Elfelejtett detektívregények 6. - Philip MacDonald
Tovább folytatódik a sorozat, amelyben valaha népszerű, mára azonban feledésbe merült detektívregény-szerzőkről írok. Szerepelt már itt S. S. Van Dine, Philo Vance kitalálója, Mignon G. Eberhart, akit sokszor hasonlítanak Agatha Christie-hez, a világszerte szinte teljesen elfeledett Alice Campbell, és a külföldön még mindig népszerű Mary Roberts Rinehart. Legutóbb a tehetséges, ám titokzatos szerző került sorra, Charles Baldwin. Ez a bejegyzés Philip MacDonaldról szól: az ő magyarul kiadott műveire is igaz, hogy ma már csak öreg antikváriumok mélyén találhatók meg, háború előtti kiadásokban, ám nemcsak a krimitörténet részei, de jó könyvek is, amelyeket méltatlanul fedett be a felejtés pora.

Philip MacDonald (1900-1980) a huszadik század közepének egyik nagyon népszerű detektívregény-szerzője és forgatókönyvírója volt. A skót-angol származású krimiszerző szép írói örökséggel indult a pályáján: író volt a nagyapja, az apja, sőt, még a felesége is. George MacDonald, a skót nagyapa ma is híres fantáziaregényeiről, meséiről és költeményeiről, s olyan szerzők tekintették mesterüknek, mint C. S. Lewis, J. R. R. Tolkien vagy G. K. Chesterton. Gyermekei közül többen is írók lettek: de a krimiszerző apja, Ronald MacDonald színészként és színdarabszerzőként is híressé vált (felesége is színésznő volt). Igaz, szépirodalmi műveket és detektívregényeket is írt, kettőt épp a fiával együtt. A harmincas években halt meg, így megérhette fia legnagyobb írói sikereit.

MacDonald első világháborús katonai szolgálata után kezdett írással foglalkozni. A húszas évek végére már elismert szerzővé vált. Megházasodott, felesége, F. Ruth Howard néhány novellát publikált különböző antológiákban és lapokban. A házaspár 1931-ben költözött át Amerikába, ahol MacDonald Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb forgatókönyvírójává lépett elő, s a rádiónak is dolgozott dramaturgként és íróként. Leghíresebb munkái közé tartozik az Alfred Hitchcock-féle A Manderley-ház asszonya (Rebecca, 1940) és a John Ford rendezte Az elveszett őrjárat (The Lost Patrol, 1934) forgatókönyve, de azoknak, akik szeretik a harmincas években keletkezett, Charlie Chan és a titokzatos Mr. Moto kalandjairól szóló két klasszikus mozifilmsorozat darabjait, szintén érdemes megkeresni MacDonald nevét a stáblistákon. Saját krimijei közül is többet átdolgozott filmre, s neki köszönhető Agatha Christie híres novellájának, a Fülemüle-villának (Philomel Cottage) a negyedik filmváltozata is, Love from a Stranger címen. Talán a legkülönlegesebb film, aminek a megírásában részt vett, a Humphrey Bogart főszereplésével készült, Korda Zoltán rendezte Szahara (Sahara, 1943), amelynek az ötletét egy szovjet híradós propagandafilm adta (The Thirteen néven emlegetik, de nem tudom, valójában mi volt a címe). Nekem a felsoroltak közül ez a kedvencem.

Változatos filmes-rádiós pályafutása mellett azonban MacDonald szerencsére nem lett hűtlen a detektívirodalomhoz. Számos elbeszélést és összesen harminckét thrillert és detektívregényt írt, ezek közül huszonhármat saját nevén jelentetett meg, kilencet pedig Anthony Lawless, Martin Porlock, W. J. Stuart, Warren Stuart és Oliver Fleming álneveken. Utóbbin az apjával közösen írt két regényét publikálta. A kritikusok körében is sikert aratott: akkor is megbecsült maradt előttük, amikor már forgatókönyvíróként dolgozott, s így felmerülhetett, hogy nem minden könyvét ugyanazzal az aprólékossággal írja meg. 1931-es regényét, a Murder Gone Madet John Dickson Carr beválogatta a tíz valaha írt legjobb detektívregény közé. 1953-ban és 1956-ban Edgar-díjat kapott egy-egy novellája. Ma is népszerű, sőt meglepetésemre egy tanulmány egyenesen posztmodern detektívregény-szerzőnek tekinti.

MacDonald 1924-ben, első saját nevén kiadott regényében, a The Raspben alkotta meg állandó nyomozó főhősét, Anthony Gethrynt, az újságírót, akiről hamarosan kiderül, hogy a brit titkosszolgálat egykori ezredese. 1959-ig tizenkét könyvében szerepeltette magas, jóképű, fanyar humorú és titkolózó hajlamú hősét. Ezek közül az utolsó a kései Adrian Messenger névsora, amelynek érdekessége, hogy bár soha nem adtak ki nálunk könyvformában, bemutatták a belőle George C. Scott, Herbert Marshall, Tony Curtis, Kirk Douglas főszereplésével készült mozifilmet, amelyet John Huston rendezett 1963-ban (Adrian Messenger listája címen lehet rátalálni, bár jó szinkronja ellenére igen különös film). Gethryn nyomozásai közül a második, a harmadik, az ötödik és a tizenkettedik olvasható magyarul is.

Philip MacDonaldra Magyarországon a harmincas években figyeltek fel. Első lefordított regénye a Színházi Élet ajándékkönyveként került forgalomba 1931-ben. A fehér holló a második Gethryn-kötet, s igazi bezárt szoba rejtélyeként indul: a neves igazgatótanácsi tag brutális gyilkosság áldozatává válik tárgyalószobájában, ám úgy tűnik, a terembe senki sem mehetett és ment be a gyilkosság idején. A könyv az angol üzleti világgal és a nagyvárossal ismertet meg, s ha végiggondolom, számomra ez a MacDonald-regény a legamerikaibb (bár természetesen Londonban játszódik): mulatók, egy titokzatos néger, titkok, ponyvaregényszerző szereplő és - előítéletek... Míg a The Rasp klasszikus angolszász történet volt, ahol holttestet találnak a vidéki úriház lakói, s egyikőjük mindjárt gyanúba keveredik, A fehér hollóban sokféle szereplő és számos helyszín fordul elő, s hogy a meglepetés ereje annál nagyobb legyen, többekről kiderül, hogy egészen más jellemek, mint amilyennek mutatták magukat. Ám ez, az érdekes és hihető jellemábrázolás érdekessé teszi a könyvet.

A magyarul rendkívül ostoba Éva kisírt szeme címet kapott másik Gethryn-történet már sokkal klasszikusabb recept alapján készült: igazi élvezet! Eve-et, a feleséget egy viharos éjszakán találják meg szirtfoki házuk hálószobájában, elvágott torokkal. Mindenki azonnal biztos a gyilkosságban, ám a társaság tagjai tudják, attól kezdve, hogy a nő felment a szobájába, egyikük sem hagyta el a szalont illetve a hálószobáját. Ennek ellenére mindenki gyanússá válik: az ifjú házas orvosférj, a viharos tengerről a házba menekült két utazó, a sógornő, az unokaöccs, a barátnő és a házvezetőnő is. A házat a tenger és dán dogok zárták el a külvilágtól: ki volt hát a gyilkos és hová lett a fegyver? Ráadásul nemsokára újabb halál következik...

A bilincs is klasszikus detektívtörténet. Az eseményeket egyik résztvevőjük, a kisvárosi orvos és állatorvos, Lawless meséli. Váratlanul és véresen meggyilkolják a helyi földesurat, Lord Grenwill-t. Mindenki gyanús: szépséges felesége, az amerikai és a kanadai szomszéd, a kis falu lakói, a furcsán viselkedő csapos, a holttest bárgyú megtalálója, sőt, még az elbeszélő is. Utóbbi különösen, hiszen szerelmes a ladybe. Bár Gethryn már a történet elején feltűnik, a regény végig izgalmas és titokzatos marad, s különösen a gyanakvó kisvárosi közösség rajzával és a félelem állandó hangulatával köti le olvasóját. A rejtély megoldása is bonyolult: szerencsés módon esett 1941-ben épp erre a könyvre a Palladis szerkesztőinek választása, mivel a szerzőnek ma ez a legnépszerűbb regénye angol nyelvterületen. Így legalább elolvashatjuk. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a klasszikus, vidéki-angol krimit, még úgy is, hogy a megoldás stílusa egészen más, mint Agatha Christie-nél.

Amikor meg kell mondanom, melyik a kedvenc könyvem MacDonaldtól, mindig habozok. Szeretem az Éva kisírt szemét, s leginkább A bilincs a személyes első helyezettem. Ám valahányszor újraolvasom a Csodálatos menekülést, mindig elbizonytalanodom. Ez a regény igazi krimi, de nem szabályos detektívregény. MacDonald először nem is saját neve, hanem a Martin Porlock álnév alatt jelentette meg. Sokat elárul róla két címe: Amerikában Escape, vagyis Menekülés, Angliában Mystery on Kensington Gore, vagyis Rejtély a Kensington Gore-on elnevezéssel jött ki először. Mindkét cím találó, hiszen valóban szabályos gyilkossági rejtéllyel lesz dolga az olvasónak, csakhogy a nyomozás körülményei és fejleményei inkább egy ódon, fekete-fehér bűnügyi kalandfilm nagy üldözéseit idézik.

Peter Craven teljesen elszegényedve, éhezve járja London utcáit. Végül úgy dönt, hogy betör egy ház hátsó traktusába, ahonnan épp eltávoztak a cselédek. Evés és ivás után elalszik, s amikor felébred, egy fiatal lány hajol fölé. Ám nem feljelenteni akarja a rablót, hanem arra kéri, segítsen neki eltüntetni egy holttestet... Azt hiszem, a húszas, harmincas években volt valami vonzó abban a történetben, hogy az abszolút becsületes, ám sorsüldözött főhős, csakis élelemért, de betör egy gazdag lakásba, ahol rajtakapják, de nem adják át a rendőrségnek, s ettől új fordulatot vesz az élete. Még Agatha Christie is feldolgozta ezt egy novellájában. Magyar példát is könnyű találni a történetre: komoly formában megjelenik az Ember a híd alatt című 1936-os filmben, ami nagy kedvencem, ponyvaalakban pedig elolvasható György László A Larriman találmány című, 1935-ös ős-füzetesregényében. (1) Ám az már ritka, hogy a betörőt frappáns módon arra kérje meg valaki, hogy vigyen el a házból egy halottat, akit - állítólag - nem az illető ölt meg. MacDonaldnek ez a könyve megosztja az olvasókat: van, aki szerint a történet ostoba és hihetetlen, én azonban minden alkalommal remekül szórakozom rajta. Nem utolsó sorban azért, mert olyan érdekes, fordulatos a cselekmény és olyan megnyerőek a főszereplők, hogy az embernek egyszerűen nem jut ideje azon gondolkodni, helyes vagy etikus-e, ami történik. Mire eljutna idáig, hogy kételkedjen, a rejtély már meg is oldódott, mégpedig igen meglepően és nagyon igazságosan.

Így aztán Philip MacDonald három regényét is bátran ajánlom: ha kezedbe kerül, olvasd el. Ő is olyan szerző, akiről az elmúlt század során elfeledkeztünk, ám művei ma is olvashatók, élményadók és érdekesek.

Linkek
Elfelejtett detektívregények 1. - S. S. Van Dine
Elfelejtett detektívregények 2. - Mignon G. Eberhart
Elfelejtett detektívregények 3. -  Alice Campbell
Elfelejtett detektívregények 4. -  Mary Roberts Rinehart
Elfelejtett detektívregények 5. -  Charles Baldwin
Elfelejtett detektívregények 7. - Milton M. Propper 
Elfelejtett detektívregények 8. - Öt régi jó könyv
Philip MacDonald detektívregényei magyarul

(1) A Christie-novella Az értékes gyöngy. A Larriman-találmány A fekete kastély című válogatásban jelent meg újra 1989-ben. Még egy megjegyzés: aki a Csodálatos menekülés tetejére kiválasztotta a fiatal Spencer Tracy képét - zseniális volt...
2 Responses
  1. Hachier Says:

    Milyen klassz lenne egy új kiadás a sorozatban áttekintett szerzők műveiből. Szerintem, nagyot szakíthatna vele egy kiadó, különösen, ha megtartanák a korabeli filmképek ötletét, akár úgy, hogy újonnan készített fekete-fehér képeket fotóznak rá, akkori kort idéző ruhák, smink, díszletek és beállítások segítségével.


  2. Ez az ötlet nagyon tetszik. Ma tűéles és gyönyörű fotókat lehetne a borítókra rakni: legalább olyan izgalmasan hatnának, mint az eredetiek hetven éve. Én szívesen venném az elképzelt sorozatot, mert számomra nagy varázsa van mind a történeteknek, mind a Palladis-féle külsőknek (amelyiken megmaradt). De tartok tőle, hogy hacsak jó magyar szokás szerint egyszerűen újra nem szedjük a háború előtti szövegeket (vagy csak szkenneljük...), elérhető, olcsó áron nem lehetne őket jogdíjjal, átnézett fordítással bevezetni a könyvpiacra. Ahhoz pedig, hogy valaki lelkesedjen e szerzőkért, nagy reklámkampány kellene...