A divatról mindig jó olvasni. A ruhák esztétikuma olyan mindennapi szépség, ami elérhető, amit mi is megszerezhetünk magunknak, s magunk is élvezhetünk, szerethetünk. Hiába a mai divatbemutatók vagy a 19. századi divatképek idealizálása és túlzása, ez a szépség és ez a művészet valamilyen formában mégiscsak jelen lehet bárkinek az életében.

A divat történetéről mindig szerettem könyveket szerezni. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kiállításkísérő kötete, a Fardagály és kámvás rokolya - Divat és illem a 19. században azonban kiemelkedik a divattörténeti munkák közül, mert: okos, gyönyörű és magyar. Bár a kiállítás már régen bezárt, a könyv szépséges illusztrációs anyaga ma is tökéletesen élvezhetővé teszi a szöveget. Színes divatképek, korabeli fotók, plakátok, hirdetések és ruhaüzletek számolócédulái teszik érthetővé, elképzelhetővé és hitelessé a kötet fejezeteit, amelyben izgalmas rövid áttekintést olvashatunk a 19. század magyar divatirányzatairól, arról, hogyan hatott az európai divat hazánkéra az egyes korszakokban, miként alakult ki a sajátosan Magyarországra jellemző díszmagyar viselet, s mely cégek és vállalkozások teremtették meg a budapesti, majd országos ruha- és konfekcióruha-kereskedelem hagyományait.

Elképzelhetjük, amint kocsink megáll Monaszterly és Kuzmik Váci utcai ruhaszalonja előtt, ahol segítséget kérhetünk valamelyik kedves eladótól, hogy pontosan olyan ruhát hozzanak elénk, amilyet a Magyar Bazár divatlap legutóbbi, a cég által támogatott divatképén láttunk. Aztán átnézünk Holzer Simon Kígyó téri áruházába, ahol felvonók és próbatermek állnak rendelkezésre, a várakozók pedig az olvasótermekben foglalhatják el magukat, míg ruhájuk igazítása elkészül (gyászruhák készítése megvárható!). Aztán még betérhetünk Mössmerhez, A menyasszonyhoz címzett kelengyeüzletbe, ahol készpénzfizetés esetén 4% engedmény kapható az árból, antik magyar csipkét is forgalmaznak és az alkalmazottak közt akad angolul beszélő eladó is...

Fényképek segítenek elképzelni a korabeli, báli legyező-, kesztyű- és zsebkendőnyelv alkalmazását. Külön tanulmányban nyerhetünk betekintést a korszak illemszabályaiba, különös tekintettel a párbajra és a bálozásra. Leírást kapunk az összes divatképes divatlapról a Regélőtől és az Életképektől a Nefelejtsen, a Családi Körön és a Nővilágon keresztül a Magyar Bazárig és a Divat Salonig.

De a legizgalmasabb a magyar divat története.

Először is ott a biedermeier: a homokóra-sziluett első nagy korszaka, a nagyon karcsúra fűzött derekak, zsinórozott vállfűzők, csíkos ruhaszövetek, nagykarimás, ernyős kalapok és bájos-tüllös csipkefőkötők kora, amikor a neglizsé szó még délelőtti ruhát jelent, a cipellők pedig selyemből készülnek, lapos, sarkatlan talppal s esetleg keresztszalaggal.

Aztán a negyvenes évektől következik a neobarokk és a neorokokó, a nehéz selyem-, csipke-, atlasz- és meglepő módon a fodros karton nagy virágkora, az apró virágmintás ruhaanyagok, a csónakkivágás, a csúcsos derékvonal, a kikeményített alsószoknyák, a vállgallérok és a bárkakalapok időszaka.

Majd a krinolinkorszak (1853-1870), amikor mindenki Párizsra tekint, ahol Eugénia császárné akár 103 fodrot is visel a ruháján, a kámvás rokolya, vagyis az acélabroncsokból álló, harang formájú krinolin miatt a ruhák szegélyének hossza eléri a 10 métert, s hullámzik a selyem, az atlasz, a színjátszó ripsz, taft és moaré, s csak úgy folyik le a nők idomain a tüll, a muszlin és a krepp. A lábak kivágott, magas sarkú selyemcipőben tipegnek, divat a csipkenapernyő és a nagy, feltűnő ékszer.

Ezt a hatvanas évektől kezdődően a turnűr (vagyis engem igencsak taszító korabeli magyarítással a fardagály) divatja váltja fel, ahol a hátul ráncolt, függönyszerű felsőalj vagy a derékra erősített lebernyeg, a lengyelke alól lassan kikandikál a fodrozott, lerakott alapalj, s esetleg egy furcsán felerősített kötényszerű redőzött ruharész is. A lószőrpárna hátul izgalmas, kiemelkedő helyszínt teremt a szalagcsokroknak, virágdíszeknek és masniknak, valamint az élvezkedő férfiszemeknek.


A nagyon szűk szoknyájú, magasan záródó, bodros-gyöngyhímzéses, s néha uszályos ruhák rövid kitérője után a nyolcvanas évekre megérkezik a második turnűr, vagyis a párizsi fenék (Cul de Paris), a hatalmas hátsó tömés felett bonyolultan raffolt, felcsipkézett, -szalagozott, -gombolt szoknyával. Végül 1890 körül visszatér a homokóra-forma, de most már széles, fémvázas ballon-, sonka- vagy buzogányujjal felül és egyenes vonalú harangszoknyával alul, amelyből a kerékpáros öltözéknél kilátszhat a boka is.


Igazi kalandozás a kötet a korok és divatok kavalkádjában. Mindenkinek ajánlom nézegetésre, gyönyörködésre.



A könyv:
Kovács Ferenc - Rédey Judit - Tompos Lilla - Török Róbert
Fardagály és kámvás rokolya - Divat és illem a 19. században
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Bp., 2010

Linkek a divatról:
A biedermeier testtartásról
Művészetről mértékkel (divattörténet)