejtély megoldásából, vagyis elmarad a poéngyilkosság. Jó krimi továbbá azért, mert kiválóan jellemzett és egymástól markánsan különböző nyomozók kutatnak benne a gyilkos után. Lakatos, a néha nagyképű szakértő, akinek kezdetben rendkívül ellenszenves Peter. Kovács alezredes, aki néha túl makacsul ragaszkodik a régi módszerekhez és a saját elképzeléseihez, de kiválóak a megérzései, és aki igaz barát. No meg Csapó, aki – be kell valljam – rendkívül idegesítő, minden lében kanál, szemet csak vak tyúkként találó, de azért nagyon kedves figura. És persze Peter Page, aki – hiába zseniális profilozó – a könyv elején bizony hibázik, többször is. Meg rendkívül ostobán ragaszkodik hozzá, hogy teljesen egészséges: így sikerül majdnem az egész nyomozást romba döntenie. Igazi férfi: makacs beteg, aki be nem vallaná, hogy baja van, és még a gyógyszerét sem váltja ki… Ám emellett mégis a könyv főhőse, akit megint és újra meg kell szeretni. Mert lehet akármilyen fura, ha a betegségéről van szó, habozhat akármilyen ostobán két szerelem között, és követhet el függelemsértést napi rendszerességgel, mégis ő az, aki képes megtalálni Csepregné és a többiek gyilkosát.
Ami pedig a legjobban tetszett a gondosan szerkesztett és elképesztően fordulatos regényben – ahol egyébként az utolsó meglepetés szó szerint az utolsó sorban éri az olvasót –, a megoldása. Amiről természetesen semmit sem lehet elárulni: legfeljebb annyit, hogy azok is elégedetten dőlnek majd hátra az olvastán, akik a politikai-bűnszövetekezetes thrillereket szeretik, és azok is, akik inkább a klasszikus bűntényekről szóló detektívregények rajongói. Hogy a kettőt hogy lehet összeegyeztetni, azt csak a legnagyobb mesterek szokták tudni, például Agatha Christie az Úti célja ismeretlenben.
Meg Kovács Noémi. Aki – remélem – azóta már a harmadik Peter Page-regényén dolgozik. Én már alig várom, hogy olvashassam.
A cikk az Ekultura.hu-n: Kovács Noémi: Gyilkos vágy
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Az írónő portréja innen van.Készítője Burger Barna.
Először egy gazdag üzletember feleségét találják holtan, pontosan homlokon lőve, mécsesekkel, füstölőkkel körberakva. Később azonban rejtélyes eltűnések, robbantások, rendőrgyilkosság és újabb homlokon lőtt áldozatok teszik zavarossá a képet. Peter lelkesen kezd neki a nyomozásnak: ám ezúttal nem egyedül csinálja végig. Ott van ugyanis vele a titokzatos migrénroham, amely bármikor rátörhet, lassan már az eszét fenyegetve. És persze munkatársai: Kovács alezredes és a kissé könnyelmű Csapó asszisztens, akiket már az írónő előző könyvéből is ismerhetünk, illetve Lakatos András, a szerb alvilág szakértője…
Tavaly a Könyvhét újdonsága volt Kovács Noémi Lélekölő című, izgalmas és különleges krimije. Akik azonban akkor olvasták ezt a meglepő megoldású, emlékezetes, de viszonylag rövid és igen akciódús regényt, aligha gondolhatták, hogy a következő évi Könyvhéten egy egészen más, mégis ugyanolyan jó Peter Page-krimit tarthatnak majd a kezükben. A Gyilkos vágy száznégy rövid, számozott fejezetből áll, s - tekintetbe véve az előző, nagyalakú regény szellős, míg az új, zsebkiadású szinte szűkös sortávolságait - úgy számolom, mintegy hatszor hosszabb, mint a Lélekölő volt. Ami persze önmagában még nem érdem, ám azonnal tetszeni fog azoknak, akik szerint a Lélekölő fő hibája a rövidség volt. Mivel jóval nagyobb a terjedelem, a történetben sokkal több szálon folyhat a nyomozás, és sok új mellékszereplő mozgatására is lehetőség adódik. A Gyilkos vágyban sokkal több a meglepő fordulat a párbeszédekben, jóval részletesebb a helyszíni szemlék leírása, a rendőri és TEK-es intézkedések akciódús bemutatása, de hosszabbak azok a részek is, ahol olvasóként együtt töprenghetünk a nyomozókkal arról, vajon mi is történhetett. Vagyis véleményem szerint nemcsak sokkal jobb az új regény, mint az elődje, de sokkal professzionálisabban sikerült megírni is.
Ugyanakkor a Gyilkos vágy önmagában, és nem a Lélekölőhöz mérve is remek krimi. Először is, mert tökéletes folytatás, hiszen Peter rohamai során még a Normafás gyilkos is kísért benne – ennek ellenére bátran a kezébe veheti az is, aki az előző regényt nem olvasta. Számos skandináv krimitől eltérően ugyanis ez nem egy rendőrsaga, amiben emlékezni kell rá, mit mondott a főnyomozónak a kislánya két könyvvel korábban – sőt, bár a Gyilkos vágy még azt is vállalja, hogy utalást tesz a Lélekölő bűnöseinek elítélésre, semmit sem tudunk benne meg az előző rejtély megoldásából, vagyis elmarad a poéngyilkosság. Jó krimi továbbá azért, mert kiválóan jellemzett és egymástól markánsan különböző nyomozók kutatnak benne a gyilkos után. Lakatos, a néha nagyképű szakértő, akinek kezdetben rendkívül ellenszenves Peter. Kovács alezredes, aki néha túl makacsul ragaszkodik a régi módszerekhez és a saját elképzeléseihez, de kiválóak a megérzései, és aki igaz barát. No meg Csapó, aki – be kell valljam – rendkívül idegesítő, minden lében kanál, szemet csak vak tyúkként találó, de azért nagyon kedves figura. És persze Peter Page, aki – hiába zseniális profilozó – a könyv elején bizony hibázik, többször is. Meg rendkívül ostobán ragaszkodik hozzá, hogy teljesen egészséges: így sikerül majdnem az egész nyomozást romba döntenie. Igazi férfi: makacs beteg, aki be nem vallaná, hogy baja van, és még a gyógyszerét sem váltja ki… Ám emellett mégis a könyv főhőse, akit megint és újra meg kell szeretni. Mert lehet akármilyen fura, ha a betegségéről van szó, habozhat akármilyen ostobán két szerelem között, és követhet el függelemsértést napi rendszerességgel, mégis ő az, aki képes megtalálni Csepregné és a többiek gyilkosát.
Ami pedig a legjobban tetszett a gondosan szerkesztett és elképesztően fordulatos regényben – ahol egyébként az utolsó meglepetés szó szerint az utolsó sorban éri az olvasót –, a megoldása. Amiről természetesen semmit sem lehet elárulni: legfeljebb annyit, hogy azok is elégedetten dőlnek majd hátra az olvastán, akik a politikai-bűnszövetekezetes thrillereket szeretik, és azok is, akik inkább a klasszikus bűntényekről szóló detektívregények rajongói. Hogy a kettőt hogy lehet összeegyeztetni, azt csak a legnagyobb mesterek szokták tudni, például Agatha Christie az Úti célja ismeretlenben.
Meg Kovács Noémi. Aki – remélem – azóta már a harmadik Peter Page-regényén dolgozik. Én már alig várom, hogy olvashassam.
A cikk az Ekultura.hu-n: Kovács Noémi: Gyilkos vágy
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Az írónő portréja innen van.Készítője Burger Barna.