A puding próbája az evés, a könyvé az idő. Ford Madox Ford Az utolsó angol úriember című tetralógiája, amely 1924 és 1928 között látott napvilágot, most jelenik meg első ízben magyarul. Nem először történik, hogy a Lazi Kiadó olyan angol klasszikus regény kiadására vállalkozik, amely teljesen ismeretlen nálunk – és sikert arat. Az például, hogy magukra vállalták Elisabeth Gaskell meglepően modernnek és olvasmányosnak bizonyuló nagyregényei kiadását, igazi kultúrmisszió volt: ám emellett nagy örömet is szerzett a 19. századi elbeszélők rajongóinak. Hasonló a helyzet Ford Madox Ford talán leghíresebb művének, a Parade’s End címre keresztelt tetralógiának a megjelentetésével is. Eddig csak a mindössze kétszer kiadott A jó katona című művéről ismerhettük a szerzőt: most azonban egészen új írói világával találkozhattunk.

Az utolsó angol úriember magyar cím elképesztően találó. A sorozat főszereplője, Christopher Tietjens ugyanis pontosan ezt testesíti meg: azt a brit embertípust, amiről Kipling elbeszéléseiben és a viktoriánus kor regényíróinak munkáiban olvashatunk. Olyan világ egyik utolsó hírmondója, ahol még más életszabályok léteztek, olyanok, amelyek a becsület, a hagyomány, a kötelesség, az elegancia és a nemesség fogalmaihoz kapcsolódtak. Csakhogy már az első kötet, a Vannak, akik nem… is közvetlenül az első világháború előtt játszódik, a jelen regény, a Soha többé… pedig azonnal a lövészárkokba repíti az olvasót. Ebben az új, kegyetlen, egyenlősítő és halálos világban pedig a régi értékek nem tiszteletre méltóak, inkább nevetségesek, anakronisztikusak és zavarosak. Tietjens is zavart, és keresi a helyét a történelem kulisszái előtt téblábolva. Az előző kötetben megismert rettenetes házasságából továbbra sem tud igazán kimenekülni, sőt, felesége, a kifelé majdnem teljes sikerrel a tökéletes feleséget játszó Sylvia még a háborúba is utána jön, és megkeseríti az életét. Pedig közben már feltűnt a boldogság lehetősége…

A régi világ szabályai és kötelezettségei azonban nem csak Tietjens életét zavarják össze. A könyvben a főszereplő körül egy egész világ búcsúzkodik és tűnik el a háborúval. Semmi sem lesz ugyanolyan, soha többé – fogalmazza meg a könyv. Ám közben számos szereplő életét kísérhetjük figyelemmel, ide-oda ugrálhatunk az időben, s megpróbálhatjuk eldönteni, szeretjük-e Tietjenst vagy gyűlöljük, nagyképű gesztussal életképtelennek nyilvánítjuk-e az utolsó angol úriember fajtáját, vagy reménykedünk, hátha sikerül megoldania az életét az új világ új körülményei közepette. Talán ez érdekelhette a legjobban a BBC filmeseit is, amikor a nálunk eddig inkább modern Sherlock Holmesként ismert Benedict Cumberbatch főszereplésével minisorozatot forgattak a tetralógiából. Hiszen bármilyen messze van tőlünk a Nagy Háború, a korszak jellemformáló változásai most, száz évvel később, egy újabb századfordulón is izgalmasak lehetnek a nézők – és az olvasók számára.

Még valami hozzátartozik e könyv dicséretéhez: mégpedig az, hogy különleges szerkesztése és elegánsan sokrétű nyelvezete ellenére önmagában tökéletesen megálló, cselekményes történet, amely tulajdonképpen nem igényli az első kötet ismeretét. Véletlenül jutottam ugyanis hozzá, így nem volt módomban elolvasni a Vannak, akik nem…-et, mielőtt hozzáláttam volna e második regényhez. Bizonyára teljesebb az élmény, jobban összeáll sok apró részlet, ha az ember ismeri az előzményt: de ha valakit csak az tartana vissza a könyv elolvasásától, hogy még nem olvasta az első kötetet, nyugodtan tegye félre az aggályait. Remek regényt fog kapni, sorozatban, de önmagában is.

A cikk az Ekultura.hu-n: Ford Madox Ford: Az utolsó angol úriember - Soha többé...
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én