Minél közelebb kerülünk a mához, annál több kiadása van magyarul is Jane Austen regényeinek. Miközben Austent gyűjtök, olvasok és nézegetek, lenyűgöz, mennyire körülvesz bennünket manapság az írónő világa. Nemcsak a regények népszerűségére, tartalmára gondolok: nehéz bemenni egy könyvesboltba úgy, hogy ne pillantsunk meg egy-két-három kötetet az írónőtől.

Egy kis statisztika megszállottaknak

Először 1958-ban jelent meg tőle kötet, a Büszkeség és balítélet Szenczi Miklós fordításában. A hatvanas évek végére már három regénye volt olvasható nálunk: A mansfieldi kastély 1968-tól, az Emma 1969-től. 1976-ban érkezett az Értelem és érzelem, a Meggyőző érvekre viszont 1980-ig kellett várni. Utolsóként A klastrom titka jelent meg 1983-ban, s ezzel a nagyregények lefordított sora teljessé vált. Valamennyi fiatalkori és töredékes műve megjelenéséig azonban még 2008-ig kellett várni.

Ha egy megszállott gyűjtő a polcára akarta volna tenni az összes regényt az összes létező magyar kiadásban, a hatvanas években még csak három könyve lett volna. A hetvenesben már nyolc, a nyolcvanasban pedig tizenhárom darab került volna a könyvszekrényébe. A kilencvenes évek elhozta a könyvpiac nagy átalakulását, a könyvjogok is elkerültek többségükben az Európa könyvkiadótól. Nem csoda, hogy a kiadások száma csak héttel nőtt, így lett húsz eddigre az összes különböző kiadású példányok száma.

Az új évezred azonban meghozta Jane Austen magyar reneszánszát. 2000 és 2003 között hét új kiadása jött ki a különböző Austen-nagyregényeknek, 2004-ben három, 2005-ben öt, 2006-ban hét, 2007-ben nyolc különböző kiadású könyv került tőle a boltokba. A növekedés oka a népszerűség mellett talán az is lehetett, hogy a Palatinus mellett 2004-től a szegedi Lazi, majd 2006-tól az Ulpius-ház is életműsorozatba kezdett, így egy-egy regénynek három változata is szerepelhetett párhuzamosan a kínálatban, s megnőtt az utánnyomás-kiadások száma is. Közeledve napjainkhoz, a kiadások száma egy ideig csökkent: 2008-ban öt, 2009-ben négy új kötet jelent meg. 2010-ben azonban ismét tizenhárom különböző Austen-könyv volt friss, s 2011-ben is (bár a könyvesboltok még szép készlettel rendelkeztek a tavalyi kötetekből, s mint tudjuk, válság van), született két új Austen-könyv, az egyik A klastrom titka illusztrált kiadása a Cartaphilusnál.

A zsengék, fiatalkori és töredékes művek 2003-tól folyamatosan jelentek meg. 2008-ig tíz különböző kiadású kötet látott napvilágot.

Ma tehát, így három nappal 2011 vége előtt az említett Austen-rajongó polcán már 84 különböző évben, különböző kiadó által megjelentetett Austen-kötet lehetne. A legtöbb kiadása a Büszkeség és balítéletnek van, 21. Második az Értelem és érzelem 15 kiadással, harmadik a Meggyőző érvek 12-vel. 9-9 kiadással követi őket A mansfieldi kastély és az Emma, s csak kissé lemaradt sereghajtó A klastrom titka 8 megjelenéssel. Ez idő alatt tizenhatan fordítottak Jane Austent, hat nagyregényének pedig tizenhét magyar szövegváltozata született.

Az elmúlt ötvenhárom évben gyönyörű és borzalmas csomagolásban is elénk kerültek az Austen-kötetek. A bejegyzés a továbbiakban erről szól: hogyan néztek ki az Austen-regények Magyarországon a legszebbektől a legkülönösebbekig.

Borítómustra - a Jane Austen regények borítói

A legkorábbi kiadású regénynek, az 1958-as Büszkeség és balítéletnek még nem volt igazi borítója. Mivel A világirodalom klasszikusai sötétzöld egészvászon, vagy sárga félvászon-papírkötésű sorozatában jelent meg, nem kellett hozzá illő fedelet tervezni. Az első igazi, Austenhez kigondolt borítót az 1969-ben megjelent Emma kapta. Ha a korra annyira jellemző nyomdatechnika, betűtípus és a kompozíciót modernizálni hivatott vörös festékpaca el is csúfítja, igazán stílusos első lépés: kecses korabeli hölgy üldögél a fedélrajzon, talán levelet ír, talán könyvet...

Az első átfogó sorozattervre a nyolcvanas évekig kellett várni. Ekkor jelent meg először A klastrom titka, amely így utolsó tagja lett a hatkötetes, egyformára alakított sorozatnak: fehér papírborító fedte a ízléses színes vászonba kötött könyveket, a fedélen pedig korabelinek és kecsesnek szánt színes rajzok idézték meg a szereplőket. A baj csak azzal van, hogy ezek a képek véleményem szerint - meglehetősen sikerületlenek, a rajzoló legszívesebben emberek és lovak hátulját választotta témának, amikor pedig mégis szembe- vagy profilábrázolásra vállalkozott (azért Mansfield esetében a ló hátsó fele sem maradt el), sikeresen bizonyította, hogy sem embert, sem lovat nem tud méretarányosan rajzolni. (Arról viszont nem a könyvtervezők tehetnek, hogy az elmúlt harminc évben a szép fehér borítók elszíneződtek - szomorú előjel ez az Ulpius bájos fehér sorozatára nézve...)




























































Ezután igen sokáig senkinek sem sikerült teljes Austen-sorozatot összerakni, így a sorozattervek is két-három kötetre terjedtek ki. Az Európa először megvált a rajzoktól az Emma esetében - a fehér papírborítóra egy hercegnő portréja került (pedig talán az Emma-fedélrajz volt a legsikerültebb az előző hatból). Aztán beillesztette a Büszkeség és balítéletet új sorozatába, az Európa Klasszikus Regényekbe, ahol az aranyozású bőrkötésen egy kisasszonyka álmodozik. A könyv nehezen fényképezhető, de finom tapintású kötése élőben igazán gyönyörű.





















Eközben a Fortuna és az Esély kiadók borzasztóbbnál borzasztóbb borítókkal ellátott, ám jó fogású, kellemesen olvasható kemény fedeles példányokkal jelentkeztek. Azt senki nem tudja nekem megmagyarázni, miért kellett átnevezni a Meggyőző érveket Tartózkodó érzelemre, amikor a piac nem volt telítve Jane Austennel, a fordításon pedig semmit sem változtattak. Talán, hogy a mai könyvgyűjtők tanácstalanok legyenek... Mindenesetre a rárakott párt nem egyszer kellett elpakolnom szem elől, annyira bámulták. A hölgy még csak-csak megjárja (bár Austen korához köze sincs), de a férfimodell...








































Az Értelem és érzelem kezdetben jól járt, hiszen a filmből választott kép olyan barátságos, kedves volt a fedelén (ki ne szeretné Emma Thompsont vagy Hugh Grantet). A második kiadásnál azonban valakiből kitört a borítótervező művész, aki még azt is ráírta rendkívül ízléses borítójára, hogy a könyv "Méltó krónikája a női sorsoknak". Biztosan ehhez passzoltak csak igazán a falevelek... Ezek után A mansfieldi kastély rajzolóját inkább nem is méltatom: végül is a kastély egészen jó lett.








































A Magyar Könyvklub az ezredfordulón a Szerelmes világirodalom sorozatban adta ki Jane Austent, amely erősen romantikus külsőt kapott eredetileg, s ahol Austen Erich Segal és a Madison megye hídjai mellé került. Bár az ízlésemnek kissé túlzsúfoltak ezek a borítók, igazán egészen szépek. Talán egyetlen hibájuk, hogy a festmények korban kissé el vannak csúszva, különösen a Meggyőző érvek összevágott párizsi hölgye és tengerésze, meg a háttér a szokott virágokat felváltó árbocgyűjteménye idéz egészen más világot, mint maga a könyv. A borítótervező valószínűleg csak annyit tudott, hogy valami napóleoni háború, meg tengerészkapitány van a dologban.

A következő csinos sorozatterv a Palatinus kiadóhoz fűződik. Azt hiszem, az Austen korabeli, több füzetben, sok vékonyka kötetben kiadott regények indás-cirkalmas, mégis klasszicistán visszafogott borítója ihlette meg őket, amikor megálmodták a könyveik külsejét. Az általuk kiadott két Austen-folytatást is ilyen fedéllel látták el. Ezeket az Austen-borítókat láthattad a statisztika mellett, a bejegyzés elején. A hangulatos könyvek talán egyetlen furcsasága, hogy napjaink képekkel megrakott borítói mellett kissé kopárnak hathatnak. Nem csoda, hogy a következő kiadásoknál már a Palatinus borítótervezője is festményeket keresett a címlapokra. Kár, hogy a jól kiválasztott illusztrációk betöltik az egész fedelet: az Értelem és érzelem színcsíkjától az az egy borító máris ízlésesebb, levegősebb lett.






















Az Ulpius-ház sorozatával szeretném folytatni. Nem, nem szeretném. "Színezett giccsképeslapot a klasszikus női regényekre" - ez a polgárpukkasztónak és trendinek tűnő ötlet véleményem szerint a magyar Austen-kiadás mélypontja. Kíváncsi vagyok, kit akart megszólítani a terv. Ha azt, akinek tetszenek a fotóangyalkák, jó lett volna, ha komolyan veszi őket. A régi színezett képeslapok - legyenek bármilyen furcsák - szépnek tartották magukat. Bármilyen kancsalul is néztek rajtuk festett egekbe a hölgyek, a (kis)polgárlányok szeretettel gyűjtötték őket: sosem nyomtak volna a tetejükbe óriási, ízléstelen virágokat, s nem keretezték volna be őket a színeikhez nem illő kerettel... Ha meg én voltam a címzett: nem értem, miért került a klasszicista napóleoni századforduló tetszetős és illedelmes regényeinek fedelére fülledt és terjengős, huszadik századi giccs. Ráadásul még csak nem is "szép", inkább jelentéktelen. (Talán a Lady Susan emelkedik ki minőségben. Vigasztalásképpen: ugyanilyen idióta külsőt nyert Anne és Charlotte Brontë összes könyve vagy épp Orczy Emma A Vörös Pimpernele. Ez utóbbi - nyilván mivel huszadik századi romantikus visszagondolás a fegyelmezett és borotvált 18. századra - kapott egy olyan régi színészfotót, amelyen barokk ruhás bajuszkirály álldogál...)





















Volt mit jóvátennie az Ulpius-háznak: Nomoto Kazuko csodálatos borítóival azonban egycsapásra sikerült. Ez a második teljes sorozat Jane Austen regényeiből, amelyet sikerült egységes köntösben megjelentetni. Finom, filigrán, kedves fehér kötetek, finom, filigrán, kedves rajzokkal. Számomra mindegyik megfog valamit a regényből is: az Értelem és érzelem egymást támogató nővéri szeretete, a Büszkeség és balítélet előkelően táncoló és a Meggyőző érvek végre egymáshoz forduló szerelmespárja, A klastrom titka helyes kis kíváncsi, s A mansfieldi kastély lelkileg-testileg bezárt és csüggedt hősnője, a csinos hölgyként trónoló Emma mind tökéletes a maga módján. A képek nemcsak kedvet csinálnak az olvasáshoz, de egyszerre modernek, mégis kor- és stílushűek is. Véleményem szerint a kiadó ilyen stílusú borítói közül ezek a legkedvesebbek (legalább is azok között, amelyekkel a könyvesboltban találkoztam). Bár ezeket a fordításokat nem szeretem, a borítók pazarul szépségesek.










































Magamban azonban hiszek benne, hogy a Lady Susan fürdőruhás hölgye áttévedt egy Vass Virág-fedélről.... Gondolatban mindig elcserélem Carol Shields Austen-életrajzának kisasszonyával.





















Furcsa, hogy eközben a távoli és rejtélyes (s azóta már köddé tűnt) Rebeka és Panni Könyvkiadó épp eljutott a tiritarka giccsig. De legyen az rózsaszín és harmatos (Büszkeség), vagy sárga és fülledt (az Értelem!), mégiscsak marad giccs. A legújabb borítók viszont igazán szépségesek: a Könyvmolyképző árnyképének nem lehet ellenállni, a Klastromnak pedig belső illusztrációi is vannak.









































Ám nálam a kedvenc helyét egészen biztosan a szegedi Lazi kiadó foglalja el. A visszafogott, egységes, szépséges, ötletes, harmonikus, hangulatos és bájos könyvsorozat rekordidő óta tart ízléses, változatlan külsővel. Már a gerinceket messziről meg lehet ismerni, s a kiadó alkalmazta először Jane Austennél a teljes, jelenetet ábrázoló, tehát a könyvhöz köthető "mesélő" festményeket, kettősportrékat, életképeket a regények borítóján. A kötés színeit, s a színes előzéklapot is mindig a festményhez hangolják: a legszebben sikerült könyvek olyanok, mint az ékszerdobozok. Bár nem minden könyv lett kötött, néhány csak ragasztva van, én gyakran forgatom őket, és jól bírják a használatot, könnyűek, de elegánsak. A könyvesboltban is messziről kelletik magukat, a polcon is gyönyörűek, s szerintem Austenhöz is illenek. (A sorozatban egyébként még számos nőíró tollából származó és nőkről szóló klasszikus regény jelent meg Mrs. Gaskelltől Henry Jamesig.) Ha az ember végignézi ezt a tényleg teljes (mert a korai műveket is tartalmazó) Austen-összkiadást, csak egyetlen apróságon szomorkodhat: néhány kötetre nem hangulatos, finom festmény került, hanem filmkép, ráadásul meglehetősen érdektelen. Ennek ellenére a széria gyönyörű, legyen szó akár a Szerelem és barátság kíváncsi, vágyakozó borítóhősnőjéről, akár a sárgán kacér Lady Susanről, a hófehér ruhás, hölgyien naiv Emmáról vagy a Catherine című töredék magányos, lugasba bújó címszereplőjéről, a szerény, mégis kalandvágyó, romantikus, kék ruhás Catherine Morlandról a Klastrom borítóján vagy A Watson-család báli forgatagáról. Hiába a festmények 19. századisága, A mansfieldi kastély kertben töprengő szerelmespárja, Borsos József bálról beszélgető leányai a Büszkeség és balítélet ötletes fedélképén, vagy az elmélázó, filmképből szép rajzzá varázsolt Charlotte igazinak, Austenhez illőnek tűnnek. Az új Büszkeség és balítélet, az Értelem és érzelem és a Meggyőző érvek fotóival is inkább csak az a baj, hogy egy-egy filmhez kötik - teljesen esetlegesen - az ennél sokkal többet érő a történetet. De mindegyik borító különleges és nagyon szeretni való.



































































































Ha választanom kellene, a fődíjat a Lazinak adnám, a második helyezést az Ulpius-ház fehér fedeles sorozatának, a harmadikat helyet pedig a Könyvmolyképző Büszkeség és balítéletének. Remélem, hogy a jövőben is szépséges Jane Austen-kötetek látnak majd napvilágot, megbecsült külsővel, hogy a következő években sem hagy alá a Jane Austen-láz Magyarországon, s hogy te pedig élvezted a körsétát.

Más bejegyzések Jane Austenről:
Teljesen új stílusú történetek - Korai Jane Austen-művek
A nagyregényekről - márciusban
Érzelem és értelem - Könyvek Jane Austen életéről
Folytassa, Miss Austen!
És boldogan éltek, amíg... folytatást nem írtak róluk
Jane Austen bibliográfia