Nagyon ritkán fordul elő, hogy nem papíron olvasok el egy könyvet, ami pedig megjelenik magyarul. Számomra nagyon fontos egy kötet fogása, tapintása, borítója, lapjainak illata és pörgetése is. Azonban Goran Vojnović szlovén író családregénye, a Jugoszlávia, édes hazám még csak most fog a boltokba kerülni: így csak is elektronikus formában olvashattam el. Köszönöm a Typotex Kiadónak, hogy még a megjelenés előtt megismerhettem a regényt. Nagyon izgalmas élmény volt egy nyomdakész kötettel ismerkedni virtuálisan, megpróbálni elképzelni, hogyan hatnak majd a karcsú szövegtükrű oldalak, a különféle betűtípusok, a visszafogott címfelirat, ha majd élőben a kezemben tarthatom a Typotex Világirodalom kötetei közül a legújabbat.

Az immár nyolcéves múltra visszatekintő, kiváló sorozatban egyszer már jelent meg szlovén író regénye: nekem nagyon tetszett Polona Glavan Éjszaka Európában című kötete. Mivel azonban Szlovéniában, ha kisebb is Magyarországnál, több mint kétmillió ember él, az, hogy Vojnović a második szlovén szerző a Typotexnél, inkább csak a kiadó széles látókörét mutatja, nem pedig azt, hogy a szlovén irodalom különösebben ismert lenne nálunk.

Vojnovićnak sem jelent még meg könyve magyarul korábban, csak a Litera közölt érdekes részletet első regényéből, a Déliek, tűnés! (Čefurji raus!) című könyvből. Ez állítólag úgy keletkezett, hogy a filmrendező, rövidfilmjeiért több alkalommal díjazott Vojnović sehol sem tudta megvalósítani első egész estés moziját, mígnem a forgatókönyvből inkább regényt írt, ráadásul egyetlen hónap alatt. Mindenesetre fiatalsága ellenére (1980-ban született) 2008-ban berobbant vele az irodalomba, elnyerte érte a legjobb szlovén regénynek járó Kresnik-díjat, 2013-ban pedig igenis elkészítette belőle a filmjét, amely szintén nagy sikert aratott. Azóta további két regényt publikált. A második, a 2012-ben megjelent Jugoszlávia, édes hazám (Jugoslavija, moja dežela) szintén Kresnik-díjas lett, a harmadik, a 2016-os Füge (Figa) pedig kiérdemelte a Župančič-díjat, amelyet Ljubljana város adományoz: az író szülővárosa, ahol jelenleg is él és dolgozik.

A megbecsülés, az érdeklődés és a díjak arra utalnak, hogy a fiatal (még mindig csak 39 éves) írónak sikerült valami egészen új és emlékezetes módon megírnia azt, amit olyan sokan próbálnak a volt Jugoszlávia utódállainak írói közül. Regénye felidézi a szétesést, a szétszakadást, a háborút, a tragédiákat és traumákat, több generáció sikeres vagy sikertelen önkeresését: a volt Jugoszlávia lakóinak húsz évét egy szép, új világban.

A kötet egyik érdekessége, hogy benne az eredeti szlovén szövegben bosnyák, horvát és szerb kifejezések szerepelnek, ezzel is kiemelve az egységet és a különbséget, az otthonosságot és az idegenséget, s utalva egy olyan, absztrakcióként megalkotott ország hagyományaira, amelyet ennyi hasonló és mégis más nyelvet beszélő ember lakik. Ezek a szövegrészek a magyar fordításban magyarul, de különböző betűtípusokkal szerepelnek, számunkra nem nyelvileg, hanem tipográfiailag kiugorva a szöveg menetéből.

A másik érdekesség az utazás metaforájának újjáteremtése a történetben. A regényben a történet főhőse, Vladimir Borojević emlékezik vissza és gondol előre, így kezdve a történetet: "A gyermekkorom az 1991-es év egy egészen közönséges kora nyári napján ér véget, váratlanul." A fiú felnő, s nyomozni kezd az apja után, az ő háborús cselekedetei és személyisége után, az után, vajon valóban életben van-e, s miként történhet meg mindaz, ami megtörtént a családjával. Ám minél több eltitkolt, sötét dolog nyomára bukkan, annál inkább önmagával kerül szembe. Utazik, és keres, ám végül leginkább önmagát találja meg. Olvasás közben nekem gyakran József Attila A Dunánál című verse jutott eszembe, amelyet hajlamosak vagyunk a közelgő második világháborúra vagy a költő életére "ráolvasni". Pedig a Jugoszlávia, édes hazám kérdései egészen hasonlóak, mint József Attiláé... Mi közünk a múlthoz, a szüleinkhez, a családunkhoz? Magunkban hordjuk-e őket? Felelősek vagyunk-e a tetteikért? Megbocsáthatunk-e nekik? Lehetünk-e másmilyenek, bölcsebbek, szerencsésebbek, mint ők?

Bízom benne, nem Goran Vojnović lesz az utolsó szlovén író, aki bemutatkozik a Typotex Kiadó jóvoltából. De egy biztos: könyve jó alkalom arra, hogy megismerjünk valamit hazája irodalmából.