Mai apróságként szeretném ideiktatni a kedvenc részemet az előző bejegyzésben méltatott A magyar biedermeier című könyvből. Így ír Szvoboda Dománszky Gabriella a korszak emberideáljáról.

A divatlapok "a divatos művészetet és életvitelt közvetítették. Az egyes életképszerű illusztrációk a biedermeier sűrített lenyomatai, látni rajtuk a társasági viselkedés formáit, sulykolják a divatos testtartást, amely jól összevág a honfitól elvárt nemzetinek érzett feszes és nyalka kiállással. Ennek nem mond ellent, hogy a férfiak testtartása nők környezetében tisztelgő-hódoló, a nőknél pedig gyakori a gyengéden lehajtott vagy félrebillentett fej, és egy kis kacér kontraposzt."

"A divatrajzokon jelent meg a legtisztábban az újfajta testforma, amely felváltotta a korábbi stílusok ideáljait. A még viszonylag közeli barokk S alakban megtekerte a törzset és kidüllesztette az emberalak hasát, a klasszicista korpusz pedig súlyos, terjedelmes formákat mutatott. A biedermeier test is stilizált, de valami egészen új, minden korábbitól eltérő módon. A stílus korai éveinek magas, keskeny és egyenes alakja átváltozott és a modern biedermeier figura két csúcsával egymás felé fordított szívalakot mutat, a felső szív a mellkas, az alsó a csípőt formázza, ezt szokták "homokóra-testnek" is nevezni. A 30-as évektől kezdve mindinkább összefűződik a derék, a férfiak válla hátrafeszül, és a nők melle korántsem apró. E testformához lágyan hajló, a test arányaihoz képest hosszú, gömbölyded végtagok, pici, hegyes lábfej és kicsi, párnás, kecsesen tartott kéz járul, és e megjelenés férfira-nőre egyaránt jellemző, a grand art alkotásain is." (47-49.)

Ha az ember a képeket nézi: valahogy olyan valószerűnek tűnik minden, ami szerepel rajtuk. Ez a torzítás nemcsak egy korstílushoz kötődik. Így látjuk a 19. századi nagyregények hőseit, így 1848-49 főszereplőit, a reformkor nagyjait, a korszak szépséges hölgyeit...

Ha legközelebb festményt látok Kossuthról vagy Széchenyiről, meg kell keresnem a szíveket...

De - Kossuth már itt is van! És Széchenyi is...



















Barabás Miklós Petőfiről és Szendrey Júliáról készített rajzain pedig jól látszik, mennyire igaz mindez a magas művészetre, a művészi portrékra is.